Mészáros Tamás (orvos)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mészáros Tamás
Született 1939. március 30.
Budapest
Elhunyt 2020. február 5. (80 évesen)
Szeged
Állampolgársága magyar
Foglalkozása orvos
Tisztség
  • egyetemi tanár
  • dékán (1997–2000)
Kitüntetései Batthyány-Strattmann László-díj

Prof. Dr. Mészáros Tamás (Budapest, 1939. március 30.Szeged, 2020. február 5.) magyar orvos, ortopedológus, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Karának korábbi dékánja, az Ortopédiai Klinika emeritus professzora. Az orvostudományok kandidátusa (1983), az orvostudományok doktora (1996). A Szegedi Orvosképzés Fejlesztéséért Alapítvány alapító-elnöke. Az ETT X. sz. Mozgásszervi, Osztoporózis, Rehabilitációs és Sporttudományi Bizottságának tagja.

Életpályája[szerkesztés]

Orvostanhallgatóként, 1960-tól a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Anatómiai Intézetében dolgozott demonstrátorként. 1963-ban szerezte meg orvosi diplomáját. 1974-ben ortopédiai szakvizsgát tett. 1985–2004 között a Csongrád megyei, majd a regionális ÁNTSZ ortopéd szakfőorvosa volt. 1989-ben kinevezték a Szegedi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárává. 1990-ben megszervezte az Egészségügyi Főiskola gyógytornász szakát, melynek tíz évig (2001-ig) volt vezetője. 1991-ben megszervezte és kialakította az egyetem Központi Fizioterápiás és Oktatási Csoportját. 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia II. sz. Szakbizottságának tagja volt. 1994–1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője volt. 1995–1996 között a Tanári Tesület elnöke volt. 1996–2001 között az Egyetemi Klinikák Szövetségének elnöke volt. 1997–2000 között SZOTE Általános Orvostudományi Karának dékánja volt. 1998–1999 között a Magyar Ortopéd Társaság elnöke volt. 2001-től a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottságának tagja volt. 2001–2003 között a Kari Stratégiai Bizottság elnöke volt. 2001–2006 között az egyetem képviselője volt a MOK oktatási bizottságában. 2003–2008 között a Sport- és Rekreációs Bizottság elnöke volt. 2004–2009 között a Szegedi Tudományegyetem ortopéd-traumatológiai szakképzési grémiumának vezetője volt. 2007-től az egyetem integrációs elnöki megbízottja volt.

Az 1970-es években figyelme az izületi kopások kezelésére terelődött. Az 1980-as években a csípőizületi protézisek beültetésének vezető sebésze és tervezője volt. Több csipőprotézis-család, valamint térd-, váll- és tumorprotézis kifejlesztésének résztvevője volt.

Művei[szerkesztés]

  • Csontszerkezeti változások coxarthrosisban

Díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Szegedi egyetemi almanach 1921-1995. Szerkesztette: Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996.