Kálmán Attila

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kálmán Attila
Született1938. október 22.[1]
Budapest[2]
Elhunyt2015. október 28. (77 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • politikus
  • tanár
Tisztsége
  • államtitkár
  • magyarországi parlamenti képviselő (1990. május 2. – 1994. június 27.)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Kálmán Attila (Budapest, 1938. október 22.2015. október 28.) magyar pedagógus, gimnáziumigazgató, országgyűlési képviselő, államtitkár.

Élete[szerkesztés]

1957-ben a tanítói, 1963-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett matematikafizika szakos általános iskolai tanári diplomát, amely mellé 1968-ban egy matematika–ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári képesítést és doktori fokozatot is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ekkor már gyakorló tanár volt: 1956-tól 1960-ig a dányi, 1965-ig a kistarcsai általános iskolában tanított, 1968-ig Budapesten, majd 1990-ig a tatai Eötvös József Gimnáziumban volt tanár.

Az 1980-as évek végén fordult a politika felé. Az MDF alapító tagja, 19881990-ben a tatai szervezet ügyvivője volt. Az Antall-kormány idején Tata országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, először az Emberi Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságban, majd 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkár volt. Utóbbi minőségében szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében. 1994-ben kilépett az MDF-ből.

1994-ben a Pápai Református Gimnázium igazgatója lett. 2005-ben visszatért Tatára, ahol a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét (Tatai Református Gimnázium) alapította meg, és vezette is 2010-ig.

Munkái[szerkesztés]

  • Nemeuklideszi geometriák elemei – Tankönyvkiadó, 1989
  • A tatai népfőiskola emlékeiből 1940-1944 (társszerző: Kocsis Lászlóné) – 1987
  • Egyházi iskolák és a magyar társadalom a XXI. század küszöbén (szerkesztő) – 1995

Kitüntetései[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 533. old., ISSN 1787-288X
  • Veszprém megyei kortárs életrajzi lexikon, I. kötet: A–K. Főszerk.: Varga Béla, Veszprém, 2001 (ISBN 9637185291)

További információk[szerkesztés]

  1. a b Attila Kálmán, https://historygreatest.com/attila-kalman-educator-and-politician-died-at-77
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 19.)