Tárca nélküli miniszter
| Ez a szócikk vagy szakasz elsősorban magyarországi nézőpontból tárgyalja a témát, és nem nyújt kellő nemzetközi kitekintést. Kérünk, segíts bővíteni a cikket, vagy jelezd észrevételeidet a vitalapján. |
A tárca nélküli miniszter egy közigazgatási tisztség Magyarországon. A kormány tagja, akárcsak a miniszter, azonban az utóbbival ellentétben nem minisztériumot felügyel, hanem a kormány által meghatározott feladatokat látja el. Feladatai között szerepelhet nem minisztériumi jellegű szervek, például titkosszolgálatok felügyelete. A miniszterekkel szemben, nem minden egyes kormányban van tárca nélküli miniszter.
Rövidítése Magyarországon: TNM. Az általa kiadott rendelet rövidítése: TNM rendelet.
Az elnevezés eredete
[szerkesztés]A tárca nélküli miniszter olyan miniszter, akinek nincs „tárcája", azaz nem áll valamely szakigazgatási ág élén. A tárca nélküli miniszter feladata gyakran inkább valamely országrész vagy társadalmi réteg vagy politikai párt különleges érdekeit a kormányzatban és közigazgatásban érvényesíteni; mellette csak kisebb létszámú személyzet működik. Ilyen volt nálunk a horvát-szlavon-dalmát-, a kisgazda-, majd a második világháború alatt a felvidéki tárca nélküli miniszter.[1]
Magyarországon
[szerkesztés]- A tárca nélküli miniszter jogállása hasonló a miniszteréhez (pl. rendeletet alkothat). Feladat- és hatáskörét kormányrendelet szabályozza.
- A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló - módosított - 2010. évi XLIII. törvény ( Ksztv.) 35. § (2)-(5) bekezdése szerint.
- A tárca nélküli miniszter részletes feladat- és hatáskörét a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott rendeletben állapítja meg. A tárca nélküli miniszter tevékenységét e törvényben meghatározottak szerint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagy a Kormány által rendeletben meghatározott más minisztérium segíti.[2]
- A tárca nélküli minisztert tevékenységének ellátásában a (2) bekezdés szerinti minisztériumban működő kabinet segíti. A (2) bekezdés szerinti minisztérium szervezeti és működési szabályzatában a tárca nélküli miniszter tevékenységének segítésére a (2) bekezdés szerinti minisztérium helyettes államtitkára, illetve egyéb szervezeti egységének vezetője is kijelölhető.[3]
- A tárca nélküli miniszter a feladatkörében egyedi utasítást adhat a (2) bekezdés szerinti minisztérium közigazgatási államtitkárának, valamint azon helyettes államtitkárának és szervezeti egysége vezetőjének, aki a tárca nélküli miniszter tevékenységét segíti.[4]
- A (2) bekezdésben meghatározott kormányrendelet alapján a tárca nélküli miniszterhez átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében - az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően - a feladat- és hatáskört korábban ellátó miniszter által vezetett minisztérium jogutódja, ha a (2) bekezdésben meghatározott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a (2) bekezdés szerinti minisztérium.”[5]
Magyarország tárca nélküli minisztereinek listája
[szerkesztés]- Antal István –
- Baráth Etele –
- Batthyány Tivadar –
- Berinkey Dénes –
- Bleyer Jakab –
- Boros Imre (FKgP) – a PHARE-program koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter 1998. július 8. – 2002. május 26. között.
- Boross Péter –
- Botos Katalin – az Antall-kormányban bankügyekért felelős tárca nélküli miniszter 1990. december 21-től 1992. január 23-ig; tisztsége utóbbi dátummal megszűnt.
