Marcus Porcius Cato Maior

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Marcus Porcius Cato Maior
Patrizio Torlonia.jpg
Életrajzi adatok
Születetti. e. 234
Tusculum
Elhunyti. e. 149 (85 évesen)
Róma
Ismeretes mint
  • politikus
  • író
  • történész
  • katona
Nemzetiség római
Állampolgárság római
Házastárs Salonia
Gyermekek
  • Marc Porci Cató Licinià el vell
  • Cato Salonianus
Pályafutása
Szakterület történettudomány, jogtudomány, szónoklattan, didaktika, mezőgazdaságtan
Jelentős munkái Origines
De agricultura
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Porcius Cato Maior témájú médiaállományokat.

Marcus Porcius Cato Maior (Tusculum, I. e. 234Róma, I. e. 149) ókori római író, történetíró, államférfi. Censorius vagy Sapiens, a bölcs; később Priscus és Maior melléknévvel ruházták föl megkülönböztetésül dédunokájától.

Élete[szerkesztés]

Plebejus származású volt, de a legmagasabb tisztségeket is elérte. Alig volt 17 éves, amikor Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator alatt részt vett 214-ben a Hannibál elleni csatákban Campaniában; majd 209-ben a tarentumi, 207-ben a metaurusi csatában. Emellett a tudományokat is ápolta; apja birtokán gazdasággal, később Rómában jogtudománnyal, szónoklattal foglalkozott és többször szerepelt mint védőügyvéd.

Az állami hivatalokban is gyorsan emelkedett. 204-ben már Szicíliában találjuk mint quaestort Scipio társaságában, 199-ben aedilis, 198-ban praetor, majd Szardinia helytartója, 195-ben consul lett. Konzulsága után Hispaniába ment proconsulnak, ahol rendet csinált az ott lakó néptörzsek között. Alighogy visszatért, 191-ben már Syriába vonult mint Manus Acilius Glabrio alvezére és a thermopülai magaslatokat elfoglalva elősegítette a rómaiak győzelmét Antiochus felett.

Ezután Rómában maradt és a nyilvános életnek szentelte magát. 184-ben barátjával, Lucius Valerius Flaccusszal együtt censorrá választották. A legnagyobb eréllyel lépett fel egyes senatorok ellen és különösen a nők fényűzése ellen. Gondja volt Róma fejlődésére is, vízvezetéket és bazilikát építtetett. Annak az irányzatnak a legnagyobb képviselője volt, amely – a görög-párti Scipióval és körével szemben – a görög kultúra hatásától féltette a régi itáliai hagyományokat. Élete végéig szívósan harcolt a görög irodalom és művészet meghonosítása ellen. „A görög szellem ellen felhozta mindazt az érvet, amelyet a maradiság fel szokott hozni a magasabbrendű új iránt: az erkölcstelenség, a nemzetietlenség, az egészségtelen elpuhultság vádját.”[1]

Cato az irodalomban is nevezetes helyet foglal el. Jogtudományi művei, szónoklatai, fia számára írt didaktikai munkái elvesztek. Legfontosabb műve a latin nyelven írt Origines, vagyis Kezdetek (7 könyv), a római állam története Róma alapításától – az ő számítása szerint Kr. e. 751-től – a maga koráig. Ebből csak töredékek vannak meg, teljes egészében ránk maradt viszont a földművelésről szóló De agricultura című munkája. Fő műve a fiához írt nagy oktató kompendium lehetett: Ad Marcum Filium. Különösen a görög orvosoktól inti fiát, akik egész Rómát meg akarják mérgezni, és ajánlja a bevált házi szereket.

Cicero Catót mint az első nagy szónokot említi. A nevéhez fűződő disztichonokat, amelyek a középkorban nagy becsben álltak (Dicta Catonis), valószínűleg nem ő írta.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szerb Antal i. m.

Források[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap