Lucien Goldmann

Lucien Goldmann
Született	Lucien Serge Goldmann 1913. június 20. Bukarest
Elhunyt	1970. október 3. (57 évesen) Párizs 12. kerülete
Állampolgársága	francia román
Házastársa	Annie Goldmann
Foglalkozása	irodalomteoretikus szociológus filozófus egyetemi oktató kutató
Iskolái	Bécsi Egyetem
Kitüntetései	CNRS bronze medal (1956)
Sablon Wikidata Segítség

Lucien Goldmann (Bukarest, 1913. július 20. – Párizs, 1970. október 8.) román–francia marxista filozófus, irodalomkritikus és szociológus, a genetikus strukturalizmus elméletének megalkotója. Munkássága a nyugati marxizmus egyik sajátos irányát képviseli: az irodalmi és filozófiai műveket történetileg meghatározott társadalmi csoportok kollektív világlátásának kifejeződéseként értelmezte. Elméleti gondolkodását alapvetően Lukács György totalitás- és osztálytudat-fogalma inspirálta.

Élete

Korai évek és tanulmányok

Lucien Goldmann 1913. július 20-án született Bukarestben, zsidó polgári családban. Gyermekkorát részben Botoșani (magyarul: Botosán) városában töltötte. A két világháború közötti Romániában – különösen az 1930-as évek elejétől – közvetlen tapasztalatot szerzett az antiszemitizmus és a nacionalizmus térnyeréséről, amely egzisztenciálisan is meghatározta világképét. 1931–1933 között a Bukaresti Egyetemen kezdett jogi tanulmányokat, de érdeklődése hamarosan a filozófia és a társadalomelmélet felé fordult. 1933–1934-ben Bécsben tanult, ahol az ausztromarxista Max Adler tanítványa volt, valamint a neokantiánus és pszichoanalitikus vitákat is figyelemmel kísérte. Ez az időszak alapozta meg marxizmusának filozófiai, nem pusztán politikai értelmezését.

Franciaország és Svájc

Jogi diplomájának megszerzése után 1935 elején Párizsba emigrált. Politikatudományt, irodalmat és filozófiát hallgatott, miközben rendkívül nehéz anyagi körülmények között, alkalmi munkákból, mosogatásból élt. A második világháború idején, zsidó származása és baloldalisága miatt a Párizst megszálló nácik elől Toulouse-ba, majd 1942 novemberében Svájcba menekült. Ott több hónapon át internálótáborban tartották, ahol elszigeteltsége ellenére tovább dolgozott filozófiai kérdésein. 1943-tól a Genfi Egyetemen folytatta tanulmányait. Ebben az időszakban megismerkedett Jean Piaget-vel, akivel életre szóló barátságot kötött. Kapcsolatuk nemcsak személyes, hanem mély elméleti együttműködés volt. Goldmann Recherches dialectiques (1959) című művét Piagetnek ajánlotta („Master and Friend”). Piaget visszaemlékezése szerint Goldmann kezdeményezte kapcsolatukat, és neki köszönheti, hogy bevezette Marx dialektikus gondolkodásába. Piaget 1945-ben a Frankfurti Társadalomkutató Intézetnek írt levelében Goldmann doktori munkáját a Kant-értelmezés megújításának nevezte, és nagy jövőt jósolt számára. Goldmann 1945-ben szerzett doktori fokozatot filozófiából. Doktori munkája Kant dialektikájáról és a közösségi világfelfogás problémájáról szólt, és már ekkor megjelent benne a későbbi „kollektív világlátás” gondolata.

Újra Párizs

A háború után, 1945 végén visszatért Párizsba, ahol fokozatosan bekapcsolódott a francia tudományos életbe. 1949-től az École pratique des hautes études keretében tanított, majd később az École des hautes études en sciences sociales (EHESS) munkatársa lett. Francia állampolgárságát csak nehézségek árán szerezte meg – többször is elutasították kérelmét. Még honosítása után is attól tartott, hogy Romániába deportálhatják, ahol egykori kommunista elvtársai kerültek hatalomra. Ennek következtében az 1950-es évek nagy részében óvatosan fogalmazott közvetlen politikai kérdésekben. Az 1950–1960-as években a francia értelmiségi viták egyik meghatározó alakja volt; kapcsolatban állt többek között Jean-Paul Sartre, Roland Barthes és Henri Lefebvre köreivel. Első nagy műve, a Le Dieu caché (A rejtőzködő isten, 1977) 1955-ben jelent meg, és hamar nemzetközi visszhangot váltott ki. 1959-ben a párizsi École des Hautes Études directeur d'études-je és az irodalomszociológiai szekció vezetője lett. Ezt a pozíciót haláláig betöltötte.

Az 1960-as években egyre nyíltabban foglalkozott politikai kérdésekkel. Politikájának tengelye az egyén megvalósulása volt az „autentikus emberi közösségben”. Hangsúlyozta, hogy a liberális értékek – mint az egyéni szabadság, tolerancia és törvény előtti egyenlőség – történelmi termékek, amelyeket a szocializmus nem tagadhat meg anélkül, hogy ne veszélyeztetné önmagát. Decentralizált piacszocializmust képviselt, amely az autonóm munkásönigazgatáson (autogestion) alapul. Goldmann támogatta az 1968-as párizsi munkás-diák felkelést, amelynek egyik jelszava éppen az autogestion volt. 1968-ban vendégprofesszorként tanított a Columbia Universityn (New York).

1970. október 8-án hunyt el Párizsban, mindössze 57 éves korában, hepatitiszben.

