Manicheus írás
| Manicheus írás | |
 | |
| Manicheus kozmogóniai szöveg szogd nyelven. | |
| Típus | abdzsad |
| Nyelvek | |
| Időszak | 3. század - 10. század |
| ISO 15924 | {{{iso15924}}} |
A manicheus írás egy abdzsad alapú írásrendszer, amely a sémi íráscsaládból ered, elterjedése a manicheizmus 3. századtól kezdődő Délnyugat-Ázsiától Közép-Ázsiáig és azon túl történő terjedésével áll kapcsolatban. A szír írás egyik változata.[1] Testvéri kapcsolatban áll a pahlavi írások korai formáival, mivel mindkét rendszer a birodalmi arámi írásból fejlődött ki, amelyet az akhaimenida udvar használt az arámi nyelv sajátos, hivatalos változatának rögzítésére. A pahlavival ellentétben a manicheus írásban a szogd írás hatása is megmutatkozik, amely viszont az arámi írás szír ágából származik. A manicheus írás azért kapta ezt a nevet, mert a manicheus szövegek szerint a betűk tervezője maga Máni próféta volt. Ezt az rásrendszert használták a középperzsa nyelv leírására is.
Desmond Durkin-Meisterernst iranológus megjegyzi, hogy a manicheus írást főként számos közép-iráni nyelv (manicheus középperzsa, pártus, szogd, kora újperzsa, baktriai) és az ó-ujgur (egy török nyelv) rögzítésére használták. A manicheus írás szorosan kapcsolódik a palmürai arámi nyelv leírásához használt palmürai íráshoz és a szír írás esztrangelo változatához.[2]
Elnevezés
[szerkesztés]A „manicheus” kifejezést a német tudós, Friedrich W.K. Müller vezette be az írásrendszer megnevezésére, a manicheus szövegekben való használat miatt. Müller volt az első modern kori tudós (1903/4-ben), aki olvasta az írást.
Áttekintés
[szerkesztés]A régebbi manicheus szövegek olyan írással és nyelven jelennek meg, amelyek még szír/arameusként azonosíthatók, ezért ezeket a művek szír/arámi szövegekként emlegetik. A manicheus írással készült későbbi szövegek három középső iráni nyelv irodalmában találhatók meg:
- szogd – a keleti Szogdiai nyelvjárás, itt a lakosság nagy része manicheus volt.
- pártus – a keleti pártus nyelvjárás, amely megkülönböztethetetlen az északnyugati méd dialektustól.
- közép-perzsa – a délnyugat-iráni Parsz (Perszisz, vagy Perzsia) terület nyelvjárása.
A manicheus írásrendszerben nem fordulnak elő gyakran a Pahlavi írások alapvető jellemzői, a birodalmi arámitól örökölt sémi nyelvi logogramok és ideogramok. Emellett a manicheus helyesírás kevésbé volt konzervatív vagy régies, és jobban megfelelt a kortárs kiejtésnek: például az āzād (jelentése: „nemes, szabad”) középperzsa szót pahlavi írással ʼčʼt-ként írták le, míg az ugyanazon időszakban használt manicheus írásban ʼʼzʼd-nek.
A manicheus írás nem az egyetlen írásrendszer volt, amelyet a manicheus kéziratok elkészítéséhez használtak. Amikor szogd nyelven írtak (ami gyakran előfordult), a manicheus írnokok gyakran használták a szogd ábécét („ujgur írás”). Hasonlóképpen manicheizmus mellett a parsza (Perzsia) nyelvjárást is írták más írásrendszerekkel is, többek között a pahlavi (ebben az esetben „pahlevi” vagy zoroasztriánus középperzsa néven ismert) és az avesztai írással (ebben a formában pazend néven ismert).
Mivel a manicheizmust üldözték Mezopotámiában és a Szászánida birodalom területein (eredetileg itt alakult ki), Közép-Ázsiában és a Selyemút mentén kezdett terjedni. Öt évszázadon át (a 8. és 12. század között) az ujgurok hivatalos államvallása volt, ezért sok fennmaradt kézirat található a Turpan régióban a fent említett iráni nyelveken, óujgur és tnyelveken.
A 19. században német expedíciók számos manicheus kéziratot fedeztek fel Bulayïqban, a Selyemút mentén, Turpan közelében, a mai Hszincsiangban. E kéziratok közül sok ma Berlinben található.
Jelkészlet
[szerkesztés]A legtöbb abdzsadhoz hasonlóan a manicheus írás is jobbról balra íródik, és nincs benne jel magánhangzó leírásához. Különösen fontos, hogy vannak benne olyan mássalhangzók, amelyek mindkét oldalon kapcsolódnak egymáshoz, míg mások csak jobbról, vannak, amelyek csak balról, és vannak, amelyek egyáltalán nem kapcsolódnak össze, ellentétben a legismertebb abdzsad łrásrendszerrel az arab írással, amelyben csak olyan mássalhangzók vannak, amelyek mindkét oldalon vagy csak jobbról kapcsolódnak ossze. A manicheus írásban külön jel van az „ud” (és) kötőszó leírására; két pontot helyeznek a karakterek fölé a rövidítések jelölésére, és több írásjel létezik a címsorok, oldalszámok, jelölésére, mondatok elválasztására, és egyéb dolgok kiemelésére.
Vannak kötelező összekapcsolások bizonyos „n” és „y” betűkombinációk esetén. A számok 1, 5, 10, 20 és 100 egységekből épülnek fel, és vizuálisan is felismerhetők. Bizonyos karaktereknek több változata is létezik.
Unicode
[szerkesztés]A manicheus írás (U+10AC0–U+10AFF) 2014 júniusában, a 7.0 verzió megjelenésével került be az unicode szabványba.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ History of Civilizations of Central Asia. UNESCO, 93. o. (2006). ISBN 978-9231032110
- ↑ Desmond Durkin-Meisterernst Manichean-script. Encyclopaedia Iranica.
Források
[szerkesztés]- Durkin-Meisterernst, Desmond. Manichean script, Encyclopaedia Iranica (2005. október 14.)
- Kara, György.szerk.: Daniels: Aramaic Scripts for Altaic Languages, The World's Writing Systems. Oxford University Press, 536–558. o. (1996). ISBN 0195079930
- Skjærvø, Prods Oktor.szerk.: Daniels: Aramaic Scripts for Iranian Languages, The World's Writing Systems. Oxford University Press, 515–535. o. (1996). ISBN 0195079930
- Digitales Turfan-Archiv: Mitteliranische Texte in manichäischer Schrift [Photos of the original texts written in Manichaean script discovered at Turpan]
- Initial Iranian conference proposing Unicode for Manichaean Script
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Manichaean script című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.