Nápoly és Szicília uralkodói

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi táblázat a Szicíliai Királyság és Nápolyi Királyság uralkodóinak névsorát tartalmazza. A mai Olaszország déli részén elterülő történelmi állam 1130-ban jött létre, és egészen a risorgimento, tehát az olasz egységtörekvések idejéig, 1860-ig fennmaradt.

Története és királyai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nápoly és Szicília ezen intervallumban többször is különvált, mégis az olasz egyesülés előtti történelmük miatt összefonódik a két történelmi állam története. Az Anjouk háborúba keveredtek Aragónia uralkodóival a területek birtoklásáért, és 1282-ben az aragón uralkodók szerezték meg Szicília irányítását, amikortól is az addig egységes királyság két részre vált. Végül 1442-ben Nápoly trónja is az ibériai uralkodók kezére került, de egészen 1816-ig a Szicíliai Kettős Királyság létrejöttéig önálló állami életet élt a két utódállam.

Szicília 1412-től 1713-ig, míg Nápoly 1504-től 1707-ig áll perszonálunióban Aragóniával. Rövid átmenet után 1734-től 1806-ig a spanyol Bourbonok egyik önálló ága uralkodott mindkét királyságban. A napoleoni háborúk során rövid ideig megint különváltak, végül 1816-tól formálisan is egyesültek teljes állami megszűnésükig, 1860-ig.

Szicília uralkodói (10711816)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szicíliai Grófság uralkodói (10711130)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portré
Uralkodó
Uralkodott
Megjegyzés
A Hauteville-ház (Altavilla-ház) grófjai (10711130)
Roger I of Sicily.jpg I. Roger
* 1031
1101. június 22.
10711101
Normann uralkodó, aki az egyiptomi Fátimidák hűbéreseitől foglalta el a szigetet pápái áldással.
I. Simon
* 1093
1105. szeptember 28.
11011105
I. Roger fia.
Roger II Sicily.jpg II. (Nagy) Roger
* 1095. december 22.
1154. február 26.
11051130
I. Roger fia. 1130-tól kezdve felveszi a királyi címet.


A Szicíliai Királyság (A Világítótornyon túli Szicíliai Királyság) uralkodói (11301816)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portré
Uralkodó
Uralkodott
Megjegyzés
A Hauteville-ház (Altavilla-ház) királyai és királynői (11301194)
Roger II Sicily.jpg II. (Nagy) Roger
* 1095. december 22.
1154. február 26.
11301154
I. Roger fia. 1130-tól kezdve felveszi a királyi címet.
William I of Sicily.jpg I. (Rossz) Vilmos
* 1131
1166. május 7.
11541166
II. Roger fia.
Dedication mosaic - Cathedral of Monreale - Italy 2015 (crop).JPG II. (Jó) Vilmos
* 1153 decembere
1189. november 11.
11661189
I. Vilmos fia.
Tancred von Lecce.jpg Leccei Tankréd
* 1138 körül
1194. február 20.
11891194
II. Roger unokája.
III. Roger
* 1175 körül
1193. december 24.
(11921193)
Tankréd fia. Társuralkodó.
William III of Sicily.jpg III. Vilmos
* 1185
1198
1194
Tankréd fia.
Heinrich VI - Konstanze von Sizilien.jpg Konstancia
* 1154. november 2.
1198. november 27.
11941197
királynő
II. Roger utószülőtt leánya. Szicília régense: 1197-1198.
A Hohenstaufen-ház királyai (11941266)
Jindrich6 trun.jpg I. Henrik
* 1165 novembere
1197. szeptember 28.
11941197
Konstancia férje. VI. Henrik néven német-római császár.
Frederick II and eagle.jpg I. Frigyes
* 1194. december 26.
1250. december 13.
11971250
I. Henrik és Konstancia fia. II. Frigyes néven német-római császár.
Jindra7.jpg (II.) Henrik
* 1211
1242. február 16.
(12121217)
I. Frigyes idősebb fia. Társuralkodó. Ifjabb német király.
Conrad IV of Germany.jpg I. Konrád
* 1228. április 25.
1254. május 21.
12501254
I. Frigyes másodszülött fia. IV. Konrád néven német király.
Konradin.jpg II. Konrád (Konradin)
* 1252. március 25.
1268. október 29.
12541258
Konrád fia.
Manfred.jpg I. Manfréd
* 1232
1266. február 26.
12581266
I. Frigyes törvénytelen fia. 1254-1258: Szicília régense.
Az Anjou-ház királya (12661282)
Palazzo Reale di Napoli - Carlo I d'Angiò.jpg I. Anjou Károly
* 1226. március 21.
1285. január 7.
12661282
Nápolyi király is.
A Barcelonai-ház királyai és királynői (12821410)
PedroIII.jpg I. (Nagy) Péter
* 1239
1285. november 2.
12821285
I. Manfréd veje. 1282-ben meghódította Szicília szigetét. III. Péter néven Aragónia királya. Koronázása: 1283. június Palermo[1]
Jaume II.jpg I. (Igazságos) Jakab
* 1267. augusztus 10.
1327. november 2.
12851295
I. Péter fia. II. Jakab néven Aragónia királya.
Federico III.jpg II. Frigyes
* 1272. december 13.
1337. június 25.
12961337
II. Jakab fivére.
Pedro II da Sicília.jpg II. Péter
* 1305. július 24.
1342. augusztus 15.
13371342
II. Frigyes fia.
I. (Gyermek) Lajos
* 1337. február 4.
1355. október 16.
13421355
II. Péter fia.
III. (Együgyű) Frigyes
* 1342. december 4.
1377. július 27.
13551377
I. Lajos fivére.
Mary of Sicily.jpg I. Mária
* 1363. július 2.
1401. május 25.
13771401
királynő
III. Frigyes leánya.
Rotlle-genealogic-poblet-marti-I-sicilia-primogenit-darago.jpg I. (Ifjabb) Márton
* 1374. július 25.
1409. július 25.
14011409
I. Mária férje, aki az első felesége volt; II. (Idősebb) Márton fia. 1392-től 1401-ig társuralkodó.
Martín I de Aragón.jpg II. (Idősebb) Márton
* 1356. július 29.
1410. május 31.
14091410
II. (Ifjabb) Márton édesapja; II. Péter anyai unokája. I. Márton néven Aragónia királya.
Interregnum (14101412)
Navarrai Blanka királyné (13871441) volt Szicília régense 1409-től 1415-ig, aki I. (Ifjabb) Márton özvegye, második felesége volt. I. Blanka néven Navarra királynője (1425–1441)
A Trastámara-ház királyai és királynői (14121555)
Ferrando I d'Aragón.jpg I. (Antequerai) Ferdinánd
* 1380. november 27.
1416. április 12.
14121416
II. Péter anyai dédunokája; II. (Idősebb) Márton unokaöccse. Aragónia királya I. Ferdinánd néven.
Alfonso-V-el-Magnanimo.jpg I. (Nagylelkű) Alfonz
* 1396. december 18.
1458. június 27.
14161458
I. Ferdinánd fia. Nápolyi király I. Alfonz). V. Alfonz néven Aragónia királya.
Joan II d'Aragó.jpg I. (Öreg) János
* 1398. június 29.
1479. január 19.
14581479
I. Ferdinánd fia. II. János néven Aragónia királya.
Michel Sittow 004.jpg II. (Katolikus) Ferdinánd
* 1452. március 10.
1516. január 25.
14791516
I. János fia. 1468-1479-ig társuralkodó. Nápoly királya III. Ferdinánd néven, Aragónia királya II. Ferdinánd néven, Kasztília és León királya V. Ferdinánd néven.
1516 után az egyesülésig (1816) a két királyság uralkodói nagyrészt megegyeztek.
Juan de Flandes 003.jpg I. (Őrült) Johanna
* 1479. november 6.
1555. április 12.
15161555
királynő
II. Ferdinánd leánya. III. Johanna néven nápolyi királynő. Aragónia királynője I. Johanna néven és Kasztília-León királynője II. Johanna néven.[2]
A Habsburg-ház királyai (15551700)
Emperor charles v.png II. (Habsburg) Károly
* 1500. február 24.
1556. szeptember 21.
15161556
I. Johanna fia. 1516-1555-ig társuralkodó. IV. Károly néven nápolyi király, V. Károly néven német-római császár. I. Károly néven Kasztília, Aragónia (Spanyolország) királya.