Főbb művei és elméleti tevékenysége

A rejtőzködő isten

A rejtőzködő Isten (Le Dieu caché, 1955) – Goldmann legjelentősebb műve, amely eredetileg doctorat d'état disszertációként készült. Kiindulópontja Lukács György Történelem és osztálytudat című műve volt. Goldmann átvette és továbbfejlesztette a totalitás, az eldologiasodás és az osztálytudat fogalmát, de ezeket elsősorban irodalmi és filozófiai művek elemzésében alkalmazta. Goldmann fő elméleti újítása a „genetikus strukturalizmus”, amely szerint a kulturális alkotások egy adott társadalmi csoport történetileg meghatározott „lehetséges tudatának” és világlátásának szerkezetét fejezik ki. Elemzései középpontjában a jelentésszerkezet áll: az a koherens értelmi totalitás, amely egy mű formájában és tartalmában megjelenik. Pascal és Racine műveinek elemzésén keresztül mutatta be módszere alkalmazását. 1956 februárjában hat órás nyilvános vitában védte meg a Sorbonne-on egy olyan zsűri előtt, amelynek tagjai között volt Jean Piaget, Jean Wahl, Henri Gouhier, Maurice de Gandillac és Octave Nadal. Megjelenése után a mű heves vitákat váltott ki, mely nem volt mentes a burkolt xenofób megjegyzésektől sem, utalva Goldmann romániai származására. A konzervatív Pascal- és Racine-értelmezők felháborodtak azon, hogy egy külföldi – ráadásul marxista – merészelte rátenni a kezét ilyen következtetésekkel a „szentesített” francia kulturális örökségre. A Francia Kommunista Párt ortodox marxistái szintén kritizálták, mivel párton kívüli „bajkeverőnek” tekintették. A rejtőzködő Isten-t övező vita felhelyezte Goldmannt a francia szellemi térképre.

Regényelmélet és esztétikai koncepció

Lucien Goldmann irodalomelmélete a marxista hagyományon belül egy sajátos, „genetikus strukturalista” megközelítést képvisel. Korai fő művében, A rejtőzködő isten-ben a tragikus világlátást egy meghatározott társadalmi csoport történelmileg kialakult tudataként értelmezte, és az irodalmi művet elsősorban világnézeti kifejeződésként fogta fel. Elemzéseiben Pascal és Racine műveit egy transzindividuális alany – egy válságban lévő nemesi réteg – tudatformájaként értelmezte.

A Pour une sociologie du roman (1964) című munkájában Goldmann módszertani hangsúlya eltolódott. A világnézeti elemzés helyett egyre inkább a strukturális homológiák vizsgálata került előtérbe: azt kutatta, miként felel meg a regényformák belső szerkezete a kapitalista társadalom gazdasági és pszichikai struktúráinak. A regényt „autentikus értékek keresésének történeteként” határozta meg egy eldologiasodott, „degradált” társadalomban, ahol az értékek közvetetté, implicit­té válnak.

Ezzel párhuzamosan Goldmann esztétikai felfogása is módosult. Míg korábban az irodalmi művet elsősorban egy kollektív világnézet kifejeződéseként értette, később a kapitalizmus által létrehozott reifikáció pszichológiai és strukturális következményeire helyezte a hangsúlyt. A regényt a mindennapi élet irodalmi transzpozíciójaként értelmezte az árutermelésre épülő individualista társadalomban. A „problematikus hős” fogalma nála azt a szereplőt jelöli, aki egy embertelen világban próbál autentikus értékeket találni, de keresése szükségképpen kudarcba fullad.

Goldmann szerint a regény és a kapitalizmus fejlődése homológ viszonyban áll egymással: a XIX. századi realista regény a liberális individualizmus irodalmi megfelelője, míg a késő modernségben – például Franz Kafka és James Joyce műveiben – a szubjektum felbomlása jelenik meg. A második világháború utáni fogyasztói és „szervezett” kapitalizmus pedig a nouveau roman formavilágában fejeződik ki, ahol az emberi cselekvés helyét egyre inkább a tárgyak és struktúrák uralma veszi át. Goldmann regényelmélete így egyszerre társadalomkritikai és esztétikai: a regényt alapvetően ellenzéki műfajnak tekintette, amely az eldologiasodott társadalom válságát és az autentikus közösségi értékek iránti – gyakran tragikus – keresést fejezi ki.

Recepciója és hatása

Goldmann munkássága hidat képezett a közép-európai marxizmus – különösen Lukács – és a francia strukturalizmus között. A kollektív világlátás és a lehetséges tudat fogalmai máig meghatározóak az irodalomszociológia és a kultúraelmélet területén.

Alasdair MacIntyre „korunk legkiválóbb és legintelligensebb marxistájának” nevezte, Jean Piaget pedig úgy jellemezte, mint „a szimbolikus gondolkodás új formájának feltalálóját”.

Művei

• Mensch, Gemeinschaft und Welt in der Philosophie Immanuel Kants (1945)
• Sciences humaines et philosophie (1952)
• Le Dieu caché (1955) magyarul A rejtőzködő isten (1977)
• Recherches dialectiques (1959)
• Pour une sociologie du roman (1964)
• Structures mentales et création culturelle (1970)

Források

• ↑ Cohen 1994: The Wager of Lucien Goldmann • Tragedy, Dialectics, and a Hidden God. (angolul) Mitchell Cohen. Princeton: Princeton University Press. 1994. ISBN 140080129X  

További információk

• Bibliográfia: https://monoskop.org/Lucien_Goldmann