Négy megkoronázott vértanú
| Négy megkoronázott vértanú | |
 | |
| A négy megkoronázott szent, Nanni di Banco , Orsanmichele , Firenze , kb. 1415. | |
| vértanú | |
| Születése | |
| 3. század | |
| Halála | |
| 287 és 305. között Száva, Pannonia | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Római katolikus egyház |
| Tisztelik | Római katolikus egyház |
| Ünnepnapja | november 8. |
| Védőszentje ennek | szobrászok, kőfaragók, kőfaragók; láz ellen; marhák |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Négy megkoronázott vértanú témájú médiaállományokat. | |
A négy megkoronázott vértanú négy, (illetve más forrásban kilenc) szentként tisztelt vértanú, akik a harmadik század végén szenvedtek vértanúságot.
A szentek két csoportra oszthatóak az ősi hagyomány szerint:
- Severus (vagy Secundius), Severianus (us), Carpophorus (Carpoforus), Victorinus (Victorius, Vittorinus) – katonák
- Claudius, Castorius, Symphorian (Simpronian), Nicostratus és Simplicius - kőfaragók
Mivel nevük nem volt ismert haláluk után, ezért tiszteletük úgy terjedt el, hogy a négy megkoronázott vértanú, akik megkapták a vértanúság koronáját. A Catholic Encyclopedia négy vértanúról emlékezik meg, akinek a neve: Claudius, Castor, Simpronianius és Nicostratus volt. A legenda szerint szobrászok és kőfaragók voltak. Diocletianus római császár spalatói (ma: Split) palotájának építésénél dolgoztak, s titokban megkeresztelkedtek. A hagyomány szerint november 8-án szenvedtek el vértanúságot, amikor is megtagadták azt, hogy a gyógyítás istenének Aszklépiosznak a szobrát kifaragják. Egy Lampadius nevű bíró elé kerültek, aki őket megostoroztatta, majd élve egy ólomládába zárva folyóba vetette testüket. Az ólomládát egy Nicomedes nevű ember 40 nappal később kiemelte a folyóból, s a holttesteket házába rejtette el.
Másik, ezzel összefüggő forrásban a négy szent katona volt, akik a császár parancsa ellenére megtagadták Aszklépiosz előtti áldozást. Ezután a császár őket halálra ostoroztatta és testüket egy mezőre vettette ki. Szent Sebestyén a testeket a Via Labicana mentén eltemette.
Tiszteletük az ötödik században már elterjedt volt. A hatodik században egy Aszklépiosznak szentelt bazilika átalakítása és kereszténnyé tétele után a négy megkoronázott vértanúról lett elnevezve, s az ereklyék is ekkor lettek oda áthelyezve.
Összegezve feltételezhetően két csoportról beszélünk, egy akik Pannónia, s egy akik Itália területén szenvedtek vértanúságot, viszont tiszteletük az évszázadok során összeolvadt. Már a korai középkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítottak.
A római martirologiumban a katonák csoportjának ünnepe augusztus 8-án van, a kőfaragóké november 8-ára lett helyezve.
A kőfaragók csoportja egy késő középkori magyar hagyomány szerint Tardoson szenvedtek vértanúhalált. Valószínűbb, hogy a hagyomány Buda 1686-os visszafoglalása után került be a magyar hagyományba. A Mátyás-templomban, a bevándorolt német és olasz kőfaragók és kőművesek oltárt emeltek tiszteletükre.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Four Crowned Martyrs című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- The Four Crowned Martyrs
- November 8, the Four Crowned Martyrs, with images of them and of Santi Quattro Coronati and the Chapel of Pope St Sylvester I (angolul)
- Four Crowned Saints (or Four Crowned Martyrs) and relief at base of tabernacle, Orsanmichele (angolul)
- Santi e beati: Santi Quattro Coronati (olaszul)
- Vanyó László: Ókeresztény írók II. Bp., 1980
- Testvéreink, a szentek: Válogatás Peter Manns Reformer der Kirche c. gyűjteményéből. Szerk. Marosi László. Kismarton: Prugg. 1977.
- Ijjas Antal: Szentek élete. 1–2. kötet. Budapest: Ecclesia. 1968.
- Balanyi György, Schütz Antal, Sebes Ferenc, Szamek József és Tomek Vince piarista atyák: Szentek élete az év minden napjára. 1–4. kötet. Szerk. Schütz Antal. Budapest: Szent István Társulat. 1932. (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933); új kiadás egy kötetbe szerkesztve: Pantheon, Budapest, 1995, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963 225 639 7, helyes ISBN 963-225-039-7
