Labdarúgó-játékvezetők kézikönyve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Történeti áttekintés[szerkesztés]

A játékvezetés kezdeti időszakában nem mindenhol és nem mindenki rendelkezett írott szabályokkal, szabálymagyarázatokkal. A 19. század utolsó évtizedeiben kezdődött meg a labdarúgó játék terjedése, a 20. század ötvenes éveiben robbanásszerűen szélesedett a játék. A játékvezetők képzése a kezdeteknél megelégedett az átlagosnál jobb, vizsga nélküli szabályismerettel. A bajnokságok komolysága kiszorította a műkedvelőket, a csapatbírókat, bevezették a semleges bírók intézményét. A kor követelményeinek megfelelően vizsgázott bírókat kezdtek alkalmazni. Egyre jobban felismerték, hogy kevés a vizsga, a gyakorlati alkalmazás során az egyéni értelmezésből eredően sok probléma keletkezett. Be kellett vezetni a kötelező, értelmező oktatásokat, törekedve arra, hogy a szabálykönyvben rögzített elveket minden mérkőzésen azonos elbírálás szerint alkalmazzák. A kevés példányban rendelkezésre álló szabálykönyvön kívül nem állt a művelők rendelkezésére magyarázó, értelmező kiadvány.

Magyarországon a játékszabályokat sokan oktatják, szakmai kiadványt azonban kevesen készítettek vagy készítenek. A labdarúgó játék hazai történelmi időszakának kiemelkedő szerkesztői, írói, szabálymagyarázói közül – országos ismeretségük alapján – érdemes megemlíteni: dr. Ábrai Zsigmond, Tabák Endre, dr. Szilágyi György, Major István, Petri Sándor, Müncz György, Győri László (játékvezető), Ring János, Hornyák Lajos oktatókat.

A játékvezetés szakmai kiadványai közül kiemelkedő jelentőséggel bír az 1959–1986 között folyamatosan megjelenő Játékvezető című szaklap. Szerkesztőbizottsága, a budapesti és a vidéki – megyei – írók sokasága tette lehetővé az egyedi esetek magyarázatát, a szabályok alkalmazásánál az egységesítésre törekvést.

Labdarúgó-játékvezetők kézikönyve[szerkesztés]

A szerkesztő-író maga is aktív játékvezető. Pályafutása alatt – egyéb oktatói tevékenysége mellett – felismerte a szakmai kiadványozás hiányosságait. A képzések, oktatások alatt meglepően kevesen jegyzetelnek (nem marad visszatekinthető értelmezés), ezért a központi képzés eredményessége rendszeresen elmarad a kívánt eredményességtől. A szabálykönyvön kívül (amit a vizsgázó játékvezetőnek kötelező jelleggel be kell szereznie, meg kell vásárolnia) más szakmai kiadványok nem álltak rendelkezésre. A történelmi hagyományokra építve (a bíráskodás önként, díj nélkül vállalt szolgálat), a szájhagyományok mai napig tartó hatására a játékvezetők, ellenőrök a gyakorlatban megszerzett tapasztalatokra építve végzik szolgálatukat. A belterjes – nagyon ritka – kiadványozáson túl nem jelenik meg egyedileg is beszerezhető szakmai könyv, brosúra.

A kézikönyv azzal a céllal jött létre, hogy a központi elvárásnak – a játék minden résztvevője ismerje meg a szabályokhoz kapcsolódó döntési mechanizmusokat – megfelelve rögzítse a játékvezetői alapelveket. Nem szabálykönyvnek, hanem oktatási segédeszköznek készült. Magyarországon 1959-ben – Tabák Endre: A zöld gyepen – jelent meg utoljára hasonló gondolatokat tükröző kiadvány. A központi labdarúgó-szervezet, az MLSZ és az akkori Játékvezető Testület vezetője (a kettő szinte megegyezett) nem engedélyezte, sőt tiltotta a kiadvány értékesítését. Ennek ellenére a megyei Játékvezető Bizottságok sportvezetői, az oktatási felelősök – és még nagyon sokan mások – a mai napig a kiadványban rögzített gyakorlati magyarázatok felhasználásával oktatnak, írnak újságcikkeket, alakítanak ki szakvéleményt.

Források[szerkesztés]

  • Hornyák Lajos: A labdarúgás játékszabályai (Labdarúgó-játékvezetők kézikönyve) - HOT-FIVE Kft. 2002 ISBN 9632028074