Lenkei Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lenkei Gábor
Született Lenkei Gábor Béla
1961március 1. (60 éves)[1]
Miskolc
Állampolgársága magyar
Foglalkozása vállalkozó
Iskolái Debreceni Egyetem

Lenkei Gábor Béla (Miskolc, 1961. március 1. –)[2], magyar vállalkozó,[1] végzettsége szerint általános orvos,[3] a Magyarországi Szcientológia Egyház prominens személyisége,[4] a Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesület elnöke,[5] számos egészségügyi és egészséggel kapcsolatos témájú könyv szerzője,[6] összeesküvés-elmélet-hívő, a magyar egészségipar egyik legismertebb szereplője. Főként vitaminkészítményei révén vált ismertté, a vitaminok jótékony hatásaira vonatkozó túlzó állításai miatt azonban gyakran kerül összetűzésbe orvosokkal és szkeptikus körökkel.[7] Tevékenységét gyakran áltudományosnak ítélik[8] és vitaminforgalmazó cégeit is többször bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen üzleti gyakorlat miatt.[9][10]

Életpályája[szerkesztés]

1961-ben született Miskolcon, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. Később a Debreceni Egyetemre járt, ahol 1986-ban szerezte meg orvosi diplomáját.[3] Ezt követően - bár tudományos tevékenységéről csak keveset lehet tudni[7][11] - saját elmondása alapján néhány évig mikrobiológus kutatóorvosként, majd előbb egy belgyógyászati, végül egy szülészeti-nőgyógyászati klinikán orvosként dolgozott,[12] szakvizsgát azonban nem tett.[3] Ekkortájt kezdett érdeklődni az alternatív gyógymódok iránt, majd 1992-ben elhagyta a pályát és magánpraxist alapított, amelyet 1996-ig folytatott. Ezután az üzleti életben kezdett tanácsadóként tevékenykedni.[13] Vitaminforgalmazóként a 2000-es évek elején vált sikeressé.[14]

Egészségipari karrierje[szerkesztés]

2003-ben már sikereket könyvelhetett el a vitaminkereskedelem terén,[14] de a cége által forgalmazott készítmények azután váltak igazán népszerűvé, hogy ugyanabban az évben megírta első könyvét "Cenzúrázott egészség" címmel. A könyvben megfogalmazott állításokat, miszerint a gyógyszeripar eltorzítja az orvostudományt és az orvoslást és célja az emberek megbetegítése vagy betegen tartása, ezt követően számos televíziós interjúban és élő előadásokban is elmondta.[15] Szintén ebben a könyvben említette először a később védjegyévé vált és széles körben elterjedt "gyógyszermaffia" kifejezést.[12] Nyilatkozataiban és saját weboldalán fellelhető videó sorozatában is azt hirdeti, hogy a gyógyszerek egyértelműen ártalmasak, ellenben a vitaminoknak kizárólag pozitív hatásai vannak és akár betegségek elkerüléséről vagy gyógyulásról van szó, mindenképpen fontos a nagy mennyiségben való fogyasztásuk.[16][17]

A 2000-es évek eleje óta számos céget alapított és számolt fel, azonban a jelenleg is működő, vitaminkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásainak hálózata együttesen milliárdos nagyságrendű nettó árbevétellel rendelkezik.[16]

Viták a személye körül[szerkesztés]

Összetűzései a hatóságokkal[szerkesztés]

2008-ban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egészségkárosító hatásuk miatt betiltott 43 étrend-kiegészítő készítményt, amelyek közül 18-at Lenkei cége, a Free Choice Kft forgalmazott, különböző betegségmegelőző és gyógyhatást tulajdonítva a termékeknek.[10] Mivel betiltott termékeket továbbra is forgalmazták, az azoknak tulajdonított gyógyhatást pedig nem tudták igazolni, a céget Gazdasági Versenyhivatal 2009-ben 100 millió,[18] 2013-ban pedig 30 millió forint [19] összegű versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta

a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának a Vj/46-069/2009. számú határozatban megállapított megsértése miatt.