PhilipIIofSpain.jpg I. Fülöp
* 1527. május 21.
1598. szeptember 13.
15561598
II. Károly fia. Nápoly, Aragónia és Portugália királya. II. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Felipe-III-de-Espana A-Vidal.jpg II. Fülöp
* 1578. április 14.
1621. március 31.
15981621
I. Fülöp fia. Nápoly, Aragónia és Portugália királya. III. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Felipe IV armado (Prado).jpg III. Fülöp
* 1605. április 8.
1665. szeptember 17.
16211665
II. Fülöp fia. Nápoly, Aragónia és Portugália királya. IV. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Charles II of Spain anonymous portrait.jpg III. Károly
* 1661. november 6.
1700. november 1.
16651700
III. Fülöp fia. VI. Károly néven nápolyi király. II. Károly néven Kasztília és Aragónia (Spanyolország) királya.
A Bourbon-ház királya (17001713)
Felipe V de España.jpg IV. (Bourbon) Fülöp
* 1683. december 19.
1746. július 9.
17001713
III. Fülöp dédunokája. XIV. Lajos francia király unokája. Nápolyi király IV. Fülöp néven. V. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
A Savoyai-ház királya (17131720)
VittorioAmedeoII.jpg Viktor Amadé
* 1666. május 14.
1732. október 31.
17131720
I. Fülöp leszármazottja. Szardínia királya.
A Habsburg-ház királya (17201734)
Emperor Charles VI.jpg IV. Károly
* 1685. október 1.
1740. október 20.
17201734
II. Fülöp dédunokája. VII. Károly néven nápolyi király. VI. Károly néven német-római császár. III. Károly néven Kasztília, Aragónia és Magyarország királya. II. Károly néven cseh király.
A Bourbon-ház királyai (17341816)
Charles III of Spain high resolution.jpg V. Károly
* 1716. január 20.
1788. december 14.
17341759
IV. Fülöp fia. VIII. Károly néven nápolyi király. III. Károly néven Spanyolország királya.
Ferdinando I.jpg III. Ferdinánd
* 1751. január 12.
1825. január 4.
17591816
VIII. Károly fia. IV. Ferdinánd néven nápolyi király. I. Ferdinánd néven a Szicíliai Kettős Királyság királya (l. alább).


A Nápolyi Királyság (A Világítótornyon inneni Szicíliai Királyság) uralkodói (12661816)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A királyság hivatalos elnevezése mindvégig Szicíliai Királyság (A Világítótornyon inneni Szicíliai Királyság) maradt. A Nápolyi Királyság elnevezés csak történeti műszó a másik Szicíliai Királyságtól (A Világítótornyon túli Szicíliai Királyság) való megkülönböztetésre.
Portré
Uralkodó
Uralkodott
Megjegyzés
Az Anjou-ház királyai és királynői (12661442)
Palazzo Reale di Napoli - Carlo I d'Angiò.jpg I. Károly
* 1227. március 21.
1285. január 7.
12661285
VIII. (Francia) Lajos fia. 1282-ben az aragóniai királlyal vívott harcban elveszítette Szicíliát.
Charles II of Naples.jpg II. (Sánta) Károly
* 1254 körül
1309. május 5.
12851309
I. Károly fia.
Robert1b.jpg I. (Bölcs) Róbert
* 1277 körül
1343. január 20.
13091343
II. Károly fia.
Jeanne Ière de Naples, dite la Reine Jeanne, comtesse de Provence.jpg I. Johanna
* 1326 körül
1382. május 12.
13431381
I. Róbert unokája.
II. Károly magyar király.jpg III. (Kis) Károly
* 1354
1386. február 24.
13811386
II. Károly dédunokája. II. Károly néven magyar király.
Ladislao d'Angiò re di Napoli.jpg I. (Nápolyi) László
* 1376. július 14.
1414. augusztus 6.
13861414
III. Károly fia, magyar trónkövetelő.
Giovanna II.gif II. Johanna
* 1373. június 23.
1435. február 2.
14141435
III. Károly leánya.
Rene1ofNaples.jpg (Jó) Renátusz
* 1409. január 16.
1480. július 10.
14341442
III. Lajos öccse. II. Johanna adoptált fia. 1438-ig burgundiai fogságban volt, addig a felesége, Lotaringiai Izabella királyné uralkodott helyette.
