Mr. Big

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Mr. Big
A Mr. Big 1992-benBallról jobbra: Billy Sheehan, Paul Gilbert,Pat Torpey, Eric Martin
A Mr. Big 1992-ben
Ballról jobbra: Billy Sheehan, Paul Gilbert,
Pat Torpey, Eric Martin
Információk
Eredet  Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles
Alapítva 1988
Aktív évek 1988–2002, 2009–napjainkig
Műfaj Hard Rock, Glam Metal
Kiadó Warner Music Group
Atlantic Records
Frontiers Records
Kapcsolódó előadók David Lee Roth, Racer X, Impellitteri, G3, Tak Matsumoto Group, The Winery Dogs
Tagok
Billy Sheehan
Paul Gilbert
Pat Torpey
Eric Martin
Korábbi tagok
Richie Kotzen

A Mr. Big weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mr. Big témájú médiaállományokat.

A Mr. Big egy amerikai zenekar Los Angelesből, melyet 1988-ban alapított a basszusgitáros Billy Sheehan. Nevüket egy Free szám után választották, melyet később fel is dolgoztak (az 1993-as "Bump Ahead" albumon hallható). Eddig nyolc stúdiólemezük jelent meg, melyből a második, "Lean into It" album platinalemez lett.[1] Nevükhöz olyan slágerek, mint a "To Be With You" és "Just Take My Heart" c. dalok köthetőek. A zenekar legnagyobb sikereit Japánban érte el, ennek apropóján az eddig megjelent 10 koncertlemezükből 8 Japánban került rögzítésre.

Történet[szerkesztés]

Kezdetek (1988-1989)[szerkesztés]

Miután Billy Sheehan 1988-ban kilépett David Lee Roth bandájából, elkezdte szervezni saját zenekarát.[2] Beszervezte a szakmai berkekben már elismert volt Racer X gitáros Paul Gilbertet, az Eric Martin Bandből az énekes Eric Martint és Pat Torpey dobost. A zenekar felvette Walter "Herbie" Herbertet managernek, aki korábban olyan zenekarokat menedzselt, mint a Journey, Europe és Santana. Gyakorlatilag ahogy 1989-re kialakult a zenekar, már lemezszerződésük is lett az Atlantic Records lemezkiadónál.

Áttörés, fénykor (1989-1997)[szerkesztés]

1989-ben megjelent első lemezük, ami bár meglehetősen jó fogadtatásban részesült a "szakmán" belül, az amerikai közönség mégsem harapott igazán rá. Nem úgy Japán, ott óriási siker lett a lemez.[3] A zenekar 1990-ben a Rushal közösen turnézott. Ugyan ebben az évben, a Charlie Sheen és Michael Biehn főszereplésével készült Elit kommandó c. filmben betétdalként szerepelt a "Strike Like Lightning" és "Shadows" c. számok.[4]

A "Lean into It" c. album lemezborítója

1991-ben megjelent második albumuk "Lean intio It" címmel. Ezzel a lemezzel sikerült áttörni az amerikai piacon is, köszönhetően a "To Be With You" és "Just Take My Heart" balladáknak, valamint a "Green-Tinted Sixties Mind" c. számnak. A "To Be With You" a Billboard lista első helyén, a "Just Take My Heart" pedig a tizenhatodik helyen nyitott. Az album borítóján egy a Montparnasse-i vasúti szerencsétlenséget ábrázoló kép látható.

1992-ben adták ki a San Franciscóban rögzített "Mr. Big Live" koncertfelvételt hanglemez, és koncertvideó formájában is.[5] Ezt követően három alkalommal az Aerosmith előtt léptek fel a londoni Wembley Stadionban.

1993-ban adták ki harmadik lemezüket, "Bump Ahead" címmel. A lemez bár zeneileg a "Lean into It" folytatásaként fogható fel, az USA-ban közel sem produkálta elődje sikereit. A lemezen hallható "Wild World" c. szám egy Cat Stevens feldolgozás. A dal a Billboard Hot 100as lista 27-ik helyét foglalta el megjelenésekkor.[6]

1994-ben megjelent a "Japandemonium: Raw Like Sushi" koncertlemezük, majd 1996-ban a következő lemezük a "Hey Man". A lemezen található "Take Cover" c. szám két alkalommal volt a Mega Man rajzfilmsorozat végefőcim dala.

Bár az amerikai piacon nem sikerült megismételniük korábbi sikereiket, az ázsiai színtéren, különösen Japánban továbbra is nagy népszerűségnek örvendhetett a zenekar. Ebből kifolyólag számos koncertlemezük került rögzítésre a felkelő nap országában, a "Live at Budokan" például, eleve csak ott jelent meg. Mire azonban a felvétel kiadásra került, Paul Gilbert kilépett a zenekarból.

Gilbert után, feloszlás (1997-2002)[szerkesztés]

Gilbert 1997-ben kilépett a zenekarból és újjáalapította korábbi zenekarát a Racer X-et. A Mr. Big új gitárosa pedig az a Richie Kotzen lett, aki annak idején C.C. DeVillet váltotta a Poisonban. Ezzel a felállással jelent meg 1999-ben a "Get Over It" album. Bár a kislemezen megjelenő "Superfantastic" c. szám jól szerepelt,[7] maga az album a zenekar legsikeresebb országában, Japánban is igen langyos fogadtatásban részesült. Még ebben az évben egy Japán valamint egy rövid amerikai turnéba kezdtek.[8] 1999. december 31-én pedig a Osaka Domeban léptek fel az Aerosmith előtt.

Feszültség alakult ki a zenekaron belül, mikor Sheehan belekezdett egy turnéba néhai zenésztársával Steve Vai-el. A zenekar többi tagja gyakorlatilag nélküle írta meg az új album dalait (mindössze egy számnál van feltüntetve Sheehan, mint szerző[9]). 2001-ben jelent meg következő lemezük "Actual Size" címmel. Az album legsikeresebb dala a kislemezen is megjelenő "Shine" c. szám volt, ami Japánban listavezető sláger lett.[9] A feszültség tovább nőtt a zenekaron belül a "Shine" c. szám klip forgatása közben. Ekkor döntötte el Eric, Richie és Pat, hogy kiteszik Sheehant a zenekarból. Mivel ez a döntésük azonban a rajongói bázis rohamos csökkenéséhez vezetett, így muszáj volt visszahívniuk Billyt. Bár Sheehan mérges volt, hogy kirakták a zenekarból, amit ő alapított, beleegyezett a visszatérésbe, de csak egy búcsú turné erejéig.

A Mr. Big 2002-ben oszlott fel, a búcsú turné befejezte után.

Visszatérés és új lemez (2009–2013)[szerkesztés]

A visszatérés gondolata 2008-ban fogalmazódott meg, mikor Gilbert csatlakozott egy Los Angeles-i fellépésen Pathez, Billyhez és Ritchie-hez.[10] Mivel a fellépésen mindenki jól érezte magát, pár nappal később felhívták Ericet is, hogy benne lenne-e, hogy újra összeálljanak.

2009. február 1-jén jelentették be egy Japán rádióban visszatérésüket.[11] Júniusban egy tizenegy állomásos turnéba kezdtek Japánban, majd egy 20 állomásos európai turné következett, valamint egy-egy koncertet adtak Szingapúrban, Thaiföldön és Indonéziában.[12]

2010. szeptember 10-én jelent meg új stúdiólemezük "What if..." címmel. A lemezhez két videoklip készült, az "Undertow" és az "All The Way Up" c. dalokhoz. A zenekar a 2011-ben a lemezhez kapcsolódó 84 állomásos turnéba kezdett, ami április 2-án indult Kaliforniában, majd október 15-én ért véget Törökországban.[13]

2011-ben a Kami-sama no Memo-chō anime első részének végefőcím dalaként hangzott el a Mr. Big "Colorado Bulldog" c. száma.[14]

The Stories We Could Tell (2014-napjaink)[szerkesztés]

2014. március 6-án a zenekar dobosát, Pat Torpeyt Parkinson-kórral diagnosztizálták.[15]

2014. szeptember 30-án jelent meg a zenekar nyolcadik lemeze "The Stories We Could Tell" címmel, a Frontiers Records gondozásában. A lemez producere az a Pat Regan, aki az 1999-es "Get Over It" producere is volt. A lemez felvételei során a dobot dobgép segítségével rögzítették, mivel Pat betegségéből kifolyólag nem tudta azt feljátszani.[16] Bár a zenekar dobosa hivatalosan továbbra is Pat Torpey, a koncerteken Matt Starr fogja őt helyettesíteni.[17]

Tagok[szerkesztés]

Jelenlegi tagok[szerkesztés]

  • Eric Martin – ének (1988–2002, 2009–)
  • Pat Torpey – dob, háttérvokál (1988–2002, 2009–)
  • Billy Sheehan – basszusgitár, háttérvokál (1988–2002, 2009–)
  • Paul Gilbert – gitár, háttérvokál (1988–1997, 2009–)

Korábbi tagok[szerkesztés]

  • Richie Kotzen – gitár, háttérvokál (1999–2002)

Kisegítő zenészek (koncerteken)[szerkesztés]

  • Matt Starr – dob, háttérvokál (2014–)

Idővonal[szerkesztés]

Diszkográfia[szerkesztés]

Stúdiólemezek[szerkesztés]

  • Mr. Big (1989)
  • Lean into It (1991)
  • Bump Ahead (1993)
  • Hey Man (1996)
  • Get Over It (1999)
  • Actual Size (2001)
  • What If... (2011)
  • ...The Stories We Could Tell (2014)

Koncertlemezek[szerkesztés]

  • Raw Like Sushi (1990)
  • Mr. Big Live (Live in San Francisco) (1992)
  • Raw Like Sushi II (1992)
  • Japandemonium: Raw Like Sushi 3 (1994)
  • Channel V at the Hard Rock Live (1996)
  • Live at Budokan (1997)
  • In Japan (2002)
  • Back To Budokan (2009)
  • Live from the Living Room (2011)
  • Raw Like Sushi 100: Live in Japan 100th Anniversary (2012)

Források[szerkesztés]