Kvazár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A HE 1013-2136 kvazár az Északi Vízikígyó csillagképben. Látszólagos fényessége 17 magnitúdó, távolsága a Földtől 10 milliárd fényév (vöröseltolódás: z=0,785)
Egy közeli kvazár. A ragyogó, központi csillagszerű fényforrás kitakarása után láthatóvá válik a kvazárnak otthont adó halvány galaxis
Az NGC 4319 spirálgalaxis, látszólag mellette (a valóságban sokkal messzebb) a Markarjan 205 kvazár. A galaxisok közelében látszó kvazárokra alapozta Halton Arp mára megcáfolt elméletét, amely szerint a kvazárok a galaxisok magjából „dobódnak ki”

Az 1960-as években a kutatók csillagszerűnek tűnő rádióforrásokat találtak, melyeket kvazároknak neveztek el (az angol quasi-stellar radio sourcecsillagszerű rádióforrások – rövidítéséből). Annak ellenére, hogy a források csillagszerűek voltak, színképük hasonlított a Seyfert-galaxismagok színképjeihez. A Seyfert-galaxisok magjának fényessége a galaxisban található csillagok összfényességének a 10-1000-szerese. A kvazárok luminozitása elérheti a 1012 Lo-t is. A kvazárokhoz hasonló elven termelnek energiát, de sokkal kisebbek a mikrokvazárok, de ezek egy nagy tömegű objektumból (valószínűleg egy fekete lyukból) és egy csillagból állnak, melyek egymás körül keringenek. Legismertebb példájuk az SS 433.

A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk. Ezt néhány fényév átmérőjű korong veszi körül, melynek közelében gyorsan úszó gázfelhők találhatók. A korongtól távolabb pedig, kb. 100 fényévnyire, ott ahol a kvazár egybeolvad az anyagalaxissal, vékonyabb és hidegebb felhők keringenek. 1960-ban már pontosan meg tudták határozni, hol található az űrben rádióforrás. 1962-ben úgy tűnt, mintha egy csillag egybeesne egy rádióforrással, a 3C 273-mal. Maarten Schmidt csillagász jött rá, hogy a rádióforrás színképében látható vonalak megfelelhetnek a hidrogéngáznak, ha a csillagszerű égitest fénye eltolódott a vörös szín felé. A 3C 273 tehát olyan égitest, mely a fénysebesség 16%-ával távolodik tőlünk.

A Földről megfigyelhető égitestek közül a kvazároknak a legnagyobb a vöröseltolódásuk. Ezért a kutatók feltételezik, hogy ezek az objektumok a tőlünk legnagyobb sebességgel távolodó objektumok. A becsült tényleges fényességük és a látszólagos fényességük közötti különbségből megbecsülhető, hogy több milliárd fényévre helyezkednek el, s ezek az egyik legtávolabbi megfigyelhető objektumok a Világegyetemben.

A ma ismert kvazároknak csak kb. 1/10-e bocsát ki rádióhullámokat. A legtávolabbi kvazárok látszólag a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk - ld. Hubble-törvény.[1]

A világegyetemben vannak úgynevezett gravitációs lencsék, melyek eltorzíthatják a kvazárok valódi képét. Ilyen híres lencse például az Einstein-kereszt, mely egy kvazár sokszoros képét mutatja.

Röntgenműholdak segítségével a kvazárok röntgensugárzásában nagyon gyors változásokat fedeztek fel. Ezek időtartama néhány nap és néhány óra között változott. Mivel a változást okozó fizikai folyamat nem terjedhet a fénysebességnél gyorsabban, ezeknek az objektumoknak (például eltérő összetételű beszívott gáz vagy porfelhő) a mérete nem lehet nagyobb néhány fénynapnál.

A kvazárok kapcsolata más objektumtípusokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 3 milliárd fényévre lévő HE0450-2958 kvazár MCS-dekonvolúcióval feldolgozott kép, a központi, csillagszerű fényforrás kivonása után. A képen a kvazárnak otthont adó ősi galaxis látható, melyben, furcsa módon, nincsenek csillagok, csak izzó gázból áll

A kvazárok, a blazárok és az aktív galaxisok egy osztályt alkotnak fizikai kinézetük szerint: mindegyik közepén van egy szupermasszív fekete lyuk. Az aktív ebben az esetben azt jelenti, hogy a közelében elhaladó csillagokat a fekete lyuk hatalmas árapálykeltő ereje ízekre (atomokra) szedi, és anyaguk egy részét – a forgó fekete lyuk dipólszerű mágneses terének megfelelő irányokba – koncentrált sugárnyalábban kilövi a térbe. Ha erre a képződményre (galaxismag, fekete lyuk, anyagsugár (jet)) oldalról nézünk rá, aktív galaxismagot (AGN-t), ha kb. 45 fokos szögben, akkor blazárt (azaz BL Lacertae típusú objektumot), ha pedig pontosan a jet irányából, akkor kvazárt látunk.

Az AGN-ek, blazárok és kvazárok fénye folyamatosan ingadozik, napos és éves, valamint évtizedes és évszázados időskálán is fényességváltozásokat mutat. Ritkán előfordul, hogy egy kvazár kitörést produkál: hirtelen felfényesedik.

A legismertebb kvazárok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő táblázat néhány ismertebb kvazár adatait tartalmazza: látszólagos fényesség magnitúdóban; z: vöröseltolódás; távolság megaparsecben (1 Mpc = 106 pc = 3,26 millió fényév):

Kvazár Fényesség ( m ) Vöröseltolódás Távolság (Mpc)
3C 9
18,2
2,012
6030
3C 47
18,1
0,425
1270
3C 48
16,2
0,367
1100
3C 147
17,8
0,545
1630
3C 191
18,4
1,946
5830
3C 196
17,6
0,871
2160
3C 254
18
0,734
2200
3C 270,3C 271
18,6
1,519
4550
3C 273
12,8
0,158
470
3C 446
18,4
1,404
4200
CTA
17,3
1,037
3110
QSO 2237+0305 A-D
16,78
1,695
2500
ULAS J1120+0641
7,085

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kvazár témájú médiaállományokat.