Magyari Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Magyari Béla
Az „Akikre büszkék lehetünk” beszélgetés-sorozat vendégeként 2014. március 19-én(Félegyházi Közlöny)
Az „Akikre büszkék lehetünk” beszélgetés-sorozat vendégeként 2014. március 19-én
(Félegyházi Közlöny)
Született 1949. augusztus 8.
Kiskunfélegyháza
Elhunyt 2018. április 23.[1] (68 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyari Béla témájú médiaállományokat.

Magyari Béla (Kiskunfélegyháza, 1949. augusztus 8.2018. április 23.) magyar űrhajós, a Szojuz–36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja.

Életpályája[szerkesztés]

19671969-ben a magyar, 19701971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt. 1972-től a magyar légierő repülőtisztje. 1977-től I. osztályú vadászrepülő. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978–80-ig.

Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül a magyar kormány választotta ki Farkas Bertalant a Szojuz–36 űrhajóval való űrrepülésre, Magyari Béla pedig végig készen állt a helyettesítésére.[2]

Kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]