Linda (televíziós sorozat)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Linda
Műfajfilmvígjáték, bűnügyi filmsorozat, akciófilm

Író
Rendező
Főszereplő
Zeneszerző

Formátum4:3
Ország Magyarország
Nyelvmagyar
Évadok3 (7–7 epizód és 3) + 1 (5 epizód)
Epizódok17 + 5 (epizódlista)
Gyártás
Producer
  • Gát György
  • Polgár András
  • Rozgonyi Ádám
VágóMiklós Mari
Operatőr
Részenkénti játékidő50–65 perc
Gyártó
ForgalmazóBudapest Film (DVD)
Sugárzás
Eredeti adóMTV-1
Eredeti sugárzás1984. november 2.1990. március 24.
Státuszbefejezett
Korhatár
  • Korhatár nélkül megtekinthető Korhatár nélkül megtekinthető (korábban)
  • Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (jelenleg)
Kronológia
Kapcsolódó műsorZsarumeló (1985)
További információk
SablonWikidataSegítség

A Linda népszerű magyar televíziós filmsorozat volt az 1980-as években. Az első szezont 1984-től, a másodikat 1986-tól, a harmadikat 1989-től vetítette a Magyar Televízió. 1981[1] és 1987 között 10 rész, 1987 és 1991 között 7 rész készült. Ekkor már két gyártó működött közre, ugyanis a kezdetekkor még a Mafilm, később a Tele P-Art Produkciós Iroda is bekapcsolódott, akik az Angyalbőrben című sorozatot is készítették. A második sorozat 5 epizódját 1999 és 2000 között forgatták. Műfaja bűnügyi filmvígjáték-sorozat. A tévéfilmsorozat a Magyar Televízió és a Tele P-Art gyártásában készült, a Budapest Film forgalmazásában jelent meg DVD-n.

Az első két széria rendezője Gát György, majd a harmadik évadban Szurdi Miklóssal közösen rendezték az epizódokat. Az 1984 és 1990 között bemutatott sorozatban a főszerepeket Görbe Nóra, Szerednyey Béla, Bodrogi Gyula és Pécsi Ildikó alakították. A sorozaton újabb és újabb generációk nőnek föl, kedveltsége továbbra is töretlen.

A 2002-ben bemutatott újabb részek a régebbi epizódoktól eltérően folytatásos történetet alkotnak. Ezt a szériát Silló Sándor rendezte, azonban nem ért el olyan sikert, mint az 1980-as évekbeli Linda.

A film sugárzási jogát két kereskedelmi csatorna is megvásárolta: 1999-ben a RTL Klubon futott, 2003-ban az m1 is megismételte, 2005-től a Viasat 3 sugározta, majd 2008. augusztus végétől újra az m1 műsorán volt látható. 2010 nyarán az m2-n, 2011-ben az m1-en vetítették.

2012 és 2015 között a 17 + 5 részt a Duna Televízió és a Duna World, 2015 nyarától az m3 sugározta.

Az első két évad DVD formátumban is megjelent, lemezenként 2 vagy 3 epizóddal.

2013 januárjában az Origo.hu beszámolt arról, hogy Martin Csaba rendező tervezi elkészíteni a Linda visszatér című mozifilmet,[2] de ez végül nem valósult meg.

Cselekmény[szerkesztés]

Veszprémi Linda, a végzős gimnazista lány elhatározza, hogy rendőr lesz. Környezete azonban nem tartja jó választásnak ezt a szakmát: édesapja és tanárai szívesebben látnák őt biológusként vagy kutatóként, sőt osztálytársai rendszeresen kigúnyolják a mániájáért, ő azonban rájuk se hederít. Emődi Tamásnak, az egyik osztálytársának viszont megtetszik Linda, s udvarol neki. A lány látszólag nem vesz róla tudomást, de egyszer édesapja is megjegyezi Tominak: "állandóan a hülye szerelmes verseidet olvassa".

Linda első sikeres ügye már az iskolában elkezdődik, ártalmatlanítja az osztálytársnője után szaglászó "szatírt", majd bravúros nyomozással kideríti, hogy kicsoda osztálytársa valódi édesapja.

