Kőszegi család
A Kőszegi család történelmi nevezetességű középkori család, amelyik a német eredetű Héder nemzetségből származik. Kőszeg központtal az Árpád-kor végén tartományuraságot építettek ki, amelyet Károly Róbert számolt fel. A család ezután több ágra szakadt.[1]
A család története[szerkesztés]
 |
Ezt a szakaszt át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. |
A Héder nemzetség Volfer ágából vált ki és települt át Magyarországra a Kőszegi család két alapítója, Volfer II. Henrik és fia, Volfer Iván. Áttelepülésük után székhelyükről már Kőszegieknek nevezték magukat: az apa lett Kőszegi Nagy Henrik, a fiú Kőszegi Iván.
Kőszegre (Kwszug) érkezésükkor az Óház-tetőn már állt a Felsővár. A Kőszegi grófok a hegység lábánál, a Gyöngyös-völgyben építették fel székhelyüket. Az új erődítmény az Alsóvár nevet kapta. Egyúttal megalapították Kőszegnek városát, ahová német telepeseket hívtak be. A város ma is élő német neve: Güns. A várost idővel különféle kiváltságokkal ruházták fel. Mindvégig ez marad a család központja — abban az időben is, amikor tartományuraságuk már a Dunántúl nagyobb részére kiterjedt.
Kőszegi Nagy Henrik 1274-ben, a fövenyi csatában esett el. Ivadékait a történetírók rendszeresen Németujváriaknak nevezik azon az alapon, hogy ősük a család monostorát Németújvárott építette fel, amikor azt még Küszinnek hívták. Idővel bizonyítást nyert, hogy valójában jogosan nem is bírták, és a történészek átálltak a Kőszegi név használatára. Ennek ellenére a „Németújvári” névalak számos forrásban szerepel.
Folytonosan gyarapították birtokaikat, amiért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel (dux Stiriae), aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város ferences kolostora. A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A Kőszegiek lettek számos későbbi nemes család ősei:
Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályban először Vencel mellé álltak. Miután Károly Róbert 1301 tavaszán rajtaütésszerűen bevonult Esztergomba, ahol Bicskei Gergely (jogilag érvénytelenül) királlyá koronázta, a Kőszegiek szorították Károlyt vissza a Dráván túl, hogy ne tudja megvetni a lábát a Dunántúlon (Rázsó). A következő évben küldött, Kőszegi Iván vezette felmentő seregük felszámolta Károly Róbert dunántúli hódításait és megakadályozta, hogy az ifjú trónkövetelő bevegye Budát.
Részben Vencel adományainak köszönhetően stabilan hatalmukba kerítették:
vármegyéket, amelyekben stabil tartományúri hatalmat építettek ki (ezt még Kőszegi Nagy Henrik kezdte el, majd fia, II. Henrik teljesítette ki. Uralmukat 40–45 várral biztosították (Rázsó).
1337-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és eltávolította őket a nyugati határról. Kárpótlásul az ország belsejében adott nekik birtokokat (pl. Felsőnyéket).
A család ismert tagjai[szerkesztés]
- Kőszegi Nagy Henrik (†1274. szeptember 26–29. között), nádor, országbíró, pozsonyi ispán, a család hatalmának megalapítója a Héder nemzetségből
- Kőszegi Henrik (II. Henrik, †1309. október 23.–1310. május 5. között), szlavón bán, tárnokmester, tartományúr, Nagy Henrik fia
- Kőszegi Iván (másképpen János), Nagy Henrik fia
- Kőszegi Péter, Nagy Henrik fia,
- Kőszegi Miklós, Nagy Henrik fia,
- Kőszegi András, Iván unokája, Kőszegi Gergely fia
Kőszegi Iván[szerkesztés]
Más néven: Kőszegi I. János — Kőszegi Nagy Henrik fia, a család második ismert férfi tagja. Békétlen természete miatt kortársai „lupus repax” (ragadozó farkas) ragadványnévvel illették.
Kőszegi Henrik[szerkesztés]
Kőszegi II. Henrik; Kőszegi Nagy Henrik fia. Szlavón bán, 1302–1305 között tárnokmester; a Kőszegiek kiskirályságának kiépítése, illetve felvirágzása idején ő volt a család feje.
Kőszegi II. János[szerkesztés]
Kőszegi Iván fia; az ő ragadványneve Farkas volt. András után hat évvel, 1326 körül lázadt fel Károly Róbert ellen, de a király ezt a felkelést is gyorsan leverte. Sárvárt elfoglalta, Németújvárt a behódoló Jánosnak a béke fejében át kellett adnia. Kőszeg ezután már végleg a király kezén maradt.
Kőszegi András[szerkesztés]
1314-től Zala vármegyei főispán volt. 1320ban föllázadt a király ellen, de bár több osztrák lovag jött segítségére, Kőszegnél csatát vesztett, és a király elvette birtokait, ide értve magát Kőszeget is — amit a király a hűségén (ekkor még) megmaradt Kőszegi II. Jánosnak adott.
Kőszegi II. Miklós[szerkesztés]
Kőszegi András öccse, aki mindvégig Károly Róbert híve maradt. 1307-ben, majd 1311–1314 között ő volt Magyarország tárnokmestere.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9
- ↑ Századok 1895. 141-48.; Hazai okm. 124, 151, 147; Anjou-kori okm., II. 344 fejez., Cod. Dip. VIII/3. 279.
Források[szerkesztés]
- Magyar Történeti Életrajzok. KUN LÁSZLÓ 1272–1290* ELSŐ KÖNYV
- Rázsó: Rázsó Gyula: A magyar feudális hadsereg fénykora. In: Borus József (szerk.): Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Zrínyi Kiadó, Budapest. p. 60–62.
További információk[szerkesztés]
- Kislexikon. Hozzáférés ideje: 2010. január 14.[Tiltott forrás?]
- Hungary Family index. Hozzáférés ideje: 2010. január 14.
- Roháč, Peter: Rod Kysekovcov v boji proti uhorskému kráľovi Ladislavovi IV. a rakúskemu vojvodovi Albrechtovi I. v rokoch 1284–1290. Vojenská história 2018