Magyarország festészete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Chronicon Pictum egy miniatúrája

Magyarország festészete alatt a történelmi Magyar Királyság, illetve az egykori és mai Magyarország területének festészetét értjük.

Középkor[szerkesztés]

Korai Árpád-kor (11-12. század)[szerkesztés]

A festészet Magyarországon a templomok építésével együtt jelent meg. Bár jelentős emlékekre is támaszkodhatott volna, mint a pécsi ókeresztény sírkamrák freskói, a festészetet más országok műhelyeitől, elsősorban Itáliából és Bizáncból hozták be az ómagyar korban.

A székesfehérvári bazilikát mozaik díszítette, a pécsváradi monostor falképei a montecassinói bencés műhellyel állnak kapcsolatban. Feldebrő templomának falképmaradványai bizánci hatásra utalnak. Sopronfalvi Mária-templom diadalívének freskói, hidegségi apszis apostolai.

A korban eleinte a kódexeket csak egyszerű kezdőbetűkkel díszítették (hahóti kódex, 11. sz. vége). A 12. század végi Pray-kódexben már tollrajzokat is találni, Gutkeled Bibliája pedig színvonalas miniatúrákkal díszített.

Késő Árpád-kor (13. század)[szerkesztés]

Az ebből a századból származó falképek bizantinizáló olasz és francia hatásról árulkodnak. Általában a templomok északi falát, a diadalívet és a szentélyt festették ki. Bizantinizáló képek a veszprémi Gizella-kápolna apostolai. Jó állapotban maradtak meg a jáki templom déli tornyának jelenetei és a szentély Szent György-figurája. A falusi templomok elbeszélő jellegű falképfestészetét a vizsolyi templom Krisztus életéből vett jelenetei illusztrálják. Olasz hatást tükrö a szepesdaróci Angyali üdvözlet.

A században már mutatkozott a francia gótika hatása (ócsai templom szentélyének freskói). A táblaképfestészetről csak írásos források alapján tudunk.

Anjou-kor és Zsigmond-kor[szerkesztés]

A 14. század freskóinak nagy része Erdélyben, a Felvidéken és a Dunántúlon maradt meg. Erdélyben gyakoriak a Szent László-ábrázolások (Bögöz, Gelence), e témát a Felvidéken is kedvelték (Gömörrákos, Rimabánya).

A polgárság fejlődése, mely alapja volt a kibontakozó gótikának, a Felvidéken zajlott leggyorsabb ütemben. Emlékek: szepeshelyi Károly Róbert koronázását ábrázoló freskó (olasz hatás), esztergomi várkápolna feltehetően Niccolo di Tommasótól származó próféták és szibillák. A polgárság realitás-igényét a felvidéki városok freskói mutatják (Lőcse, Szent Jakab-templom: a hét erény és hét főbűn, Szent Dorottya-ciklus jelenetei).

A 14. század végén alkotott Aquila János, aki valószínűleg korának elismert vezető mestere volt. Több munkáját ismerjük: veleméri, bántornyai, mártonhelyi freskók. A freskófestészetben érzelmes témák kerültek előtérbe (passió, Mária a gyermekkel).

A miniatúrafestészet jelentős emlékei: Nekcsei Demeter Bibliája (1338 előtt), Vatikáni Képes Legendárium, Képes krónika (Nagy Lajos számára készült). A Képes krónika miniátora feltehetőleg Meggyesi Miklós királyi címerfestő volt. Nápolyi hatás és lombard-bolongnai hatás érezhető rajtuk. Nem olasz mintát követ azonban a Henrik csukádi plébános által festett imakönyv (Pozsony, 1377).

15. század[szerkesztés]

A század végén indult fejlődésnek a táblaképfestészet, mely a 15. században kiszorította a falfestészetet. A freskók inkább polgári, főúri környezetben maradtak fenn, a bibliai témákat fokozatosan világi témák váltották fel (vajdahunyadi vár loggiájának jelenetei, budai lakóházból előkerült táncot ábrázoló freskó, a besztercebányai Thurzó-ház jelenetei).

Miniatúrafestészet Zsigmond korában töretlenül virágzott. Emlékek: Martianus Opifex burgundi-francia hatásokat mutató Breviáriuma, Guido da Columna Historai Trojana c. művének illusztrációja. Miskolci László (1394. k. működött) Massaléján már a trecento hatása is tükröződik. A miniátorok egyéb világi megrendeléseket is teljesítettek (János mester: váci ötvöscéh szerkönyve, 1423; Gobil Márton: selmecbányai városi jegyzőkönyv, 1432).