Később a közlekedésrendészeten szolgál, majd felküzdi magát a ranglétrán, és alhadnagyként szolgál Eősze Gábor mellett. Főnöke viszont nem örül a túlzottan lelkes lánynak, aki mintha szándékosan akarna belekeveredni a bajba. Eősze mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa Lindát a komolyabb bűnügyektől, ezért egyszerű feladatokkal bízza meg a lányt. Eősze nagyon szigorú, de ezt sokkal inkább egyfajta aggodalom motiválja, mert nem szeretné, ha a lánynak bármi baja esne. Azonban Linda akarva vagy akaratlanul is, de találkozik komoly bűnügyekkel, ilyenkor viszont aberrált egyénekkel is szembe kerül, ezért jogosak is főnöke aggodalmai. Rendszeresen továbbképzésre küldik, hogy nyugalmuk legyen, így sem járva sikerrel, mert Linda egyfolytában látványos verekedésekben vesz részt. A nyomozólány különféle bűntényekbe botlik: képrablás, maffia ügy, sorozatgyilkosság, ám az élelmes, harcias és okos lány mind felderíti ezeket. A rejtélyes bűnügyek mellett a hangulatot fokozza Linda lenyűgöző taekwondotudása, sőt apja, Veszprémi Béla és nagytermészetű barátnője, Klára, nevettető és megnyerő alakítása, továbbá Linda taxis vőlegénye, a sokszor szerencsétlenkedő Tamás, aki törekszik felnőni Lindához.

Előzmények és gyártás[szerkesztés]

  • A Linda sorozat ötlete Gát György fejében született meg, még rendező szakos főiskolásként. Jelentős hatással voltak rá a Bruce Lee és a korai Jackie Chan filmek, de az alkotó mindezt sokkal több humorral akarta felvértezni.
  • Az ötlet eladása nem volt egyszerű dolog. A rendező többször is tárgyalt a Magyar Televízióval, ahol nem lelkesedtek a karatézó rendőrlány ötletéért,[3] viszont addig próbálkozott, amíg a Magyar Televízió szórakoztató osztályának főosztályvezetője biztosította a szükséges anyagiakat, noha ekkor is alig bíztak a sikerében, így még főcím se készült hozzá. Végül elkészült az első három rész, az ún. pilot epizódok. Gát így jellemezte az előrelépést a sorozattal: "Akkor megnyertem vele a szkeptikusokat, ’csinálj egy főcímet hozzá, és akkor leadjuk adásban, megnézzük, hogyan fogadják’. Elsöprő lett a siker, ezért rendeltek belőle még tizennégyet – ez a története a Lindának. Szóval én mint anglomániás, Amerika-mániás és sorozatmániás, baromira tudtam már akkor, hogy mitől működik egy sorozat, mitől lesz siker, mitől lesz emlékezetes. Azokat az eszközöket használtam, amiket kint tanultam.”
  • A szerep kifejezetten Görbe Nórára íródott, akinek ekkoriban már volt filmes tapasztalata. A forgatások előtt azonban a színésznőnek el kellett sajátítania a harcművészeti alapokat. Mivel már gyerekkora óta balettozott, megvolt a mozgáskultúrája hozzá. Görbe Nóra felkészítését Harmat László, profi taekwondo harcművész végezte, aki épp akkoriban költözött haza Svédországból. Ő lett a film szakértője a harcjeleneteknél. Görbe Nóra 14 hónapig edzett nála, míg végül megszerezte a zöld övet. A forgatások körülbelül akkor kezdődtek, mikor sárga öves vizsgát tett.[4][5]
  • A sorozat rendőrségi szakértőjének, Dr. Láposi Lőrincet, kérték fel az alkotók. Minden egyes forgatókönyvet átnézett, s ha kellett, akkor elmagyarázta a szükséges javításokat, nehogy életszerűtlenek legyenek bizonyos elemek, s így a filmek hitelesek lettek nyomozói szempontból.
  • A sorozat elsöprő sikert aratott a nézők körében, a kritikusok viszont erősen bírálták.[6]

Szereplők[szerkesztés]

A sorozat egyes epizódjainak szereplői[szerkesztés]

1.1. epizód (A szatír)[szerkesztés]

1.2. epizód (A fotómodell)[szerkesztés]

1.3. epizód (Oszkár tudja)[szerkesztés]

2.1. epizód (A tizennyolckarátos aranyhal)[szerkesztés]

2.2. epizód (Pavane „Egy infánsnő halálára”)[szerkesztés]

2.3. epizód (Piros, mint a kármin)[szerkesztés]

2.4. epizód (A Rebeka)[szerkesztés]

2.5. epizód (A Panoptikum)[szerkesztés]

2.6. epizód (Software)[szerkesztés]

2.7. epizód (Pop pokol)[szerkesztés]

3.1. epizód (Víziszony)[szerkesztés]

3.2. epizód (Aranyháromszög)[szerkesztés]

3.3. epizód (Stoplis angyalok)[szerkesztés]

3.4. epizód (Erotic Show)[szerkesztés]

3.5. epizód (Tüzes babák)[szerkesztés]

3.6. epizód (Hazajáró lélek)[szerkesztés]

