Margat

Margat
قلعة المرقب
Ország	Szíria
Mai település	Banijasz
Tszf. magasság	360 m
Épült	1062
Elhagyták	(Restaurálás alatt áll)
Állapota	Félig romos
Típusa	Koncentrikus lovagvár
Építőanyaga	Bazalt
Elhelyezkedése
Margat Pozíció Szíria térképén
é. sz. 35° 09′ 04″, k. h. 35° 56′ 57″35.151111111111, 35.949166666667
A Wikimédia Commons tartalmaz Margat témájú médiaállományokat.

Margat vagy al-Marqab (arabul Qalaat al-Marqab; قلعة المرقب, „az Őrhely”) a Szentföld legnagyobb keresztes lovagvára, a Szent János Ispotályos Rend egykori erődje Szíriában, Bánjász közelében. Krak des Chevaliers és a Szaladin-citadella után a legjobb állapotban megmaradt szíriai várrom.

II. András magyar király busás évjáradékot – évi 23 kilogramm ezüstpénzt – adományozott a johannitáknak 1218-ban, amikor az ötödik keresztes hadjárat idején hazafelé tartva útba ejtette a margati erődöt.

Margat várának régészeti koncesszióját Major Balázs régész, történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének oktatója 2006-ban kapta meg, korábbi munkáinak elismeréseként. A Major Balázs vezette Szíriai-Magyar Régészeti Misszió (SHAM) tagjai – magyar régészek építészek, statikusok és festőművészek – 2007-óta végzik Margat feltárását. Legfőbb feladatuk az erődrészek hajdani szerepének megállapítása, és a korabeli élet rekonstruálása. A világ legnagyobb keresztes várának eddigi feltárási eredményei közül kiemelkedik az az egyedülálló freskóciklus, melyet a magyar régészek a várkápolnában fedeztek fel és restauráltak.

Elhelyezkedése

Margat az Anszáríjja-hegység Földközi-tengerig nyúló nyugati lankáin, a tengerparttól 2 kilométerre, Bánjász városától 6 kilométerre délre, egy 360 méter magas, háromszögletű, kihunyt vulkáni domb tetejére épült. Külső, tornyokkal megerősített falai 5,7 hektárnyi területet ölelnek körbe. A johannita lovagok belső, több szintes erődje a hegy déli oldalán áll, a vár többi részén erődített település (szuburbium) helyezkedett el, lakóházakkal, templommal, kórházzal.

Története

A margati várhegy tövében már a római korban virágzó település volt. Az első erődítményt a hegytető északi részén a helyi muszlim törzsek építették 1062-ben [1]. Mivel innen a tengerpart jókora szakasza belátható, a várat al-Marqab-nak, „az Őrhely”nek nevezték. 1104-ben a harráni csata után, a Bizánci Birodalom része lett. Egy évtizeddel később Tankréd, Galilea hercege és Antiochia régense foglalta el, és a Hercegség fennhatósága alá vonta. Tankréd halálával antiochiai Roger herceg birtokába került – aki a vár nevét Margatra változtatta. Margat az Antiochiai Hercegséget és a Tripoliszi Grófságot összekötő, Tartúsz és Latakia közötti tengerparti útvonal fontos ellenőrzőpontja volt.

1117-ben Renaud de Mazoir, a Hercegség legbefolyásosabb támogatója kapta hűbérbirtokul a várat, amely három generáción keresztül a család tulajdonában maradt. Ekkor kezdődött el a hegytető beépítése, a rezidencia és az udvartartás lakóterületeinek kialakítása. 1133-ban a két keresztes állam, az Antiochiai Fejedelemség és a Tripoliszi Grófság hatalmi vetélkedése okán a muszlimok rövid időre visszafoglalták Margatot és a hegy alatt elterülő Valenia (ma Bánjász) városát, de 1140-től Mazoir báró fia, II. Renaud ismét elfoglalta azt.

A területet 1157-ben, 1170-ben és 1186-ban is földrengés sújtotta. A vár rendszeres újjáépítse és karbantartása megrendítette II. Renaud anyagi helyzetét; így halála után fia Bertrand, a Mazoir család akkori feje, 1187. február 1-jén 2000 Solidus évi járadékért eladta Margatot a Johannita lovagrendnek. Az erőd a rend legfontosabb katonai főhadiszállásává vált a térségben, ezzel kivívva az Asszaszinok néven emlegetett közösség nemtetszését, akik számára a lovagok közelsége komoly fenyegetést jelentett.