A táblaképfestészet virágkora volt Zsigmond uralkodásának ideje. Első európai rangú festőnk a biztosan magyar nemzetiségű Kolozsvári Tamás volt, híres műve a garamszentbenedeki oltár (1427). A század közepétől sokasodtak a szárnyasoltárok. A bányavárosok oltárképei osztrák mintához igazodtak, jelentős műhely volt a Jánosréti mester vezette. Lengyel hatás a felvidéken volt érezhető (két fő központ Kassa és Szepes-Sáros megyék). A táblaképfestészet a középkor mindennapi életét is tükrözte, a bibliai jelenetek profán szellemben készültek.

Mátyás király idejére a miniatúrafestészet teljes virágát érte el. Mátyás Budán könyvfestő és könyvmásoló műhelyt szervezett, vezető mesterek: Cattaneo madocsai apát (1480-95 k. működött), Ragusanus Felix (15. sz. második fele).

A falképfestészetet északi hatások (Dürer, dunai iskola) is érték az egyre erősödő olasz hatás mellett. Olasz művészek festették ki a főurak palotáit.

A 15-16. század fordulóján csökkent a minatúrafestészet szerepe, bár a budai műhely még mindig működött, például a Bakócz-monogramista.

A századfordulóról maradtak fenn a legszebb táblaképek, főként felvidék szárnyasoltárok: M. S. mester művei, a besztercebányai Szent Borbála oltár, a lőcsei főoltár, a szászfalvi Szent Ilona- és Szent Egyed-oltár, a kisszebeni Angyali üdvözlet oltára. A dunai iskola és más német mesterek hatása mutatható ki. A terjedő reneszánsz ellenére stílusuk még gótikus.

Korai reneszánsz[szerkesztés]

Az olasz reneszánsz festészet emlékei gyorsan lejutottak Magyarországra (még talán Botticelli is dolgozott Esztergomban a Vitéz-studioloban). Olyan mesterek alkotásai kerültek Mátyás birtokába, mint Mantegna, Leonardo, Filippino Lippi. A budai freskókkal függnek össze az esztergomi érseki palota freskói is, melyek talán Albertus firenzei festő művei (1494 k.). A reneszánsz terjedését számos töredék mutatja (Pécs, Káptalan utca; Buda, Országház utca 22 és a Szent Magdolna-templom Szent Kristóf-freskója).

Korai újkor[szerkesztés]

Érett és késő reneszánsz (16. század)[szerkesztés]

A 16. század törekvéseiről ad számot a gyulafehérvári székesegyház freskótöredéke, a Vincentius pictor (1522 k.) által festett vízaknai freskó. Az olasz művészek közt jelentősek Visino (1512 k. működött), Raffaello di Galieno (? - 1525), Giulio Clovio (1498-1578). Arról is vannak írásos források, hogy Budán firenzei kereskedők árusítottak képeket. Ezekből azonban semmi sem maradt meg.

A 16. század közepétől kibontakozó késő reneszánsz festészet világi jellegű, a vallásos festészetnek csak szórványosan vannak emlékei (pozsonyi várkápolna freskója Liciniótól és Macciolinitől; csíkdelnei oltár, szász oltárok). A világi festészetben rengeteg műfaj virágzott, melyekről írásos források is tudósítanak. Városi házak és főúri paloták falfestményei (fogarasi vár nagytermének allegorikus freskói; radnóti várkastély királysorozata; kolozsvári városháza nagytermének festményei; vajdahunyadi vár nagytermének felső lovagterme; a sárospataki Sub rosa erkély). A kastélyokban megtalálhatók a kastély urát ábrázoló életnagyságú portrék, sorozatok neves személyekről, királyokról. A figurális festészet mellett jelentős az ornamentális festészet is, címeres levelek és festett mennyezetek díszítései. E kettő különösen Erdélyben virágzott. (lásd: famennyezet festett dísszel)

17-18. század[szerkesztés]

Mányoki híres Rákóczi portréja

A 17. század festészete nehezen kutatható, az emlékekre nagyrészt csak levéltári adatokból lehet következtetni. Műfajok: vallásos képek, történeti képek, zsáner, arckép, tájkép. A történelmi festészet témája gyakran a törökellenes harc (sárvári Nádasdy-kastély, Csáktornya). A portréfestészet sajátos vállfaja volt a ravatalkép.