3.7. epizód (A régi barát)[szerkesztés]

Epizódok[szerkesztés]

Bevezető (pilot) részek (1983)[szerkesztés]

   #    Cím   Első sugárzás
   1.    A szatír    1984. november 2.
Linda egyik osztálytársnőjét napok óta egy ismeretlen férfi követi, ezért megígéri neki, hogy megvédi. A "szatírról" kiderül, hogy az a férfi, aki Zsuzsa után már tizennyolc éve fizeti a gyerektartást, habár nem ő az igazi apa. Linda azonnal nyomozni kezd, hogy kiderítse az igazságot. Sok-sok bonyodalom és egy vélt gyilkosság után Lindában megszilárdul az elhatározás, hogy érettségi után a rendőrtiszti főiskolára jelentkezik...[9]
   2.    A fotómodell     1984. december 1.
Linda tizedesként a közlekedési osztályon kezdi meg rendőri pályafutását. Szemfülességének köszönhetően azonban hamarosan a bűnügyi nyomozók segítségére lesz, akik rövidesen ráébrednek, hogy a lány nélkül nemigen tudják a kábítószer hálózatot felderíteni...[9]
   3.    Oszkár tudja     1984. december 22
Linda egy csempészbanda után kezd nyomozni, de az ügy hamarosan gyilkossággá növi ki magát. A fiatal rendőr énekórákba fektetett ideje jó befektetésnek bizonyul, így már csak az a kérdés, hogy a korán elárvult Fenyéri Lujza énekesnőnek hogyan érkezhet nővére Hondurasból.[9]

1. évad (1986)[szerkesztés]

   #    Cím   Első sugárzás
   4.    A tizennyolckarátos aranyhal    1986. május 17.
A margitszigeti halastóból lopják az aranyhalakat. Az őrnagy boldogan ragadja meg az alkalmat, hogy ezt az "izgalmas" bűnügyet Lindára bízva, távol tartsa – a 48 kilós minden lében kanál – nyomozónőjét a gyilkossági csoport igazán veszélyes eseteitől. Linda persze eltökélten nyomozni kezd és szokás szerint hullanak körülötte az emberek és a pofonok.[9]
   5.    Pavane "Egy infásnő halálára"     1986. június 14.
A pécsi balett-társulatnál furcsa balesetek és egy rejtélyes gyilkosság történik. Linda édesapja egyik barátja elintézi, hogy a fiatal rendőrnőt felvegyék a balettkarba, így forró nyomon tud elindulni. Nyomozás közben megkapja a főszerepet a Pavane című balettelőadásban, melyben aztán egyedülálló módon egyesíti a karate és a klasszikus balett elemeit.[9]
   6.    Piros, mint a Kármin     1986. július 12.
Képrablás ügyében nyomoz a rendőrség, ráadásul a hat értékes festményt valószínűsíthetően külföldre akarják csempészni. Linda épp édesapját és Klárikát látogatja meg a festőtáborban a Mostoha-szigeten, ahol egy olyan dolgot is megtanul a festményekről, ami szöget üt a fiatal nyomozó fejébe...[9]
   7.    Rebeka    1986. szeptember 19.
Rebeka egy különös képességgel megáldott hölgy, aki ellenszolgáltatás fejében felkeresi azokat, akik tudni szeretnék a jövőjüket. Mindeközben éjszakánként gyilkossággal fűszerezett betöréses rablások megállíthatatlannak tűnő sorozata zajlik. Lindára mindezek ellenére egy eltűnt macska ügyét bízzák...[9]
   8.    Panoptikum     1986. október 18.
Egy papot megölnek, mert rájött, hogy lopják a múzeum kincseit. A helyzet bonyolódni kezd, amikor a Panoptikum figurái közül egyet Linda édesapjáról mintáznak meg, de a török fej az értékes turbándísszel Klárika kosarában hirtelen felindulásból hazakerül. A török kori kiállítást mindeközben németországi vendégszereplésre készítik elő...[9]
   9.    Software     1986. november 22.
Lindát, hogy ne lábatlankodjon a bűnügyi csoportnál, számítógépes tanfolyamra küldik. Persze így is hamarosan gyilkossági ügybe keveredik, melyben épp a számítógépek és programozóik játsszák a főszerepet.[9]
   10.    Pop pokol     1986. december 27.
Lindát kölcsönadják a Vám-és Pénzügyőrségnek, hogy ne gyilkossági ügyön dolgozzon. Sajnos hamarosan itt is hullára bukkan, és ha ez nem lenne elég, édesapja és Klárika is holtan találják a rádiószerelőt. De vajon van-e összefüggés a sok haláleset között? Lindának természetesen van egy sejtése...[9]


