Kubáni Népköztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kubáni Népköztársaság
Кубанская Народная Республика
1918. február 16.1920. március 17.
Kubáni Népköztársaság címere
Kubáni Népköztársaság címere

Európa 1919-ben, Kubán zölddel jelölve Oroszországon belül
Európa 1919-ben, Kubán zölddel jelölve Oroszországon belül
Általános adatok
Fővárosa Krasznodar
Népesség3500000 fő
Beszélt nyelvek orosz, ukrán
Pénznem rubel
Kormányzat
Államforma köztársaság
Államfő Luka Bych (1917-1918), (1919)
Nikolai Ryabovol (1918-1919)
F. Sushkov (1919-1920)
ElődállamUtódállam
 Orosz BirodalomOroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság 
A Wikimédia Commons tartalmaz Kubáni Népköztársaság témájú médiaállományokat.

A Kubáni Népköztársaság (oroszul: Кубанская Народная Республика; ukránul: Кубанська Народна Республiка) egy bolsevikellenes állam volt az oroszországi polgárháború után, a mai Krasznodari határterület helyén.

A Kubáni Tanács 1918. január 28-án kiáltotta ki a köztársaságot, a függetlenséget pedig február 16-án. Területe kiterjedt az Orosz Birodalom Kubáni határterületére, valamint egyes északi városokra. Rövid fennállása alatt katonai szövetséget kötött az Ukrán Népköztársasággal a bolsevikok ellen. A Vörös Hadsereg csapatai 1919. november 7-én foglalták el az országot.

Története[szerkesztés]

Történelmi háttér[szerkesztés]

Az Orosz Birodalom uralma alatt Kubán kozákok lakta terület volt. Ahogy más provinciákhoz képest, a lakosság demográfiai aránya jelentősen eltért az oroszok lakta területektől. A nyugati területen ukrán származású kozákok éltek, akik 1792-ben telepedtek le. A keleti és déli területeken kaukázusi és doni kozákok éltek, mint őslakosság.

A kubáni kozákok a kaukázusi háborúk (1817–1864) alatt határőrökként szolgáltak, de gyakran fosztogattak a szomszédos oszmán és perzsa területeken. Más háborúkban a kozákok, mint a cár személyes testőrségeként vettek részt. Hűségüknek köszönhetően többféle adómentességet és jogi kedvezményt élveztek. Közigazgatásilag is teljesen elkülönültek az orosz területektől, mivel területeik alapja a katonai csoportok voltak, akik megválaszthatták saját vezetőjüket.

II. Sándor cár reformjainak következtében a Kubáni határterületre oroszok örmények és ukránok vándoroltak be, jelentősen fellendítve az ipart és a mezőgazdaságot. A birtokok eladományozásai miatt később összetűzések alakultak ki a kozákok és a betelepültek között a földek tulajdonjogát illetően.

A februári forradalom[szerkesztés]

Az 1917-es februári forradalmat követően az orosz köztársasági kormány tovább folytatta a első világháború harcait, amivel kivívta a békére vágyó kozákok és kaukázusi népek haragjait. Az orosz frontvonalak nyáron összeomlottak és a kozákok hazatértek, hogy megvédjék szülőföldjüket egy esetleges török inváziótól.

Az Orosz Birodalomban a kubáni kozákok vezetőjét a cár személyesen nevezte ki, jellemzően egy képzett, de nem kozák származású tábornokot. 1917 márciusában a kubáni kozákok nagyobb belpolitikai önállóságért és egy katonai kormány létrehozásáért megmozdulásokat szerveztek, de az eredménytelenség miatt június 17-én kikiáltották a Kubáni Népköztársaságot.

A független Kubáni Népköztársaság[szerkesztés]

Luka Bych, a Kubáni Népköztársaság első államfője

1917. április 30. és május 3. között a kozákok választásokat tartottak Krasznodarban és létrehozták a Kubáni Katonai Tanácsot, elnöke pedig Mykola Riabovil lett.

Az októberi forradalmat követően a kubáni lakosok között éles feszültségek támadtak. A nem kozák származásúak többsége támogatta a bolsevik kormányt és létrehozták a Kubáni Tanácsköztársaságot. Cselekedeteiket a krasznodari kormány elutasította, és 1918. február 16-án kikiáltották a Kubáni Népköztársaság függetlenségét. A függetlenség kikiáltása után a tanácsban választásokat tartottak. A többség az Ukrajnával való egyesülésre szavazott, tartva egy bolsevik támadástól.[1]

1918 márciusában Kornyilov tábornok ellentámadása után megszilárdult a belső rend, és kevesebben támogatták az ukrán egyesülést. Az egykoron a cárt szolgáló kozákok csapatokkal és ellátmánnyal támogatták a fehéreket. Az így megerősödött hadsereg egészen a Don vonaláig visszaszorította a Vörös Hadsereget.

A jelentős katonai sikerek hozzájárultak a kozákok és a kormány közötti kapcsolat gyors javítására. A kormány két csoportja között is alábbhagytak a feszültségek.

Polgárháború Oroszországban[szerkesztés]

Gyenyikin tábornok ellenséges viselkedése miatt a kozákok először egy független államot kívántak létrehozni. Az ukrán unió bukása után szövetséget ajánlottak Grúziának és a többi kaukázusi államnak, de mindegyikőjük elutasította a kérvényt. Gyenyikin tovább csökkentette a kubáni kormány hatalmát, ami hozzájárult az országon belüli ellenzék megerősödéséhez. Sok kozák pártolt el a függetlenség mellől és csatlakozott a Vörös Hadsereghez.

Kubán területe ekkor kiterjedt a Kubáni határterületre, a tereki, dagesztáni és sztavropoli régiók egyes részeire. 1918. december 4-én kiadták az ország második alkotmányát, emellett átnevezték az államot is.

1918 decemberében a kubáni kormány delegációt küldött a párizsi békekonferenciára. Áprilisban a delegáció nemzetközi segítséget kért a Kubáni Népköztársaság függetlenségének megőrzésére, de az Antant államai közül senki nem támogatta a katonai beavatkozást. A Kubáni Népköztársaságot hivatalosan az Ukrán Népköztársaság, az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság,[2] a Német Császárság, az Oszmán Birodalom, a Grúz Demokratikus Köztársaság és az Észak-kaukázusi Köztársaság ismerte el.

Gyenyikin, tartva egy esetleges kozák forradalomtól, megszállta Krasznodar fontosabb középületei és elfogatta a kormány tíz tagját, valamint a békekonferencián rész vevők ellen is eljárást indíttatott. A kozákok többsége ekkor elhagyta a Gyenyikin seregét, aki később totális vereséget szenvedett. Az így az újra működő kormány hajlandó volt szövetséget kötni a bolsevikokkal és Ukrajnával Lengyelország ellen.[3] 1920 elejéig a Vörös Hadsereg megszállta az ország felét és leváltotta a kormányt. Az utolsó cári-kozák csapatok a Krímen keresztül Törökországba menekültek.

Utóélete[szerkesztés]

Mind a szovjet, mind az orosz történészek egyetértettek abban, hogy a kubáni kozák mozgalmak okozták a fehérek vereségét a Kaukázusban. Szerintük a kozákok átpártolása hozta el a bolsevikok gyors sikerét. Egyes ukrán történészek kétségbe vonják a kubáni-ukrán unió tervezetét és katonai szövetségét. Az utolsó élő kubáni miniszter is tagadta a szövetségi tervezetet, de szerinte a túlzott ukrán nacionalizmus okozta a lehetséges bolsevikellenes állam vesztét.  A központi hatalmak országai mind elismerték a kubáni állam függetlenségét.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Примарний день незалежності // Українська Кубань. [2013. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 4.)
  2. As stated by Khoyski, Official Azerbaijan Archives, folio.895, list.1, w. 288, pp.28-49
  3. Kubijovyč, Volodymyr. Ukraine: A Concise Encyclopedia. Toronto: University of Toronto Press, 790–793. o. (1963) 

Fordítás[szerkesztés]