Marcus Porcius Cato Maior
| Marcus Porcius Cato Maior | |
| Született | |
| i. e. 234 Tusculum |
|
| Elhunyt | |
| i. e. 149 (85 évesen) Róma[1] |
|
| Állampolgársága | római |
| Foglalkozása |
|
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Porcius Cato Maior témájú médiaállományokat.
|
|
Marcus Porcius Cato Maior (Tusculum, I. e. 234 – Róma, I. e. 149) ókori római író, történetíró, államférfi. Censorius vagy Sapiens, a bölcs; később Priscus és Maior melléknévvel ruházták föl megkülönböztetésül dédunokájától.
Élete[szerkesztés]
Plebejus származású volt, de a legmagasabb tisztségeket is elérte. Alig volt 17 éves, amikor Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator alatt részt vett 214-ben a Hannibál elleni csatákban Campaniában; majd 209-ben a tarentumi, 207-ben a metaurusi csatában. Emellett a tudományokat is ápolta; apja birtokán gazdasággal, később Rómában jogtudománnyal, szónoklattal foglalkozott és többször szerepelt mint védőügyvéd.
Az állami hivatalokban is gyorsan emelkedett. 204-ben már Szicíliában találjuk mint quaestort Scipio társaságában, 199-ben aedilis, 198-ban praetor, majd Szardinia helytartója, 195-ben consul lett. Konzulsága után Hispaniába ment proconsulnak, ahol rendet csinált az ott lakó néptörzsek között. Alighogy visszatért, 191-ben már Syriába vonult mint Manus Acilius Glabrio alvezére és a thermopülai magaslatokat elfoglalva elősegítette a rómaiak győzelmét Antiochus felett.
Ezután Rómában maradt és a nyilvános életnek szentelte magát. 184-ben barátjával, Lucius Valerius Flaccusszal együtt censorrá választották. A legnagyobb eréllyel lépett fel egyes senatorok ellen és különösen a nők fényűzése ellen. Gondja volt Róma fejlődésére is, vízvezetéket és bazilikát építtetett. Annak az irányzatnak a legnagyobb képviselője volt, amely – a görög-párti Scipióval és körével szemben – a görög kultúra hatásától féltette a régi itáliai hagyományokat. Élete végéig szívósan harcolt a görög irodalom és művészet meghonosítása ellen. „A görög szellem ellen felhozta mindazt az érvet, amelyet a maradiság fel szokott hozni a magasabbrendű új iránt: az erkölcstelenség, a nemzetietlenség, az egészségtelen elpuhultság vádját.”[2]
Cato az irodalomban is nevezetes helyet foglal el. Jogtudományi művei, szónoklatai, fia számára írt didaktikai munkái elvesztek. Legfontosabb műve a latin nyelven írt Origines, vagyis Kezdetek (7 könyv), a római állam története Róma alapításától – az ő számítása szerint Kr. e. 751-től – a maga koráig. Ebből csak töredékek vannak meg, teljes egészében ránk maradt viszont a földművelésről szóló De agricultura című munkája. Fő műve a fiához írt nagy oktató kompendium lehetett: Ad Marcum Filium. Különösen a görög orvosoktól inti fiát, akik egész Rómát meg akarják mérgezni, és ajánlja a bevált házi szereket.
Cicero Catót mint az első nagy szónokot említi. A nevéhez fűződő disztichonokat, amelyek a középkorban nagy becsben álltak (Dicta Catonis), valószínűleg nem ő írta.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Integrált katalógustár, 2015. március 2.
- ↑ Szerb Antal i. m.
Források[szerkesztés]
- Szerb Antal: A világirodalom története (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962) A római irodalom / A köztársaság kora c. alfejezet, 71. oldal.
- Bokor József (szerk.). Cato Marcus Porcius, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.)
- Ókori lexikon I–VI. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1904.
- (Szerk. Kardos László) Világirodalom I. Ókor-Középkor Tankönyvkiadó, 1962 (Kézirat, ELTE BTK egyetemi jegyzet.) 117. oldal.
|

