Krími-hegység

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 44° 45′, k. h. 34° 30′

A Krím domborzati térképe, délen a Krími-hegység

A Krími-hegység a Krím félsziget déli részén húzódik a Herszonesz-foktól nyugaton az Illi-fokig keleten. A hegyvidék hossza 150 km, szélessége középső részén 50–60 km. Legmagasabb pontja a Román-Kos (1545 m). A hegység része a megantiklinórium északi részének, amelynek déli része a Fekete-tenger szintje alá süllyedt. A Hegyvidéki Krím domborzatának felépítésére kihatással vannak a tektonikus folyamatok, a kőzetek rétegződése és az exogén folyamatok.

Szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aj-petri Jajla
A Krími-hegység felépítése
Karadag- a tenger felől nézve
Az Arany kapu, egy szikla a tengerben Karadag előtt
A Demerdzsi Jajla
Mészkősziklák a Demerdzsi Jajlán
Az Eklizi-Burun télen
A Bajdarszki kapu (527 m), hágó a Krími-hegységben
A Csatirdahi jajla

Domborzatilag három hegyvidéki övezetet különböztetnek meg:

  • Fő vonulat,
  • Belső rész és
  • Külső rész.

A fő vonulat legnagyobb hegyei a Roman-Kos (1545 m), a Demir-Kapu (1540 m), az Eklizi-Burun (1525 m). A hegység Krím déli partvidékére meredek mészkőlejtők alakjában ereszkedik. A Belső és Külső hegyvidéki rész magassága fokozatosan csökken északi irányban. A vonulatok és vonulatok közötti mélyedések keletkezését a Hegyvidéki Krím boltíves emelkedése idézte elő és az antropogénben végbemenő intenzív eróziós tagolódás. A Krími megantiklinórium határain belül kiválasztódnak a Kácsai, Délparti és Tuaki antiklinóriumok.

Mindezeket szinklinálisok választják el (Délnyugat Krími és kelet Krími). A Krím délkeleti részén helyezkednek el a Szudáki szinklinális és a Szudák-Karadagi gyűrt szerkezet. A Hegyvidéki Krím nagy geológiai szerkezetei tavriai flisch kőzetéből tevődik össze – agyagos pala, felső triászi és alsó jurai homokkövek. A szinklinálisokban ezekre a kőzetekre rakódtak a közép- és felső jurai mészkövek, krétai mészkövek, márga és agyagok. A Kácsai antiklinórium (a Belbek, Kácsa és Alma folyók felső folyásánál), a Délparti (Forosz fok, Jalta), Thaki (Gurzuf, Szudák) antiklinóriumok vulkanikus kőzetekből tevődik össze – lávakő, tufabrekcsákból nagy lakkolitokból – Ajudag, Kasztel, Plekka stb. A Szudák-Karadagi gyűrt szerkezet különálló részekre tört szét, amelyek többszöröse is befedődtek. Itt található a középjurai vulkanikus masszívum – a Karadag, amely lávaanyagokból, szpilitekből, liparitokból, tufabrekcsákból és más anyagokból keletkezett közel 800 m vastagságban. A Szudáki szinklinórium (Szudák-Karadag), közép és felső jurai agyagos, homokköves, konglomerátumos kőzetekből épült fel, amelyek között felső jurai mészkő is található (Szokol, Karaul hegyek). A Fő vonulat északi lejtői a Külső és Belső rész felsőmezozoikumi, paleogéni és neogéni kőzetekből áll. A Fő vonulat a délnyugati és keleti szinklinóriumokhoz kapcsolódik, amelyek vastag felső jurai brekcsaszerű és korallzátonyi mészkőből, márgából, homokkőből keletkezett. A keleti szinklinórium felépítésében fontos szerepet játszottak a kréta és paleogéni üledékek.

Domborzati sajátosságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Krími-hegység három hegyvonulatból áll. Az északi, Külső-vonulat a legalacsonyabb, fokozatosan síkságba megy át. Ennél némileg magasabb a Belső-vonulat. A legmagasabb a déli Fő-vonulat. Csúcsai meghaladják az 1000 métert. Az egész Krími-hegység legmagasabb pontja a Román-Kos (1545 m). Jellemző a lejtők élesen megmu­tatkozó aszimmetriája: a déli lejtők rövidek és meredekek, a déliek hosszúak és lankásak.

