Mohai Ágnes víz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Mohai Ágnes ásványvíz, melynek forrása Fejér megyében, a Bakony lábánál Moha településen található.

Moha Fejér megye központi részén Székesfehérvártól északra, Székesfehérvár és Mór közötti vonalon a Móri-árokban helyezkedik el, a Mezőföld szélén. Tájjellegét tekintve síkság.

A Mohai Ágnes forrás a Bakony és a Vértes közötti 2–4 km széles árok déli kapujában található. A terület nagy része magas talajvízállású, ismert vagy rejtőzködő forrásokkal.

Története[szerkesztés]

Az ásványvíz története a 13-15. században[szerkesztés]

A település első írásos oklevele 1243-ból való, ahol a birtok egy része malomhellyel együtt 12 márkáért eladásra került. Az ezt követő években Moha, mint birtok, számos alkalommal cserélt gazdát. A mohai vízre nézve első írásos emlékünk 1374-ből maradt fenn. Imre nádor elrendelte számos falu, köztük Moha, határjárást és erre vonatkozóan a jelentés tételét. Ebben a jelentésben kerül említésre határjelként a mohai határban lévő „Áldou kuth, a mely kutat a mohai lakosok elrontottak és betemettek." A fennmaradt iratok alapján nem lehet pontosan beazonosítani, hogy hol volt régen a kút vagy kutak. Mindenesetre ezek az írásos emlékek ékes bizonyítéka annak, hogy a XIV. században lehetett több kút, melynek vegyelemi tartalma, jótékony hatása és gyógyereje kapcsán a köznyelv Áldó kútnak nevezte.

Az ásványvíz története a 16-18. században[szerkesztés]

Moha az 1543-as Székesfehérvár törökök általi elfoglalás után, valamint a megye törökjárom alá kerülése kapcsán elhagyatottá vált. A községre 1572-ben tértek vissza lassan a telepesek. A törökök a vidékről 1688-ban vonultak el végleg. A megye, a működését 1692-ban kezdte meg újra, Mohát ekkor már, mint lakott és adófizető községként említik.

1707. évi levéltári adatok alapján, a törökök elvonulása után zsoldos katonák sarcolták és dúlták fel a környező településeket. Moháról számos ökröt és marhát hajtottak el, aminek kapcsán több település együtt Moha is pusztává vált. Az 1720-as évben a conscriptio során, a település már újra lakott, a nevek alapján nagy valószínűséggel a községet tiszta magyar lakosság lakta. 1750-ben Moha tulajdonosa a hírneves költő Amade László báró.

Bél Mátyás(1684-1749) szlovák és magyar író, evangélikus lelkész, történet- és földrajztudós a Notitia Hungariae novae historico-geographica-ban ("Az új Magyarország történeti-földrajzi ismertetése") tesz említést Moháról és a mohai vízről: „ Moha község határában savanyúvíz, több szászadók óta elrejtve és eltemetve volt, de a földbirtokos gróf Amade Taddé, saját költségével és buzgó igyekezetével 1732. évben néphagyomány nyomán kutatva azt a szántóföldek közt feltalálta s közhasználatra felnyittatta, némelyek a füredi mások a selter/s/i vízhez hasonlónak találják.”

Az ásványvíz története a 19. században[szerkesztés]

A 19. század elején Pészaki Bajzáth György András Moha akkori birtokosa „nem messze a mostani indóház fölött, 5 ölnyi mélységben fekvő forrást megásatta, azt faragott kövekkel kirakatá s melléje vendégházat építtetett, sétányt ültetett, annak használatát a község számára megnyítá, miáltal Moha főleg a közel vidékiek számára, látogatott múlatóhelylyé vált”.