2. évad (1989)[szerkesztés]

   #    Cím   Első sugárzás
   11.    Víziszony    1989. október 7.
A Veszprémi család a Duna-parton kempingezik, amikor a közelben egy könnyűbúvár csoport vezetője vízbe fullad. Linda gyanúsnak találja az özvegy viselkedését, s nem hiszi el az orvosszakértő véleményét sem, miszerint baleset történt. Nyomozni kezd, és a siker érdekében kénytelen a búvárkodás alapelemeivel közelebbről is megismerkedni.[10]
   12.    Aranyháromszög     1989. november 4.
Linda továbbképzésre jár, de a vizsgaidőszakban el akarja kísérni Tomit egy autóversenyre, aki azonban kivételesen nem örül az ötletnek. A lány végül egy táborozó gyereksereggel érkezik meg a verseny helyszínére, ahol rövidesen egy gyilkossági ügybe csöppen. De vajon mi köze az antik könyveknek egy kábítószeres bűnügyhöz? [10]
   13.    Stoplis angyalok     1989. december 2.
Az utcán egy fiatal női focista rosszul lesz, majd a kórházban hirtelen meghal. A szülők állítása szerint aktívan sportoló lányuk egészségével nem voltak problémák, ezért Linda doppingszerre gyanakszik. A szálak egy női focicsapathoz vezetnek. A sikeres nyomozás érdekében Linda beépül a gárdába, hogy bizonyítékot szerezzen a leleplezéshez.[10]
   14.    Erotic Show     1989. december 30.
Linda szerelme, Tomi fuvarozza a bártáncosnőket. A rendőrlány kissé féltékeny, nem érti, miért segíti őket Tomi olyan figyelemmel, amíg két lány gyilkosság áldozata nem lesz. Linda nyomozni kezd, ezért a bárba szerződik, s apjától is segítséget kap, aki mexikói milliomosnak adja ki magát. Hamarosan kiderül, hogy a gazdag vendégekről fényképet készítenek kényes szituációkban és ezeket zsarolásra használják fel. De ki követte el a gyilkosságokat? [10]
   15.    Tüzes babák     1990. január 27.
Linda szeretné, ha Tomit nem bántaná annyira, hogy sokat dolgozik, ezért megengedi neki, hogy bűnügyet válasszon a számára. Az utóbbi idők kirakattüzeinek okozója után kezd nyomozni, és a kirakatrendezőtől a taxisofőrön át a pszichológusig, mindenki segítségére van a maga módján...[10]
   16.    Hazajáró lélek     1990. február 24.
Linda apja és Klárika buszos kirándulásról térnek haza, amikor a busz csomagtartójában a bőröndjük mögött egy férfi holttestet találnak. Az áldozatról kiderül, hogy külföldi csempész. Lindát a főnöke diszkókba küldi terepszemlére, mert arra gyanakodnak, hogy a csempészárúk itt cserélnek gazdát. Tomi boldog, hogy legalább az estéket együtt töltik a kötelező diszkózás miatt, de a helyzet hamar komolyra fordul, amikor a Duna-partról újabb holttest kerül elő.[10]
   17.    Régi barát     1990. március 24.
Linda apját meglátogatja Amerikában élő egykori színésztársa, Henry, aki szívesség gyanánt egy széfkulcs megőrzését kéri tőle. Ez a kis segítség sokba kerül, mert rövidesen betörők felforgatják a Veszprémi család lakását, a régi barát ellen több merényletet kísérelnek meg, de a férfi szerencséjére Linda mindig ott van a közelben, hogy ártalmatlanná tegye a támadókat. A nyomozás során meglepő dolgok derülnek ki az egykori színészről...[10]

Érdekességek[szerkesztés]

  • A Linda nagy mértékben rányomta a bélyegét a fiatalok érdeklődésére: hatására hihetetlen mértékben növekedett a rendőrség népszerűsége, jóval több nő jelentkezett rendőrnek, mint addig. Arról nem is beszélve, hogy több fiatal próbálta ki magát küzdősportokban, és közülük sokan komoly eredményeket értek el.[11][12][13][14]
  • Néhány színész több különböző karaktert is alakított a sorozatban:
    • Kozák András, aki az első részben Linda osztálytársának apjaként tűnt fel, majd a Pop pokol c. epizódban egy bandamenedzsert alakít.
    • Bod Teréz háromszor bukkant fel. Egyszer kirabolt áldozat (7. rész – A Rebeka), egyszer az áldozat anyja (2. rész – A fotómodell), egyszer pedig a gyanúsított (3. rész – Oszkár tudja).
    • Miklósy György egykori tanárt (1. rész – A szatír), máskor kisállat-kereskedőt alakít (2. rész – A fotómodell).
    • Andorai Péter A szatír című részben Korponayt, az Erotic show című részben Kalszay a Moulin Rouge bár éjszakai műsorának rendezőjét játszotta.
    • Nyertes Zsuzsa A szatír című epizódban Linda és Emődi Tamás osztálytársnője, a Stoplis angyalok címűben pedig Krisztina, a Monimpex női focicsapat játékosa.
    • Kertész Péter a Software című részben egy fejlesztőmérnököt alakít, akit Tálas Jenőnek hívnak, az Erotic Show című epizódban viszont egy kerítőt játszik.
    • Papadimitriu Athina a Piros mint a kármin című epizódban egy restaurátor professzornőt alakít, aki képekkel foglalkozik, az Erotic show című részben viszont a női zenekar egyik tagját játssza, aki az epizód főgonosza is.
    • Sáfár Anikó kétszer bukkant fel a sorozatban: a 2. részben (A fotómodell) egy prostituáltat játszott, a Víziszony című részben pedig a megözvegyült könnyűbúvárt, az epizód főgonoszát alakította.
    • Détár Enikő a A tizennyolckarátos aranyhal című részben egy kórházi nővért játszott, az Aranyháromszög című részben Zsuzsit, az osztálykirándulást vezető tanárnőt, Linda régi osztálytársát.
    • Kaszás Géza szintén kétszer bukkant fel a sorozatban: A tizennyolckarátos aranyhal című részben egy rosszfiút alakított, a Víziszony című részben pedig egy könnyűbúvárt.
    • Bagó Bertalan a A tizennyolckarátos aranyhal című epizódban az egyik rosszfiút alakította, a Pop-pokol című epizódban Füvest, az áldozat hangmérnököt játszotta.
    • Dózsa László a Panoptikum című részben Töröttorrút, a Panoptikum egyik szállítással foglalkozó alkalmazottját, a Tüzes Babák című részben a Modellház boltvezetőjét alakítja.
    • Harkányi Endre az Oszkár tudja című epizódban Ügyek Lajost, a műszaki bizományi áruház boltvezetőjét, a Tüzes babák című epizódban Dr. Tormányi nevű pszichológust játssza.
    • Kun Vilmos többször is felbukkan a sorozatban: A fotómodell című részben a közlekedésrendészet vezetőjét, Linda felettesét alakította, az 1986-os évadban több ízben is Tokodi hadnagy megformálója volt. A Hazajáró lélek című részben (3. évad utolsó előtti része) Németh István őrnagyot, a gazdasági csoport vezetőjét játszotta.
    • Temessy Hédi háromszor bukkan fel a sorozatban: a 2. részben (Fotómodell) egy taxiutast, a 3. részben (Oszkár tudja) Zsanett, aki vécésnéni és bolti szarka, a 8. részben (Panoptikum) Jusztina nővért alakítja.
    • Csiszár Imre a 2. részben (Fotómodell) egy dealert alakít, aki az epizód főgonosza, a 3. részben (Oszkár tudja) egy amatőr tenor énekest.
    • Blaskó Péter a 6. részben (Piros, mint a Kármin) egy képtolvajt játszik, míg az új sorozatban ő játssza Kovách alezredest, aki Linda főnöke.
    • Hollósi Frigyes a Pop pokol c. részben a rádiószerelő segédjét (Virág úr), míg a Víziszony c. részben búvárt játszik.
    • Körtvélyessy Zsolt az Oszkár tudja című részben a Kiskakas kidobóembere volt, míg az Aranyháromszög című részben: Djoko megformálója.
    • Bars József a Pop pokol című részben fénytechnikust, A régi barát című részben olasz bérgyilkost alakít.
    • Incze József A szatír című részben Linda egyik osztálytársaként szerepel (Volner), az Aranyháromszög című részben Hutás egyik verőembere.
    • Epres Attila a Panoptikum című részben: jegyüzér, az Aranyháromszög című részben: Déri nevű autószerelő.
    • Romhányi Rudolf A szatír című epizódban a portás, A Rebeka című epizódban Szerémy Nándor, A régi barát című epizódban George Kovács szerepét játssza.
    • Bodnár István A szatír című részben Dénes István autószerelőt, a Software című részben kutyás férfit, a Pop pokol című részben a Gothic koncertjét televízión közvetítő adás rendezőjét, A hazajáró lélek című részben az osztrák csoport idegenvezetőjét alakította.
    • Bencze Ferenc A fotómodell című epizódban gyanúsított a kórházi gyógyszerlopás ügyében, a Piros, mint a kármin című epizódban kereskedőt alakít az Ecseri Piacon.
