Lothar de Maizière

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lothar de Maizière
2011-es portré
2011-es portré
Németország Különleges ügyek minisztere
Hivatali idő
1990. október 3. – 1990. december 17.
Szövetségi kancellárHelmut Kohl
Előd– (új tisztség)
Utód– (tisztség megszűnt)
Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke
Hivatali idő
1990. április 12. – 1990. október 3.
HelyettesPeter-Michael Diestel
ElnökSabine Bergmann-Pohl
ElődHans Modrow
UtódHelmut Kohl
Szövetségi kancellár
Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1990. augusztus 20. – 1990. október 3.
(min.elnökként)önmaga
ElődMarkus Meckel
UtódHans-Dietrich Genscher
Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese
Hivatali idő
1989. november 18. – 1990. április 12.
miniszterelnökHans Modrow
ElődGünther Kleiber, Alfred Neumann
UtódPeter-Michael Diestel
Született1940. március 2. (84 éves)[1][2][3][4][5]
Nordhausen[6][7]
PártKereszténydemokrata Unió
HázastársaMarianne Strodt
Foglalkozás
Iskolái
Díjak
Lothar de Maizière aláírása
Lothar de Maizière aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Lothar de Maizière témájú médiaállományokat.

Lothar de Maizière, ejtsd [də mɛˈzi̯ɛːɐ̯] vagy [də mɛˈzjɛʀ] (Nordhausen, 1940. március 2.)[8] német jogász, kereszténydemokrata politikus. 1990-ben a Német Demokratikus Köztársaság első és egyetlen demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, egyben a független keletnémet állam utolsó kormányfője, majd az egyesített Németország szövetségi kormányának minisztere. A NDK-beli CDU vezetőségi tagjaként jelentős érdemeket szerzett Németország újraegyesítésében. A Stasi-val való kollaborációval vádolták, emiatt 1990 decemberében visszavonult a politikai élettől.

Élete, pályafutása[szerkesztés]

Származása, családi háttere[szerkesztés]

Ősei protestáns francia nemesek voltak, a család nevét Maizières-lès-Metz lotaringiai város neve őrzi. A hugenotta családnak 17. század végén menekülnie kellett Franciaországból. Poroszországban kaptak menedéket.[8][9] A család tagjai egészen a 20. század elejéig francia nyelvű berlini iskolákba és berlini protestáns templomokba jártak. A kereszténydemokrata érzelmű család tagjai aktívan dolgoztak a politikai életben.

Lothar de Maizière a türingiai Burghausenben született Clemens de Maizière (1906–1980) ügyvéd fiaként. Apja a Berlin-Brandenburgi Egyháztanács tagja, a Német Kereszténydemokrata Párt tagja, az NDK megalakulása után a Kelet-Német Kereszténydemokrata Párt (Ost-CDU) helyi csoportjának vezetője. 1936-ban Nordhausenben feleségül vette Christine Rathjét (1910–1981), Johannes Rathje történész–politikus leányát.[10] Több gyermekük született, köztük 1940-ben Lothar.

Lothar apai nagybátyja Ulrich de Maizière (1912–2006) katonatisztként szolgált Reichswehrben, majd a Wehrmachtban, a második világháború után a Nyugatnémet Szövetségi Haderő tábornoka, az 1960-as évektől a Bundeswehr főfelügyelője volt. Ulrich egyik fia, Lothar unokafivére Thomas de Maizière (*1954) CDU-politikus, Angela Merkel bizalmas tanácsadója, 2005–2009 között a Szövetségi Kancellári Hivatal (Bundeskanzleramt) vezetője, a Merkel-kormányokban több miniszteri tárcát is kapott, 2013–2018 között a Németország szövetségi belügyminisztere volt.

Tanulmányai[szerkesztés]

1958-ban érettségizett a legrégebbi berlini gimnáziumban, az evangélikus Gymnasium zum Grauen Kloster-ben. 1959–1965 a (kelet-)berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola brácsa-szakán tanult. Brácsistaként dolgozott különféle zenekarokban, köztük a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarában is. Egyik karjában ideggyulladás (neuritis) keletkezett, emiatt 1975-re fel kellett adnia hangszeres zenészi pályáját. 1969–1975 között levelező hallgatóként a berlini Humboldt Egyetem jogtudományi szakán tanult. 1975-től ügyvédként dolgozott. 1987-től Gregor Gysinek, a (Kelet-)Berlini Ügyvédi Kollégium elnökének helyettese lett. Jogosultságot szerzett az NDK Legfelső Bíróságán működő Katonai Büntetőtanács ügyeiben végzendő ügyvédi munkához is. Ügyvédként 1989-ig főleg olyan fiatalok védelmét látta el, akiket fegyveres szolgálat megtagadása vagy pacifista tevékenység miatt fogtak perbe. (Az NDK törvénykönyve az ilyen magatartást büntetendő cselekménynek minősítette).

Pártmunkás és parlamenti képviselő[szerkesztés]

1956-ban belépett a (Kelet-Német) Kereszténydemokrata Pártba (Ost-CDU), az NDK négy „tömbpártjának” egyikébe. Az NDK Demokratikus Tömbjébe tömörült „tömbpártok” (Blockpartei) mindenben alárendelték magukat a marxista-leninista Német Szocialista Egységpártnak, vele közös politikai tömböt alkottak, önálló politikai szerepet nem vittek. Saját nyilatkozatai szerint Maizière semmilyen pártfunkciót nem viselt.[11] A német újraegyesítési folyamat őt vetette a felszínre: 1989. novemberétől 1990-ig a párt elnöke volt. 1989. november 28-án a Demokratikus Blokk ülésén Maizière bejelentette, hogy pártja december 5-i hatállyal kilép a Blokkból, nem része többé ennek a látszat-demokratikus szervezetnek.[12] Maizière lépése megnyitotta az utat a Demokratikus Tömb felbomlása és a volt tömbpártok politikai önállósodása felé. 1989. december 7-től megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások, ahol Maizière is jelentősen közreműködött abban, hogy 1990-ben demokratikus parlamenti választás (Volkskammerwahlen) révén leváltották Hans Modrow utolsó kommunista miniszterelnök kormányát, megkönnyítve az újraegyesítést.[13] 1990 októberében Maizière-t az össz-német Kereszténydemokrata Unió (CDU) első elnökhelyettesévé, ezzel egyidőben a CDU brandenburgi tartományi elnökévé választották, e tisztségeket 1991. szeptember 6-i lemondásáig viselte.

1990 márciusától októberéig Maizière az NDK országgyűlési képviselőházának, a Volkskammer-nek tagja volt, a kelet-berlini választási körzet választott küldöttjeként, a CDU színeiben. 1990. március 27. és április 10. között rövid ideig a CDU és az ekkor még önálló Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch) mozgalom frakcióvezetője volt, röviddel miniszterelnökké választása előtt visszalépett, tisztségét Günther Krause vette át. 1990 októberében Maizière egyike lett azoknak a Volkskammer-képviselőknek, akiket az össznémet Bundestagba delegáltak. Az 1990 decemberében tartott szövetségi parlamenti választáson a brandenburgi tartományi listáról ismét bejutott a Bundestagba, de 1991. október 15-én lemondott mandátumáról és minden pártbeli tisztségéről.

Kormányzati megbízatásai az NDK-ban[szerkesztés]

Lothar de Maizière (j), Gregor Gysivel, a PDS elnökével, 1990. december 6-án, az NDK önkormányzati választási stúdiójában, a berlini Köztársasági palotában

1989. november 11-én a Demokratikus Blokk tanácskozásán találkozott először személyesen Egon Krenz-cel, a NSZEP új főtitkárával, a december 6-án leváltott Erich Honecker utódjával. A tanácskozás határozati javaslatának szövegét Krenz állította össze a régi állampárti stílusban. De Maizière kifogásolta a szöveget, és saját alternatív szövegezését fogadtatta el.[14]

1989. november 18-án Hans Modrow lett az NDK minisztertanácsának elnöke. De Maizière a miniszterelnök helyettese és az egyházi ügyek minisztere lett.

