Miklós Tibor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Miklós Tibor
Született1947. június 5.[1][2]
Budapest[3]
Elhunyt2013. szeptember 7. (66 évesen)[1]
Budapest[4]
Állampolgárságamagyar
Házastársa
Foglalkozása
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Miklós Tibor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Miklós Tibor (Budapest, 1947. június 5.Budapest, 2013. szeptember 7.[5][6]) magyar író, műfordító, dalszövegíró, rendező, színházvezető.

Életpályája[szerkesztés]

Egyetemi tanulmányait a JATE Jogtudományi Karán kezdte, majd az első év elvégzése után átjelentkezett az ELTE Jogtudományi Karára. Ezután elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem irodalom-esztétika szakát. Ezt követően ismét az ELTE hallgatója volt; esztétika-filozófia szakon. Varsóban József Szajna tanítványa volt, ahol színházi tanulmányokat folytatott.

1980-1996 között a Rock Színház alapító művészeti vezetője volt. 1996-tól a Budapesti Operettszínházban a musicalek és rockoperák irodalmi vezetője volt. 1999-től a Ferencvárosi Nyári Játékok Kht. és a Piccolo Színház ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

A Sakk Matt, a Korong, majd a Generál, Cserháti Zsuzsa, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Nagy Anikó, Szűcs Judith, Tissy, a Crystal szövegírója. Több korszakos sláger (Különös szilveszter; Boldogság gyere haza; Zenegép; Álmodj királylány; Egy elfelejtett dal; Mit tegyek, hogy érezd; Új élet kezdődött Veled...) szerzője volt.

Második felesége és alkotótársa, Nagy Anikó. Lányuk Eponin 1992-ben született.

Rocktörténeti mérföldkövek[szerkesztés]

Jézus Krisztus Szupersztár
Az 1970-ben, dupla lemezen megjelent rockopera, Broadway-i bemutatója után rövid idővel,[7] Budapesten is színre került oratorikus formában. A Korong együttes egy öttagú együttesre áthangszerelte a zenét. Az 1972 január 18.-i bemutató szerepeit is az együttes tagjai énekelték. A címszereplő Csuha Lajos, Mária Magdolna Bódy Magdi, Júdás Miklóska Lajos, Pilátus Póka Balázs, Heródes Harmath Albert, Kajafás Dancsák Gyula volt. Az előadás létrejöttében meghatározó személy és a szöveg fordítója Miklós Tibor volt.
Sztárcsinálók
Szerzőként Várkonyi Mátyással jegyzik a Sztárcsinálók című első, 1981-ben bemutatott magyar rockoperát.

Színházi munkái[szerkesztés]

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerzőként: 73, fordítóként: 81, dalszövegíróként: 29, színészként: 2, rendezőként: 16.[8]

Szerzőként[szerkesztés]

  • Az ellopott futár (1977)
  • Örvényben (1981)
  • Sztárcsinálók (1981, 1992-1994, 1998, 2002, 2004-2005)
  • Lázadók (1982)
  • Üvöltés (1983)
  • Farkasok (1983)
  • A krónikás (1984)[9]
  • Cafe Rock (1985)
  • Musical Musical (1986)
  • Csillag Nápoly egén (1987)
  • Amerika ígéret volt... (1988)
  • Hölgy rózsaszínben (1989)
  • Légy jó mindhalálig (1991-1996, 2000, 2003, 2007, 2009, 2011)
  • Anna Karenina (1994, 2000, 2002, 2010)
  • A vörös malom (1994, 1997-1998, 2007)
  • Utazás (1996, 2006)
  • Darabot Dianáról! (1998)
  • Állj a szerelem nevében (1998)
  • Nana (2003)
  • Ilyenek voltunk (2005)
  • Kiálts a szeretetért! (2005-2006)
  • Néró és a sztárcsinálók (2009)
  • Egy bohém rapszódiája (2009)
  • Szegény gazdagok (2010)
  • Robin Hood (2010)
  • Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai (2012)
  • Báthory Erzsébet (2012)

Műfordítóként[szerkesztés]

  • Lloyd Webber: Evita (1980, 1984, 1992, 1998-1999, 2002, 2005, 2008)
  • MacDermot-Lloyd Webber-Bernstein: Lázadók (1982)
  • Bernstein: West Side Story (1982, 1992, 1996, 1999-2002, 2006-2007)
  • Hamlisch: Kapj el...a mi dalunk szól (1983-1984, 1988, 1991, 1993, 1995, 2004, 2011)
  • MacDermot: Hair (1985-1986, 2001, 2005-2007, 2010)
  • Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár (1986-1987, 1991, 1997, 1999-2002, 2008, 2010-2011)
  • Schönberg: A nyomorultak (1987, 1999, 2001, 2010, 2012)
  • Sondheim: Nyakfelmetsző (1992)
  • Sondheim: Orgyilkosok (1993)
  • Schönberg: Miss Saigon (1994, 2003-2004, 2011)
  • Margoshes: Fame/Hírnév (1996, 2000)
  • Styne: Van, aki forrón szereti (1997)
  • Larson: Rent (2001, 2010)
  • McNally: Alul semmi (2003)
  • Szalai Zsolt: Slágerkoktél (2005)
  • Steinman: Vámpírok bálja (2007)
  • Mercury: Egy bohém rapszódiája (2009)

Dalszövegíróként[szerkesztés]

