Lengyel Béla (kémikus, 1903–1990)
| Lengyel Béla | |
| Született | 1903. július 16. Budapest |
| Elhunyt | 1990. március 11. (86 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | egyetemi tanár |
| Kitüntetései | Kossuth-díj (1955) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (8/1-1-96/97)[1][2] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ebesfalvi Lengyel Béla (Budapest, 1903. július 16. – Budapest, 1990. március 11.) Kossuth-díjas kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár, szabadalmi ügyvivő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Jelentős tudományos eredményeket ért el az üvegek fizikokémiai, azon belül elektrokémiai vizsgálata, valamint a szilíciumvegyületek reakciókinetikájának kutatása terén.
Lengyel Béla kémikus unokája. Megkülönböztetésükül a kémia szakirodalma gyakran hivatkozik rájuk id., illetve ifj. Lengyel Béla névalakokkal.
Életútja[szerkesztés]
A budapesti József Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként 1924-től a bécsi műegyetem hallgatója volt. Ott szerezte meg doktori oklevelét 1927-ben, egy évvel később, 1928-ban pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori képesítést. 1928-ban a fővárosi egyetem kémiai intézetében helyezkedett el tanársegédként. Később adjunktussá lépett elő, 1934-ben pedig magántanárrá habilitált a kémiai termodinamika tárgyköréből. 1936-ban otthagyta katedráját, és egészen 1950-ig szabadalmi bíróként, illetve szabadalmi ügyvivőként tevékenykedett.
1950-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervetlen kémiai tanszékén nyert egyetemi tanári kinevezést, s 1952–1973 közötti nyugdíjazásáig tanszékvezetőként irányította az itt folyó oktató- és kutatómunkát. 1952-től – tíz tanéven át – 1962-ig volt az egyetem tudományos rektorhelyettese. Egyetemi pályafutása mellett 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia keretein belül megszervezte a Szervetlen Kémiai Kutatócsoportot, s 1973-ig annak vezetője, azt követően pedig tudományos tanácsadója volt.
Munkássága[szerkesztés]
Fő kutatási területe az üvegek elektrokémiája, kémiai termodinamikája, az egyszerű és elegyüvegek vezetőképességének vizsgálata volt. Kísérletei eredményeként széles kémhatástartományban használható üvegelektródokat fejlesztett ki, ezen eredményeivel megteremtette a hazai üvegelektród-gyártás elméleti alapjait.
Jelentősek a szilíciumvegyületek, szilikonok és szilikátüvegek reakciókinetikájára irányuló vizsgálatai is. Többek között leírta a szilícium-tetraklorid és az alumínium-halogenidek közötti reakciómechanizmust, vizsgálta szerves polimerek (pl. dimetil-polisziloxán) egyensúlyi reakcióit és szervetlen polimerek általános kémiáját. Behatóan tanulmányozta a sziloxánkötésű vegyületek polimerizációjának és hidrolízisének kinetikáját.
1964–1977 között a Kémiai Közlemények alapító főszerkesztője, 1965–1976 között az Acta Chimica főszerkesztője volt. Egyetemi jegyzeteit és gyakorlati útmutatásait évtizedeken keresztül, 1999-ig újranyomták.
Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]
Tudományos eredményei elismeréseként 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1967-ben rendes tagjává választották. 1964–1970 között a Magyar Tudományos Akadémia VII. Kémiai Tudományok Osztályának titkára, majd 1976-ig elnöke volt. 1981-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatták. 1964-ben az Európai Kulturális Társaság (Società Europea di cultura), 1967-ben az Osztrák Kémikusok Egyesületének (GÖCH) tiszteleti tagjává választották.
Az üveg elektromos vezetőképességének kísérleti és elméleti vizsgálatai elismeréseként, az ipari felhasználásra is alkalmas üvegelektród kidolgozásáért 1955-ben megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként 1974-ben Akadémiai Aranyérmet vehetett át. Emellett díjazottja volt a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója elismerésnek (1953), a Munka Érdemrendnek (1960) és a Munka Érdemrend arany fokozatának (1970, 1973, 1982).
Főbb művei[szerkesztés]
- Világhódító ipari anyagok. Budapest: Természettudományi Társulat. 1939.
- A szabadalom iparterjesztő jelentősége. Budapest: Pátria. 1942.
- Általános és szervetlen kémia: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1954. (Proszt Jánossal és Szarvas Pállal)
- Szervetlen kémiai gyakorlatok kémia-fizika szakos hallgatók számára. Budapest: ELTE TTK. 1959.
- Általános és szervetlen kémiai praktikum. Budapest: Tankönyvkiadó. 1961. (Csákvári Bélával és Kováts Zoltánnal)
- Általános kémia. Budapest: Tankönyvkiadó. 1965.
- A szilikátüvegek elektromos tulajdonságai. Budapest: Akadémiai. 1966. (Boksay Zoltánnal és Csákvári Bélával)
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 240. o. ISBN 963-05-4420-2
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 8. o. ISBN 963-9257-07-9 [születési dátuma szept. 16.]
- Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 185. o. ISBN 963-547-414-8
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 790–791. o.