1990. február 5-én De Maizière Berlinben Helmut Kohlnak, az NSZK szövetségi kancellárjának bemutatta a Szövetség Németországért (Allianz für Deutschland) elnevezésű új választási tömörülést, mint az NDK-t képviselő tárgyaló partnert, az NSZK kormánypártjával folytatandó jövőbeli megbeszéléseken. Ebben a választási szövetségben a meghatározó erőt egyfelől De Maizière pártja, az NDK Kereszténydemokrata Uniója (Ost-CDU), valamint két új ellenzéki szervezet, a Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch, DA) és a Német Szociális Unió (Deutsche Soziale Union, DSU) képviselték.[15] 1990. március 18-án az NDK-s képviselőház (Volkskammer) tagjainak első demokratikus választásán az ekkor még alig ismert De Maizière lett a Szövetség Németországért csúcsjelöltje. Az NDK első szabadon választott miniszterelnökének tisztségéért folyó küzdelemben Németország újraegyesítését és a D-Mark bevezetését ígérte. A „Jólétet mindenkinek” (Wohlstand für alle) és az „Egy nép vagyunk” (Wir sind ein Volk) jelszavakkal kampányolt. A pártszövetség nagyarányú (48,1%) választási eredménnyel győzött, ebben szerepet játszott a De Maizière-t erőteljesen támogató Kohl kancellár népszerűsége is.

A választás után, 1990. április 12-én az NDK képviselőháza elfogadta De Maizière kormányának programját, őt magát az NDK minisztertanácsának elnökévé választották. Április 19-én kiadta első kormánynyilatkozatát.[16][17] 1990. augusztus 20-án a szociáldemokrata miniszterek kiváltak a kormánykoalícióból, 22-én De Maizière miniszterelnök átvette az NDK külügyminiszteri posztját is.

Szerepe a német újraegyesítésben[szerkesztés]

Az NDK és az NSZK egyesítési szerződésének példányai a berlini Külügyminisztériumban, az aláírók fényképével. (A felső fotón középen Lothar De Maizière)

Az NDK minisztertanácsának elnökeként tárgyalta le az NSZK-val való „újraegyesítés” ügyét. Ez három államközi szerződés kidolgozását és aláírását jelentette:

További fontos törvények, melyeket miniszterelnöksége alatt hozott tető alá:

  • 1990. május 17-én lépett életbe az NDK utolsó önkormányzati alaptörvénye a települések és járások önkormányzatának jogállásáról (Gesetz für die Gemeinden und Landkreise),
  • 1990. július 22-én lépett életbe a közigazgatási tartományok létrehozásáról szóló törvény (Ländereinführungsgesetz), továbbá
  • törvények a jogállamisághoz való visszatérésről, a szociális piacgazdaság feltételeinek megteremtéséről, végül
  • 1990. szeptember 24-én a Kelet-Berlinben aláírt, a Varsói Szerződésből való kiválásról szóló törvény.

Az egyesítési szerződés keretében de Maizière fenntartotta a szovjet megszállási (SBZ) zóna és az NDK idejében elkobzott földbirtokok és államosított iparvállalatok tulajdonviszonyait.[18][19]

A tulajdonviszonyokról szóló közös nyilatkozatot mellékletként csatolták az egyesítési szerződéshez. Roman Herzog javaslata szerint az NSZK alkotmánya 143. szakaszának 3. bekezdését ennek megfelelően módosították.[20] Ez a jogi megoldást napjainkig is vitatják és bírálják.[21]

A gyors egyesítésben érdekelt politikusok, köztük Helmit Kohl és maga de Maizière is úgy érveltek, hogy a pártállami tulajdonviszonyok fenntartásához a Szovjetunió ragaszkodik, a német egyesítés elfogadásának feltételeként. Később bebizonyosodott, hogy ez az indoklás csak kis részben valós.[22] Gorbacsov elnök-pártfőtitkár 1998-ban publikált levele szerint[23] maga Gorbacsov, Eduard Sevardnadze külügyminiszter és Günther Krause (a különleges ügyek német minisztere) egyetértettek abban, hogy a Szovjetunió az 1945–1949 közötti kisajátításoknak csak a büntetőjogi vonatkozásait akarja elhárítani.[24]

Az egyesítéssel kapcsolatos magas szintű politikai tárgyalásokon az elkobzott és államosított föld- és ingatlantulajdon visszajuttatásáról vagy szövetségi kártalanításról nem esett szó. Mihail Gorbacsov az NDK-n belüli ún. „nyitott tulajdoni kérdés” megoldását német belügynek tekintette. A helyzetet bonyolította, hogy a szovjet tárgyalók sem voltak azonos véleményen. A Szovjetunión belül viták zajlottak az ottani kisajátítások rendezéséről, a glasznoszty és a peresztrojka gazdasági-társadalmi hatásairól, mindez az 1990. augusztusi moszkvai puccskísérlethez és Gorbacsov bukásához vezetett. Az NDK lakossága felé Lothar de Maizière miniszterelnök a szocializmus vívmányaként kommunikálta a kelet-németországi földbirtokok és iparvállalatok korábbi kisajátítását.[25]