Ismertebb festők külföldön dolgoztak :Bogdány Jakab (1660 k. - 1724); Stranover Tóbiás (1684 - 1724). Több művésznek csak a neve maradt fenn, mint Spillenberger János kassai mesteré.

Az arcképfestészet kiemelkedő mestere volt Mányoki Ádám (1673-1757), II. Rákóczi Ferenc híres portréjának alkotója.

A 18. században a magyarországi megbízatásokat főleg osztrák festők látták el. A barokk freskók nagy része bécsi mesterek alkotása: Troger (1698 - 1762) Pozsonyban és Győrött; Sambach (1715 - 1795) Székesfehérváron és Nagykanizsán; Franz Sigrist (1727 - 1803) Egerben. A legjelentősebb osztrák barokk mester Franz Anton Maulbertsch (1724 - 1796) volt, aki fő műveit Magyarországon alkotta meg (Sümeg, Győr, Pápa, Székesfehérvár). A Dunántúlon alkotott Dorfmeister István (1725 k. - 1797) is. A megnövekedett freskófestési igényeket kisebb mesterek látták el (Schaller István, Raindl Márton, Izbégi Vörös Mihály).

A megjelenő klasszicizmus a 19. századra háttérbe szorította a barokk stílust.

19. század[szerkesztés]

Az európai művészethez hasonlóan a 19. században a magyar művészet legerőteljesebb ága a festészet volt. A korszak alkotóit már az országhatáron túl is ismerték. Kialakult a sajátosan magyar nemzeti művészet.

Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett

A század elején a társadalmi körülmények azonban nem tették lehetővé önálló festőiskolák alakulását. Magyar iskola nem volt, az első kísérlet erre az Itáliából hazatelepült Marastoni Jakab (1804-1860) 1846-ban alapított festőakadémiája. A század első felének tehetségei nem is maradtak Magyarországon. Id. Markó Károly Itáliában élt és alkotott, Brocky Károly (1807-1855) pedig Angliában vált híressé. A kor kulturális igénye kimerült az iparos jellegű arcképfestészetben: Donát János (1744-1830); Rombauer János (1782-1849); Czausig József (1781-1857).

Stiláris szempontból a klasszicizmus és a biedermeier uralkodott, a romanticizmus stílusjegyei először Kisfaludy Károly (1788-1830) művein jelentek meg.

A reformkor legtöbbet foglalkoztatott festője Barabás Miklós (1810-1898) volt, aki a „korabeli magyar társadalom típusainak úgyszólván az enciklopédiáját festette meg”.[1] Tevékenységével sokat tett a magyar művészet fellendítéséért. Mellette az élvonalba tartozott az életképfestő Borsos József (1821-1883) és Molnár József (1821-1899), a történelmi festészetet elsőként képviselő Kovács Mihály (1818-1892) és Kiss Bálint (1802-1868). Mindkét területen jelentős volt Orlai Petrich Soma (1822-1880) munkássága.

A szabadságharc leverése után a festészet új irányba fordult, egyre több önálló hang jelentkezett. A romantikát képviselte Zichy Mihály (1827-1906) irodalmi jellegű piktúrájával. Párizsban is nagy sikert aratott, majd az orosz cári udvar festője lett. A hatvanas évektől bontakozott ki a nagy történelmi festők munkássága. A vezéregyéniség Madarász Viktor (1830-1917) volt. Madarász is kapcsolódott a romantikához, de pátoszát csökkentette az akadémizmus. Hunyadi László siratása című képével a párizsi Salon aranyérmét nyerte el. Harciasan küzdött a Habsburgok ellen, Párizsból való visszatérte után belefáradt a küzdelembe, s hamarosan elszigetelődött. Székely Bertalan is számos szállal kötődött az akadémizmushoz, de sok tekintetben túlszárnyalta azt. Történelmi és freskófestőként is jelentős (Egri nők, Dobozi, kecskeméti városháza dísztermének freskói).

A falképfestészetben szinte egyeduralkodó volt Lotz Károly (1833-1904) és Than Mór. Mivel nem lázadtak oly mértékben, mint Székely és Madarász, több állami megrendelést kaptak (Egyetemi Könyvtár, Magyar Nemzeti Múzeum). Lotz akadémista művészete a rokokóból merít (Operaház kupolafreskója), a historizmushoz nehezebben köthető Than Mór művészete már csak az 1848-49-ben festett csatákat bemutató akvarellek miatt is nemzetibb. A hivatalos akadémizmus fő képviselője Benczúr Gyula (1844-1920) volt, aki a müncheni iskolához tartozott.

