Müller Péter (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Müller Péter
A Rivalda 82–83-ban megjelent portréja Csigó László felvétele
A Rivalda 82–83-ban megjelent portréja
Csigó László felvétele
Született1936. december 1. (87 éves)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar[3]
GyermekeiMüller Júlia
Müller Péter Sziámi (nevelt)
Foglalkozása
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen, a lábát szétlőtték. Ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszékötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális művei mellett drámaírói tevékenysége is meghatározó. Itthon s a világ sok színpadán játszott szerző.

Életpályája[szerkesztés]

Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1955-ben. Ugyanebben az évben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. 1965 óta művek sokaságát állította színpadra, a színházban.

Családja[szerkesztés]

Müller Jenő[4] gépészmérnök és Wollner Lili (Lívia) fia. Szülei 1929. december 3-án Eperjesen kötöttek házasságot a zsidó vallás rítusa szerint, majd a háború után elváltak.[5]

Házas, feleségével 1956-ban ismerték meg egymást. Két gyermeke van: lánya, Müller Júlia színésznő és nevelt fia, Müller Péter Sziámi.

Mindig is a test és a lélek összhangját hirdette. Nyolc éven át bokszolt, és még most is[mikor?] majdnem minden nap lejár a konditerembe edzeni.

Színházi tevékenysége[szerkesztés]

Drámák[szerkesztés]

  • Két marék aprópénz. Színmű; rendezői utószó Ardó Mária; Népművelési Intézet, Bp., 1962 (Színjátszók kiskönyvtára)
  • A halál fekete angyala; in: Tudni kell dönteni; NPI, Bp., 1975 (Színjátszók kiskönyvtára)
  • Szemenszedett igazság. Bűnügyi komédia; Madách Színház, Bp., 1990 (Madách Színház műhelye)
  • Márta, tragédia. Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub (2002)
  • Szemenszedett igazság, bűnügyi komédia, Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub (2002)
  • Dávid király, Müller Péter: A lélek színpada I. Budapest, Magyar Könyvklub (2002)
  • Lugosi, A vámpír árnyékában. Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub (2002)
  • A vihar kapujában (Akutagava műve alapján) Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub (2002)
  • Szomorú vasárnap (1983)
  • Dr. Herz (1987)
  • Mária evangéliuma (1990)
  • Isten pénze, Dickens, Karácsonyi éneke alapján (1994)
  • Beszterce ostroma (Mikszáth Kálmán műve alapján)

Művei[szerkesztés]

Regény[szerkesztés]

  • Részeg józanok (1973)
  • A madárember (1977)
  • Világcirkusz (1988)
  • Világcirkusz. A XI. parancsolat; Édesvíz, Bp., 1998
  • Részeg józanok. Ötven év múltán; Rivaldafény, Bp., 2017
  • Világvége!!! Játék és vallomás; Rivaldafény, Bp., 2019
  • Búcsúelőadás. Tragikus bohócparádé két részben; Rivaldafény, Bp., 2020
  • Anyám titkos könyve; Rivaldafény, Bp., 2021

Drámakötetek[szerkesztés]

  • Búcsúelőadás; Magvető Kiadó, Budapest, 1981
  • Szomorú vasárnap; riportok Bartal Csaba, szerk. Vinkó József, Justin Éva; Welcome, Bp., 1998
  • A lélek színpada I. Drámák
  • A lélek színpada II. Zenés játékok; Jonathan Miller Kiadó, Budapest, 2002

Spirituális művei[szerkesztés]