Néhány hónappal később, 1187. július 4-én Szaladin szultán Hatíinnál megsemmisítő csapást mért a Jeruzsálemi Királyság seregére. Októberben visszafoglalta Jeruzsálemet, és egyetlen év leforgása alatt a keskeny tengerparti sávra szorította vissza a kereszteseket. Szaladin seregeinek előretörésével a keresztény államok termőterületeinek jelentős része elveszett, önállóságuk megingott.

A SHAM régészeinek teóriája szerint, Jeruzsálem elveszése után Margat volt, a Szent János lovagrend központja. Az 1190-es évek elején a rend vezetése ideköltözött és itt is maradt az akkói új kolostor elkészültéig. Az 1113-tól II. Paszkál pápa engedélyével önálló betegápoló testületként működő Szent János ispotályos lovagrend, a 12. század második fele és a 13. század során hatalmas vagyonra tett szert. Volt, aki fegyvereit és ruháit, volt, aki földjeit is a szerzetesekre hagyta halálos ágyán. A gazdagodó johanniták a kikötőkben és az Európát a Szentfölddel összekötő zarándokutak mentén is rendházakat alapítottak, a zarándokoknak vendégházakat emeltek, és hatalmas birtokokat szereztek. Jeruzsálem elvesztése után az európai uralkodók Szentföld iránti érdeklődése visszaesett, a fegyveres utánpótlás elapadt, a szentföldi arisztokrácia meggyöngült. Ez a lovagrendek szerepének megerősödését eredményezte. Európai birtokaik jövedelméből az ispotályosok és a templomosok tartották el a Szentföld keresztes államait.

A johanniták irányítása alatt, Margatban is védelmi célú építkezések kezdődtek; amelyek mindössze 15 év alatt, 1202-re nagyrészt elkészültek. Így valószínű, hogy a rend 1206-ban itt tartotta generális nagykáptalanját, amelyen módosították a regulát, és a templomosokéhoz hasonlóan harcos renddé formálták át a közösséget.

A várhegy lábánál fekvő Valenia püspöke, Antériusz is az erődbe költözött 1188-ban, a székhelyét felégető muszlim dúlás miatt. A tized beszedése miatt vitába keveredett a szerzetesekkel – mindketten igényt tartottak rá – ezért kapcsolatuk megromlott.

A III. Ince pápa által 1215-ben meghirdetett ötödik keresztes hadjárathoz 1217-ben, Lipót osztrák főherceggel közösen vezetett csapatokkal csatlakozott II. András király. Seregével Akkóba hajózott, innen északra fordult, majd Jeruzsálemet elkerülve a tengerparton haladva elvonult a térségből. Ekkor, 1218-ban ejtette útba Margat várát, és a partszakaszt védő johannita lovagoknak – akik 1150-ben telepedtek meg a Magyar Királyságban és az udvarral igen jó kapcsolatot ápoltak – jelentős évjáradékot adományozott.

„	Margatnak, amely éppen a pogányok közvetlen közelében helyezkedik el, örök fenntartására… királyságunk sójövedelmeiből száz márkát adtunk, amelyet mindig húsvét idején ezüst pénzben, ellenvetés nélkül ki kell fizetni…	”
– Részlet II. András Margat számára kiadott adományleveléből

Ám hiába voltak az újabb és újabb hadjáratok a keresztesek Szentföldi missziója leáldozott. A 13. század közepétől fokozatosan előretörő I. Bajbarsz szultán vezette mamlúk seregek mind nagyobb területeket hódítottak el a keresztesektől. Bajbarsz szultán, 1269-ben és 1270-ben kétszer is Margat ellen vonult, de seregei elakadtak a hegyekben. 1281-ben Balban al Tabbakhi craci muszlim kormányzó megtámadta az erődöt, de a támadást a várvédők visszaverték. Végül a következő, öt héten át tartó ostrom után, 1285. május 25-én a johannita lovagok megadták magukat Kaláún szultánnak, aki végleg elűzte Margatból a keresztes lovagokat. Hat évvel később, 1291-ben elesett az utolsó keresztes erőd, Akkó is. Margat vára a 16. század során az Oszmán Birodalom része lett.

Építészete

A külső várfal

Donzson

Várudvar

A kaputorony

Az ispotályosok Margatban a várépítészet és a szerzetesrendi építészet elveit a legkorszerűbb haditechnikai felfogással ötvözték

A várhegy kétharmadát a szuburbium – erődített város foglalta el. Európai és szíriai keresztények, és örmények éltek itt, akik saját templomokat, kórházat építettek. A település épületeinek egy részét, még 1959-ben is lakták. A szuburbium területe feltárás alatt áll.

