Hungaroton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szócikkből átirányítva)
Hungaroton
Információk
Alapítás éve 1951
Aktív évek napjainkig
Alapító(k) Magyar Népköztársaság
Ország  Magyarország
Székhely Budapest
Státusza független
Terjesztő(k) Qualiton (USA)
Műfaj(ok) különböző
Honlap
http://www.hungaroton.hu/

A magyar állam az 1951. június 1-jei kormányhatározatával alapította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, hivatalosan jogelődjének a Tonalit Vállalat számított.

A kezdetekkor összesen tíz főt foglalkoztatott, két év múlva huszonnégyet. Stúdió céljára – Kodály Zoltán közbenjárása – a VII. kerület, Rottenbiller utca 47. szám alatti lakóház földszintjén lévő Odeon mozi nézőterét kapta meg a cég, s a mai napig ezt használja. Évtizedeken át csak felvételeket tudtak készíteni, mert saját gyártókapacitásuk nem volt. A lemezek préselését a Kábelgyár Rt. egy részlege végezte gőzgépekkel hajtott gyártósoron, itt csak mellékes tevékenységnek számított ez, folyamatosan késtek a szállítással vagy egyszerűen nyersanyag nem volt a gyártáshoz. Pl. 1952–54-ben az MHV 1 570 000 (gramofon)lemezt rendelt a gyártól, de az csak 1 172 500-at tudott szállítani. A cseh(szlovák) Supraphon cég maga ajánlkozott lemezek bérgyártására, így 1952-ben kb. 20 000, 1955-ben már 221 821 magyar pluszlemez készült a „baráti országban”. Az ötvenes évek első felében egy-egy lemez példányszáma 900–2000 darab között mozgott.

1953-tól kísérleteztek mikrobarázdás lemezek gyártásával, ehhez nyugat-európai szakembereket is hívtak, 1957-től – még mindig a Kábelgyárban – meg is indult a gyártás, párhuzamosan a normállemezekkel.

1960-tól a komolyzenei felvételek sztereóban készültek, de térhatású lemezek gyártása csak 1965-ben kezdődött.

A Hungaroton központja a Budapest, VII. kerület Rottenbiller utca 47. sz. alatt

Ebben az évben lett Bors Jenő az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitikát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a Hungaroton márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az 1970-es évek megindították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak, ezért sok sértődést okozva, rájuk koncentrált a vállalat. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az 1980-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát.

A vállalat fellendülésében nagy része volt az 1976-ban Dorogon megindult saját üzem, amerikai gépsorral, BASF-alapanyagból. Többé nem függött a cég a Kábelgyár gyártási „kedvétől” és a műszaki minőség is azonossá vált a vezető „nyugati” cégek termékeivel. A következő évben ugyanitt a műsoros kazetták gyártása is elkezdődött. Néhány év alatt a termelés 10 millió darab hanghordozóra futott fel, ennek 70%-a nagylemez (LP) volt.

A vállalatra „veszteségtermelő ágazatként” csak a cégnél Erdős Péter, majd Wilpert Imre és Boros Lajos által felügyelt magyar pop- és rockzene maradt. Ettől próbáltak szabadulni némi belső piacosítás jegyében, a cégen belül önálló könnyűzenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém), amik csupán belföldön eladható, szinte kizárólag magyar nyelvű produkciókat tudtak piacra dobni. Csak a Neoton együttessel volt esély a komolyzeneihez hasonló nemzetközi siker elérésére, amivel a Borsot jól értő Erdős nagy energiával foglalkozott.

Az 1980-as évek végén a vállat anyagi helyzete megrendült. A liberalizált piacra nagy mennyiségben ömlöttek be az import lemezek, amik csökkentették a hazai kiadásúak eladását. Ehhez járult a dorogi üzemre felvett hitelek aktuálissá vált törlesztése. A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.

1990 után két kft.-vé alakították a vállalatot. A könnyűzenét 1992-től a Hungaroton Gong, a komoly- és népzenét meg az irodalmat 1993-tól a Hungaroton Classic adta ki. Az állam a Hungaroton Music Rt. létrehozásával „óvta meg” az archívumot. Ezt privatizálták 1995-ben, a vevő a Fotex-csoport volt. 1998-ban a két kiadói kft. összeolvadt Hungaroton Records Hanglemezkiadó Kft. elnevezéssel. Ez a márkanév megtartásával 2013. január 1-jén beolvadt a Fotexnet Kft.-be.

A '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újra kiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.

A 2013-as Fotexnetbe olvadás óta az értékesítés szinte kizárólag interneten történik, a Hungaroton Zeneáruház és az iTunes Store oldalain. Az aranykor felvételeinek egyre nagyobb része letölthető formában hozzáférhetővé válik. A CD-k forgalmazása visszaszorult, a saját mintabolt megszűnt.

2001-ben négy albumban, tizenhárom CD-n válogatás jelent meg az első ötven év komolyzenei felvételeiből (HCD 32074–77, HCD 32088–90, HCD 32091–93, HCD 32096–98).

Kapcsolódó oldalak[szerkesztés]

Források és irodalom[szerkesztés]