Márévár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Márévár
Márévár madártávlatból
Márévár madártávlatból
Ország  Magyarország
Tszf. magasság 340 m

Épült 1316 előtt
Elhagyták 16. század második fele
(lőporrobbanás, tűzvész)
Állapota rom
Építőanyaga
Elhelyezkedése
Márévár (Magyarország)
Márévár
Márévár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 13′ 30″, k. h. 18° 19′ 20″Koordináták: é. sz. 46° 13′ 30″, k. h. 18° 19′ 20″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Márévár témájú médiaállományokat.

Márévár (Máré-vár, Máré vára) kicsiny erősség a Mecsek hegység északi, vadregényes rengetegében, 340 méter magas, meredek, erdős hegycsúcson. Magyaregregyi várnak is hívják, a közelében lévő községről. Látogatott kirándulóhely és kedvelt turistacélpont.

Története[szerkesztés]

A vár belső udvara

A hely stratégiai jelentőségét már a dunántúli területeket Pannonia néven tartománnyá szervező rómaiak felismerték: ide építettek egy őrtornyot, mely később, a népvándorlás viharaiban elpusztult. A régészeti feltárások és az egykori oklevelek tanúsága szerint a tatárjárás utáni nagy várépítések idejére tehetjük Márévár erősségének keletkezését. Első írásos említése („Castrum Mare”) 1316-ból való, ekkor adományozta Károly Róbert Bogár Istvánnak. A magát „Máréi”-nak (MareusMáréiMáriássy) nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday család kezére került („Marewara”), majd a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján álló, szerb származású Bakith Pál szerezte meg, aki az 1530-as években reneszánsz ízlés szerint alakította át a kis lovagvár lakóépületeit. Az új birtokosnak a tervbe vett teljes körű stratégiai korszerűsítésre már nem maradt pénze, így csak egy kisebb rondellával bővítette a vár védműveit, mely azonban elegendő volt arra, hogy a helyőrség az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá vehesse a meredek hegyoldalon rohamra induló ellenséget. Miután 1543-ban a közeli Pécset elfoglalta a török, Máré vára ellenállás nélkül megadta magát; ezt követően csökkentett létszámú (72 főnyi) katonaság állomásozott benne. Később a török még háromtornyos palánkvárral erődítette, de ahogy a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, a kis sasfészek végül elvesztette hadászati jelentőségét.

A 17. század elején az ekkor már romos várat a pécsi püspök birtokolta. A 19. században Rómer Flóris és Haas Mihály ugyancsak romként említi.

A várrom 1958-ban került műemléki lajstromba.[1] A régészeti feltárást követő helyreállítás (196066) során konzerválták az omlásnak indult falakat és restaurálták a belső udvar épületét, melynek földszintjén vártörténeti kiállítást rendeztek be az itt talált leletekből.

Képgaléria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Gerő László (szerk.): Várépítészetünk. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1975. ISBN 963-10-0861-4 (199–203. o.)
  • Magyarország műemlékjegyzéke I–II. Országos Műemléki Felügyelőség, Bp., 1990. ISBN 963-340-928-4 (I./164. o.)
  • Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Várak Magyarországon. Alexandra Kiadó, Bp., 2015. ISBN 978-963-357-649-6 (86. o.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  1. Határozatszám: 50041/1958