2010-ben Lenkei a Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesület élén feljelentést tett a kormány ellen "különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és hűtlen vagy hanyag kezelés, illetve hivatali visszaélés gyanújával" a H1N1 influenza járvánnyal kapcsolatos, szerinte eltúlzott intézkedések miatt.[20]

Áltudományosnak tekintett állításai[szerkesztés]

Karrierje során számos állításával szembehelyezkedett az általa "hivatalos orvoslásként" és "hivatalos tudományként" emlegetett rendszerrel. Többek között olyan áltudományos állításai váltak híressé, mint hogy a rák "nagyon könnyen legyőzhető, még a vitamin is elpusztítja a ráksejteket", illetve gyakori állítása az is, hogy "a hiperaktivitás mint valódi betegség nem létezik".[16] Ezzel szemben, bár valóban nem betegségként kategorizálják, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar létező neurológiai rendellenesség.[21]

A Cenzúrázott egészég megjelenése széleskörű vitákat váltott ki, mivel a benne foglalt állításokat, miszerint a gyógyszergyárak célja az emberek betegítése, illetve a gyógyszerek kollektíven káros és mellőzendő termékek,[22] tudományos körökben általában túlzónak, megalapozatlannak vagy megtévesztőnek tartják.[23]

Gyakran él azzal az eszközzel, hogy bizalmatlanságot épít az orvostudomány és maga a tudomány iránt, majd leegyszerűsítve a problémákat, vitaminokat ajánl azok megoldására. Erre volt példa az is, amikor a H1N1 influenza járvány idején írásaival azt sugallta, hogy a betegség nem jelent komoly veszélyt.[24]

Szerepléseiben gyakori fordulat, hogy a végén a vitaminkészítményeket ajánl egyes betegségek kezelésére és határozottan tagadja, hogy bármilyen vitamint túl lehetne adagolni, amivel szintén szembemegy a tudományos konszenzussal.[25][26]

Kapcsolata a szcientológiával[szerkesztés]

A '90-es évek elején került kapcsolatba a Magyarországi Szcientológia Egyházzal, amelynek hamar prominens személyiségévé vált. Saját elmondása szerint a lélek dolgainak megértésében L. Ron Hubbard írásai adtak neki útmutatást, aki egyébként saját maga is sokat foglalkozott a vitaminok hatásaival, különös tekintettel arra, hogy hogyan növelhetik a szcientológia által alkalmazott auditálások hatékonyságát.[27] Az egyház által szervezett drogprevenciós programoknak is jelentős eleme a vitamin-túladagolás, de Lenkeit is gyakran éri kritika amiatt, hogy a vitamintermékei magukban hordozzák a túladagolás veszélyét.[28] A Szcientológia alapítójának könyvei a mai napig megtalálhatók Lenkei főként vitaminkészítményeket árusító bolthálózatában.[29] Jelenleg is aktív tagja a szervezetnek, rendszeresen támogatja adományokkal a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségét,[30] és a Lenkei család eddig összesen 1,5 millió amerikai dollárt (kb. 450 millió forint) adományozott az USA-beli Clearwaterben épülő "LRH Hall" nevű előadóteremre.[31]

A Covid19-cel kapcsolatos nézetei[szerkesztés]

2020-ban a Covid-19 járvány idején csatlakozott azoknak a magukat "vírusrealistáknak" és "vírus-szkeptikusoknak" nevező orvosoknak (pl. Dr. Tamasi József és Dr. Pócs Alfréd) és egészségügyi dolgozóknak (Gődény György) a táborához, akik "Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért" néven indítottak mozgalmat a járványkezelés általuk túlzásnak vélt intézkedései ellen, mint a maszkviselési kötelezettség, a boltbezárások, a kötelező távolságtartás és a covid-elleni védőoltások.[32] Lenkei több helyen is tagadta a vírus veszélyességét és bejárta a magyar sajtót az a kijelentése, miszerint a vitaminkészítményei miatt akkor sem betegedne meg, ha belefeküdne "egy kád koronavírusba". Szerinte a járvány csupán a média hatalmas "hisztériakeltés járványa".[33] Vírustagadás és ál-ismeretterjesztés miatt több bejelentés is érkezett ellene a Magyar Orvosi Kamarához. A bejelentés végül a rendőrséghez is eljutott, ahol először elutasították a keresetet, később azonban az ügyészség új döntés meghozatalára hívta fel a rendőrséget.[34]

Miután a Facebook 2020 szeptemberében letiltotta az oldalát a koronavírussal kapcsolatos álhírterjesztés miatt,[35] Lenkei szórólapos kampányba kezdett, amelyben "Eltitkolt jó hírek" címmel a saját weboldalán található videóira hívja fel a figyelmet.[36]