A Krími-hegység Fő-vonulatának nyugati és középső része csaknem összefüggő vonulatot alkot, amelyek abban hasonlítanak egymásra, hogy csúcsaik csaknem teljesen, asztalszerűen laposak és erdőtlenek. Az ilyen csúcsokat jajláknak nevezik, ami türk nyelven „nyári legelőt” jelent. Külalakját és szerkezetét tekintve a legérdekesebb közülük a Bajdarszka-jajla (500–700 m), az Aj-Petri-jajla (1200–1300 m) jól megfigyelhető csipkézett csúccsal, a Demerdzsi-jajla, a Babugan-jajla (1400–1500 m) stb. A jajlák csúcsának szélessége néhány száz métertől 3-4 kilométerig terjed. A hegytömbök északi lejtőit sok helyen a folyók felső folyásának mély völgyei, kanyonszerű vízmosások tagolják. Különösen érdekes a krími Nagykanyon.

A jajlák tömbjeit többségükben mészkő alkotja, ami elősegíti a sajátos karsztos domborzatformák keletkezését. Ezek között találunk kisebb méretű barázdákat, különböző méretű víznyelőket, töbröket és mély, természetes kutakat, valamint grottákat (föld alatti üregeket) és hatalmas barlangokat. A legjellemzőbbek a 200–300 m átmérőjű és több mint 40 m mély víznyelők. Nem ritka, hogy a víznyelők alja barlangba megy át. Ezek közül legnagyobb a 13 km hosszú Cservona-barlang, amelyben folyó és tavak találhatók.

Alusta közelében a Fő-vonulat északkelet felől keleti irányba fordul, és ezt az irányt tartja egészen az Illja-fokig. Az Alusta és Szudak közötti Karabi-jajlától keletre megváltozik a Fő-vonulat külseje is. Rövid, többségükben mészkő alkotta gerincekre, élesen csipkézett vonulatokra, csúcsos hegyekre tagolódik, amelyek magasan a völgyek, vízmosások és horhosok által tagolt alacsony hegyek és völgykatlanok fölé emelkednek. Az abszolút magasság 600-800 méterre csökken. Különösen festői szépségű a Szudak közelében található domborzat. A mészkő, az egykori korallzátonyok alkotta tömbök errefelé sziklás hegységeket - Szokil, Alcsak, Karaul-Obu stb. - alkotnak. A Krími-hegység Fő-vonulatát Feodoszija közelében alacsony vonulatok zárják le.

A Fő-vonulat déli lejtőjének alsó részében fekszik a Krím déli partvidéke. Azokon a helyeken, ahol jelentős mértékben átnedvesedett az agyagpala és egyéb kőzetek, földcsuszamlások keletkeznek. Ezek mindenütt előfordulhatnak, de leggyakoribbak a partvidék nyugati részében, ahol a lejtők a legmeredekebbek.

A déli partvidék egyéb részeire a vízmosásoktól, horhosoktól, rövid folyó­völgyektől tagolt eróziós domborzat a jellemző. A folyók a kanya­rulatokban gyakran képeznek szorosokat és vízeséseket. A vízmosások és horhosok lejtőin nagy mennyiségű porhanyós hordalék halmozódik fel, amit nagy esőzések idején magával sodor a lehullott csapadék. Ily módon sárból és kisebb kövekből álló vízőr alakul ki.

A Krími-hegység Külső- és Belső-vonulatára jellemző a lejtők aszimmetrikus volta, aminek oka abban keresendő, hogy a nagyon kemény kőzetek közé kevésbé kemények ékelődtek be. Ezek könnyen lemállanak és elmosódnak. Az ilyen lepusztult térszíneket kuesztáknak (eróziós réteglépcsőknek), a domborzatot pedig kuesztás domborzatnak nevezzük. A lepusztulás után megmaradt völgykatlanszerű bemélyedésekben régóta megtelepedtek az emberek. Szimferopol ugyancsak egy ilyen völgyben jött létre a Szalgir folyó völgyében a Belső- és a Külső-vonulat között.

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegyvidéki Krím fekvése a szubtrópusi öv északi határán, a Fekete-tenger közelsége a hegyvonulatok felépítése és iránya meghatározzák éghajlati sajátosságait. Az éves össznapsugárzás 120-127 kcal/cm2 , amelynek 60%-a a közvetlen napsugárzás (a legnagyobb részarány Ukrajnában). Az éves sugárzási mérleg 60-63 kcal/cm2. A napsugárzás és napsugárzási mérleg mennyiségének nagy részét a tavasz-nyári időszakban mérik, mert a trópusi légtömegek hatására a Krímen ebben az időszakban napfényes időjárás az uralkodó kevés csapadékkal. Az őszi-téli időszakban felhős időjárás van, amely kapcsolatban van a ciklonikus tevékenységgel. Ebben az időszakban hullik a csapadék fő része, eső alakjában. Az éves csapadékmennyiség 500–600 mm, a hegyekben alakul ki. A Krím déli partvidékén a hótakaró nem jellemző, habár minden évben esik. A hegyvonulatok megvédik a déli partvidéket télen a hideg északi légtömegektől, és csak a tenger felől érkezhetnek vagy a hegyvonulatokon átkelve főn szelek alakjában. A leggyakrabban főn nappal keletkezik és néhány órától 2-36 napig tarthat. Fontos szerepet játszik a hegyvidéki krím éghajlatának formálódásában a parti szelek, amelyeket a hőmérsékleti különbség idéz elő (a szárazföld és a tenger között) a meleg időszakban. Nappal tenger felőli, éjszaka part felőli szelek fújnak. A hegyekben hegyi-völgyi szelek keletkeznek: nappal a hegyek felé fújnak éjszaka fordítva. Egyes helyeken a parti szelek a hegyi-völgyi szelekkel keverednek és erősségük növekszik. A Krím déli partvidékének éghajlata szubtrópusi mediterrán. Kialakulása kapcsolatban van a trópusi légtömegekkel, amelyek az Atlanti-óceán felett keletkeznek nyáron és ősszel és a mérsékelt övi tengeri és kontinentális légtömegekkel télen és tavasszal. A téli csapadékos idő kapcsolatban van a ciklonikus tevékenységgel. Télen a közepes havi hőmérséklet +2 +4 °C, nyáron +23 °C fölött van. Jaltában az abszolút minimum -15 °C, keleten -20 °C. A nyár forró és száraz, a párolgás mindenhol magasabb a csapadékmennyiségnél.

Felszíni és felszín alatti vizek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légköri csapadék megoszlása meghatározza a felszíni és felszínalatti lefolyás jellegét. A téli-tavaszi időszakban megyen végbe a lefolyás fő része. Nyáron a lefolyás gyakorlatilag hiányzik. A folyók táplálásában fő szerepet a felszínalatti vizek játsszák, amelyek a jajlai masszívumokon keletkeznek, ahol a karsztüregek elnyelik az olvadó hóvizet. A hegység északi lejtőit folyóvölgyek szabdalják: Szalgír a leghosszabb 232 km (mellékfolyói – Zuje, Buralcsa, Velika Karaszivka), vízgyűjtő medencéjének területe 4010 km2. Krím folyóinak közepes lefolyása 1,5-2,0 m3/sec, maximális – 118-220 m3/sec. A folyók felső folyásán víztározókat létesítettek a települések vízellátására. A déli lejtők folyói rövidek, kövesek a medrek, vízgyűjtő medencéjük kicsi. Völgyeikben a nyári nagy esők idején kő és sárlavinák keletkeznek, amelyeknek nagy romboló hatása van. Egyes déli folyókon vízesések keletkeznek: Ucsanszu (az Ucsanszu folyón), Dzsur-Dzsur (az Ulu-Ureny folyón)

