Lük nyelv
| Lük trm̃mili | |
 | |
| ebẽñnẽ prãnawu mẽn e prãnawatẽ hanadaza hrppi ladi ehbi setideime, azaz „Hanadaza építette ezt a házat feleségének és fiának” | |
| Terület | Anatólia délnyugati része (Lükia) |
| Beszélők száma | 0 (anyanyelvi) fő |
| Nyelvcsalád | indoeurópai nyelvcsalád anatóliai nyelvek luvi nyelv |
| Ágak | lük nyelv (lük A; B; C) káriai nyelv lüdiai nyelv[1] piszidiai nyelv pamphüliai nyelv |
| Írásrendszer | lük ábécé |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-3 | xlc |
A lük nyelv (lük nyelven trm̃mili) az ókorban elterjedt anatóliai nyelvek egyike. A nyelvcsaládban elfoglalt helye szerzőnként változó. Van, aki szerint a luvi nyelv egyik ága, mások szerint önálló nyelv, sőt a három nyelvjárását (lük A, lük B és lük C) is időnként önálló nyelvekként írják le, így gyűjtőkategória is lehet. A lük nyelvet az i. e. 2. évezred folyamán Lukka (később Lükia) területén élő népek beszélték, mint a dardánok, köztük a teukroszok és talán az akhájok, dórok vagy az etruszkok (az első aḫḫiya(wa), a második danuna, az utóbbi taruiša néven). Kapcsolatban állt a többi anatóliai nyelvvel, a legszorosabban a környező káriaival, piszidiaival, lüdiaival és pamphüliaival. Földrajzilag a luvi és a hettita nyelvek határolták keletről és északról.
A lük nyelvet nagyon hosszú időn át beszélték, talán a legtovább a többi anatóliai nyelv közül. Az i. e. 1300-as évek közepe felé Tawagalawaš király – aki Aḫḫiyawa királyának öccse – volt Lukka uralkodója. (Nevét az Eteoklész görög névvel azonosítják.) A lük nyelv az i. e. 4. századig dokumentált, ekkor – a hellenizmus korában – Lükia népe fokozatosan elgörögösödött. Az i. e. 5. századból ismert a saját írásuk, amelynek a nyugati görögség írástípusa a közvetlen őse – vagy fordítva. A karakterek a korábbi írások közül mind a föníciai, mind az ugariti ábécével rokoníthatók, és felismerhetők a görög kapcsolatok is, a rovásírás egyes jelei is párhuzamosíthatók és legalább egy karaktert a káriai ábécéből kölcsönzött. Viszont az i. e. 5. század előtti előfordulása nem ismert. Majdnem egyedülálló sajátossága (leszámítva az ugaritit) a rokon írásrendszerek közt, hogy központozó jelet is használtak, a szavak közé általában két pontot tettek.
A lük nyelv fonetikája részben ismeretlen, az erről szóló megállapítások csak párhuzamosításokon alapulnak. A megfejtésében egy 1974-ben előkerült háromnyelvű felirat (i. e. 337-ből), valamint egy xanthoszi sztélé (i. e. 400 körül) játszott fontos szerepet. A trilingvis ógörög, arámi és lük nyelvű. A többnyelvű felirat ellenére a lük nyelvet még nem sikerült kielégítő mértékben megfejteni. A xanthoszi sztélé egy Harpagosz nevű uralkodó felirata, aki Xeriga királya volt.
Néhány etimológiai feltevés a nyelv nevének (trm̃mili) eredetére vonatkozóan:
- A luvi tarmi (= hegyes tárgy) és *tarmašši (= hegyvidéki) szavakra vezethető vissza. Eszerint jelentése: „hegyiek, hegyi emberek”.
- Lükiában és Piszidiában több Termesszosz nevű település és hegy volt.
- Egy korábban ismeretlen késő bronzkori település neve Lukkában Attarima.
- Kréta szigetén körülbelül i. e. 1600-ban egy termilae nevű nép ismert.
- Sztrabón szerint a lelegek egyik törzse a trójai háború után telepedett meg Káriában. Olyan neveket említ, mint Telmesszosz, Termera, Termerion, Termerosz, Termilae. Ugyanekkor érkeztek Lükiába az iónok.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Thomas V. Gamkrelidze & Vaszilij V. Ivanov (1990). „Az indoeurópai nyelvek őstörténete”. Scientific American (magyar kiadás) (5), 77-83. o.
Források[szerkesztés]
- Craig Melchert: Lycian, In: Roger D. Woodard (Hrsg.): The Cambridge Encyclopedia of the World's Ancient Languages. Cambridge: Cambridge University Press 2004, S. 591-600. ISBN 0-521-56256-2
- Günter Neumann: Das Lykische und seine Verwandten (= Nachrichten der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen, Philolog.-Histor. Klasse, 2004, Nr. 7). Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht 2004.
- Günter Neumann: Glossar des Lykischen (= Dresdner Beiträge zur Hethitologie 21). Wiesbaden: Harrassowitz 2007. ISBN 978-3-447-05481-2
- Adiego, I.J.. A History of Ancient Greek From the Beginning to Late Antiquity. Cambridge University press (2007). ISBN 0521833078. Translator Chris Markham.
- Bryce, Trevor R.. The Lycians - Volume I: The Lycians in Literary and Epigraphic Sources. Museum Tusculanum Press (1986. március 29.). ISBN 87-7289-023-1