Lótuszfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Lótusz szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Lótuszfélék
Az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) csodálatos, tündérrózsákra emlékeztető virága
Az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) csodálatos, tündérrózsákra emlékeztető virága
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Rend: Próteavirágúak (Proteales)
Család: Lótuszfélék (Nelumbonaceae)
Bercht. & J. Presl
Nemzetség: Lótusz (Nelumbo)
Adans.
Fajok
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Lótuszfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lótuszfélék témájú kategóriát.

Az amerikai lótusz (Nelumbo lutea) virágai sárgásak–fehéresek.

A lótuszfélék (Nelumbonaceae) a valódi kétszikűek (Eudicotyledonopsida, Eudicotyledonae) próteavirágúak rendjének (Proteales) egyik családja. A családba csak egyetlen nemzetség tartozik, a lótusz (Nelumbo), amelynek két faja ismert: az indiai lótusz (Nelumbo nucifera Gaertn.) és az amerikai lótusz (Nelumbo lutea Willd.). A családot főképp virágszerkezetük alapján korábban a tündérrózsafélékkel (Nymphaeaceae) hozták rokonságba: vagy a tündérrózsafélék egyik alcsaládja volt Nelumboideae néven, vagy külön családi rangot kapott, de akkor is a tündérrózsák közelében helyezték el őket.

A molekuláris kladisztika eredményei rávilágítottak arra, hogy valójában a csoport nem a tündérrózsákkal áll szoros rokonsági kapcsolatban, hanem a platánfélékkel (Platanaceae) és a próteafélékkel (Proteaceae), amelyekkel együtt a próteavirágúak rendjébe (Proteales) vonják. Ezekkel a családoknak nem sok közös morfológiai sajátosságuk akad, így ennek a rendnek a létrehozatala jól bizonyítja a molekuláris kladisztikus taxonómia előnyeit a hagyományos morfológiai alapú rendszerekhez képest.

Sajátosságaik[szerkesztés]

A lótuszok vízi–mocsári növények. Nagyméretű leveleik a víz felszíne fölé emelkednek; jellemző rájuk, hogy nagy, pajzs alakúak, szélük ép, felületük erősen viaszos, erezetük pedig villás. Levélnyelük a levéllemez közepénél ízesül. Virágtakaró-rendszerük kettős. Sziromleveleik és porzóik – a tündérrózsafélék virágához hasonlóan – spirális elrendeződésűek. A bibék széthajlók, hosszú felületűek, a bibeszál szinte teljesen redukálódik, így a bibék szinte közvetlenül a magház külső felületén ülnek (ún. ülő bibe). A termőtáj apokarp. A szabadon álló nagy számú termőlevelük a kiszélesedett termőlevelek között tovább növő virágtengelybe ágyazódik. A locsolókanna rózsájára emlékeztető képződmény likacsain tekintenek ki a bibék, majd később a makktermések, melyek éretten kihullanak. Magvaik nagyon hosszú ideig megőrzik csíraképességüket. Egy 1288 éves indiai lótusz magvát – melynek korát radiokarbon-módszerrel határozták meg – még sikerült kicsíráztatni. A magvakban nagy sziklevél található, de a táplálószövet (endospermium) teljesen hiányzik.

Fajok[szerkesztés]

A lótuszfajok már a kréta kor óta ismeretesek, a harmadkorban, főképp az eocénban voltak igazán elterjedtek. Mára csak egy kétfajú nemzetségük maradt.

Az indiai lótusz (Nelumbo nucifera)[szerkesztés]

Az indiai lótusz Dél-, Délkelet-Ázsiában és Észak-Ausztráliában honos faj. Gyönyörű virágainak fehér, rózsaszínes vagy egészen piros virágai vannak. A faj minden része ehető. A növény az ősi keleti vallásokban a megtisztulás és az újjászületés jelképe. Virága a buddhizmus egyik fő szimbóluma.

Az amerikai lótusz (Nelumbo lutes)[szerkesztés]

Az amerikai lótusz Észak-Amerika atlantikus területein őshonos. Szirmai az előbbi fajjal ellentétben sárga színűek. Ugyancsak emberi fogyasztásra alkalmas faj: gyöktörzse sütve édesburgonya ízű, míg magvai gesztenyeízűek.

A havasi lótusz[szerkesztés]

A havasi lótusz azon nagyon kevés növények egyike, amelyek képesek megélni a Tien-san hegység hóhatára fölött, a ritka levegő, a kemény hideg és a fokozott ibolyántúli sugárzás együttes hatása alá teremtett viszonyok között. A hegyi törzsek előszeretettel vásárolják a gyógynövénygyűjtőktől a szárított hegyi lótuszt, majd alkoholban áztatják és az így kapott tinktúrával kúrálják a hátfájást, a reumát és a csúzt.

Forrás és ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Urania Növényvilág III. – Magasabbrendű növények II., Gondolat Kiadó, Bp., 1976
  • Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János (szerk.): Botanika II. (Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba és funkcionális növényökológiába) – Rendszertan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007
  • Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2007
  • Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998
  • Hortobágy Tibor (szerk.): Növénytan 2., Növényrendszertan és növényföldrajz, Tankönyvkiadó, Bp., 1973