Munkácsy egyik leghíresebb munkája, a Siralomház (1869.)
Ferenczy Károly Madárdal című festménye
Csontváry Kosztka Tivadar Vihar a Hortobágyon című fejtménye

A romantika hatása nemcsak a történelmi festészetben mutatkozott, hanem, furcsa módon, a realista törekvésekben. Különösen Munkácsy Mihály (1844-1900) művészetében. Munkácsy művészete a 19. század realista törekvéseinek élvonalába tartozik, emellett jelentőset alkotott a zsáner és a tájkép területén is, nem beszélve a történelmi festészet vonalába illő Siralomház és Tépéscsinálók c. műveiről. Hatása óriási a későbbi nemzedékekre, főleg festési stílusa, a sötét tónusokból felbukkanó világos színes révén. A realista tájkép mestere a fiatalon elhunyt Paál László, Munkácsy barátja, akit inkább helyes lenne a francia barbizoni iskola művészeténél tárgyalni.

Az 1860-as években indult pályájára Szinyei Merse Pál (1845-1920). Művészete sajátos színfolt a magyar és az egyetemes művészet történetében is. A hetvenes években fordult érdeklődése a látvány, az atmoszferikus problémák felé, egy időben az impresszionistákkal. Az impresszionizmusig azonban nem jutott el, megmaradt a plein air piktúra keretein belül. 1874-es Majálisát értetlen kritikák fogadták, ez hosszú időre elvette kedvét a festészettől. Művészetét később a nagybányaiak értékelték nagyra, de addig is a Lotz- és Benczúr-féle historizmus volt az uralkodó.

A nagybányai művésztelep, az első modern magyar festőiskola Hollósy Simon (1857-1918) müncheni magániskolájából alakult 1896-ban. A nagybányai iskola egyszerre képviselte a barbizoni elveket, az impresszionionista és naturalista elveket, sajátos egységses stílust alakítottak ki. Szinyei félbehagyott útját kívánták folytatni. Jelentőségük, hogy a magyar festészet ügyét felkarolták. Az iskola legjelentősebb képviselői Ferenczy Károly (1862-1917), Iványi-Grünwald Béla (1867-1940), Thorma János (1870-1937), Réti István (1872-1945), Glatz Oszkár (1872-1958) voltak. Hozzájuk hasonlóan a plein air problémaköréből indult el Csók István (1865-1961) is.

A nagybányai iskola hatására több művésztelep is alakult, mint a szintén impresszionista-realista szolnoki Fényes Adolffal az élén.

Nem szerveződött művészteleppé, de iskolát alkotott a alföldi festők csoportja: Koszta József (1861-1949), Tornyai János (1869-1936), Nagy István (1873-1937), Rudnay Gyula (1878-1957). Az alföldi festők Munkácsy stílusából indultak ki, azt expresszionista hevülettel gazdagították.

A korszakban alkotó művészek közül nem igazán sorolható egyik irányzathoz sem Mednyánszky László (1852-1919), Csontváry Kosztka Tivadar és Nagy Balogh János (1874-1927) művészete. Mednyánszky a tájképfestészetben tárt fel dosztojevszkiji mélységeket, Csontváry teljesen egyéni úton ötvözte a szecessziós formanyelvet a kortárs expresszionizmussal és szimbolizmussal, Nagy Balogh pedig, Csontváryhoz hasonlóan szintén autodidakta volt, s eljutott a konstruktív törekvésekig.

A posztimpresszionizmust képviselte Rippl-Rónai József, aki Franciaországból hozta a legmodernebb igényeket. Ő a Nabis-khoz tartozva még a szecessziót is megelőlegezte. A posztimpresszionizmushoz kapcsolódott Vaszary János is (1867-1939).

A tisztán szecessziós törekvéseket a gödöllői művésztelep képviselte, vezetői Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár voltak. A tiszta szecesszióhoz kapcsolódott némiképp Gulácsy Lajos festészete is, de tételesen nem sorolható be képviselői közé.

20. század[szerkesztés]

A 20. század beköszöntével egyre erősebb lett a francia orientáció. A fauvizmus és a kubizmus elvei átkerültek Magyarországra is, majd hamarosan a német expresszionizmus is éreztette hatását. Ezek ötvöződtek az első magyar avantgárd társulás, a Nyolcak elveiben. A Nyolcak művészetével a magyar festészet az egyetemes festészet szerves részévé lett.

Források és jegyzetek[szerkesztés]

  1. Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983., III. kötet, pp 192.