Talaj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A talajképző kőzetek sokfélesége az éghajlati feltételek változása a magassággal és a hegyoldalak megvilágításával és az ehhez kapcsolódó növényzeti váltakozással, a denudációs folyamatok jellegének változásával a talajtakaró mozaikszerű elrendeződése alakult ki. Különbségek vannak a talaj és növényzet elterjedésében az északi és déli hegyoldalak és a keleti-nyugati területek között. Az előhegységben csernozjomok alakultak ki a karbonátos, delluviális köves és agyagos üledékeken és szolonyeces csernozjomok az agyagos kőzeteken. Tömör kőzetek 60–100 cm mélységben találhatók. A talajok kövesek, morvásak. A szántási réteg humusztartalma 3,5-4,0%. Szolonyeces csernozjomok a hegyek közötti völgyekben terjedtek el. A mészkőből és márgából álló lejtőkön és platókon karbonátos gyeptalajok és karbonátos-televényes talajok keletkeztek. Száraz erdők és bokros területek alatt rozsdabarna hegyi-erdőssztyeppei és barna talajok keletkeztek. Az elsők valamikor erdei növényzet alatt voltak. Az ember gazdasági tevékenységének hatására alakultak át. Vastagságuk 60–80 cm, humusztartalmuk 5%-ig terjed. A barna talajok ritka xerofitaerdők alatt jöttek létre, a sztyeppei növényzet jelentős részvételével. A Fő vonulat lejtőin rozsdabarna hegyi-erdei és rozsdabarna gyeptalajok találhatók. A jajlai masszívumok felszínét hegyi-réti és hegyi-sztyeppei talajok fedik.

Növény és állatvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegyvidéki Krímen megtalálható a félsziget majdnem mindegyik növényfaja. Úgy tartják, hogy a krími növényzet a mediterrán növényzet része. A hegyvidéki Krímet a Földközi-tengeri erdős területekhez sorolják. Az erdővel való borítottság 32%. A legnagyobb mértékben terjedt el a tölgy (64%), bükk (15%), gyertyán és erdei fenyő (6,3-6,3%). A hegyvidéki Krím északi oldalain elterjedtek az erdős sztyeppei, bükkös-gyertyános, tölgyes, övezetek, a déli oldalon – tengermenti bokros és borókafenyős-tölgyes erdők, krími fenyős erdők, bükkösök, erdei fenyős erdők. A legfelső növényövet a jajlai réti sztyeppék foglalják el.

A hegyvidéki Krím állatvilágára jellemzőek a gímszarvas, őz, vaddisznó, közönséges barnafogú egér, mókus, kövi menyét, borz stb. A madarak között – szajkó, fekete rigó, pinty, vörös kánya, héja, bagoly, fekete keselyű, szirti sas. A hüllők között ismert a lábatlan gyík, sikló, krími gekkón, sárgahasú kígyó, leopárd kígyó. Ezenkívül található – skorpió, moszkitók, tücsök stb.

Természetföldrajzi öveződés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetvilági különbségeket a természet-földrajzi területek határain belül a geológiai-geomorfológiai felépítés és a magassági övek elhelyezkedése határozza meg. Ezek alapján a hegyvidéki Krímen három természetföldrajzi területet különböztetünk meg:

  • Előhegység
  • Fő hegyvonulat területe
  • Krím déli partvidéke

Előhegység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az előhegyi erdőssztyeppei terület kiterjed a belső és a külső kueszta vonulatra és a vonulatok között húzódó bemélye­désekre. Az előhegyek éghajlata félig aszályos, meleg, a telek enyhék. A talajtakaró vegyes összetételű. Errefelé a legelterjedtebbek az előhegyi csernozjomok és a gyepes-meszes talajok, délnyugaton barna talajok is előfordulnak. A legfon­tosabbak a kuesztás sztyeppéi területek, amelyeket az ember mezőgazdasági művelés alá vont (napjainkban itt szőlőt termesztenek), valamint a kuesztás erdőssztyeppei, erdei kuesztás területek. A leginkább hasznosítottak a vonulatok közötti lankás, dimbes-dombos bozótos sztyeppéi tájak. Itt található a települések többsége, van vasút és műút. A Belső-vonulatban akadnak még alacsonyhegyi erdei tájak, a folyóvölgyekben pedig völgyi-teraszos tájak.

