Miklós Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Miklós Sándor (jégkorongozó) szócikkből átirányítva)

Miklós Sándor (Budapest, 1915. március 5.1981.) magyar, válogatott jégkorongozó (csatár). Az 1930-as évektől a második világháborúig Európa legjobb jégkorongozói között tartották számon. Emléke iránti tiszteletből alapították 1990-ben a Miklós-kupát, amit a magyar jégkorongbajnokság legtechnikásabb játékosának adnak át a bajnoki szezon végén.

Karrier[szerkesztés]

1936-tól 1940-ig a Budapesti Korcsolyázó Egylet játékosaként négyszer szerezte meg a magyar bajnoki címet. Az 1930-as évek magyar válogatottjának egyik legmeghatározóbb tagjaként részt vett az 1931-es, 1933-as, 1934-es és az 1935-ös jégkorong-világbajnokságon, valamint az 1936-os téli olimpiai játékokon is. 1940-ben a Budapesti Budai Torna Egylethez igazolt, ahol két szezont töltött el. Ezt követően egy hosszabb szünet után legközelebb 1945-ben tűnt fel a BKE színeiben, ám csak egy szezon erejéig játszott a patinás egyesületnél. 1946 és 1949 között a Ferencváros csapatában volt kerettag. 1949-ben elhagyta az országot és az osztrák EC Kitzbühel-nél próbált szerencsét. A következő évben azonban Ausztráliába költözött, ahol kezdetben a Pirates, majd a Black Hawks csapatában játszott tovább.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozat (1947)[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kitüntetések a sportban. Népsport, III. évf. 245. sz. (1947. december 16.) 1. o.

Források[szerkesztés]