A döntés következtében az NDK által elkövetett jogfosztások miatt elvárható kárpótlás, jóvátétel gyakorlatilag elmaradt. A döntést már a kortársak is bírálták. De Maizière kormánya a kritikákat tudomásul vette.[26] Ennek negatív következményei napjainkig hatnak. A volt kelet-német tartományokból lényegében eltűnt a középosztály,[27][28][29] a szövetségi kormányzat pedig elutasítja vagy megnehezíti az NDK idejében jogsérelmet szenvedett csoportok erkölcsi és közjogi kártalanítását,[30] ami a forgalmi értéknél nagyságrendekkel alacsonyabb kártalanítási összegekben is megnyilvánul. [31] [32] [33]

1990. október 3-án, a német egység napján Helmut Kohl szövetségi kancellár De Maizière-t kinevezte saját (III.) kormányában a különleges ügyek miniszterévé.

Lemondásának körülményei[szerkesztés]

A német sajtóban és televízióban már 1990 elejétől megjelentek olyan híresztelések, hogy de Maizière 1989 előtt a Stasi külső munkatársa (ún. Inoffizieller Mitarbeiter, közkeletű rövidítéssel I.M.) volt. 1990. március 22-én De Maizière az ARD televízió híradójában tagadta ezt az állítást.[34]

De Maizière következetesen tagadta az egyre konkrétabbá váló vádakat,[35] 1990 szeptemberében egy sajtótájékoztatón veszélyesnek minősítette és ellenezte az újraegyesítés kapcsán tervezett általános amnesztia tervét, melynek keretében az NDK börtöneinek összes lakóját szabadon engedték volna.[36]

December 9-én, néhány nappal a december 2-án megtartott szövetségi parlamenti választás után a Spiegel hetilap azonban olyan dokumentumokat közölt, melyek szerint de Maizière-t a Stasi a külső munkatársak (I.M.) sorában „Czerni” (vagy „Czerny”) fedőnév tartotta nyilván.[37] 1990. december 17-én de Maizière bejelentette lemondását a miniszterségről, megbízatását 19-én vonták vissza. Átmenetileg felfüggesztette CDU-beli tisztségeit is. 1991. február 22-én Wolfgang Schäuble CDU-frakcióvezető bejelentette, hogy az általa létrehozott vizsgálóbizottság tisztázta párttársát.[38] Márciusban a Spiegel újabb dokumentumokat közölt „Czerni”-ről.[39] 1991 szeptemberében de Maizière lemondott a pártban viselt összes tisztségéről és visszaadta Bundestag-képviselői mandátumát is.

1991. november 14-én a Bundestag elfogadta a Stasi-akták nyilvánosságra hozásáról rendelkező törvényt (StUG). 1992-ben De Maizière-t egyértelműen azonosították a „Czerni” fedőnevű Stasi-munkatárssal.[40][41]

Lothar de Maizière napjainkig következetesen vitatja az állítást, hogy ő azonos lenne a „Czerni/Czerny” fedőnévű személlyel.[42] Más sajtójelentés szerint a Czerni-aktát a Stasi még 1989-ben megsemmisítette.[43][44]

A Stasi munkatársai 1989–1990 között nagyszámú aktát szaggattak szét és raktak zsákokba, végleges megsemmisítés szándékával. A német szövetségi hatóság mintegy 16 000 ilyen zsákot lefoglalt és elrendelte a dokumentumok helyreállítását. A munka sok nehézséggel jár és lassan halad, de idővel előkerülhetnek a Czerni-ügyre vonatkozó újabb információk is.[45]

Az 1994 októberi parlamenti választáson a CDU berlini szervezete listás helyet ajánlott de Maizière-nek, de ő nem élt a lehetőséggel.[35] Jelenleg (2021-ben) Berlinben dolgozik dolgozik ügyvédként. 2009 óta viseli a Deutsche Gesellschaft nevű, 1990-ben alakult kulturális és társadalmi célú civil egyesület elnöki tisztségét.

