Mockumentary

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A mockumentary vagy magyarul áldokumentumfilm (angol mock = kicsúfolni + documentary = dokumentumfilm szavak keresztezéséből) lehet a filmvígjáték egyik műfaja, melyben úgy vesznek fel dolgokat és olyan témájú filmeket készítenek, hogy azok valódi dokumentumfilmnek látszódjanak. Mintha egy szituációs komédia be akarna tényleg mutatni valamit, pedig itt pont az ellenkezőjét csinálják. Jó példák az ezredforduló tájáról A hivatal (The Office) és a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation) című vígjátéksorozatok, ahol úgy tűnhet, hogy egy hivatalról vagy komolyan dolgozó polgármesteri részlegről lesz szó, miközben épp az ellenkezőjét csinálják.

A műfaj indulásakor egyszerű tréfákról, a nézők hiszékenységének megfricskázásáról volt szó – lásd az angol Spagettiszüretet (BBC, 1957). A kisfilmben (híradó-beszámoló) egy világszerte elterjedt, régi poént tárnak vizuálisan is a nagyérdemű elé, miszerint a spagetti fán terem, és ha beérik, szüret után mehet egyenest a fazékba...

Előfordul, hogy egy valós társadalmi problémára fókuszálnak, mely a szokott hírcsatornák hozta nézettség többszörösét eredményezi. Így pl. a környezetszennyezésre irányította százezrek figyelmét a cseh Ján Sverák 1988-as Olajfalókja (Ropáci), amelyben az újonnan fölfedezett, műanyaggal és olajszármazékokkal táplálkozó állatfajt dokumentálnak egy iparvidéken. A bumfordi állatka "tragédiája", hogy csak szennyezett környezetben marad életképes, így a tiszta levegőjű vidékeken való bemutatása lehetetlen. Az élethűen fényképezett, "valóságos" szereplőket felvonultató kisfilm "objektívnek" ható szellemes kommentárjai kétséget sem hagynak afelől, hogy a szennyezések terjedése idővel meghozza a "megoldást". Úgyhogy ne csüggedjünk, hisz van remény – a környezetszennyezés mind nagyobb térnyerésével az olajfalók túlélési esélyei javulnak!

A mockumentary szólhat az egész dokumentumfilm műfaj kiparodizálásáról is. Például a híres Monty Python csoport kiparodizálta a Beatlest is, The Rutles néven (ami a gombafejűeken túl rájátszik az angol "ruthless", azaz "könyörtelen", "irgalmatlan" jelentésre). Ez azonban még nem mockumentary, viszont erről az álegyüttesről készült egy film is All You Need is Cash címmel, ami már egy "igazi", közel másfél órás áldokumentumfilm (1978). A műfajra az is jellemző, hogy úgy mutatja be az adott film/szituációs komédia szereplőit, mintha az velük a valós életben megtörtént volna, miközben színészek játsszák el őket.

A Lenin egy gomba! (Lenyin – grib!) című 1991-es orosz tévéműsor[1] (Szergej Kurjohin zenész és Szergej Solohov újságíró médiacsínye) politikai vetületekkel is bírt. Miközben végtelenül szellemesen egyszersmind az abszurd humor egyik csúcstermékét hozta létre a tízmilliók által nyomon követett, főműsoridős televíziós közvetítés során. Mindezt megfejelve a tévénézők, a szovjet emberek hiszékenységének, tájékozatlanságának bemutatásával (később leleplezésével). A peresztrojka diadalaképp a legnagyobb szovjet politikai bálványt, az államalapító főforradalmár Lenint és a köré épület állami kultuszt parodizálta. Nem kevesebbet állítva, hogy a bolsevik vezér hallucinogén gombákon élt, és a sok tudatmódosító szerhasználat nyomán végül maga is gombává lett... Ennek következtében (az eleddig titkolt igazságról is lerántva a leplet) egyértelmű, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom is egyfajta kvázi-hippi mozgalomnak tekinthető. A tudatmódosító, bódító szerektől függő, "csodagomba"-fogyasztó Lenin elszakadt a valóságtól, és a szovjet állam létrehozásához a mintát fél évezreddel korábbi közép-amerikai freskóábrázolásokról vette. A teljesen "hihetőre" hangszerelt, technikailag és szemléletét tekintve semmi rendkívülivel nem bíró produkció hagyományos (sőt, tudományos!) megközelítésmódot alkalmaz. A közel egyórás tévéműsor számtalan "bizonyítékot", filmrészletet, szöveget feltárva, számos "szakértőt" megszólaltatva bizonygatja a nyilvánvaló sületlenségeket (ráadásképp a két alkotó olykor még el is röhögi magát!).

A 21. században tűntek föl a technikai trükkökre épülő átverések. A digitális technikai bravúrokat olykor "valóban megtörtént" eseményekre húzzák rá, és az avatatlan szem, a videótechnika lehetőségeiben járatlan néző rendre el is hiszi. Ezek már jellemzően internetes termékek, képesek villámgyorsan elterjedni a videómegosztó csatornák révén. Eme kamu kisfilmek részben átfedést mutatnak a városi legendákkal, rémtörténetekkel – olykor egyenest ezek illusztrációjául szolgálnak. Így például a montreáli parkban egy sas által (majdnem) elragadott kisgyerekről készült "spontán" felvétel. Rendkívül látványos a Bruno Kammerl nevű fiktív figura csúszópályán gyorsuló, majd medencébe csobbanó vírusvideója 2009-ből. Nem sokkal később következett a leleplezés – videómanipulálás, kaszkadőrkellék, utómunka.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]