A mohai víz első ismert vegyelemzése 1810-ben készült, amit a „Dissertatio de Terrae Motu in genere a cin Specie Morensi Annó 1810.die 14. januarii orto”-ban tették közzé 1814-ben, melyet Kitaibel Pál (1757-1817) és Tomtsányi Ádám (1755-1831) pesti egyetemi tanárok írtak. Az 1810-es móri földrengés Magyarország egyik legjelentősebb károkat okoz földrengései közé tartozott, mely a Richter-skála szerint 5.4-es erősségű volt. Ennek kapcsán Kitaibel Pál és Tomtsányi Ádám számos tanulmányt végeztek, amelyben részletesen leírják a bodajki, a duzzógi és a mohai savanyúvízet. A mohairól így nyilatkoznak: „Igazi savanyú víz, a sok szénsav mellett egyéb alkotót is tartalmaz. A kút, melyből meríttetik harmadfél öl mély és fenekén apró kékes kövecs jelenik meg, belől egymásba illesztett gerendákkal négyszögben van kirakva, a vizet nem egy, hanem több érből kapja...„

A 19. század első évtizedeiben Pészaki Bajzáth György András köszönhetően Moha (település) nagy látogatottságnak örvendett. Fejér megye számos helyéről jöttek a kellemes ízű víz élvezésére és mulatni. A község olyannyira közkedvelt mulatóhellyé vált, hogy még szini előadást is rendeztek. A politikai életben beállt feszült hangulat kapcsán a környék lassanként elhagyatottá vált. Maga a forrást elhanyagolták a vendégház a sétánnyal együtt rommá változott. Így a mohai víz lassan eltűnt a szereplés színpadáról.

A feledés homályába merült savanyúvízről egyes tudós lexikonokban jelent meg röviden a vegyelemzés és kisebb leírás. Az 1836-ben lipcsei „Universal Lexikon für pract. Medicin und Chirurige”című kiadvány a „Aquae minerales” kötetében utal a savanyúvízre, amely tiszta, gyöngyözik, borral keverhető és a már korábbról ismertetett 7 kémiai alkotót sorolja fel. Megállapítja, hogy előnyös a májra és hatásos a gyomor- és a bélgyengeségre. Fényes Elek 1851-ben „Geographiai szótárá”-ban az alábbiakat írta: „Keletfelé a falutól találtatik egy savanyúvíz-forrás, melly mellé már vendég- és fördőszobák is épültek”. A két évvel később megjelent Lengyel Dániel monográfiája további adatokat közöl az ásványvízről: így a kutat 5 ½ öl mélységűnek találja, amely három érből folyik össze. A leírás szerint a víz „tiszta, szagtalan, savanykás összehúzó ízű, a bort feketére festi, s vasas csapadékot képez”. Összetétele egy „pesti pintben” mérve az alábbi:

  • Kénsavas szikéleg: 2,00 szemer
  • Szikhalvag: 2,00 „
  • Szénsavas szikéleg: 1,10 „
  • Szénsavas mészéleg: 17,00 „
  • Szénsavas keseréleg: 6,00 „
  • vasélecs: 0,83 „
  • Kovaföld: 1,40 „
  • összesen : 30,33 szemer
  • Szabad szénsavany: 27,00 k.. hüvelyk

A kémiai összetétel alapján „égvényes, vasas savanyúvíz”-nek minősült az ásványvíz. Foglalkozik a leírás a gyógyhatásával is. Eszerint „használ a máj-, a verőérrendszer zsongtalanságon alapuló dugulásaiban, valamint más gyengeségből származó betegségekben.” Belsőleg és külsőleg egyaránt használják, és a vendégek részére fürdőszobák állnak rendelkezésre. 1876-ban Stutgarti „Die Baeder, Quellen Curorte Europa’s von Dr. I. Hirschenfeld und Dr. Wilh. Pichler” is foglalkozik a vízzel, de a csak 1836-as Lipcsei leírást másolta át.