Házassága, családja[szerkesztés]

Lothar de Maizière házasember, három leánya van. Egyikük, Henriette de Maizière újságíró, 2015 óta a ZDF televízió riportere.[46][47]

Művei[szerkesztés]

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A többnyelvű Wikidézetben további idézetek találhatóak Lothar de Maizière témában.
Német nyelven
  • Lothar de Maizière. Anwalt der Einheit. Ein Gespräch mit Christine de Mazières. Berlin: Argon Verlag (1996). ISBN 3-87024-792-4 
  • Lothar de Maizière, Volker Resing. Ich will, dass meine Kinder nicht mehr lügen müssen. Meine Geschichte der deutschen Einheit, 2., Freiburg: Herder Verlag (2010). ISBN 978-3-451-30355-5 
  • Lothar de Maizière (2003. 10). „Ist zusammen gewachsen, was zusammen gehört?”. Anwaltsblatt, Berlin 53, 568–571. o.  

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ Stammdaten aller Abgeordneten des Deutschen Bundestages. (Hozzáférés: 2018. április 13.)
  4. ↑ Brockhaus (német nyelven)
  5. ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  7. ↑ Большая российская энциклопедия (orosz nyelven). The Great Russian Encyclopedia
  8. ↑ a b Lothar de Maizière, Geschichte der CDU, März 1940. Konrad-Adenauer-Alapítvány (Kas.de). (Hozzáférés: 2021. december 8.)
  9. ↑ (2011. március 2.) „Merkel is Quick to Fill Open Cabinet Position” (angol nyelven). The New York Times. (Hozzáférés: 2021. december 8.)  
  10. ↑ Heiligabend 1945, Fest des Friedens. Berliner Morgenpost, 2004. december 19. [2013. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 9.)
  11. ↑ Lásd 2011. március 23-i beszédét Erfurtban, 2010-ben kiadott írásainak gyűjteményét, továbbá a Thüringer Allgemeine c. napilapnak 2011. március 19-én adott interjúját.
  12. ↑ Lothar de Maizière életrajza. Konrad-Adenauer-Alapítvány (kas.de). (Hozzáférés: 2021. december 9.)
  13. ↑ Teilnehmer am zentralen runden Tisch. MDR televízió, Zeitreise sorozat. (Hozzáférés: 2021. december 9.)
  14. ↑ Ichwill 88–90. old.
  15. ↑ Uwe Müller: De Maizière greift Helmut Kohls Erinnerungen an (német nyelven). Die Welt Online, 2010. február 5.
  16. ↑ Regierungserklärung des Ministerpräsidenten Lothar de Maizière (német nyelven) (PDF). deutsche-einheit-1990.de
  17. ↑ KAS
  18. ↑ Lothar de Maiziere - Enteignungsmaßnahmen haben „hohen Unrechtscharakter” (német nyelven). Deutsche Welle Online, 2004. január 30.
  19. ↑ KAS „Umtausch, Eigentumsrechte und Bodenreform” (Átváltás, tulajdonviszonyok, földreform) fejezet
  20. ↑ Grundgesetz Artikel 143 (német nyelven). dejure.org
  21. ↑ Michael Naumann (2004. január 29.). „Am Anfang der Einheit stand eine Lüge” (német nyelven) 2004 (06). (Hozzáférés: 2022. január 13.)  
  22. ↑ Ansgar Graw (1999. március 11.). „Akten beweisen DDR verhinderte Rücknahme der Enteignungen” (német nyelven). Die Welt Online. (Hozzáférés: 2022. január 8.)  
  23. ↑ Bodenreform: „Eine sehr komplizierte Zeit”. Brief von Michail Gorbatschow an Rudolf Augstein, vom 16.03.1998 (német nyelven), 1998. április 5.
  24. ↑ Madlen Benthin: Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone (SBZ) (német nyelven), 2021. november 24. (Hozzáférés: 2022. január 8.)
  25. ↑ Henning Köhler. Helmut Kohl - Ein Leben für die Politik. Die Biografie (német nyelven). Köln: Quadriga Verlag und Bastei Lübbe AG, 731 ff.. o. (2014). ISBN 978-3-86995-076-1 
