Marcus Porcius Cato Maior

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Marcus Porcius Cato Maior
Patrizio Torlonia.jpg
Életrajzi adatok
Születetti. e. 234
Tusculum
Elhunyti. e. 149 (85 évesen)
Róma
Nemzetiség római
Állampolgárság római
Házastárs Salonia
Gyermekek
  • Marc Porci Cató Licinià el vell
  • Cato Salonianus
Pályafutása
Szakterület történettudomány, jogtudomány, szónoklattan, didaktika, mezőgazdaságtan
Jelentős munkái Origines
De agricultura
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Porcius Cato Maior témájú médiaállományokat.

Marcus Porcius Cato Maior (Tusculum, I. e. 234Róma, I. e. 149) ókori római író, történetíró, államférfi. Censorius vagy Sapiens, a bölcs; később Priscus és Maior melléknévvel ruházták föl megkülönböztetésül dédunokájától.

Élete[szerkesztés]

Plebejus származású volt, de a legmagasabb tisztségeket is elérte. Alig volt 17 éves, amikor Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator alatt részt vett 214-ben a Hannibál elleni csatákban Campaniában; majd 209-ben a tarentumi, 207-ben a metaurusi csatában. Emellett a tudományokat is ápolta; apja birtokán gazdasággal, később Rómában jogtudománnyal, szónoklattal foglalkozott és többször szerepelt mint védőügyvéd.

Az állami hivatalokban is gyorsan emelkedett. 204-ben már Szicíliában találjuk mint quaestort Scipio társaságában, 199-ben aedilis, 198-ban praetor, majd Szardinia helytartója, 195-ben consul lett. Konzulsága után Hispaniába ment proconsulnak, ahol rendet csinált az ott lakó néptörzsek között. Alighogy visszatért, 191-ben már Syriába vonult mint Manus Acilius Glabrio alvezére és a thermopülai magaslatokat elfoglalva elősegítette a rómaiak győzelmét Antiochus felett.

Ezután Rómában maradt és a nyilvános életnek szentelte magát. 184-ben barátjával, Lucius Valerius Flaccusszal együtt censorrá választották. A legnagyobb eréllyel lépett fel egyes senatorok ellen és különösen a nők fényűzése ellen. Gondja volt Róma fejlődésére is, vízvezetéket és bazilikát építtetett. Annak az irányzatnak a legnagyobb képviselője volt, amely – a görög-párti Scipióval és körével szemben – a görög kultúra hatásától féltette a régi itáliai hagyományokat. Élete végéig szívósan harcolt a görög irodalom és művészet meghonosítása ellen. „A görög szellem ellen felhozta mindazt az érvet, amelyet a maradiság fel szokott hozni a magasabbrendű új iránt: az erkölcstelenség, a nemzetietlenség, az egészségtelen elpuhultság vádját.”[1]

Cato az irodalomban is nevezetes helyet foglal el. Jogtudományi művei, szónoklatai, fia számára írt didaktikai munkái elvesztek. Legfontosabb műve a latin nyelven írt Origines, vagyis Kezdetek (7 könyv), a római állam története Róma alapításától – az ő számítása szerint Kr. e. 751-től – a maga koráig. Ebből csak töredékek vannak meg, teljes egészében ránk maradt viszont a földművelésről szóló De agricultura című munkája. Fő műve a fiához írt nagy oktató kompendium lehetett: Ad Marcum Filium. Különösen a görög orvosoktól inti fiát, akik egész Rómát meg akarják mérgezni, és ajánlja a bevált házi szereket.

Cicero Catót mint az első nagy szónokot említi. A nevéhez fűződő disztichonokat, amelyek a középkorban nagy becsben álltak (Dicta Catonis), valószínűleg nem ő írta.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szerb Antal i. m.

Források[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap