Morbus hungaricus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Morbus hungaricus jelentése: magyar betegség, magyar kór. Az elnevezést eredetileg Eychmann (Dryander) J. marburgi orvos használta az 1556-ban Magyarországon állomásozó császári katonák között pusztító betegségre.[1] Ez pedig a ruhatetű által terjesztett élősködő rickettsia (Rickettsia prowazekii) sejtparazita okozta járvány, a kiütéses tífusz volt. A későbbiekben azonban egy másik betegség, a tuberkulózis elnevezéseként volt használatos.[2]

A 19. század végétől az akkori Magyarország területén a szegénység, a demográfiai mozgások, a nyers tej fogyasztása és a háborúskodás kedvezett a TBC terjedésének. Az alattomosan lappangó kór népbetegségként jelentkezett, és sok embert megfertőzött. Ekkor honosodott meg a Morbus hungaricus elnevezés mint a gümőkór, vagyis a TBC szinonimája. A szocialista korszak tankönyvei pedig úgy fogalmaztak, hogy „a népnyúzó Horthy-korszakban Magyarországon oly magas volt a tüdőbetegek száma, hogy a tuberkulózist szerte a világban „Morbus Hungaricus”-nak hívták”.

A szocialista korszakban bevezetett rendszeres tüdőszűréssel, valamint a BCG védőoltással sikerült felszámolni a betegséget. Napjainkban a BCG védőoltás hatásosságát kétségbe vonják statisztikai felmérések alapján. A TBC a szegénység betegsége, az úgynevezett „gulyáskommunizmus” a javuló élelmezéssel nagyban hozzájárult a betegség visszaszorításához.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Más források szerint már 1547-ben megjelent művében használja az elnevezést (Kovács I.).
  2. A kérdést Győry Tibor tisztázta, 1900-ban megjelent Morbus hungaricus című munkájában.

Külső hivatkozások[szerkesztés]