Mánta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ha minden nimet olyan magyar volna, mint az „mánta“, bizony nem kéne hadakozni a labancz ellen.
– Klobusitzky 1706

Mánta (szlovákul Mantáčtina) szlovákiai német nyelvjárás, melyet elsősorban Mecenzéf környékén beszéltek, de a németek kitelepítése után erősen visszaszorult. A nyelv rossz helyzetében csak a 20. század 90-es éveiben volt újabb fellendülés, újjáalakult Szlovákiában a Kárpátnémet Egyesület és helyben Daloskör is indult.[1]

A német telepesek Mecenzéf környékére az első tatárjárás után érkeztek. A mánták nevüket állítólag a mit mond? (Bo mant a?) kérdésből nyerték. Bányászattal és vasfeldolgozással foglalkoztak, háborúk idején fegyvereket gyártottak, békében szerszámaik voltak híresek. Mondják, egy jó mánta akár két okos zsidóval felér. A Rákóczi szabadságharcban Czelder Orbán seregében 2 mánta kompánia harcolt. Bottyán seregének 5 ezer fokost készítettek. A fejedelem parancsára pedig az egész mánta vidéket fölmentették a hadiadó alól.[2]

Mecenzéf leghíresebb, nyelvjárásban író költője (Mundartdichter) Peter Gallus római katolikus lelkész volt. A magyarosítást elítélő helytörténészek szerint a helyi dialektus óvta meg a szepesi és abaúji németeket a teljes beolvadástól. A korabeli tendenciáktól eltérően Mecenzéfen csak alkalmi névváltoztatásokra került sor. A mecenzéfiek hungarus-tudatát, patriotizmusát jól példázza az első település (Dörfel) helyén felállított német feliratú millenniumi emlékmű szövege. Magyarosodásuk még az államfordulat után sem szűnt meg, illetve megmaradt a többnyelvűség és a magyarok iránti szimpátia. A csehszlovák népszámlálásokkor nem várható mértékben vallották magukat magyarnak Stósz, Alsó- és Felsőmecenzéf lakói.[3] Az első bécsi döntés nem érintette őket.

Mecenzéfen a legutóbbi népszámlálás során 350 német nemzetiségű (8,3%) élt, az egykor másfél ezres lakosú Felsőmecenzéfen csak félszáz német nemzetiségű, Stószon pedig már csak 30 német (bár német anyanyelvű a duplája) volt. Mánta származású Rudolf Schuster volt elnök is.[4]

Irodalom[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Új Szó 1994. április 11., 3.
  • Új Szó 2017. március 22., 15.ujszo.com
  1. Vasárnap 1993. július 11., 9.
  2. A felvidéki kovácsok karácsonya 1706-ban. Magyar Vaskereskedő 1906. december 25., 30-31.
  3. Ilyés Zoltán 2002: Az 1938-as határváltozás és a felső-Bódva-völgyi németség (Mecenzéf, Stósz). In: „…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. Balassagyarmat-Várpalota.
  4. Napi Magyarország 1999. június 1., 9.