Midhat Frashëri

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Midhat Frashëri
A fiatal Midhat Frashëri
A fiatal Midhat Frashëri
Született 1880. március 25.
Janina, Oszmán Birodalom
Elhunyt 1949. október 3.(69 évesen)
New York, USA
Állampolgársága albán
Szülei Abdyl Frashëri
Foglalkozása politikus, diplomata, publicista
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Midhat Frashëri témájú médiaállományokat.

Midhat Frashëri bég (albán Midhat bej Frashëri; Janina, Oszmán Birodalom, 1880. március 25.New York, Amerikai Egyesült Államok, 1949. október 3.) albán politikus, diplomata, publicista. A 19. század végi albán nemzeti mozgalom irányításában vezető szerepet vállaló Frashëri család sarja, Abdyl Frashëri fia volt. Az 1890-es évek végétől közírói és lapszerkesztői tevékenységet folytatott mint az Oszmán Birodalmon belüli albán autonómia szószólója. Az 1910-es évektől a független Albánia ügye mellé állt, 1912 végén részt vett a függetlenséget kikiáltó vlorai nemzetgyűlésen, majd rövid ideig szerepet vállalt az első nemzeti kormányban. 1916-ban romániai emigrációba kényszerült, majd az első világháborút követően diplomáciai szolgálatba lépett. Albánia főkövete volt a Párizs környéki béketárgyalásokon, a Népszövetségben, majd hazája athéni nagykövetévé nevezték ki. Ahmet Zogu diktatórikus törekvései láttán 1926-ban visszavonult a közélettől, és a Zogu politikájával szembehelyezkedő értelmiségi körök emblematikus alakja lett.

Miután a fasiszta Olaszország 1939 áprilisában lerohanta Albániát, megalapította a republikánus és nacionalista alapokon álló, antifasiszta Nemzeti Frontot (Balli Kombëtar), és annak élén szervezte az ellenállási mozgalmat. Politikai szervezete 1942 után egyre élesebben szembehelyezkedett a politikai és katonai dominanciára törekvő Albán Kommunista Párttal, és 1943 szeptembere után a Nemzeti Front az olasz megszállókat felváltó német csapatok oldalán, kollaboráns szervezetként harcolt a kommunisták ellen. A küszöbön álló kommunista hatalomátvétel elől Frashëri 1944 októberében Olaszországba szökött, és az emigrációban irányította a Nemzeti Front tevékenységét, majd megalakulásától, 1949 júliusától pár hónapon belül bekövetkezett haláláig a Szabad Albánia Bizottság munkáját.

Nevének további írásváltozatai Mid’hat Frashëri, Mithat Frashëri és Mit’hat Frashëri. Ismert publicisztikai álnevei Lumo Skëndo és Mali Kokojka.

Életútja[forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága[forrásszöveg szerkesztése]

A bektási felekezetű, illusztris Frashëri család sarja volt. Apja, Abdyl Frashëri (1839–1892) a 19. század végi albán nemzeti mozgalom, a Prizreni Liga egyik ideológiai vezetője volt. Naim Frashëri (1846–1900) költő, politikus és Sami Frashëri (1850–1904) író, publicista, politikus unokaöccse.[1] Janinában született, majd Konstantinápolyban nevelkedett, ahol családja az emigráns albánság nemzeti mozgalmát szervezte.[2] Tanulmányait Konstantinápolyban és a janinai Zosziméa iskolában végezte.[3] Írt és olvasott törökül, görögül, franciául, németül és olaszul.[4]

Az 1908-as manastiri kongresszus résztvevői (Frashëri az alsó sorban balról a második)

Tizenhét éves korától, 1897-től Kristo Luarasi és Kosta Jani Trebicka mellett részt vett a Kalëndari kombiar (’Nemzeti naptár’) című, Szófiában megjelenő kulturális almanach szerkesztésében.[5] 1901-ben ugyancsak Szófiában életrajzi könyvet jelentetett meg az előző évben elhunyt nagybátyjáról, Naim Frashëriról.[6] Az ezt követő években gyógyszerészetet tanult, majd tanulmányait félbeszakítva 1905-től 1910-ig a Szaloniki vilajetben végzett köztisztviselői munkát.[7] Ezzel párhuzamosan 1908 és 1910 között Lumo Skëndo álnéven Lirija (’Szabadság’) címen hetilapot adott ki Szalonikiben,[8] és több, az albán nemzeti ügyet támogató pamfletet írt.[9] Lapjában vetette fel az egységes albán ábécé megteremtésének szükségességét is, s 1908. november 11–22-én ő elnökölte az e célból megrendezett manastiri kongresszust.[10] 1909 januárjában ugyancsak Szalonikiben indította el Diturija (’Tudás’) címen havonta megjelenő folyóiratát, egy gazdagon illusztrált művelődési, irodalmi és ismeretterjesztő lapot, amelyet egészen 1929-ig szerkesztett (1916-tól Bukarestben, 1926 után Tiranában).[11] Szaloniki évei alatt aktív szerepet vállalt a helyi albán hazafias kör tevékenységében. Politikai irányultságát alapvetően a pragmatizmus határozta meg, elsősorban az Oszmán Birodalom keretein belüli albán autonómiát vélte elérhető célnak, és ennek érdekében támogatta az ifjútörök mozgalmat.[12]