Valois-házi ellenkirályok (13821434)
Loísd'Anjau.jpg I. Lajos
* 1339. július 23.
1384. szeptember 20.
(13821384)
II. (Sánta) Károly nápolyi király ükunokája. Ellenkirály.
Louis II of Anjou, King of Naples and Sicily after an ink and watercolor drawing in the Bibliotheque Nationale, Paris.jpg II. Lajos
* 1377. október 5.
1417. április 29.
(13841417)
I. Lajos fia. Ellenkirály.
Louis3anjou.jpg III. Lajos
* 1403. szeptember 25.
1434. november 12.
(14171434)
II. Lajos fia. Ellenkirály.
A Trastámara-ház királyai (14421495)
Alfonso-V-el-Magnanimo.jpg I. (Nagylelkű) Alfonz
* 1396
1458. június 27.
14421458
II. (Sánta) Károly nápolyi király 6. leszármazottja. Sikerült meghódítania Nápolyt. Szicília királya. V. Alfonz néven Aragónia királya.
Ferrante I of Naples.jpg I. (Fattyú) Ferdinánd
* 1423. június 2.
1494. január 25.
14581494
I. Alfonz természetes, de törvényesített fia.
Alfonso II di Napoli.jpg II. Alfonz
* 1448. november 4.
1495. december 18.
14941495
I. Ferdinánd fia. Lemondott.
Ferrandino Naples.jpg II. Ferdinánd
* 1469. augusztus 26.
1496. szeptember 7.
1495
II. Alfonz fia. Lemondott.
A Valois-ház királya (1495)
Charles VIII de france.jpg IV. (Valois) Károly
* 1470. június 30.
1498. április 7.
1495
II. Lajos nápolyi ellenkirály dédunokája. VIII. Károlyként Franciaország királya. Rövid időre Franciaország annektálta Nápolyt.
A Trastámara-ház királyai (14951501)
Ferrandino Naples.jpg II. Ferdinánd
(2x)
14951496
Második uralkodása.
Frederick IV of Naples.jpg IV. Frigyes
* 1452. április 19.
1504. november 9.
14961501
I. Ferdinánd fia.
A Valois-ház királya (15011504)
Louis-xii-roi-de-france.jpg IV. (Orleans-i) Lajos
* 1462. június 27.
1515. január 1.
15011504
II. (Sánta) Károly 7. leszármazottja. XII. Lajosként Franciaország királya.
A Trastámara-ház királyai és királynői (15041555)
Michel Sittow 004.jpg III. (Katolikus) Ferdinánd
* 1452. március 10.
1516. január 23.
15041516
I. Alfonz unokaöccse. II. Ferdinánként Szicília és Aragónia királya.
1516 után az egyesülésig (1816) a két királyság uralkodói nagyrészt megegyeztek.
Juan de Flandes 003.jpg III. (Őrült) Johanna
* 1479. november 6.
1555. április 12.
15161555
királynő
II. Ferdinánd leánya. I. Johanna néven Szicília és Aragónia királynője, II. Johanna néven Kasztília királynője.
A Habsburg-ház királyai (15161700)
Emperor charles v.png V. (Habsburg) Károly
* 1500. február 24.
1556. szeptember 21.
15161556
III. Johanna fia. 1516-1555-ig társuralkodó. Német-római császár. I. Károly néven Szicília, Kasztília és Aragónia (Spanyolország) királya.[3]
PhilipIIofSpain.jpg I. Fülöp
* 1527. május 21.
1598. szeptember 13.
15561598
V. Károly fia. 1554-től 1556-ig társuralkodó. Szicília, Aragónia és Portugália királya. II. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Felipe-III-de-Espana A-Vidal.jpg II. Fülöp
* 1578. április 14.
1621. március 31.
15981621
I. Fülöp fia. Szicília, Aragónia és Portugália királya. III. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Felipe IV armado (Prado).jpg III. Fülöp
* 1605. április 8.
1665. szeptember 17.
16211665
II. Fülöp fia. Szicília, Aragónia és Portugália királya. IV. Fülöp néven Kasztília (Spanyolország) királya.
Charles II of Spain anonymous portrait.jpg VI. Károly
* 1661. november 6.
