Licencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A licencia szó engedélyt jelent, szakkifejezésként a jog és az élet különböző területein más-más speciális tartalommal.

A szó eredete[szerkesztés]

A latin 'licentia' engedély szó átvétele a magyar nyelvbe. A latinban a 'licet' enged, megenged szóból származik.

A polgári jogban[szerkesztés]

A licencia iparjogvédelmi oltalom alatt álló szabadalom, védjegy, formatervezési minta, használati minta vagy know-how használatára adott engedély. A szabadalomnál ismert kényszerlicencia kivételes, a tipikus az, hogy két fél, a licenciaadó és a licenciavevő között használati szerződés jön létre.

A jogi szabályozás nagyrészt diszpozitív jellegű, tehát a legtöbb rendelkezéstől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. Például a licenciavevő csak akkor adhat további használati engedélyt ("allicencia"), ha erre a szerződés kifejezetten feljogosítja.

A használati szerződésre vonatkozó rendelkezéseket elsősorban a megfelelő iparjogvédelmi törvények (például szabadalmi törvény) tartalmazzák, míg a nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári törvénykönyv az irányadó.

A licencia szót főleg iparjogvédelmi szakamberek használják, míg az informatikában és a sportban a licenc (anglomán kiejtéssel "licenc") szó terjedt el, amely ugyan szintén engedélyt jelent, de nem tartozik pontosan a licencia fogalma alá (vesd össze: "driving license" – gépjárművezetői engedély).

Az akadémiai, felsőoktatási nyelvben[szerkesztés]

A licencia tanításra felhatalmazó jogosítvány olyan felsőfokú tanintézetekben, amelyek nem jogosultak akadémiai fokozat adományozására. Kedvezményezettje 'licenciátussal' rendelkezik. A licenciátus a XIII. század közepétől főként a jogi és teológiai karokon kialakult (az orvosi karokon is használt) tudományos fokozat, mely az egyházi felsőoktatásban egyes helyeken még a XX. században is a rendszer része volt. Aránylag későn kezdték megkülönböztetni a doktorátus fokozatától.

Az egyházi nyelvben[szerkesztés]

A licencia püspöki engedély a katolikus egyházban világiak (eredetileg csak férfiak) részére ahhoz, hogy – a misézés és gyóntatás kivételével, amit csak fölszentelt pap végezhet – lelkipásztori munkát végezzenek, azaz kereszteljenek, eskessenek, temessenek, ájtatosságokat vezessenek, prédikáljanak vagy más által megírt prédikációt fölolvassanak. Az ilyen licenciával rendelkező világiak, 'licenciátusok' szerepe Magyarországon a török hódoltság idején, a hódoltsági területeken volt jelentős, hiszen papok hiányában az ő feladatuk volt a plébániák jogfolytonosságának megőrzése. Sokszor egész vidékeken általuk lehetett fenntartani a katolikus vallásgyakorlatot. Ma a licenciátusokénak megfelelő feladatkört az úgynevezett lelkipásztori kisegítők, lelkipásztori munkatársak töltik be, azzal a különbséggel, hogy ma a licenciát már nők is megkaphatják, és elsősorban nem önállóan, hanem egy-egy pap munkatársaként látnak el részfeladatokat a pasztorációban.

A szépirodalomban[szerkesztés]

A licencia (latin eredetiben: poetica licentia) a költői szabadság; az a lehetőség, hogy az író vagy költő a művészi cél érdekében eltérhet a nyelvtan, helyesírás, stilisztika, verstan szabályaitól vagy akár a valóságos tényektől.[1][2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai–Kossuth, 1983
  2. A szlovák licencia magyar megfelelőiről