    • Szabó Imre, A Panoptikum című részben a harangozót, a Stoplis angyalok című részben egy idős járókelőt alakított, aki Annamari utcai rosszullétének szemtanúja volt.
    • Sárosi Gábor az Oszkár tudja című részben az Operaház portását, A Rebeka című részben macskatenyésztőt játszott.
    • Szilágyi Zsuzsa pultost játszott az Oszkár tudja című epizódban, míg a Tüzes babák című rész elején egy piros ruhás prostituáltat alakított.
    • Liener Márta előbb a Pop pokol című epizód elején látható pár pillanatig, mint szendvicset falatozó lány, majd az Erotic Show című epizódban az éjszakai bár énekesnőjeként.
    • Sütő Enikő is kétszer tűnik fel a sorozatban, A fotómodell című részben Baksa Ágiként, majd az Erotic Show című részben az éjszakai bár női zenekarának gitárosaként.
  • A pilot részekben Eősze Gábort még Deme Gábor játszotta, ám váratlan halála után a sorozat látványtervezője, Vayer Tamás vette át a szerepét.
  • Eősze Gábor kislányát ketten játszották: Ábel Anita a Rebeka című epizódban; Kárász Eszter a Tüzes babák című epizódban.
  • Baksa Ágit is ketten alakították, A szatír című részben: Bándy Beáta A fotómodell című részben: Sütő Enikő.
  • Több színész is más hangján szólal meg. Az Erotic Show című epizódban például játszik az a Tolnai Miklós, aki Linda főnökének, Eőszének a hangját kölcsönzi. Tolnai ezért Reviczky Gábor hangján szólal meg. A Hazajáró lélek című epizódban Rajhona Ádám pedig Vallai Péter hangján szólal meg. Az Oszkár tudja című részben Bod Teréz, már mint leleplezett Gróf Antalffy József, Szabó Ottó hangján beszél.
  • A 2. és 3. szezon epizódjaiban a film fővilágosítója, Romwalter Béla is szerepet kapott: ő játssza Ricsi nyomozót, Linda kollégáját. Romwalter a 3. szezontól nem a saját hangján szólal meg, hanem Beregi Péterén. Ricsi az első két szezonban szinte egyáltalán nem kapott semmilyen szerepet, addig abszolút mellékszereplő volt.
  • A 3. szezon epizódjaiban a film rendezőasszisztense ifj. Elek Ottó is szerepet kapott: ő játssza Ottó nyomozót, aki szintén Linda kollégája. Ő sem a saját hangján, hanem Várkonyi Andrásén szólal meg.
  • Ronyecz Mária az 1989-es szériában már csak 2 epizódban játszott. (a Stoplis angyalok és a Tüzes babák című epizódokban) A színésznő ekkor már súlyos betegséggel küzdött, 1989. november 2-án hunyt el 45 éves korában.
  • Görbe Nórát eredetileg Katának hívták volna a filmben, ám a készítők egy olyan nevet akartak választani, ami minden nyelvben ugyanúgy hangzik. Így lett a főszereplő neve Linda.
  • A pilot részekben Eősze Gábor irodájának falán még egy Lenin-kép lóg.
  • Linda a pilot részben a Kaffka Margit Gimnáziumból ballag el, apjával, Bélával együtt pedig a Sallai Imre (ma Tátra) utca 5/a. számú házban laktak. Ebben a házban rendezték be a 2. rész kisállat kereskedését is.
  • A sorozat színészei közül Görbe Nórán kívül Harsányi Gábor is tud karatézni, akivel a legelső részben meg is mérkőzik egy edzésen, mielőtt karaktereik azután kollégák lesznek. Harsányi karaktere, Handel Gyula később azonban már nem karatézik, helyette inkább hegedül.
  • Linda szobájának falára Bruce Lee poszter van kiragasztva.
  • A 3. részben kb. a 14. percnél a szoba falán lévő fantomképek közül az egyik feltűnik Dobray György 1979-es Áldozat, illetve Szőnyi G. Sándor és Bujtor István 1982-es Csak semmi pánik című filmjében is. Ugyancsak ebben a részben Linda és Tamás Orson Welles Az óra körbejár című híres krimijének végét nézik.
  • Mivel Görbe Nóra gyerekkorában balettozott, éppen ezért az ő kérésére írtak egy epizódot, amelynek a balett a központi témája (Pavane egy infánsnő halálára). Ebben az epizódban a Pécsi Balett társulata és a Pécsi Nemzeti Színház is feltűnik, mivel a színházat az epizód forgatásakor, 1986-ban kezdték felújítani, ezért lehetőség volt a társulattal és az épületben forgatni.
  • A Pop pokol c. epizódban a 80-as évek egyik legnépszerűbb popegyüttese, az Első Emelet is szerepelt, de itt a nevük „Gothic” volt.
  • A Rendőrségi székház forgatási helyszíne a budapesti Fő utcában 1984-ben átadott Industrialexport irodaház volt, amelyet 20 éves fennállása után teljesen elbontottak. A helyére 2005-ben a ma is álló Palaház névre keresztelt nagyobb irodaházat építettek.
  • Az előző kettőhöz képest a harmadik szezon epizódjai kicsit gyorsítottak és tíz perccel rövidebbek lettek.
  • A Görbe Nóra, Vayer Tamás és Bánffy György által alakított Veszprémi Linda, Eősze őrnagy és Doki feltűnik Gát Györgynek a Zsarumeló című sorozatában is.
  • A harmadik évadban a Zsarumeló című sorozat zenéi hallhatók aláfestő zene gyanánt.
  • Az új sorozat 3. részében (Az Ász) a Pánczél nevű rendőr lakásán a régi Linda sorozat poszterei láthatók.

