Menexenosz (dialógus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Menexenosz Platón egyik dialógusa. Szereplői Szókratész és Menexenosz, a szofista Ktészipposz unokaöccse.[1] A beszélgetés I. e. 386-ban játszódik, habár Szókratész már 13 évvel korábban meghalt.[2]

Felépítése[szerkesztés]

234 a 1 – 236 d 3[szerkesztés]

Bevezető beszélgetés, amelyből kiderül, hogy a városi tanács másnap választja ki a szónokot, aki a háborúban elesettek emlékbeszédét mondja. Szókratész ironikus válaszában azt mondja, hogy nem lesz nehéz dolga a szónoknak, hiszen az athéniakat kell dicsérnie athéniak előtt (50 d). Szókratész elmeséli, hogy Aszpáziától tanulta a rétori mesterséget, és előző nap hallotta is Periklész szeretőjének beszédét.[3][4]

236 d 4 – 249 c 8[szerkesztés]

Szókratész elmondja az Aszpáziától hallott beszédet, amely három elemből állː a halottak dicsérete, a testvérek és fiak biztatása, a szülők vigasztalása. Szókratész dicséri az athéni nevelést, kultúrát, az athéniak nemes származását, az állam berendezkedését, majd felsorolja az ősök tetteit, a nagy csatákat. „Fiaink, maga a jelen helyzet mutatja, hogy derék apáktól származtok; hiszen mi, noha élhettünk volna dicstelenül, inkább a dicső halált választottuk, mintsem, hogy szégyenbe döntsünk benneteket és az utánatok következőket, és szégyent hozzunk apáinkra s őseink egész nemzedékére” – mondja Szókratész (246 d).[5][6]

Értelmezése[szerkesztés]

Az elemzők többféle olvasatát adták a mű mondanivalójánakː a politikai ékesszólás paródiája; komoly politikai mű; irónia és komolyság elegye.[3] a Menexenosz kilóg a platóni életműből felépítése és olyan motívumok miatt, amelyekről Platón más munkáiban másként beszélteti Szókratészt. Ezek hatására a 19. század tudósai úgy vélekedtek, hogy a Menexenoszt nem Platón írta.[2] Ez ellen a legerősebb érv, hogy Platón tanítványa, Arisztotelész is mestere dialógusának tekinti a Menexenoszt Rétorika című könyvében (1367b).[7]

Németh György filozófiatörténész Két halotti beszéd című esszéjében azt írja, hogy a Szókratész által elmondott, Aszpáziának tulajdonított beszéd egyértelmű utalás Periklész híres búcsúztatójára, amely I. e. 430-ban hangzott el.[8] Periklész beszéde a peloponnészoszi háború nyitányán hangzott el, míg a dialógus az Athén számára megalázó antalkidasi béke után játszódik. „Aspasia személyének megidézése egyben kapcsolatot is teremt a két halotti beszéd között, a hatalma csúcsán álló Athén periklési utópiája, és a menthetetlenül hanyatló állam hivalkodó, kirekesztő szemléletű történelemképe között” – írta a szerző, hozzátéve, Platón a dialógussal arra figyelmeztette kortársait, hogy nem szabad hitelt adni a dicső múltra hivatkozó politikai beszédeknek.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Steiger 2 49. oldal
  2. a b Steiger 77. oldal
  3. a b Steiger 78-79. oldal
  4. Platón 49-53. oldal
  5. Steiger 2 45-48. oldal
  6. Platón 53-74. oldal
  7. Arisztotelész 58. oldal
  8. Németh 234. oldal
  9. Németh 249-250. oldal

Források[szerkesztés]

  • Platón: Platón. Menexenosz, Ión. Menexenosz. Atlantisz (2000). ISBN 963 9165 48 4 
  • Steiger: Steiger Kornél. Utószó, Ión. Menexenosz. Atlantisz (2000). ISBN 963 9165 48 4 
  • Steiger 2: Steiger Kornél. Lábjegyzetek, Ión. Menexenosz. Atlantisz (2000). ISBN 963 9165 48 4 
  • Arisztotelész: Arisztotelész. A bemutató beszéd és tételeiː az erények, Rétorika. Telosz Kiadó (1999). ISBN 963 8458 16 
  • Németh: Németh György. Két halotti beszéd, A zsarnok utópiája. Atlantisz (1996). ISBN 963 7978 80 1