A hegytető déli részén áll a johanniták belső vára, amely köré a belső várhegyet teljesen körülölelő kettős védőfalat emeltek. Tagolt védelmi rendszert alakítottak ki; az önálló belső erőd falait a külsőnél magasabbra építették, hogy fedezni tudják az alsó falakon harcolókat. A vár helyiségei körben boltozott, gyűrű alakú teremrendszert alkotnak. A hegy legdélibb, legsebezhetőbb pontján megerősített kör alakú lakótorony áll; a donzson érdekessége, hogy belterei négyzetesek, falai a szokásosnál vastagabbak, 6 méteresek. Itt a torony első emeletén lakott a várnagy, akinek lakóterületéhez, a falakon belül, védett lépcső vezetett. A tornyot, a fogadótermeknek helyet adó palotaszárny kötötte össze a kápolnával.

A kápolna helyén, a vár legvédettebb pontján állt a Mazior család egykori négyzetes lakótornya. „Miután átvették a várat, a johanniták lebontották a lakótornyot, majd kápolnát emeltek a helyén. Tulajdonképpen szimbolikus értéke volt a változásnak – az evilági úr lakhelyéből végül a Mennyei Úr lakhelye lett.” – magyarázza Buzás Gergely régész, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Visegrádi Mátyás Király Múzeumának munkatársa, a kutatócsoport tagja, aki a vár 3D-rekonstrukcióján dolgozik. A kis nyugati udvar felől oszlopbélletes főkapun át jutunk a kápolna két keresztboltozattal fedett hajójába, amelyet két lépcsőfokkal megemelt apszis zár. A kápolna déli falán, az apszis és az első ablak közötti szakaszon találták meg 2007 őszén a magyar kutatók a keresztesek legnagyobb falképciklusát, a Menny és Pokol ábrázolását. A falfestményeket jelenleg Szíria legjelentősebb középkori falfestményeinek tartják.

A hegytető keleti oldalán a kápolna mellett a dormitórium kapott helyet. A lovagi hálóterem már a vár korai állapotában is létezett; 1202-ig kétszer is átépítették, így érte el mai monumentális méreteit. A hálóterület további érdekessége, hogy a keleti boltozott teremsor tetején a johanniták elegáns lakószobákat, hozzájuk fürdőt és konyhát is építettek. A lakóterülethez két vízöblítéses latrina is tartozott.

A donzson nyugati oldalához kapcsolódik a kétszintes refektórium; ahol a felső szinten a lovagok, lent a fegyveres szerzsant testvérek étkeztek. Az ebédlő folytatásában áll a konyha, ahol a padlóba süllyesztett vízvezeték a mosogatóból a szennyvízhálózatba juttatta a vizet. A szerzetesek a vár korábbi elemeit felhasználva komplett vízgyűjtő- és vízvezetékrendszert alakítottak ki – közművesítették a hegyet. Az esővizet kerámiacsöveken vezették a bazaltba vésett hatalmas boltozatos csarnokokba. A belső várat vízcsapdaként használták, és a központi udvar alatti sziklában hatalmas ciszternát alakítottak ki.

A hálóteremmel átellenben kapott helyet a csarnok-szerű káptalanterem, a lovagok tanácskozásainak színtere. A kutatók szerint az első káptalanterem az 1202-es földrengésben összedőlt; ennek helyére épült a 12×36 méteres új terem, amelynek keresztboltozatos kőmennyezetét két pillérsor támasztotta alá. Sajnos ez az épületrész is elpusztult, de a tenger felőli oldalon megmaradt ablak és pillérmaradványok alapján sikerült rekonstruálni a helyiséget. Mellette áll a vár legpompásabb terme, az ún. Kétoszlopos terem. A nyugati oldalt a tengerre néző erődített külső kaputorony zárja.

Menny és Pokol

A kápolna északi sekrestyékében a véletlenül lehulló vakolat alól került elő 1978-ban, egy pünkösdi jelenetet és Jézus születését ábrázoló falkép. A ciklus következő részletére 2007 őszén találtak rá a régészek, a kápolna déli falán. A képegyüttes feltárása 2009-ben fejeződött be, restaurálása folyamatban van.