A független Albánia szolgálatában (1912–1926)[forrásszöveg szerkesztése]

Az Oszmán Birodalom küszöbön álló összeomlását látva, majd miután az első Balkán-háború kitörésekor a szomszéd országok seregei lerohanták Albániát, politikai gondolkodása elmozdult a radikálisabb nacionalizmus irányába.[13] 1912 októberében részt vett Üsküpben a Honmentők Fekete Társasága (albán Shoqëria e Zezë për Shpëtim) nevű, a céljai szerint Albánia függetlenségéért harcoló titkos egyesület létrehozásában.[14] Az albán függetlenséget 1912. november 28-án kikiáltó vlorai nemzetgyűlésen mint Koszovó és Përmet képviselője vett részt.[15] A december 4-én megalakult első nemzeti kormány, a Qemali-kabinet közmunkaügyi minisztere lett, de miután néhány minisztertársával együtt Qemali belső ellenzéke lett, 1913 márciusában elmozdították a helyéről.[16]

1914. május 20-ától rövid ideig Turhan Përmeti újjáalakított kormányában volt közmunkaügyi, majd tárca nélküli miniszter,[17] később pedig belgrádi főkonzulnak nevezték ki.[18] Ebből az időszakból számos iskolai szöveggyűjtemény, újságcikk, politikai és történeti publicisztika kötődik a nevéhez, ezenkívül 1915-ben egy szépirodalmi kötetet is megjelentetett verseivel és novelláival (Hî dhe shpuzë, ’Hamu és parázs’).[19] 1916 februárjában és márciusában részt vett az elbasani ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő munkálataiban.[20] Az országot megszálló Osztrák–Magyar Monarchia katonai hatóságai azonban lefogták és Romániába internálták.[21] Bukarestben folytatta publicisztikai tevékenységét, 1916. május 5-én indította el a rövid életű L’Indépendence albanaise (’Albán Függetlenség’) című kétheti politikai lapot.[22] Később unokatestvérével, Mehdi Frashërival Lausanne-ban telepedett le, ahol újság- és esszéírással foglalkozott.[23] A világháború lezárultával, 1918 decemberében már ismét Albániában volt, és Mehmet Konicával, valamint Myfit Libohovával együtt az ideiglenes durrësi nemzetgyűlés szervezésén fáradozott, majd a december 25-én megalakult második Përmeti-kormány tagja lett.[24]

1919-től a világháborút lezáró Párizs környéki béketárgyalásokon részt vevő albán delegáció tagja volt, amelynek vezetését 1920. november 25-én vette át.[25] 1921-ben a Népszövetség albán küldöttségének vezetőjévé nevezték ki.[26] Párizsi és genfi évei alatt számos francia nyelvű lapnak – többek között a France-Orient, L’Europe nouvelle, Mercure de France, Revue de Genève, Les Peuples libres című folyóiratoknak – írt publicisztikát Albánia politikai helyzetéről és az albánkérdésről.[27] 1922-ben visszatért Albániába, majd 1923 februárjában – a két ország közötti diplomáciai viszony felvételekor – Albánia első athéni nagykövetévé nevezték ki.[28]

Az 1924-es júniusi forradalom után a hatalmat külföldi támogatással visszaszerző Ahmet Zogu diktatórikus politikai lépéseivel nem tudott azonosulni, így 1926-ban lemondott diplomáciai hivataláról, visszavonult a politikától, és Tiranában megnyitotta – saját korábbi írói álnevét felhasználva – a Lumo Skëndo könyvesboltot.[29] A passzív ellenállás útját választó Frashëri Zogu határozott, hajlíthatatlan, köztiszteletben álló ellenzékének számított, a zogista rendszerrel elégedetlen értelmiségi kör egyik vezéralakja volt, könyvesboltja az elégedetlen fiatalok gyakori találkozóhelye lett.[30]