  • Kígyó és kereszt, Édesvíz Kiadó, Bp., 1992 (Üzenetek a szellemvilágból sorozat) (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 9397940618
  • Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó (1993)
  • A Miatyánk spirituális értelme; Édesvíz, Bp., 1995 (Édesvíz zsebkönyvek)
  • Benső mosoly I-II., Édesvíz Kiadó (1995)
    • 1. Az önismeretről
    • 2. A meditációról
  • Boldogság, Édesvíz Kiadó (1997), Életmű sorozat (2004), ISBN 9789635290178
  • Jóskönyv – Ji-King mindennapi használatra, Doctor Herz Bt. (2001)
  • Titkos tanítások. Alapkérdések – végső válaszok; Jonathan Miller Kft. (2003)
  • Mesterek. Beszélgetések a világról és a túlvilágról Müller Péterrel és Popper Péterrel; interjú Révai Gábor; Jonathan Miller Kft., Bp., 2003
  • Szeretetkönyv, Alexandra Kiadó (2006) ISBN 9633700639
  • Örömkönyv, Alexandra Kiadó (2007) ISBN 9789633704721
  • Lélekképek; fotó Vizúr János, idézetek Müller Péter; Alexandra, Pécs, 2008
  • Varázskő, Alexandra Kiadó (2008) ISBN 9789633708774
  • Gondviselés. Beszélgetés a sorsunkról; Alexandra, Pécs, 2009 ISBN 9789632971049
  • Isten bohócai. Lélek, játék és tánc... hogy a bajt eloszlassa a derű; Alexandra, Pécs, 2010 ISBN 9789632973685
  • Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről; Alexandra, Pécs, 2011 (Útravaló) ISBN 9789632975528
  • Örömről, játékról, önfeledtségtől; Alexandra, Pécs, 2012 (Útravaló sorozat) ISBN 9789633570661
  • Sorsról és életről; Alexandra, Pécs, 2012 (Útravaló sorozat) ISBN 9789632978260
  • Férfiélet, női sors, Rivaldafény Kiadó (2013) ISBN 9789638985200
  • Szeretetkönyv; bőv. kiad.; Rivaldafény, Bp., 2014
  • Halhatatlan szerelem, Rivaldafény Kiadó (2014) ISBN 9789638985231
  • Jóskönyv. Ji king a ma emberének; 2. jav. kiad.; Rivaldafény, Bp., 2015
  • Életművészet. Tanácsok a Jóskönyv használatához; Rivaldafény kiadó (2015) ISBN 9789638985255
  • Aranyfonál. Kapcsolat a szellemvilággal; Rivaldafény, Bp., 2016
  • Örömkönyv. Várj, míg az angyalok súgnak!; Rivaldafény, Bp., 2016
  • Vallomás a szerelemről; Rivaldafény, Bp., 2018
  • Jóskönyv. Ji-king a ma emberének; 2. jav. kiad.; Rivaldafény, Bp., 2018
  • Varázskő. Akármi történik, a kő megmenthet téged...; Rivaldafény, Bp., 2018
  • Boldogság. Naptárkönyv, 2022; összeáll., szerk. Szalai Lilla; Kossuth, Bp., 2021

Hangoskönyvek[szerkesztés]

  • Élőszóval – Az Örömkönyv legszebb részei a szerző előadásában (CD), Alexandra Kiadó (2008)
  • Müller Péter a mesterkurzuson (Gyűjteményes DVD 1.), Affarone Kft, 2008, EAN 5999557320004
  • A várakozás művészete / Gondviselés; Kossuth Kiadó, Mojzer Kiadó, 2017

Filmek[szerkesztés]

Természetgyógyász Magazin[szerkesztés]

A szerkesztőbizottság tagja.[7]

Díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  3. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 25.)
  4. Müller Jenő születési bejegyzése a Budapest III. kerületi polgári születési akv. 2157/1899. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
  5. Szülei házasságkötési bejegyzése az eperjesi izraelita hitközség házassági akv. 6/1929. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
  6. [1]
  7. Müller Péter író (2021. november. XXVII. évfolyam 11.). „Ez anyám lelkének üzenete. Karácsonyra megjelenő könyv ismertetője.”. Természetgyógyász Magazin, Kiadó: ESOTERIA Kft. 1121. Bp., Normafa út 43/A.   ISSN 1418-8554 (online), ISSN 1219-4557 (nyomtatott).
  8. Díszpolgárok. www.zuglo.hu (Hozzáférés: 2017. október 14.)
  9. Szabolcs, Dull: Törőcsik Mari Kossuth Nagydíjat kapott (magyar nyelven). index.hu, 2019. március 15. (Hozzáférés: 2019. március 15.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Müller Péter témában.