Mihkel Veske

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mihkel Veske
Mihkel Veske, TaM F354 (F133-12).jpg
Született 1843. január 28.
Holstre, Észtország
Elhunyt 1890. május 16.
Kazany
Állampolgársága
Nemzetisége észt
Foglalkozása költő
nyelvész
Munkáltató Imperial University of Dorpat
Iskolái Lipcsei Egyetem
Sírhely Raadi temető

Mihkel Veske (Holstre, Észtország, Viljandi megye 1843. január 28.Kazany, 1890. május 16.) észt költő, nyelvész, finnugrista.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Észt paraszti családban született. A helyi falusi iskolában tanult és falusi tanítónak készült. Később misszionáriusnak akart menni Kelet-Indiába, ezért 1866-ban belépett a lipcsei misszionáriusokhoz. Végül az észt nemzeti mozgalom és a nyelvészet mellett kötelezte el magát és a következő évben a lipcsei egyetem hallgatója lett. Elsősorban indoeurópai nyelvészeti tanulmányokat folytatott, hogy ismereteit később a finnségi nyelvek kutatásánál használja fel. Doktori disszertációjában a finnségi nyelvekkel foglalkozott (Untersuchungen zur vergleichenden Grammatik des finnischen Sprachstammes, 1872). Tanulmányait anyagilag Jelena Pavlovna nagyhercegné támogatta (a lipcsei orosz konzul ajánlásával). 1873-ban a nagyhercegné meghalt, ezért Veske kénytelen volt visszatérni hazájába.

1874-ben kinevezték az észt nyelv rektorának a derpti egyetemen (más forrás szerint gimnáziumi tanár volt[1]). Hivatali elfoglaltsága mellett nyaranta járta az országot, nyelvi és néprajzi anyagot, dalokat gyűjtött, tanulmányozta a nyelvjárásokat. 1880-ban Finnországban volt tanulmányúton. Tudományos munkái mellett az észt nemzeti megújhodás híveként közéleti tevékenységet is folytatott; munkatársa volt Carl Robert Jakobson 1878-ban alapított Sakala című folyóiratának.

Az egyetem javaslatára a kormány kétéves tanulmányútra küldte: 1885-ben előbb Magyarországra jött, hogy a magyar nyelvet tanulja, majd a Volga vidékére utazott a keleti finnugor nyelvek tanulmányozására. 1887-ben kinevezték a kazanyi egyetemre a finnugor nyelvek tanárának, ahonnan már jóval korábban felkérést kapott egy cseremisz expedícióban való részvételre. 1889-ben tanulmányutat tett a mordvinoknál is; mindkét nép körében népdalokat is gyűjtött. Két kutatóútjának eredményeként jelent meg a mari (cseremisz) nyelvjárásokkal foglalkozó könyve (Kazany, 1889), valamint kétszáz mari és mordvin népdalt tartmazó gyűjteménye.

Kazanyban kezdte írni a szláv–finn kulturális (nyelvi?) kapcsolatokkal foglalkozó nagy munkáját, melynek első kötete megjelent (Kazany, 1890), de a másodikat már nem tudta befejezni, mert váratlanul meghalt.

Szerkesztette az Ota Maa (jelentése 'hazám' vagy 'hazai föld') című észt nyelvű tudományos és szépirodalmi folyóiratot (megjelent 1884-től). Az észt nyelvvel és mitológiával foglalkozó cikkei a tudományos és irodalmi társaságok kiadványaiban jelentek meg.

Költőként elsősorban az egyszerű formákat kedvelte, sokat tanult a népköltészettől. Eredetiből ő fordított először Petőfi-verseket észt nyelvre.

Verseskötetei[szerkesztés]

  • Viisidega laulud (1874)
  • Dr. Veske laulud (1899)
  • Mihkel Veske laulud (1931)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]