Főbb művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Tárolt cégkivonat - VITAMIN ZÁSZLÓSHAJÓ Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság. E-cégjegyzék. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  2. Magamról. Dr Lenkei Channel. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  3. a b c Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság - Alap- és Működési kereső. Országos Kórházi Főigazgatóság. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  4. Dr. Lenkei Gábor kiáll a vallása mellett. Szcientológia Neked, 2017. november 22. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  5. Büntetőper a H1N1-vakcina ügyében. Mandiner, 2010. augusztus 12. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  6. Lenkei Gábor - találati lista. Libri.hu. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  7. a b Hanula Zsolt: Miért érinthetetlenek a járványtagadó orvos-celebek?. Telex.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  8. Az áltudományok nagyágyúi: Schobert Norbi, Gődény és Kásler is a Laposföld-díj idei finalistái között. hvg.hu, 2021. április 15.
  9. Nehezebb lesz átverni minket. 24.hu, 2008. szeptember 1. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  10. a b Százmillióval kaszálták el a szcientológus botránydokit. Válasz.hu, 2010. február 16. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  11. (1989. July) „Distribution and antibiotic resistance of coagulase-negative staphylococci isolated from human nosocomial infections”. Journal of Chemotherapy 1 (4 Suppl), 277-279. o. (Hozzáférés ideje: 2021. április 20.)  
  12. a b Küldetésem. Dr Lenkei Channel. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  13. Dr Lenkei Gábor - Magamról. BioboltEger.hu. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  14. a b Határozat - Free Choice Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Gazdasági Versenyhivatal, 2010. január 13. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  15. Dr. Lenkei Gábor - Cenzúrázott egészség. De Jó Egy Csatorna, 2014. augusztus 24. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  16. a b c Sarlatánok és a járvány - kicsoda Lenkei Gábor?. Partizán, 2020. május 6. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  17. Összes videó. Dr Lenkei Channel. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  18. Vj-46/2009/69. Gazdasági Versenyhivatal, 2010. február 17. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  19. Vj-26/2013/18. Gazdasági Versenyhivatal, 2013. december 17. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  20. Büntetőper a H1N1-vakcina ügyében. Mandiner, 2010. augusztus 12. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  21. Steven Novella: The ADHD Controversy (angol nyelven). Science-Based Medicine, 2017. március 1. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  22. Dr. Lenkei Gábor az indokolatlan gyógyszerhasználatról és annak mellékhatásairól. Egészségtér.hu. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  23. Boldogkői Zsolt: Fehér köpenyes népámítók – Boldogkői Zsolt virológus-genetikus a járvány vámszedőiről. Magyar Hang, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  24. Felesleges hisztériakeltés? - Higgadtan és tudományosan a H1N1 vírusról és a védőoltásról. DrLenkei.org, 2009. szeptember 25. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  25. Szilágyi András: Dr. Lenkei és a vitaminok felső beviteli szintje. Szkeptikus Blog, 2008. augusztus 11. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  26. Kathleen M Fairfield, MD, DrPH: Vitamin supplementation in disease prevention (angol nyelven). UpToDate. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  27. Ron, a vitaminkutató. Szcientológia: Objektíven és Szubjektíven, 2008. június 6. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  28. Sárosi Péter: Ördöggel ördögöt űzni? - Az áltudományos drogprevencióról. Magyar Narancs, 2008. május 1. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  29. Dr. Lenkei Gábor szcientológiáról, vitaminokról, szabad választásról. Nyugat.hu, 2008. június 11. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  30. Fábián György: Szcientológia, a félelmetes tan?. Kisalfold.hu, 2008. június 13. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  31. Tony Ortega: ABCMouse honcho gives Scientology another $10 million — for construction of ‘LRH Hall’, 2021. március 21. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  32. Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  33. Ács Dániel: Dr. Lenkei: „Belefeküdhetek egy kád koronavírusba, akkor sem lesz semmi bajom”. 444.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  34. Lépett az ügyészség a vírusszkeptikus Lenkei Gábor ügyében. ATV.hu, 2020. december 8. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  35. Lekapcsolta a Facebook a legnagyobb magyar járványtagadó oldalakat. HVG.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  36. "Eltitkolt jó hírek" a koronavírusról – Lenkei doktor papíron és YouTube-on járna túl az őt törlő Facebook eszén. HVG.hu, 2020. október 14. (Hozzáférés: 2021. április 22.)

További információk[szerkesztés]