Wachtel Dávid orvos az akkori belügyminisztertől, megbízást kapott Alexander von Bach-tól a magyarországi ásványvizek és fürdők felmérésére. A német nyelvű monográfia (1851) 117. oldalán a mohai ásványvízzel kapcsolatban is vannak leírások, bár ezek semmi újat nem közölnek. Számos új kutató foglalkozott a mohai savanyúvízzel: Bernáth József (1833-1893) kémia tanár térképén (1881) feltünteti Mohát, Chyzer Kornél orvos az Ágnes kútfúrással történő feltárását, létesítését és eredményét foglalta össze, Boleman István (1795-1882) 1887-ben és 1896-ban megjelent monográfiájában is Lengyel Béla sókban kifejezett vegyelemzését tette közzé, de új adattal nem tudták gazdagítani az ásványvízről szóló ismertetésüket.

A mohai kút új korszaka a néhai Pészaki Bajzáth György András halálával kezdődött. Végrendeletében 1869-ben az iszkaszentgyörgyi uradalomból elszakítva a mohai uradalmat, egyik lányának, özvegy pázmándi Kempelen Gyulánénak báró Bajzáth Ágnesnek adta, akinek egyetlen örököse Kempelen Imre volt.

A mohai savanyúvíz életében az új időszámítás valójában 1878-ban kezdődött, amikor is Kempelen Imre a mohai parkjában létesítendő halastó fenntartására artézi kutat fúratott. A fúró 3 ujj átmérőjű és 39 öl s 5 lábnyi mélységre hatolt a földbe, ahonnan lágy víz szivárgott fel. A télire leállított munkák miatt a kút beiszapolódott és ezért tavasszal újra kellett fúratni. A furat 6 ujj átmérővel került újra fúrásra, aminek kapcsán 20-26 öl között savanyú víz forrás folytonos bugyogás közt jelent meg a felszínen. A tulajdonos Kempelen Imre elsőre elkeseredett a természet e nem keresett bő adománya miatt, de minekután a víz ereje, kellemes íze, tisztasága és bősége a szakértőket által olyan nagyon dicsérve volt, arra az elhatározásra jutott, hogy eme kincset nem szabad, hogy továbbra is elrejtve maradjon. Miután a fúrás ismételten tönkrement, a tulajdonos kihívta Zsigmondy Vilmost, aki a parkon kívül, annak déli sarka mellett újabb fúrást javasolt. Itt 1879. évi télen jött elő az előbbinél még erősebb savanyúvíz, melynek nyílásába a felső édes források kizárására, 15 öl 4 láb hosszú vörösfenyő csövet helyeztek le. A kút ekkor percenként 6 liter vizet adott és „saját nyomásával folyt ki”, így tehát pozitív volt. Kempelen Imre édesanyja Bajzáth Ágnes után „Ágnes forrás” nevet adta a kútnak. Később festett vörösfenyőből készült, vizet öntő szobor alakjával is maradandóan megörökíttette a kutat. Ez a szobor ma a székesfehérvári Szent István király Múzeum egyik szép kiállítási darabja.

A tulajdonos a savanyúvíz vegyelemzésének elvégzésére Lengyel Béla m. kir. budapesti műegyetemi tanárt kérte fel és rövidesen orvosi vélemény is kialakult róla, s ennek hatására megrendelésekkel árasztották el a kút tulajdonosát. A nagy érdeklődésre való tekintettel azután 1880-ban felépült a palackozó és megindult a termelés.

Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ez a kiváló minőségű ásványvíz számos elismerésben és kitüntetésben részesült. Kempelen Imre részt vett a budapesti 1896-os millenniumi ünnepségeken, hogy az „Ágnes forrás”-nak nevezett üdítőitalt népszerűsítse. Ki is tüntették Kempelen Imrét és az ő Ágnes forrását a legmagasabb előkelőségek úgymint Ferenc József császári és apostoli király Ő Felsége, II. Eduárd angol király, Milán szerb király… és hogy ezen látogatok meg is legyenek örökítve, Kempelen Imre hódolattal kérte látogatóit, hogy a vendégkönyvbe nevüket nagy tisztelettel jegyezzék be. A történelmi nevezetességű pavilon a mohai parkerdőben került elhelyezésre.

