Lukács Béla (fizikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács Béla
Született1947. április 2. (76 éves)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaDr Papp Éva
Foglalkozásafizikus
Kitüntetései1977 MTA Ifjúsági Dij

1980 MTA KFKI Közművelődési Dij

1983 Novobátzky Károly Díj

1995 MTA Fizikai Díj

2008 Az év ismeretterjesztő tudósa

2014-ben A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
SablonWikidataSegítség

Lukács Béla (Budapest, 1947. április 2. –) magyar elméleti fizikus, polihisztor. Kutatási területe elsősorban a relativitáselmélet és a kozmológia, de magát inkább relativistának tartja. 1970 óta a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, amely intézet 2012-től az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézet nevet viseli. 1988-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Közérthető, laikus számára is érdekes előadásairól ismert. A Mindentudás Egyeteme mintájára létrehozott Mindent Tudás Főiskolája keretében számos előadást tartott, sokféle témakörben. Országosan ismertté az ATV-n futó Friderikusz most! című műsorban való rendszeres szereplése tette. Az MTA Geonómiai Tudományos Bizottságának tagja, az anyagfejlődési albizottság elnöke. Több mint száz publikációja jelent meg szakfolyóiratokban.

Életpályája[szerkesztés]

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Pályája kezdetén relativitáselmélettel foglalkozott. A ’70-es és a ’80-as években sokat publikált[2][3][4] a magfizika és a nehézionfizika területén is. Kozmológiai publikációit részben Paál Györggyel írta. De több kozmológia cikket írt a vezetése alatt álló diákokkal (Keszthelyi Bettina, Pacher Tibor, Bagoly Zsolt, Horváth István) is. A kilencvenes évek elején, évekkel a 2011-ben Nobel-díjjal jutalmazott két amerikai és egy ausztrál kutató előtt, Paál Györggyel és Horváth Istvánnal közösen publikálta a nem nulla kozmológiai konstanssal kapcsolatos eredményeit.[5][6][7]

Televíziós szereplései[szerkesztés]

  • Szereplése a Friderikusz most!-ban:

Az ATV Friderikusz most! című műsorában először 2006. december 27-én szerepelt, és a nagy sikerre való tekintettel Friderikusz Sándor úgy döntött, havi rendszerességgel meghívja a fizikust egy körülbelül félórás beszélgetésre, így Lukács a műsor állandó szakértő vendége lett. A műsorvezető laikus volt, így sok olyan kérdést is feltett a tudósnak, amelyek a képernyők előtt ülő, szintén laikusokban is felmerülhettek.

  • Fizikus és polihisztor cím alatt szerepelt Lukács a 2006. december 27-i műsor vendégeként. Szó volt a kicsi és a nagy fizika közti különbségekről, a világegyetem modelljeiről, a háromszög szögeinek összegéről a különböző felületeken és az emberi agy felépítéséről is, egyszóval sok témát érintett a fizikus.
  • Ásatás az űrben. 2007. január 23-án már mint állandó vendég vett részt a műsorban. Az előző műsorban elkezdett témával, az emberi agy réteges felépítésével indult a beszélgetés. Ezután a Teremtés Pillérei nevű képződmény eltűnése kapcsán többek között az időutazásról, a csillagok és a Nap haláláról, valamint Einstein agyáról beszélt az elméleti fizikus.
  • Párhuzamos világok? A 2007. március 1-jei műsorban először az új rovat váratlan népszerűségéről beszélgetett Friderikusz és Lukács, majd a kvantummechanikába vezette be a nézőket a tudós. Ennek kapcsán szóba került a részecskék felépítése, illetve a Schrödinger macskájaként emlegetett probléma is. Majd a nagy, csillagászati és a kicsi, atomi fizika összedolgozásának nehézségeit magyarázta Lukács.
  • Sötét csapdák A 2007. március 29-i adásban a csillagok haláláról esett szó. Napunk jövőbeni sorsának boncolgatása, fehér törpék, neutroncsillagok, végül a fekete lyukak kerültek terítékre.
  • Lyukak az égbolton A 2007. április 25-i műsor.
  • Csillagközi dolgok – Befejezetlen történet A 2007. május 31-i műsor.
  • Isten és Einstein – Világképek A 2007. június 27-i műsor.
  • Holdhercegnő fényképe A 2007. november 28-i műsor.
  • Égi mesék A 2007. december 19-i műsor
  • Sötétebb a sötétnél A 2008. február 28-i műsor
  • Sötét, de mi? A 2008. április 8-i műsor
  • Fantáziajátékok A 2008. május 13-i műsor
  • A világ és mi A 2008. június 24-i műsor

Előadásai az Első Pesti Egyetemi Rádióban[szerkesztés]

Szereplése a Mindent Tudás Főiskoláján[szerkesztés]

Galileo webcast[szerkesztés]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  2. Query Results from the Astronomy Database: Lukács Béla
  3. Inspire publication list, Lukacs, B.
  4. arXiv.org Search Results Lukacs_B
  5. Paál, G.; Horváth, I.; Lukács, B.: Inflation and compactification from galaxy redshifts? Astrophysics and Space Science, vol. 191, no. 1, 1992, p. 107-124. doi = 10.1007/BF00644200
  6. Holba, Agnes; Horváth, I.; Lukács, B.; Paál, G.: Astrophysics and Space Science, vol. 198, no. 1, p. 111-120. doi = 10.1007/BF00644305
  7. Holba, Agnes; Horváth, I.; Lukács, B.; Paál, G.: Once more on quasar periodicities. Astrophysics and Space Science (ISSN 0004-640X), vol. 222, no. 1-2, 1994, p. 65-83 doi = 10.1007/BF00627083
  8. MTA Fizikai Díj Lukács Béla
  9. Kereszturi, Béla: Lukács Béla lett az év ismeretterjesztő tudósa. [Origo], 2009. április 2. (Hozzáférés: 2009. április 2.)
  10. Állami kitüntetéseket adott át az Akadémia elnöke március 15. alkal (magyar nyelven). old.mta.hu. [2018. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 25.)

Források[szerkesztés]