Lovik Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lovik Károly
Lovik Károly
Lovik Károly
Élete
Született 1874. március 9.
Budapest
Elhunyt 1915. április 19. (41 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza, regény, elbeszélés, novella, cikk, tárca, tanulmány
Irodalmi díjai Szent István-díj (1904)
Péczely-díj (1911)

Lovik Károly (Budapest, 1874. március 9.Budapest, 1915. április 19.[1]) magyar író, újságíró, szabadkőműves, neves lószakértő.

Élete és munkássága[szerkesztés]

1874-ben született Budapesten, egy Bálvány utcai házban. Korán árvaságra jutott, gyermekkorát eperjesi rokonságánál töltötte, majd ifjúként Kolozsvárott volt joghallgató. 1893-tól hírlapíró. 1898-ban felvették a Demokratia páholyba, amelynek hosszú időn keresztül aktív tagja volt. 1904-ben Kapus nevű lovával megnyerte az akkor nemzetközi lóversenyéletben is fontos Szent István-díjat. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia a Vándormadár című regényét a Péczely-díjjal tüntette ki. Haláláig a Kiss József szerkesztette A Hét című folyóirat munkatársa.

Lovik Károly sírja Budapesten. Kerepesi temető: 19/1-1-36.

Lovik Mikszáthon keresztül kapcsolódik a magyar elbeszélő hagyományokhoz. A romantikához közelálló ábrázolásmód elsősorban regényeire jellemző, bár első regénye, a Doktor Pogány egy kritikai realista mű, mely egy orvosnő reménytelen küzdelméről szól a női lét és munka társadalmi megbecsüléséért.

Bár regényei igen jól megírtak, nemzedéke java terméséhez tartoznak, igazi értékei novelláiban találhatók. Novelláskötetei olyan körképét adják kora úri világának, amely egyben ítélet is erről az életformáról.

Regényeiben és elbeszéléseiben a kor jellegzetes figurái sorakoznak: megalázott kishivatalnokok, agarászó vidéki dzsentrik, zsugori háztulajdonosok, kicsapongó szépasszonyok, unatkozó katonatisztek. Ábrázolásmódjában, epikai „valószerűség-felfogásában” a realizmus és az újromanticizmus között helyezkedik el.

Utolsó műve a korai halála miatt félbemaradt Görgey regény részlete.

A két háború között még megjelent egy-két posztumusz kötete, de utána lényegében elfelejtették. Az 1970-es években Illés Endre fedezte fel, majd az ezredforduló környékén jelentek meg újra a művei.

Családja[szerkesztés]

Szülei: Lovik Adolf (1830-1883)[2] jogtudós és Radler Mária voltak. Felesége Loschitz Juliska volt. Két gyermeke volt: Károly és Gizella. Két testvére volt: Lovik Mariska és Lovik Béla.[1]

Bibliográfia[szerkesztés]

Életében megjelent kötetei[szerkesztés]

  • Levelesláda (elbeszélések, 1901)
  • Doktor Pogány (regény, 1902)
  • A leányvári boszorkány (regény, 1904)
  • A fecske meg a veréb (elbeszélések, 1905)
  • Az őszi rózsa (elbeszélések, 1907)
  • A kertelő agár (regény, 1907)
  • Az aranypolgár (regény, 1908)
  • Vándormadár (regény, 1909)
  • Egy barátságos ház története (regény, 1911)
  • A préda (regény, 1911)
  • Okosok és bolondok (elbeszélések, 1911)
  • A keresztúton (elbeszélések, 1914)
  • Egy elkésett lovag (regényes följegyzések, 1915)

Posztumusz kötetek[szerkesztés]

  • Az arany kéz (elbeszélések, 1918)
  • Szergiusz és egyéb történetek (elbeszélések, 1920)
  • Asszonyfej (válogatott elbeszélések, 1926)
  • A néma bűn (válogatott elbeszélések, 1956)
  • A kertelő agár (válogatott regényei és elbeszélései, 1970)
  • Az aranypolgár (regény, 1973)
  • A kertelő agár (két regény, 1974)
  • A leányvári boszorkány (regény, 1990)
  • Egy elkésett lovag (regény, 1999)
  • Árnyéktánc (válogatott elbeszélések, 1999)
  • A lovassport történet (2000)

Szakirodalom[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]