A Mohai Ágnes ásványvíz története a 20-21. században[szerkesztés]

A nagy fellendülés időszaka Kempelen Imre halálával (1906) befejeződött. A „Kútkezelőséget” az örökösök vették át, de a Kempelen-család az 1920-as évek elején kihal. Az 1909. évi 6637. sz. alispáni határozat szerint a palackozó és valószínűleg egyéb terület is gróf Pappenheim Siegfried birtokába kerül, a palackozót pedig előbb a Török József Rt., majd az Édeskuty Lajos Ásványvíz Kereskedelmi R.T. bérelte.

Az államosítás után 1949-ben a Gyógyvíztermelő Nemzeti Vállalat vette át az üzemet, majd 1951-től a Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalat, 1963-tól a Gyógyáruértékesítő Vállalatkezelésében volt. A Fejér megyei Szesz- és Szikvízipari Vállalat (Székesfehérvár) 1970-ben folytatta a palackozó üzemeltetését.

Az Ágnes-forrás a második világháború után többször szorult javításra és tisztításra. Az 1970-es években oly mértékben megsokasodtak a kút műszaki problémái, hogy az akkori üzemeltető hidrogeológiai szakvélemény elkészítésére kérte fel a Vízkutató és Fúró Vállalatot (VIKUV). A vizsgálat megállapította, hogy a kút paraméterei a jelentősen megváltoztak, ezért egy új kút fúrását javasolták a majd szász éves kúttól mintegy 25 méterre, 40 méteres mélységben. A kivitelezésre 1975-ben került sor és ettől kezdve ez a kút látta el a palackozót elegendő mennyiségű ásványvízzel addig, amíg 2006-ban a III. sz. kút minősítését az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság (OGYFI)nem adta ki.

A palackozó 1977-ben beolvadt a Szabadegyházi Szeszipari Vállalatba, 1982-től pedig a sárkeresztesi Előre Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (MgTsz) kezelésébe került. Az 1999-ben kezdődött privatizáció a palackozót is érintette, s 2000-ben a többségi tulajdonú Karsai Holding Rt. megalapította a Mohai Ágnes Ásványvíz-kereskedelmi és Forgalmazó Kft.-t. 2005-ben már egy új tulajdonos, az Universal Foods Kft. végezte az ásványvíz termelését. 2007-ben megalapították a "MOHAI 1374" Ásványvízkitermelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot, mely ellen felszámolás indult meg 2008 áprilisában.

Felszámoló bizottság Novum Zrt., mely számos alkalommal próbálta nyílt pályázat útján értékesíteni a 8042 Moha 026/1. és 026/2. hrsz. – ipartelep, saját használatú út megnevezésű, 1/1 tulajdoni hányadú ingatlant a területén található 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel, valamint az ott található tárgyi eszközökkel és készletekkel sikertelenül.

Összetétele[szerkesztés]

Mohai Ágnes[szerkesztés]

Jótékony hatása: Hidrogén-karbonátos jellege miatt a sav-bázis egyensúly létrehozásában, a gyomorsav-túltermelődés közömbösítésében, gyomor-bélgyulladásban hatékonyan alkalmazható. Alacsony nátriumtartalma miatt fogyasztása kiválóan alkalmas magas vérnyomás fennállta esetén.

Elismerések[szerkesztés]

Évszám Hely Verseny Eredmény
1880 Grác Országos Kiállítás Elismerő oklevél
1882 Trieszt Országos Kiállítás Bronz érem
1883 Bécs Nemzetközi Gyógyszerészeti Kiállítás Ezüst érem
1884 Torontál Gazdasági Kiállítás Ezüst díszoklevél
1885 Budapest Országos Kiállítás Nagy érem
1888 Brüsszel Nemzetközi Kiállítás Arany érem

Forrás[szerkesztés]

  • Moha település honlapja: [1]

További információk[szerkesztés]