Massimo Ranieri

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Massimo Ranieri
Ranieri particolare.JPG
Életrajzi adatok
Születési név Giovanni Ranieri
Álnév Massimo Ranieri
Született 1951. május 3.
Nápoly
Pályafutás
Műfajok popzene
Hangszer ének, billentyűs hangszerek, gitár
Díjak
  • Sanremói dalfesztivál (Perdere l'amore, Sanremo Music Festival 1988)
  • David di Donatello-díj teljes életműért (Metello, 15th David di Donatello Awards)
Tevékenység
  • színész
  • énekes
  • színházi színész
  • filmszínész
  • televíziós színész
  • előadóművész
Kiadók

Massimo Ranieri weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Massimo Ranieri témájú médiaállományokat.

Massimo Ranieri (születési nevén Giovanni Calone, Nápoly, 1951. május 3. –) olasz énekes, színész, televíziós műsorvezető, szinkronszínész és színigazgató.[1]

Életrajza[szerkesztés]

Fiatalkora[szerkesztés]

Ranieri Nápoly Santa Lucia városrészében egy nyolcgyermekes család ötödik gyermekeként jött világra. 10 évesen a fiatal Giovanni éttermekben és esküvői fogadásokon énekelt. Nagyjából négy évvel később fedezte fel egy zenei producer, aki New Yorkba reptette, ahol Giovanni Rock néven felvették az első kislemezét.

Énekesi pályafutása[szerkesztés]

Ranieri 1964-ben négy dalt rögzített: Tanti auguri signora, Se mi aspetti stasera, Non chiudere la porta, és La Prima Volta. Ezek egyike sem bizonyult sikeresnek, leginkább azért mert a fiatal Giovanni ekkor mutált. Két évvel később Massimo Ranieri művésznéven ismét szerencsét próbált. 1966-ban a "Bene Mio" dallal szerepelt először televízióban. Egy évvel később ismét a tévék képernyőire került, amikor a "Pietà per chi ti ama" dalt adta elő. 1968-ban két újabb dalt vett fel, melyek címei "Da Bambino", Ma L'amore cos'è" és "Preghiera".

Csak 1969-ben ért el sikert, és akkor lett tini bálvány, mikor élő televíziós adásban énekelte el az "O Sole Mio" dalt. Ebben az évben egy sor slágere lett: "Rita", "Se bruciasse la citta", "Quando l'amore diventa poesia", "Il mio amore resta sempre", "Rose rosse" és "Zingara". 1970-ben a következő dalokkal ért el sikert: "Vent'anni", "Sogno d'amore", "Sei l'amore mio", "Aranjuez Amore Mio", és "Candida".

1971-ben Ranieri a következő énekeket rögzítette: "Adagio Veneziano", "Via del Conservatorio" és "Io e Te". Ő képviselte Olaszországot az 1971-es Eurovíziós Dalfesztiválon Írországban, Dublinban, ahol "L'Amore E' Un Attimo" számával ötödik lett. 1972-ben jelent meg tőle a "Ti Ruberei", az "O Surdato 'nnamurato" és az "Erba di Casa Mia". 1973-as száma az "Amo Ancora Lei". Abban az évben visszatért az Eurovíziós Dalfesztiválra, és Luxemburgban "Chi sarà con te" számmal képviselte Olaszországot, mellyel 13. lett. 1974.ben a következő kislemezei jelentek meg: "Te Voglio Bene Assaie", "Immagina" és "Per Una Donna".

1988-ban tért vissza az énekléshez a "Perdere l'amore" című dallal, mely abban az évben meg is nyerte a Sanremói dalfesztivált. 1997-ben még egyszer visszatért, akkor "Ti parlerò d'amore" volt a dala címe.

2007. februárban egy olasz koncerttúrát szervezett, melynek a "Canto perché non-so nuotare...da 40 anni" címet adta, s több mint két évig tartott, 500 előadás volt ezalatt, és CD valamint platina DVD is született belőle.

Színészi pályafutása[szerkesztés]

1970 Ranieri úgy döntött, belekóstol a színészkedésbe. Az első film, amiben szerepelt, a Metello viszonylag lelkes fogadtatást kapott, és a címszereplő megformálásért neki ítélték a David DiDonatello legjobb színésznek járó díját. Ugyanebben az évben Anna Magnanivel közösen szerepelt a La Sciantosa című filmben.

1974-ben forgatta a Salvo D'Acquisto filmet, melyben egy olyan karabélyost formált meg, akit a nácik a második világháború során kivégeztek.

Mikor 1975-ben énekesi pályafutása hanyatlani kezdett, a színészkedésre kezdett koncentrálni. Mind a mozis, mind a színházi előadások előtérbe kerültek. Együtt dolgozott Mauro Bolognini, Giuseppe Patroni Griffi, Giorgio de Lullo, Giorgio Strehler és Maurizio Scaparro rendezőkkel, Molière-től és Shakespeare-től kezdve modern drámákig és musicalekig mindenben szerepelt. .

1996-ben Ranieri kölcsönözte Quasimodónak a beszéd és az énekhangját a Disney A Notre Dame-i toronyőr olasz változatában. A folytatásban is az ő hangján szólalt meg a szereplő.

2004-ben szerepelt először francia filmen, a Les Parisiens trilógiában, ahol egy utcai színészt alakított. 2005-ben egy hosszú betegeskedés után az "Accussì Grande" részeként tért vissza a színpadra. 2007-ben a Civico 0 dokumentumfilmben szerepelt, ahol Guilanót, egy gyümölcsárust alakított, aki édesanyja halála után hajléktalanná válik. 2008-ban szerepelt a L'Ultimo Pulcinellában.

2009-ben a Maurizio Scaparro rendezte Polvere di Baghdadban a történetmesélőt alakította.

2010-ben Massimo szerepelt a Passione című dokumentumfilmben, melyben Nápoly zenei történetét mutatták be, s melyet az olasz-amerikai származású John Turturro rendező rendezett. 2010. novemberben a klasszikus 2010. novemberben a Filumena Marturano alapján az olasz RAI Unoio produkciójában elkészült minisorozatban szerepelt, ahol Mariangela Melato alakította a címszerepet. Massimo Filumena férjét, Domenico Sorianót alakította.

Egyéb tisztségek[szerkesztés]

2002. október 16-án Massimo Ranierit nevezték ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet jószolgálati nagykövetének.[2]

Magánélete[szerkesztés]

Ranieri soha sem házasodott meg. 1971-ben azonban nevére vett egy lányt, Cristianát, aki Franca Sebastianivel közös kapcsolatából született. A lány nevelésében nem kellett részt vennie, mert elmondása szerint túl fiatal és tapasztalatlan volt az apasághoz, valamint ezzel rongálták volna a karrierjét. Ezután semmilyen nőhöz nem fűzte kapcsolat. Lányával egészen addig nem találkozott, míg majdnem 20 éves nem lett.

2007. elején úgy döntött, nyilvánosan is felvállalja a lányát, és egy nyilvános televíziós felvételen megölelte. Ez apa és lánya közti könnyes újratalálkozás volt.

2011. júliusban nagyapa lett.[3]

Filmográfia[szerkesztés]

Mozi[szerkesztés]

  • Metello (1970)
  • Cerca di capirmi (1970)
  • Bubù (1971)
  • The Light at the Edge of the World (1971)
  • Incontro (1971)
  • Chronicle of a Homicide (1972)
  • The Cousin (1974)
  • Salvo D'Acquisto (1974)
  • Death Rage (1976)
  • Born Winner (1976)
  • Hot Potato (1979)
  • Habibi, amor mío (1981)
  • Priest of Love (1981)
  • L'ultima volta insieme (1981)
  • Chaste and Pure (1981)
  • Il carabiniere (1981)
  • Legati da tenera amicizia (1983)
  • Volare! (1997)
  • Fondali notturni (2000)
  • Legami di famiglia (2002)
  • Les parisiens (2004)
  • Le courage d'aimer (2005)
  • Fuga (2005)
  • Civico zero (2007)
  • L'Ultimo Pulcinella (2008)
  • What War May Bring (2010)
  • Passione (2010)
  • La meravigliosa avventura di Antonio Franconi (2011)
  • Capitan Basilico 2 – I Fantastici 4+4 (2011)
  • Scossa (2011)
  • La macchinazione (2016)
  • Bloody Richard (2017)

Televízió[szerkesztés]

  • Tre donne (1971)
  • Una città in fondo alla strada (1975)
  • Storie della camorra (1978)
  • I ragazzi di celluloide (1981)
  • La vela incantata (1982) – TV Film
  • All'ombra della grande quercia (1984)
  • Nata d'amore (1984)
  • I ragazzi di celluloide 2 (1984)
  • Atto d'amore (1986) – TV Film
  • L'ombra nera del Vesuvio (1987)
  • Lo scialo (1987)
  • Rinaldo in campo (1989) – TV Film
  • Il ricatto (1989)
  • Il prezzo del denaro (1995) – TV Film
  • La casa dove abitava Corinne (1996) – TV Film
  • Angelo nero (1998) – TV Film
  • Ama il tuo nemico (1999)
  • Un bacio nel buio (2000) – TV Film
  • Io ti salverò (2002) – TV Film
  • Storia di guerra e d'amicizia (2002)
  • Camera Café (2004–2005)
  • Operazione pilota (2007)
  • Senza via d'uscita – Un amore spezzato (2007)
  • Filumena Marturano (2010) – TV Film
  • Napoli milionaria (2011) – TV Film
  • Questi fantasmi (2011) – TV Film
  • Sabato, domenica e lunedì (2012) – TV Film

Dublőri szerepek[szerkesztés]

Animáció[szerkesztés]

Élő szereplős[szerkesztés]

  • Albert Goldman a The Birdcage-ben
  • Ernie Smuntz az Egértanyában
  • Mercutio a Rómeó és Júliában

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Massimo Ranieri's dubbing contributions. Antoniogenna.net. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  2. Get Involved: Massimo Ranieri. FAO.org. [2009. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 21.)
  3. Ranieri's Daughter