  • Kárpáthy Gyula: A perbefogott diák (1973)
  • Kazán-Mesterházy: Férfikor (1973)
  • Ruitner Sándor: Rongybaba (1974)
  • Csuha-Dancsák-Körmendi: Az ellopott futár (1977)
  • Várkonyi Mátyás: Örvényben (1981)
  • Fo: A hetedik (A VII. parancsolat: Ne lopj - annyit!) (1982)
  • Madarász Viktor: Robin Hood (1987)
  • Fo-Rame: Nyitott házasság (1989)
  • Margoshes: Fame/Hírnév (1996)
  • Farrell-Heller: Baby Jane (1997)
  • Singer: Yentl (2000)
  • Jávori Ferenc: Menyasszonytánc (2006, 2010)
  • Kemény-Kocsák: Kiálts a szeretetért! (2006)
  • Kocsák Tibor: Utazás (2006)
  • Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig (2007, 2009, 2011)
  • Kocsák Tibor: Abigél (2008)
  • Sobol: Gettó (2010)
  • Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai (2012)

Színészként[szerkesztés]

  • Margoshes: Fame/Hírnév....Mr. Scheinkopf
  • Miklós Tibor: Ilyenek voltunk....Író-Narrátor
  • Kocsák-Miklós: Utazás (2006)....Kálmán

Rendezőként[szerkesztés]

  • Miklós Tibor: Cafe Rock (1985)
  • Margoshes: Fame/Hírnév (1996, 2000)
  • Kocsák Tibor: Anna Karenina (2000)
  • Larson: Rent (2001)
  • Bernstein: West Side Story (2001)
  • Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár (2002)
  • Kocsák Tibor: Nana (2003)
  • Miklós Tibor: Ilyenek voltunk (2005)
  • Kemény-Kocsák: Kiálts a szeretetért! (2005-2013)
  • Kocsák Tibor: Utazás (2006)
  • Szemenyei János: Vuk (2006)
  • Mercury: Egy bohém rapszódiája (2009)
  • Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai (2012)

Művei[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • Keresem a szót, keresem a hangot. 22 interjú. Aki kérdez Miklós Tibor; Zeneműkiadó, Bp., 1977
  • Andrew Lloyd Webber–Tim Rice–Miklós Tibor: Evita. Rockopera; Rock Színház, Bp., 1984
  • Légy jó mindhalálig. Musical; Móricz Zsigmond nyomán szövegkönyv és dalszöveg Miklós Tibor, zene Kocsák Tibor; Prológus, Bp., 1991 (A magyar dráma fóruma)
  • Musical! Egy műfaj és egy szerelem története; Novella, Bp., 2002
  • Óh milyen cirkusz, óh, milyen show!
  • Rock és Musical Színház története, társulata, produkciói; Rock és Musical Társulatért Művészeti Alapítvány, Bp., 2005

Musicalek magyar szövegkönyvek[szerkesztés]

  • Jézus Krisztus Szupersztár
  • Evita
  • West Side Story
  • Hair
  • A mi dalunk szól
  • Mondd el egy vasárnapon
  • A nyomorultak
  • Jentl
  • Az Operaház fantomja
  • Van aki forrón szereti
  • Fame/Hírnév
  • Rent
  • Alul semmi

Musical-adaptációk[szerkesztés]

  • Az ellopott futár
  • Örvényben
  • A krónikás (2011)[9]
  • Robin Hood
  • Légy jó mindhalálig
  • Anna Karenina
  • A vörös malom
  • Utazás
  • Nana
  • Abigél

Önálló színpadi művek[szerkesztés]

  • Sztárcsinálók
  • Farkasok
  • Cafe Rock
  • Csillag Nápoly egén
  • Darabot Dianáról
  • Teréz anya
  • Ilyenek voltunk

Díjai, elsiemerései[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Pápán, a SCHERZO, azaz 18. a Zenés Színpadok Országos Fesztiválján műsorral emlékeztek a szerzőre. Itt adták át első alkalommal a Miklós Tibor-emlékdíjat, mellyel a kimagasló teljesítményt nyújtó résztvevőt jutalmazzák.[12]
  • 2013. november 25-én a Budapesti Operettszínházban jótékonysági gálaműsort rendeztek. Zsúfolt nézőtér előtt, a Miklós Tibor által írt, fordított darabok részletei hangoztak el egykori és mai művésztársai, felfedezettjei közreműködésével.[13]
  • A szívek melegével címmel, 2013. november 29-én Baján rendeztek emlékestet.[14]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. MAK (lengyel nyelven)
  3. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. július 3.)
  4. PIM111204
  5. MTI – Quart: Elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró. Quart, 2013. szeptember 9. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)
  6. https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/display/manifestation/PIM111204/cafe6fd5-8573-4958-95bc-18f91fb5c099/solr/0/24/0/1/authorOrder/ASC
  7. Egyes angol forrásokban a budapesti bemutató időpontját az amerikai elé helyezik
  8. 2016. szeptember 22-i lekérdezés
  9. a b Stefan Heym: Dávid király krónikája c. regénye alapján. Lásd: A krónikás - rockopera. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza saját pródukciója. Bemutató.. szinhaz.w3h.hu, 2011. augusztus 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  10. Az állami kitüntetettek listája (2004). [2013. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 6.)
  11. Miklós Tibor kapta az Amfiteátrum-díjat Archiválva 2021. január 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, Gyulai Várszínház - 2010. március 29.
  12. <Musicalinfo Archiválva 2013. december 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  13. Lélektől lélekig - Miklós Tibor emlékgála. [2013. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 3.)
  14. Baja.hu. (Hozzáférés: 2013. december 3.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]