Főcímzene[szerkesztés]

Rota Francesco műsorvezető 2019. október 25.-én Soul History című műsorában mutatta be, hogy álláspontja szerint a Linda főcímzenéjének alapjául szolgáló eredeti motívumot Frances Ruffino a torontói Parry Music Library kiadó és könyvtár filmzeneszerző művésze komponálta, és az 1982-es Glamour & Romance music for films, tv, radio válogatáslemez A6 dalaként csendült fel The Cool Look címen. Maga a lemez azon műsorok zenéit tartalmazza, melyek addigra népszerűvé váltak Amerikában, így legtöbb esetben az 1981-es év sikerei, tehát a Vukán György által 1983 második felében készített Linda Theme főcímzene szerinte már feldolgozás.[15][16][17]

A legújabb Linda-sorozat[szerkesztés]

A készítők 2000-ben[11][18] forgatták a Linda folytatását. Ezt a sorozatot Silló Sándor rendezte. A sorozat forgatókönyvírói Kőrösi Zoltán, Zoltán Gábor, Németh Gábor, Balázs Attila, Lőrinczy Attila és Jakab László voltak.

Görbe Nórát a Linda sorozatok befejezése és az ismétlő adások után is elárasztották a rajongók által írt levelek, melyekben azt kérték, legyen folytatás. A színésznő azonban jó ideig ellenállt a kérésnek, ugyanis bevallása szerint túlságosan beskatulyázták a sikítozó rendőrlány szerepébe, és a rendezőktől sem kapott szerepajánlatokat. Végül elfogadta, hogy a közönség így zárta őt a szívébe. 1999-ben a Magyar Televízió megkereste, és elmondták neki, hogy összeállt az egykori stáb egy része. Végül sikerült meggyőzni, hogy legyen folytatás, ami sok huzavona után 2002. március 19-én került először adásba.[19] Az új sorozatban Görbe Nórán, Szerednyey Bélán és Bodrogi Gyulán kívül olyan színészek kaptak szerepet, mint Blaskó Péter, Gazdag Tibor, Borbély László, Gesztesi Károly, Gergely Róbert, Vincze Gábor Péter, Bíró Kriszta stb.

Történet[szerkesztés]

A történet szerint egy olyan kábítószer kerül forgalomba, melynek mellékhatásaként a fiatalok ölni és gyújtogatni kezdenek. Linda a kábítószer-terjesztő hálózat fejére vadászik, még mielőtt az elvadult, a törzsfejlődés korábbi szakaszába került emberek ellepnék a várost.

Epizódok[szerkesztés]

  1. A piros dáma
  2. A fekete király
  3. Az ász
  4. A pokoli játszma
  5. Az ördög golyó

Eltérések az előző szériákhoz képest[szerkesztés]

  • Linda ebben a sorozatban már nem egy cserfes és kotnyeles lány, hanem egy megfontolt, érett nő lett, aki keveset beszél, viszont távol-keleti megérzéseinek segítségével továbbra is sikerül felderítenie a titokzatos bűntényt.
  • Linda ezúttal nem sikoltozik, mint korábban (mely szokás egyébként Bruce Lee-től ered) és ezekben a részekben már az aikidó (helyett: taijiquan) harcművészet képviselője lesz. A készítők itt nem a látványra és a verekedésre törekedtek; ezek itt csak másodlagos szerepet játszanak.
  • Linda már nem a megszokott sárga Babettájával, hanem egy amerikai Chevrolet-mikrobusszal jár, ami egyszerre lakás és keleti szentély.
  • A szereplőgárda jelentősen megváltozott, ám újra találkozhatunk Veszprémi Bélával és Emődi Tamással, ugyanakkor Klárika, Eősze őrnagy és a rendőrség többi tagja már hiányzik.
  • Lindából vegetáriánus lett, valamint a spirituális vonalat erősíti: ezoteriával, pszichológiával és távol-keleti tudományokkal foglalkozik.
  • Veszprémi Béla természetgyógyász lett.
  • Emődi Tamás újságíró lett.
  • A korábbi részekkel szemben ez a sorozat öt egymáshoz kapcsolódó részből áll.