- Cseh Ervin –
- Csiha Judit –
- Demeter Ervin –
- Draskovics Tibor –
- Esterházy Móric –
- Eszterházy Móric – Habsburg–Lotaringiai Rainer Ferdinánd főherceg és utóda, Alexander von Mensdorff-Pouilly közös miniszterelnöksége (illetve a Magyar Királyi Udvari Kancellária működése) idején, Szécsen Antal utódjaként tárca nélküli magyar miniszter (1861–1866 között)
- Fellegi Tamás –
- Ficsor Ádám –
- Földes Béla –
- Füzessy Tibor –
- Gálszécsy András –
- Gerbovits Jenő –
- Göncz Kinga –
- Győrffy-Bengyel Sándor –
- Haller István –
- Hellebronth Vilmos –
- Henney Árpád –
- Hideghéthy Imre –
- Hóman Bálint –
- Horváth Balázs – az Antall-kormány határon túli magyarokkal foglalkozó tárca nélküli minisztere 1990–1991 között, majd a sportirányításért, valamint az Országgyűlés és a kormány közötti kapcsolattartásért illetékes tárca nélküli miniszter 1991–1993 között.
- Jaross Andor –
- Jászi Oszkár –
- Josipovich Géza –
- Juhász Endre –
- Jurcsek Béla –
- Juhász Gábor –
- Kassai-Schallmayer Ferenc –
- Khuen-Héderváry Károly –
- Kiss Péter –
- Knaller Győző –
- Knittelhoffer Ferenc –
- Kolber István –
- Kósa Lajos – a harmadik Orbán-kormány "Modern Városok Programjának" lebonyolításáért felelős tárca nélküli minisztere 2017. október 2-ától 2018. május 18-ig.
- Kovacsevics István – a Fejérváry-kormány horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli minisztere 1905. június 8-ától 1906. július 8-áig.[6]
- Kovarcz Emil –
- Kövér László –
- Kunfi Zsigmond –
- Laky Dezső –
- Lévai Katalin –
- Linder Béla –
- Lossonczy István –
- Mádl Ferenc –
- Mager Andrea – a negyedik Orbán-kormánynak a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere 2018. május 18-tól 2022. május 24-ig.
- Mayer János –
- Molnár Károly –
- Nagy Ferenc –
- Nagy Ferenc József –
- Nagy Márton – 2022-ben az ötödik Orbán-kormány gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere.
- Nagyatádi Szabó István –
- Navracsics Tibor – 2022–2023 között az ötödik Orbán-kormány területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztere.
- Nikolits István –
- Novák Katalin – a negyedik Orbán-kormányban családokért felelős tárca nélküli miniszter 2020. október 1-jétől 2021. december 31-éig.
- Oláh Dániel –
- Pejacsevich Péter (Petar Pejačević) gróf – horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter.[6]
- Pejacsevich Tivadar gróf – horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter[6] (1913 - 1916).
- Pekár Gyula –
- Pungor Ernő – 1990 és 1994 között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot vezető tárca nélküli miniszterként tagja volt az Antall-kormánynak (1990. december 21. és 1993. december 12. között), majd a Boross-kormánynak is (1993. december 13. és 1994. július 14. között).
- Rátz Jenő –
- Reményi-Schneller Lajos –
- Rónai Sándor –
- Semjén Zsolt – a második és a harmadik Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere, 2010–2018 között, majd a negyedik Orbán-kormány nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli minisztere 2018–2022 között, az ötödik Orbán-kormányban pedig nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős tárca nélküli miniszter 2022-től.
- Sokorópátkai Szabó István –
- Suchman Tamás –
- Süli János – a harmadik és a negyedik Orbán-kormány alatt a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter (2017. május 2. – 2022 május 24. között).
- Szabó Imre –
- Szabó Oreszt –
- Szabó Tamás –
- Szász Lajos –
- Szilvásy György –
- Szécsen Antal – Anton von Schmerling és utóda, Habsburg–Lotaringiai Rainer Ferdinánd főherceg közös miniszterelnöksége (illetve a Magyar Királyi Udvari Kancellária működése) idején tárca nélküli magyar miniszter (1860. októbere és 1861. júliusa között)
- Tisza István –
- Tomassich Miklós –
- Unkelhäusser Károly –
- Varga Mihály – a második Orbán-kormányban az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.
- Vass József –
- Vázsonyi Vilmos –
- Wekerle Sándor –
- Zichy Aladár – 1917. június 15-től augusztus 18-ig horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter a harmadik Wekerle-kormányban.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- 2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
- 2018. évi CXXV. törvény a kormányzati igazgatásról (a tárca nélküli miniszterről lásd: 20. §)
- 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről (ún. statútumrendelet)