A körülbelül 9 négyzetméteres Pokol három regiszterből áll. A legfelső sorban néptelen erdő kiszáradt fáiról lógnak a felakasztott bűnösök. A holtukban is szemükbe, lágyékukba, szájukba maró kígyók, elkövetett bűneikről – mohóság, bujaság, hazugság – árulkodnak. Alattuk egy hatalmas pengékkel borított kerék szaggatja, töri a vétkeseket, akiket az ördög ütlegel, mellettük négy ördög egy üstben ülő püspököt főz, lángnyelvek csapnak fel körötte serénykerésük nyomán. A legalsó sor csonka jelenetén két ördög egy karóba húzott lovag szenvedését szemléli. A teljes falkép háttere sötét barnásvörös és zöldfölddel festett.

A kápolna északi falán előkerült egy újabb, négy regiszterből álló, a Menny témáját megjelenítő falkép. Az alsó három sorban az üdvözültek állnak imára kulcsolt kézzel, ragyogásban. A legfelső sor témája még ismeretlen. Ez az oldalfal sok nedvességet kapott, és növények fúrták be gyökereiket a képet tartó vakolatba; valószínű, hogy csak töredékeket sikerül megmenteni belőle.

„A korabeli bizáncias falképek mellett, ilyen stílusjegyű középkori falképciklust eddig nem találtak az egykori Szentföldön. A falkép festéstechnikája, például a testszínek megfestésének és a rózsaszín használatának módja inkább európai eredetű. Az ikonográfiai sajátosságokat is tekintve szinte bizonyosra vehetjük, hogy a képet egy európai mester festette.” – mondja a Galambos Éva a falképciklus vezető restaurátora.

Az apszisban és a hajóban is különböző geometrikus motívumokra, heraldikai elemekre, sasokra, keresztekre, palmettákra bukkantak a szakemberek. A margati freskókon végzett kutatások alapján eddig három keresztes kori kifestési periódust sikerült azonosítani a kápolna falfestésében; a Menny és Pokol a második korszakhoz sorolhatók.

Források

• Ibolya, Gáspár, Soproni Gyula (2010. augusztus). „Margat - johannita lovagok mindennapjai a Szentföldön”. National Geografic 8. (8.), 34-55. o.  
• Belényi Dániel: Margat - A Közel-Kelet legnagyobb keresztes vára magyar kézen (magyar nyelven). Exploreronline.hu, 2009. április 16. [2011. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
• Kiállítás Pécsett, a Margati vár kutatási eredményeiből (magyar nyelven). Műemlékem.hu, 2010. október 20. (Hozzáférés: 2010. október 27.)

További irodalom

• Major Balázs és társszerzői számos jelentése és leírása: lásd Major Balázs szócikket
• Ross Burns: Monuments of Syria : an historical guide. Tauris Publ., London, 1999 – ISBN 1-85043-468-9 (angolul)
• Hugh Kennedy: Crusader castles. Univ. Pr., Cambridge, 1995 – ISBN 0-521-42068-7 (angolul)
• Thomas E. Lawrence: Crusader castles. Clarendon, Oxford, 1990 – ISBN 0-19-822964-X (angolul)
• Robin Fedden – John Thompson: Kreuzfahrerburgen im Heiligen Land. Brockhaus, Wiesbaden, 1959 (németül)
• Hansgerd Hellenkemper: Burgen der Kreuzritterzeit in der Grafschaft Edessa und im Königreich Kleinarmenien. Habelt, Bonn, 1976 (németül)
• Wolfgang Müller-Wiener: Burgen der Kreuzritter im Heiligen Land, auf Zypern und in der Ägäis. Kunstverl., München, 1966 (németül)
• Syrien (Baedeker-Allianz-Reiseführer). Baedeker, Ostfildern, 2000 – ISBN 3-89525-629-3 (németül)
• Walter Zöllner: Geschichte der Kreuzzüge. Dt. Verl. der Wissenschaft, Berlin, 1990 – ISBN 3-326-00237-8 (németül)

Külső hivatkozások

• Margat vára – Szíriai Magyar Régészeti Misszió Facebook oldala: https://www.facebook.com/margat.vara/
• Lenger Varga Péter: Magyar felfedezések Margat várában, Esztergomi régész a legnagyobb keresztes várról; 2008-12-03. Archiválva 2016. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
• Pécsi régészek a Szentföldön, Margat várában (magyarul)
• Csarmaz Ágnes: Pokolbéli freskót találtak a magyar régészek a szíriai várban, 2008. 11. 24. (magyarul)
• Szelják Szilvia: Háromfejű ördög a pokolbéli freskón, 2009. 08. 30. (magyarul)
• Bevették a magyarok a szentföldi várat, 2009.06.13. (magyarul)
• Photograph on Google Maps
• maxime.goepp.free.fr (franciául)
• Herren von Margat bei fmg.ac (angolul)
• Tour through castle (angolul)