1700. november 1.
16651700
III. Fülöp fia. II. Károly néven Szicília és Kasztília, Aragónia (Spanyolország) királya.
A Bourbon-ház királya (17001707)
Felipe V de España.jpg IV. (Bourbon) Fülöp
* 1683. december 19.
1746. július 9.
17001707
III. Fülöp dédunokája. XIV. Lajos francia király unokája. Szicília királya. V. Fülöp néven Spanyolország királya.
A Habsburg-ház királya (17071734)
Emperor Charles VI.jpg IV. Károly
* 1685. október 1.
1740. október 20.
17071734
II. Fülöp dédunokája. IV. Károly néven Szicília királya. VI. Károly néven német-római császár. III. Károly néven Kasztília, Aragónia és Magyarország királya. II. Károly néven cseh király.
A Bourbon-ház királyai (17341816)
Charles III of Spain high resolution.jpg VIII. Károly
* 1716. január 20.
1788. december 14.
17341759
IV. Fülöp fia. V. Károly néven Szicília királya. III. Károly néven Spanyolország királya.
Ferdinando I.jpg IV. Ferdinánd
* 1751. január 12.
1825. január 4.
17591806
VIII. Károly fia. III. Ferdinánd néven Szicília királya. I. Ferdinánd néven a Szicíliai Kettős Királyság királya (l. alább).
A Bonaparte-ház királya (18061808)
Joseph-Bonaparte.jpg I. József
* 1768. január 7.
1844. július 28.
18061808
Spanyol király. I. Napóleon francia császár bátyja.
A Murat-ház királya (18081815)
Murat2.jpg I. Joachim
* 1767. március 25.
1815. október 13.
18081815
I. József és I. Napóleon császár sógora.
Ferdinando I.jpg IV. Ferdinánd (2x)
18151816
VIII. Károly fia. III. Ferdinánd néven Szicília királya. I. Ferdinánd néven a Szicíliai Kettős Királyság királya (l. alább).


A Nápoly–Szicíliai Kettős Királyság uralkodói (18161860)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portré
Uralkodó
Uralkodott
Megjegyzés
A Bourbon-ház uralkodói (18161860)
Ferdinando I.jpg I. Ferdinánd
* 1751. január 12.
1825. január 4.
18161825
IV. Ferdinánd néven nápolyi király. III. Ferdinánd néven szicíliai király. Helyette de facto uralkodóként felesége, Mária Karolina királyné uralkodott. 1816-ban proklamálja a Szicíliai Kettős királyság megalakulását.
Francis1januarius.jpg I. Ferenc
* 1777. augusztus 14.
1830. november 8.
18251830
I. Ferdinánd fia.
Fernando II de las Dos Sicilias 2.jpg II. Ferdinánd
* 1810. január 12.
1859. május 22.
18301859
I. Ferenc fia.
Litografia ballagny, fine XIX sec. francesco II di napoli.JPG II. Ferenc
* 1836. január 16.
1894. december 27.
18591860
II. Ferdinánd fia. Az utolsó nápoly–szicíliai uralkodó, akinek a királyságát az egységesített Olasz Királysághoz csatolták. Trónfosztva. Erzsébet (Sisi) királyné húgának a férje.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nagy képes világtörténet/X. Az Anjouk Nápolyban. Guelf párt. A franczia és a magyar párt harczai. Az aragonok Sziciliában. A ghibellinek
  2. A spanyol források egy része szerint Őrült Johanna volt I. Johanna néven Kasztília és León, valamint Aragónia királynője, ugyanis Johanna ("La Beltraneja") vitatott a kasztíliai uralkodók között. Lásd: http://www.homar.org/genealog/iv_europa_i/ibe21.asp.
  3. IV. (Valois) Károlyt egyesek nem számítják be Nápoly királyai közé, náluk V. Károly császár IV. Károly nápolyi király lesz.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Morby, John E.: A Nápolyi és Szicíliai Királyság, In: J. E. Morby: A világ királyai és királynői. Az idők kezdetétől napjainkig, [ford.: Hideg János], Maecenas Könyvkiadó, 1991, 149–151. (eredeti kiadás: J. E. Morby: Dynasties of the World. A Chronological and Genealogical Handbook, Oxford University Press, 1989.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]