Kiadványok, egyéb megjelenések[szerkesztés]

1986-ban a sorozat forgatókönyvírói – Coper András, Gát György és Rozgonyi Ádám – kiadtak egy regényt Linda – Szafari címmel.[20] (ISBN 9634224792). Ez a történet idehaza csak könyv formájában jelent meg, bár magyar–ausztrál koprodukcióban rajzfilm is készült belőle, amit idehaza valamiért nem mutattak be[21]. Főszereplői a filmből megismert szereplők. Lindát ezúttal Bécsbe küldik továbbképzésre, ám elutazása előtt egy holttestet talál, majd a történet folyamán egy nemzetközi bűnügybe keveredik.

A Pajtás című úttörőmagazin Radar[22] című kiadványában képregény sorozatként is felbukkant Linda. A történetben a KFKI, Központi Fizikai Kutatóintézet egyik professzora követ el bűncselekményeket, ám amikor Linda az elfogására indul, a tudós az intézet területén egy időgépbe löki, és XIV. Lajos korába küldi vissza, ahol Linda találkozik Dumas három testőrével, Athosszal, Porthosszal és Aramisszal. A történet itt félbeszakadt, mivel a történetet nem lehetett folytatni, és az olvasók körében sem aratott sikert.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Inkei Bence - 35 éve van velünk a törékeny nő, aki rendbe tette a szekrényméretű pasikat (24.hu, 2019.11.02.)
  2. Bujdosó Bori: Linda a moziban folytatja a verekedést. origo.hu, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2013. január 6.)
  3. Korunk 2014 (III. folyam 25.)2014 / 3. szám – ZSÁMBA RENÁTA: Szocialista krimi kapitalista díszletekkel: Linda és a nyolcvanas évek
  4. Képes Újság, 1985. szeptember 7. (26. évfolyam, 36. szám) Színészek teniszütővel, kerékpáron
  5. Szocialista Művészetért, 1985 március 1. (28. évfolyam, 3. szám) Linda visszatér
  6. Magyar Nemzet, 1986. szeptember 24. (49. évfolyam, 225. szám) A TV MŰSORÁRÓL - Linda
  7. Ezen a néven mutatkozik be Bogdán Dénesnek a Piros, mint a kármin című részben: 17:16-nál – Linda, 5.rész Piros, mint a kármin
  8. Nevét a Linda – Szafari című könyvből tudhatjuk meg.
  9. a b c d e f g h i j Linda (1.sorozat) (magyar nyelven). MTVA Archívum. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  10. a b c d e f g Linda (2. sorozat) (magyar nyelven). MTVA Archívum. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  11. a b Kisalföld, 2002. március 23. (57. évfolyam, 69. szám) Linda visszatér
  12. Magyar Nemzet, 1986. szeptember 24.(49. évfolyam, 225. szám) A TV MŰSORÁRÓL – Linda
  13. Reform, 1994. október 7. (7. évfolyam, 40. szám) Koreai Keresztapa
  14. Képes Sport, 2003. december 2. (1. évfolyam, 15. szám) KÜZDŐSPORTOK MAGYARORSZÁ6ON
  15. A teljes történeti és összhangzattani elemzés a Soul History 160.adásában. mixcloud.com (2019. október 25.)
  16. A Linda Theme főcímzenét kiadó Budabeats Records alapítója, Pentelényi Pál - Dj Gandharva véleménye a fordulatról a Soul History 168.adásában. mixcloud.com (2019. december 20.)
  17. A krimibe illő csavar az Index szemüvegén keresztül. index.hu (2019. november 13.)
  18. Veszprémi Napló Napló, 2002. február 24. (Veszprém, 58. évfolyam, 8. szám) Linda dobozban
  19. Linda visszatér a képernyőre. [2014. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 20.)
  20. Coper András–Gát György–Rozgonyi Ádám: Linda-szafari
  21. Linda Safari az IMDb-n.
  22. Pajtás, 1985. május 2. (40. évfolyam, 17. szám)MEGJELENT A PAJTÁS ÚJ KIADVÁNYA: A RADAR MAGAZIN

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]