Kukoricabarkó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Kukoricabarkó
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Bogarak (Coleoptera)
Család: Ormányosbogár-félék (Curculionidae)
Alcsalád: Entiminae
Nemzetség: Tanymecini
Nem: Tanymecus
Faj: T. dilaticollis
Tudományos név
Tanymecus dilaticollis
Gyllenhal, 1834
Szinonimák

Episomecus dilaticollis

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kukoricabarkó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kukoricabarkó témájú kategóriát.

A kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) a bogarak rendjébe és az ormányosbogarak családjába tartozó rovarfaj. A kukorica egyik legnagyobb jelentőségű fiatalkori (juvenilis) kártevője.

Elterjedése[szerkesztés]

Eredetileg Kelet-Mediterrán faj, elterjedt egész Délkelet-Európában, Kis-Ázsiában, Közép-Európában. Legnagyobb egyedszámban száraz és félszáraz, sztyeppi területeken fordul elő. Elterjedésének északi határa Szlovákia. Bár már korábban is jelen volt Magyarországon, kártevőként a II. világháborúig csak Bulgáriában és Romániában tartották számon. Magyarországon először Manninger G. Adolf észlelte kukoricán kártételét 1944-ben.

Ma Magyarországon már mindenütt általánosan elterjedt.

Megjelenése[szerkesztés]

Az imágó[szerkesztés]

Az imágó hossza 5,8-8,3 mm, a test alapszíne fekete, amit hamuszürke, barnásszürke serték borítanak. A szárnyfedőt hosszanti világosabb szürke, vagy világosbarna barázdák díszítik. Közeli rokonától a hegyesfarú barkótól (Tanymecus palliatus) a tor szélessége alapján lehet elkülöníteni, mely a kukoricabarkó esetében szélesebb a hosszánál.

A tojás[szerkesztés]

A henger alakú tojás kezdetben sárgásfehér, a lárva kikelése előtt fénylő fekete. Hossza 1-1,2 mm, a két végén félgömb alakú.

A lárva[szerkesztés]

A kukac típusú lábatlan (apod) lárva a 4. lárvastádiumban 5,2-6,8 mm hosszúságú. színe sárgásfehér. Alakja enyhén ívelt, erősen ráncos.

A báb[szerkesztés]

5,4-6,5 mm hosszúságú. Eleinte fehére színezetű, a vedléshez közeledve fokozatosan bebarnul. A bábot apró szőröcskék fedik.

Életmódja, kártétele[szerkesztés]

Táplálkozása[szerkesztés]

Erősen polifág (sok tápnövényű) faj. Bár Európában őshonos lévén eredeti tápnövénye nyilvánvalóan nem lehet a kukorica, ma mégis ezt tekintjük elsőrendű táplálékának. A tavasszal aktivizálódó imágók a kelő kukorica állományokat megtámadják, a fiatal leveleket U-alakban karéjozva rágják, csökkentve a fiatal növény fotoszintetizáló levélfelületét, gyakran a növényegyed halálát okozva. Gondot okozhat más tavaszi kapás kultúrában (pl. napraforgó, cukorrépa) és sok más növény termesztése során is. A kukoricán kívül fontos tápnövényei kultúrnövényeink közül a kalászos gabonák, takarmányrépa, cukorrépa, szója, napraforgó, bab, alma, őszibarack és a mandula is. Kultúrnövényeken kívül sok gyomnövényen is táplálkozik, mint például a lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia), pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), mezei aszat (Cirisium arvense), szőrös disznóparéj (Amaranthus retrofelxus), fenyércirok (Sorgum halpense), nád (Phragmites australis) illetve kisebb mértékben az apró szulák (Convolvolus arvensis).

A faj lárvái növényi gyökerekkel táplálkoznak, de kártételük nem jelentős. A tápnövény minősége erősen befolyásolja mind a fejlődési sebességüket, mind az imágó kori méretüket. Legoptimálisabb tápnövénynek a kukorica látszik. (goncsarenko 1964)

Szaporodása, életciklusa[szerkesztés]

Minden évben egy nemzedéke fejlődik. A tojásrakás május vége felé történik, a nőstények a tojásokat laza csomókban helyezik el a talajba, egy rétegben, a kukorica növények közelébe. A kikelő lárvák a talajban élnek és táplálkoznak, majd július végén, augusztus elején elérik teljes fejlettségüket, bebábozódnak és bogárrá alakulnak. A telet a bábkamrában töltik a talajban, csak a következő tavasszal aktivizálódnak. A tavaszi kapás növények keléséig általában különböző egyszikű növényeken táplálkoznak, ilyenkor károkat okozhatnak őszi gabonákon is, illetve érzékeny kárt okozhatnak tavaszi árpán.

Védekezés[szerkesztés]

Helyes agrotechnika alkalmazásával egyöntetű, gyorsan, egységesen kelő, gyorsan fejlődő kukorica állomány esetén kártétele jelentősen csökkenthető. Tömeges megjelenésükkor vegyszeres védekezés válhat szükségessé. Legjobb hatékonyság a vetőmagcsávázással érhető el, azonban a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek 2013-mas betiltásával ez a védekezési módszer ma már nem áll rendelkezésre. A talajfertőtlenítés a lárvák számát csökkentheti, de az imágók kártételét nem mérsékli jelentősen. Nagy számú imágó megjelenésekor szükség lehet inszekticides (rovarölőszeres) állománypermetezésre is, mely magas költségei mellett nagyobb környezeti terhelést is jelent a vetőmagcsávázásnál.

Egyéb elnevezései[szerkesztés]

  • kisbarkó
  • déli szürkebarkó
  • szürkebarkó
  • szürke kukoricabarkó
  • kis hegyesfarú-barkó

Források[szerkesztés]

  • Jermy T., Balázs K.. A növényvédelmi állattan kézikönyve 3/B.. Bp.: Akadémiai (1990) 
  • Sáringer Gy. (1952). „A Tanymecus dilaticollis GYLL. kártevése kukoricán”. Növényvédelem 4 (4), 7-9. o.  
  • Sáringer Gy., Móritz I. (1966). „Újabb adatok a kukoricabarkó biológiájának (Tanymecus dilaticollis GYLL.) ismeretéhez”. Növényvédelem 2 (6), 241–248. o.  
  • S.C. Papadopoulou (2012). „[www.cabi.org/isc/FullTextPDF/2012/20123271140.pdf Tanymecus dilaticollis (Coleoptera: Curculionidae): First record on Zea mays seedlings in Greece]” (PDF). Hellenic Plant Protection Journal 5, 65-67. o.  
  • Kurucsai Pál: A kukorica barkó kártevői ellen történő peszticides védekezés hatékonysági és ökonómiai megközelítése. Tudományos Diákköri Konferencia, 2008. április 24., Kaposvár