Magyar titkok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyar titkok
Az első füzet első kiadása
Az első füzet első kiadása
Szerző Nagy Ignác
Ország  Magyarország
Nyelv magyar
Műfaj regény
Kiadás
Kiadó Hartleben Konrád Adolf
Kiadás dátuma 1844
Média típusa könyv
Oldalak száma 1062 (1908)
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben

A Magyar titkok romatikus regény, Nagy Ignác legjobb szépprózai műve. Először 1844–1845-ben Pesten, folytatásokban jelent meg.

„Vörös fonál”[szerkesztés]

A romantikus regény hőse a bátor, okos Bende, aki maga mondja el a történteket. Az alakját állandóan változtató gonosztevőt, a nőket álnév alatt elcsábító Sobrit üldözi, leleplezi és végül természetesen elfogja. Sobri itt nem az a bakonyi betyár, akinek gondolnánk, hanem egy fővárosi, úri gazember. Bende sok izgalmas kalandja során a főváros minden pontján követi, az ártatlan áldozatokat megmenti, a bűnösöket megbünteti, a gonosz emberek tervei pedig meghiúsulnak. Eközben a derék főhősről alig tudunk meg valamit, az író hősei egyénítésével nem-igen törődik.

A cselekmény bonyolításában, romantikus szertelenségeiben a híres francia író, Eugène Sue Les Mystères de Paris című regényének hatása erősen érződik. A hasonlóságok a főhős megformálásában és egyes részletekben is kimutathatók. A gyilkosságokban, rablásokban és más bűncselekményekben bővelkedő történet azonban csak egyik eleme a regénynek: váz, „vörös fonál”, melyre az író az életképek hosszú sorozatát fűzte föl. Amint könyve zárszavában írta: „a fővárosi élet balságait és fogyatkozásait törekvém kiemelni, ezáltal alkalmat akarván adni némely célszerű javításra és javulásra. Hogy pedig nagyobb terjedelmességre számított munkámat az egyhangúságtól megmentsem, s az olvasási érdeket növeljem, ezen egyes életképeket a regényesség vörös fonalával szőttem át.”[1]

Nagy Ignác a kor jeles újságírója volt; napi krónikáiban, karcolataiban a pesti élet mindennapi eseményeit és jellemző alakjait humorosan, kissé torzítva mutatta be. Ilyen önálló életképek, rövid epizódok sorozata ez a műve is, a szó eredeti értelmében tehát nem is igazán regény.

Az író hősével együtt elviszi az olvasót a korabeli Pest-Buda jellegzetes pontjaira, úri és kevéssé úri szórakozó helyeire, bemutat játékbarlangot, zsiványok fészkét, koldustanyát, csapszékeket. Fölvezeti a főváros tipikus figuráit: a házbért emelő háztulajdonost, a német nyárspolgárt, a goromba hídvámszedőt, a bérkocsist, a hajdút, a szédelgő uzsorást, a naplopó gavallért. Torzító tükrében életre kel az akkor még egyáltalán nem „nagyváros” világa, hol komoly, hol tréfás-gúnyos kritikai megjegyzésekkel kísérve.

Mai szemmel nézve a Magyar titkok igazi értékét ennek az eltűnt világnak, változatos színhelyeinek ábrázolása adja. „Ez az első mű irodalmunkban, amely széles körképet fest Pestről.”[2]

Megjelenése, fogadtatása[szerkesztés]

A regény eredetileg, 1844–1845-ben nem könyv alakban, hanem tizenkét füzetben, folytatásokban jelent meg. Az író munkáját eleinte csak hat füzetre tervezte, de mivel a füzeteket szétkapkodták, megírt még hat füzetet, a közönség nagy örömére. Műve a kor egyik legnépszerűbb regénye lett.

Pest az 1840-es években kezdett kibontakozni kisvárosi jellegéből, a fejlődés új típusokat, eredeti figurákat teremtett. Nagy Ignác művének sikerében a „detektív” történet mellett bizonyára szerepe volt a különös fővárosi életképek bemutatásának is.

A Magyar titkok később 1908-ban Budapesten a Franklin Társulat Magyar Regényírók sorozatában jelent meg három kötetben.

Források[szerkesztés]

  • Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 6. kötet: A regény és dráma / A novella és regény fejlődése c. fejezet (1930–1941.)  (Arcanum Kiadó).
  • Császár Elemér. A magyar regény története, 2., átdolgozott kiadás, Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1939, 144–145. o [Első kiadás: 1922] 
  • szerk.: Pándi Pál: A magyar irodalom története (3. kötet). Budapest: Akadémiai Kiadó, 643. o. ISBN 963 05 1642 X (1965). Hozzáférés ideje: 2012. március 19. 
  1. Nagy Ignác: Magyar titkok, Zárszó. Magyar Elektronikus Könyvtár
  2. szerk.: Pándi Pál: A magyar irodalom története (3. kötet), 643. o (1965) 

További információk[szerkesztés]