  26. ↑ Ichwill 148, 149, 291, 292. oldal: Erläuterung der Enteignungsthematik
  27. ↑ Peter Hefele. Die Verlagerung von Industrie- und Dienstleistungsunternehmen aus der SBZ/DDR nach Westdeutschland. Unter besonderer Berücksichtigung Bayerns (1945-1961) (német nyelven). Stuttgart: Franz Steiner Verlag (1998). ISBN 3-515-07206-3 
  28. ↑ Margarethe von Schnehen. Im Strom der Zeit. Band 2. Vertriebener Mittelstand – verlorene Arbeitsplätze (német nyelven). Limburg an der Lahn: C.A. Starke Verlag (2006). ISBN 978-3-9652-8445-6 
  29. ↑ Ulrich Blum, Frank Leibbrand. Entrepreneurship und Unternehmertum, Denkstrukturen für eine neue Zeit (német nyelven). Wiesbaden: Betriebswirtschaftlicher Verlag Dr. Th. Gabler GmbH (2001). ISBN 978-3-409-11872-9 
  30. ↑ Udo Madaus. …damit die Wahrheit nicht vergessen wird!: Zitatensammlung zu den Enteignungen/Konfiskationen 1945-1949 in der Sowjetischen Besatzungszone (SBZ) Deutschlands und den Folgen nach 1990 (német nyelven). Berlin: Frieling & Huffmann Verlag, 27, 40–55, 64–85, 115–119, 177, 230.. o. (2014). ISBN 978-3828031807 
  31. ↑ (1995. szeptember 11.) „Rezension: Sachbuch. Entschädigung und Ausgleichsleistung (EALG). Das neue Gesetz - handlich aufbereitet / Die Enteignungen” (német nyelven). FAZ Online.  
  32. ↑ Peter Zimmermann, Robert Heller. Das neue Entschädigungs- und Ausgleichsleistungsgesetz (EALG) [Az új kártalanítási és visszajuttatási törvény] (német nyelven). München: Verlag C. H. Beck (1995) 
  33. ↑ szerk.: Friedrich-Chrsitian Schroeder, Herbert Küpper: Die rechtliche Aufarbeitung des kommunistischen Vergangenheit in Osteuropa (német nyelven). Frankfurt am Main: Peter Lang GmbH (2010). ISBN 978-3-631-59611-1 
  34. ↑ Tagesschau vor 20 Jahren. 22.03.1990 (német nyelven). Tagesschau (ARD). (Hozzáférés: 2022. január 9.)
  35. ↑ a b Helmut Müller-Enbergs. Maizière, Lothar de, Wer war wer in der DDR?, 5. Ausgabe (német nyelven), Berlin: Ch. Links (2010). ISBN 978-3-86153-561-4 
  36. ↑ Lásd. Leslie Colliet cikkét, Financial Times, 1990. szeptember 27.
  37. ↑ (1990. december 9.) „Ehrlich, treu, zuverlässig” (német nyelven). Der Spiegel (50), 30-38. o.  
  38. ↑ (1991. február 25.) „Nicht ehrenrührig. Die Union rehabilitiert de Maiziere – was ihn entlasten soll, belastet ihn tatsächlich” (német nyelven). Der Spiegel 1991 (9), 20–22. o.  
  39. ↑ (1991. március 17.) „Ehrlich, treu, zuverlässig” (német nyelven). Der Spiegel (12), 41-49. o.  
  40. ↑ Robert Leicht (1992. január 24.). „Neues von „Czerni”” (német nyelven). Die Zeit 1992 (5).  
  41. ↑ Vor 20 Jahren: Lothar de Maizière alias „Czerni”. Spiegel TV Magazin, 2010. november 22.
  42. ↑ Ichwill 321. oldal: Feststellung zum Fall Czerni
  43. ↑ (1993. március 23.) „De Maiziere war MfS-Informant, Akte jedoch 1989 vernichtet”. Neues Deutschland.  
  44. ↑ Stefan Aust (2015. október 4.). „Was Lothar de Maizière dazu trieb, IM zu werden” (német nyelven). Die Welt.  
  45. ↑ Silke Hasselmann: Zerrissene Stasi-Akten: Warum die Rekonstruktion stockt. Deutschlandfunk.de, 2018. március 26.
  46. ↑ Zeitzeugen: Lothar de Maizière – Tochter Henriette. (Hozzáférés: 2021. december 9.)
  47. ↑ Henriette de Maizière – ZDF Jahrbuch 2013. Zdf.de, 2013

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lothar_de_Maizière&oldid=26956058”