A Nemzeti Front élén (1939–1944)[forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzeti Front vezetőségi tagjai: Ali Këlcyra, Frashëri és Thoma Orollogaj (Berat, 1944. január)

Miután azonban 1939. április 7-én a fasiszta Olaszország lerohanta Albániát és megalakította saját bábkormányát, Frashëri felismerte, hogy a passzív ellenállás többé nem járható út.[31] A megszálló olaszok ugyan igyekeztek megnyerni őt ügyüknek, ám nem jártak sikerrel.[32] Frashëri ehelyett az ellenállás megszervezésébe fogott, s májusban tiranai házában megtartotta az antifasiszta érzelmű ellenzékiek első titkos gyűlését.[33] A résztvevők megalakították politikai szervezetüket, ekkor még Nemzeti Ellenállási Mozgalom (Lëvizja Kombëtare e Rezistencës) néven, amelynek elnökévé Frashërit választották.[34] Jelszavuk „Albánia az albánoké!” (Shqipëria shqiptarëvet!) volt.[35] Nem hivatalosan már e korai időktől is használták a szervezetre a Nemzeti Front (albánul Balli Kombëtar), tagjaira pedig a ballisták (ballistët) megnevezést.[36]

Az általa irányított földalatti politikai szervezet törzsét eleinte elsősorban haladó szemléletű, de hazafias délalbán (toszk) muszlim földesurak és ortodox értelmiségiek alkották.[37] Republikánus és nacionalista programjuk elsődleges célja az olasz megszállók kiűzése és az etnikai határokat figyelembe vevő Nagy-Albánia létrehozása volt.[38] Tevékenységük eleinte antifasiszta tüntetések szervezésében és röplapok terjesztésében merült ki, majd 1941-ben megszervezték első gerillacsapataikat is, jóllehet, a megszállók ellen csak szórványosan intéztek katonai támadásokat.[39] Mozgalmuk addigra számos hívet szerzett magának más társadalmi csoportokból is, s összetételét tekintve egyre inkább népfrontos jelleget öltött. Ezt hangsúlyozandó, 1942 őszén párttá alakultak, s a Nemzeti Front elnöki tisztségében megerősítették Frashërit.[40] Az akkor közzétett tízpontos memorandumukban több haladó társadalmi és gazdasági reformot hirdettek meg.[41]

Frashëriéknak szembe kellett azonban nézniük azzal, hogy az albán ellenállás másik főszereplője, az 1941-ben alapított Albán Kommunista Párt és egyre kíméletlenebbül harcoló partizánserege másodrendű szerepkörbe kényszeríti őket.[42] 1943 derekán a szövetséges hatalmak megpróbálták az Enver Hoxha vezette kommunistákat és Frashëri ballistáit együttműködésre bírni, és a két párt közötti tárgyalások eredményeként 1943. augusztus 2-án megszületett a mukjei egyezmény, amelyben hitet tettek erejük egyesítése mellett a megszállók elleni harcban.[43] A kommunisták azonban a melléjük rendelt jugoszláv tanácsadók nyomására csakhamar felrúgták az egyezményt, és egy hónappal később már teljes frontos harcot hirdettek a ballisták ellen.[44] Az olaszok kapitulációjával és Albánia német megszállásával párhuzamosan 1943 szeptemberétől megszaporodtak a partizáncsapatok ballisták elleni támadásai, és polgárháborús helyzet alakult ki az országban. A Nemzeti Frontot csakhamar kiszorították néhány dél-albániai bázisáról.[45]

A Frashëri vezette Nemzeti Front végzetes lépésre szánta el magát: antifasizmusuk helyébe az antikommunizmus lépett, s a megszálló németekkel kollaborálva harcoltak a kommunisták ellen.[46] Társadalmi bázisuk e lépés következtében vészesen megfogyatkozott, és kezdeti katonai sikereiket 1944 májusára-júniusára a teljes kudarc váltotta fel: a kommunista partizánbrigádok elsöprő erejű ellentámadásai visszavonulásra kényszerítették a németeket, a ballisták pedig a Durrës és Shkodra közötti észak-albániai partszakaszra szorultak vissza.[47]

