Lutécium(III)-oxid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lutécium(III)-oxid
Más nevek Lutécium-oxid, Lutécium-szeszkvioxid, Lutécia
Kémiai azonosítók
CAS-szám 12032-20-1
PubChem 159406
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet Lu2O3
Moláris tömeg 397,932 g/mol
Olvadáspont 2490 °C
Forráspont 3980 °C
Oldhatóság (vízben) oldhatatlan
Oldhatóság (más oldószerekben) közepes
Tiltott sáv 5.5 eV[1]
Kristályszerkezet
Molekulaforma N/A
Dipólusmomentum N/A<
Rokon vegyületek
Azonos kation Lutécium(III)-klorid
Azonos anion Itterbium(III)-oxid
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A lutécium(III)-oxid vagy lutécium-oxid egy fehér, szilárd, kocka-kristályokat alkotó vegyület, amelyet olykor speciális üvegek készítésére használnak. Másik neve lutécia, képlete Lu2O3.[2]

Története[szerkesztés]

Egy francia kémikus, Jean-Charles-Galissard de Margnac (1817-1894) azt állította 1879-ben, hogy felfedezte az itterbiumot, de valójában több elem keverékét találta. 1907-ben, egy szintén francia kémikus, Georges Urbain (1872–1938) bejelentette, hogy az ún. itterbium nem egy új elem, hanem két különböző elem keveréke. Két másik kémikus szintén erre a következtetésre jutott, egyikük a német Karl Auer (1858–1929), másikuk az amerikai Charles James (1880–1926). A keverékből általuk előállított két elemet neoitterbiumnak és lutéciumnak nevezték el. Viszont az előzőek közül egyik kémikusnak sem volt dolga tiszta lutéciummal. Mint később kiderült, az általuk felfedezett anyag lutécium-oxid volt.[3]

Felhasználása[szerkesztés]

A lutécium(III)-oxid és a palládium(II)-oxid (PdO) (magas hőmérsékleten, kálium-klorát jelenlétében) potenciálisan felhasználható szupravezető anyagokhoz.[4] Ez a vegyület egy fontos nyersanyaga a lézerkristályoknak. Specializált felhasználása van a kerámiákban, üvegekben, fényporokban és lézerekben. A lutécium-oxid katalizátorként működik alkilezésnél, hidrogénezésnél és polimerizációnál.[2] Tiltott sávja 5,5 eV, a ritkaföldfém-oxidok között az egyik legnagyobb.[5]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lutetium(III) oxide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  1. "Optical and dielectric characteristics of the rare-earth metal oxide Lu2O3," S. V. Ordin and A. I. Shelykh, Semiconductors, Vol. 44, Num. 5 (2010), pp. 558-563, DOI: 10.1134/S1063782610050027
  2. a b Lutetium Oxide. 1997-2007. Metall Rare Earth Limited.<http://www.metall.com.cn/luo.htm?gclid=CKrqtNDdyIsCFR0CPwodEkZnHw>
  3. Lutetium. 2005-2006. Bookrags.<http://www.bookrags.com/research/lutetium/>
  4. Lutetium (III) oxide. 2007. Sigma Aldrich.<http://www.sigmaaldrich.com/catalog/search/ProductDetail/ALDRICH/289191>
  5. "Optical and dielectric characteristics of the rare-earth metal oxide Lu2O3," S. V. Ordin and A. I. Shelykh, Semiconductors Volume 44, Number 5 (2010), 558-563, DOI: 10.1134/S1063782610050027