Kétségbeesett lépésként Frashëri 1944. június 15-ére titkos találkozóra hívta a szintén antikommunista érzelmű Törvényesség képviselőit és az északi törzsek vezetőit. A Tirana melletti Tufinában létrejött találkozón Midhat Frashëri mellett a fő résztvevők Abaz Kupi, Fiqri Dine, Eqrem Vlora és Gjon Markagjoni voltak, akik megállapodtak abban, hogy a Rexhep Mitrovica vezette bábkormányt félreállítva, egy ideiglenes nemzeti kormányt alakítanak Dine vezetésével. Céljuk ezzel az volt, hogy a kollaboráns kormány helyébe kerülő nacionalista egységkormány a kommunisták győzelme esetén, migrációba kényszerülve is felléphessen az albán nemzeti érdekekért.[48] Július 14-én ez meg is történt, a Mitrovica-kormány lemondott, és július 19-én Dine megalakíthatta kormányát. A polgárháborús zűrzavar közepette azonban a kabinet nem tudott eredményesen működni, és alig hat héttel később, augusztus 29-én feloszlott.[49] A ballista gerillák 1944 szeptemberében a német csapattestek maradékai ellen fordították fegyvereiket, emellett az antikommunisták egy újabb prezai gyűlésén Midhat Frashërit kérték fel kormányalakításra.[50] Erre azonban már nem került sor, a Nemzeti Front 1944. november 3-án letette a fegyvert és feloszlatta alakulatait.[51]

Az emigráció évei[forrásszöveg szerkesztése]

A kommunista partizánbrigádok mindent elsöprő előretörését látva a Nemzeti Front más vezetőivel – Ali Këlcyrával, Hasan Dostival és Vasil Andonival – együtt Frashëri már ezt megelőzően az ország elhagyása mellett döntött. 1944. október 18-án Shkodrát elhagyva egy kis halászhajóval tengerre szálltak, s október 23-án kikötöttek a dél-olaszországi Brindisiben.[52] Ott Frashëri, miután a brit hatóságok kollaboránsnak tekintették, Këlcyrával együtt a barlettai internálótáborba került, ahonnan brit diplomaták közbenjárására csak 1945. szeptember 6-án eresztették el.[53] Távollétében albániai ingatlanjait és vagyonát elkobozták. Az országban egyedülálló, 20 ezer kötetes magánkönyvtára a tiranai Nemzeti Könyvtár állományába került.[54]

A hidegháború első éveiben azon dolgozott, hogy az amerikai és brit albán emigrációt összekovácsolja, ennek eredményeként 1949. július 7-én Párizsban megválasztották a Nemzeti Front helyébe lépő, több emigráns albán szervezetet egyesítő Szabad Albánia Bizottság elnökévé.[55] A testület székhelyét augusztus 26-án New Yorkba helyezték át. Éppen mielőtt a szintén emigrációban lévő Zoguval találkozott volna, Frashëri a New York-i Lexington hotelban 1949. október 3-án szívinfarktust kapott, és meghalt. Long Islanden temették el.[56]

Főbb művei[forrásszöveg szerkesztése]

  • Naim Be Frashëri. [’Naim Frashëri bég.’] Sofia. 1901. [Mali Kokojka álnéven.]
  • Hî dhe shpuzë. [’Hamu és parázs.’] Sofia. 1915. [Versek, novellák.]
  • Pjesë të zgjedhura nga vepra. [’Válogatott írások.’] Përg. nga Uran Butka. [Tiranë]: Phoenix. 1997.
  • Mbresa udhëtimesh, 1911–1921: Shkup, Kosovë, Sofje, Zvicër, Paris. [’Úti élmények, 1911–1921: Szkopje, Koszovó, Szófia, Svájc, Párizs.’] Tiranë: Lumo Skëndo. 1999.
  • Fati i Shqipërisë: Esse të zgjedhura. [’Albánia sorsa: Válogatott esszék.’] [Tiranë]: Belina. 2009.

Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jacques 2009 :415.; Elsie 2010 :149.; Elsie 2013 :150.; Zavalani 2015 :248.
  2. Elsie 2010 :149.; Elsie 2013 :150.
  3. Csaplár 2010 :340.
  4. Csaplár 2010 :340.
  5. Elsie 2010 :149.; Elsie 2013 :150–151.
  6. Elsie 2010 :149.; Elsie 2013 :150.
  7. Elsie 2010 :149.; Elsie 2013 :151.
  8. Jacques 2009 :309.; Elsie 2010 :89., 149–150.; Elsie 2013 :151.
  9. Zavalani 2015 :249.
  10. Jacques 2009 :309.; Csaplár 2010 :161.; Elsie 2010 :89., 149–150.; Elsie 2013 :151.; Vickers 2014 :52.
  11. Jacques 2009 :309.; Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.
  12. Elsie 2010 :lviii., 150.; Elsie 2013 :151.
  13. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.
  14. Csaplár 2010 :263.
  15. Csaplár 2010 :380.; Zavalani 2015 :249.; Fevziu 2016 :67.
  16. Pearson 2004 :34.; Csaplár 2010 :335., 359.; Elsie 2010 :150.; Fevziu 2016 :67.
  17. Pearson 2004 :65.; Elsie 2013 :151.; Zavalani 2015 :162.
  18. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.
  19. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :152.
  20. Pearson 2004 :97–98.; Fischer 2014 :14.
  21. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.
  22. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.
  23. Elsie 2010 :148., 150.; Elsie 2013 :151.
  24. Pearson 2004 :117.; Fischer 2014 :18.
  25. Pearson 2004 :139., 482.; Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151.; Zavalani 2015 :249.
  26. Pearson 2004 :163., 178., 482.
  27. Elsie 2013 :151.
  28. Pearson 2004 :203.; Elsie 2010 :150.; Austin 2012 :98.; Elsie 2013 :151.
  29. Frashëri 2002 ; Jacques 2009 :415.; Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :151. (Elsie mindkét könyve 1925-öt írja visszavonulása éveként); Zavalani 2015 :249.; Fevziu 2016 :68.
  30. Zavalani 2015 :249.; Fevziu 2016 :68.
  31. Zavalani 2015 :249.
  32. Zavalani 2015 :249.
  33. Pearson 2004 :482.; Jacques 2009 :415.; Vickers 2014 :142.; Zavalani 2015 :248.
  34. Zavalani 2015 :248.
  35. Zavalani 2015 :248.
  36. Jacques 2009 :415.
  37. Pearson 2005 :210.; Jacques 2009 :415.; Vickers 2014 :142.; Zavalani 2015 :248.
  38. Pearson 2004 :482.; Jacques 2009 :415.; Elsie 2010 :30.; Vickers 2014 :142.; Zavalani 2015 :248.
  39. Pearson 2005 :210.; Jacques 2009 :415.
  40. Réti 2000 :78.; Pearson 2005 :209–210.; Jacques 2009 :415.; Elsie 2010 :30., 150.; Elsie 2013 :152.; Vickers 2014 :141.; Zavalani 2015 :249–250.; Fevziu 2016 :66.
  41. Pearson 2005 :209–210.; Jacques 2009 :415.; Zavalani 2015 :250.
  42. Réti 2000 :79.; Pearson 2005 :209., 210.; Jacques 2009 :420.; Fevziu 2016 :75.
  43. Réti 2000 :80.; Pearson 2005 :264.; Jacques 2009 :420.; Vickers 2014 :143–144., 146.; Zavalani 2015 :258.; Fevziu 2016 :69–71.
  44. Pollo & Puto 1981 :236.; Réti 2000 :80–81.; Pearson 2005 :265., 270., 272.; Jacques 2009 :420–421.; Vickers 2014 :144.; Zavalani 2015 :258., 266.; Fevziu 2016 :72.
  45. Pearson 2005 :271.; Jacques 2009 :421–422.; Elsie 2010 :30.; Zavalani 2015 :259., 264., 269.; Fevziu 2016 :78–79.
  46. Réti 2000 :79.; Jacques 2009 :423.; Vickers 2014 :147.
  47.  Pollo & Puto 1981 :243.;Réti 2000 :85.; Jacques 2009 :423.; Vickers 2014 :147–148.; Zavalani 2015 :270.
  48. Pearson 2005 :358., 389.
  49. Pearson 2005 :372., 382.
  50. Pearson 2005 :386., 389.; Zavalani 2015 :270–271.
  51. Zavalani 2015 :271.
  52. Pearson 2005 :400.; Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :152.
  53. Pearson 2005 :466.; Fevziu 2016 :100.
  54. Elsie 2010 :150., 321.; Elsie 2013 :152.
  55. Jacques 2009 :425., 473.; Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :152.; Dedet 2015 :269.
  56. Elsie 2010 :150.; Elsie 2013 :152.; Dedet 2015 :275.

Források[forrásszöveg szerkesztése]

  • Austin 2012: Robert C. Austin: Founding a Balkan State: Albania’s experiment with democracy, 1920–1925. Toronto: University of Toronto. 2012. ISBN 9781442644359  
  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Dedet 2015: Joséphine Dedet: Géraldine: Egy magyar nő Albánia trónján. Ford. Rácz Judit. Budapest: Európa. 2015. ISBN 9789634052029  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 9781780764313  
  • Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • Fischer 2014: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • Frashëri 2002: Midh̓at Frashëri, ministër fuqiplotë Athinë, 1923–1926. [’Midhat Frashëri, athéni teljhatalmú miniszter, 1923–1926.’]. Red. Luan Malltezi, Sherif Delvina. Tiranë: Lumo Skëndo. 2002.  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London;  New York: I.B. Tauris. 2014.  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671