A fő hegyi-réti-erdei vonulat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E terület nevében jól megmutatkoznak legfontosabb tájbeli sajátosságai: az erdei és a réti komplexu­mok túlsúlya. A Fő-vonulat különböző részeinek éghajlati sajátosságai eltérőek. E sajátosságok és a nyugat-keleti irányban változó domborzat határozta meg a tájak sokszínűségét. Az éghajlat egészében véve az alacsony hegységben található mérsékelten forró félig nedvestől a nyugati jajlák hűvös, rendkívül csapadékos éghajlatáig váltakozik. Valamennyi táj alacsonyhegyire, középhegyire és jajlai tájakra tagolódik. Az alacsony- és a középhegyekben vegyes összetételű erdőket találunk. A faállomány összetételét a lejtők fekvésének iránya, elhelyezkedése szabja meg. Leggyakrabban tölgyesekkel, jegenyefenyő-tölgyerdőkkel, erdei ­fenyvesekkel, bükk-gyertyánosokkal találkozhatunk.

Krím déli partvidéke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A krími déli partvidéki szubtrópusi mediterráneum mint természeti terület egybeesik a Fő-vonulat déli oldalának tengermelléki tájövével. A terület domborzatában a mély folyóvölgyek, vízmosások és horhosok által tagolt alacsonyhegység dominál. Az éghajlat a mediterrán éghajlattípus jegyeit viseli magán: nyugaton forró száraz, a tél mérsékelten meleg, keleten nagyon száraz, a tél pedig nagyon enyhe. A leggyak­rabban előforduló tájak sziklásak. A terület legfontosabb tájai az alacsonyhegysé­gek, a ritkás erdők reliktum jegenye fenyvesekkel - erdei fenyvesekkel, a csuszamlásos alacsonyhegységek jegenyefenyvesekkel-tölgyesekkel, a lejtős, erősen tagolt alacsonyhegységek ritkás jegenyefenyő-erdőkkel és tölgyes-pisztáciás bozótossal a teraszos kiképzésű, lejtős síkságok és alacsonyhegységi vonulatok ürömmel és pázsitfűfélékkel benőtt és árvalányhajas, csenkeszes sztyeppekkel. Sajátságos tájak alakultak ki az Aju-Dag, a Kasztéi és más lakkolit hegyek határain belül, ahol főleg lomblevelű erdők és tölgyes szárazságtűrő bozótosok nőnek örökzöld aljnövényzettel. Jellegzetes külső képet mutatnak a vulkanikus tengermellék alacsonyhegységi tájai, az olyanok, mint például a Kara-Dag, ahol ritkás tölgyesek és sztyeppék találhatók.

A különleges éghajlati feltételek lehetővé teszik, hogy e természeti területen illóolaj-tartalmú növényeket, egyebek mellett rózsát, levendulát, zsályát, valamint kiváló minőségű szőlőt termesszenek. A gyógyhatású éghajlatnak, a festői szépségű hegyeknek, a meleg tengernek, az egzotikus növényeknek köszönhetően e vidéket régóta gyógyító erejű helynek és az aktív rekreációs tevékenység vidékének tekintik. Nagyon sok táj megváltozott, egyesek teljesen átalakultak az antropogén tevékenység hatására.

Természetvédelmi területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Krím ter­mészetének gazdasági hasznosítása következtében számottevő mértékben megváltozik a talaj, a növényzet, az erdei vadak életkörülményei. A természetes tájakat felváltják az antropogén tájak. Valamennyi természeti komponens és természeti komplexum védelemre és ésszerű módon történő hasznosításra szorul. Ennek érdekében a krími hegyvidéken közel 120 természetvédelmi területet hoztak létre, amelyek megtalálhatóak mindhárom természeti területen.

Az előhegységben csaknem 30 természeti objektumot nyilvánítottak védetté. Találunk közöttük 12 tölgyligetet, a Mangul-Kale maradványhegyet, a Belbek- és a Kacsini-kanyont, néhány olyan barlangot, amelyek egykoron a paleolitikumban élt ember lakhelyéül szolgáltak stb. A Fő-vonulat védett tájai között mintaként szolgálhat a Jaltai Hegyi Erdei Védett Terület, a Krími Nagykanyon Ideiglenesen Védett Terület, az Aj-Petrin található védett bükkligetek stb.

A déli partvidéken a jelentős természeti emlékek közé tartozik a Martyan-fok és a Kara-Dag Védett Terület. Ezenkívül védelem alatt áll még 27 táj és 15 partszakasz. E területen az ember és a természet harmonikus együttélésének kiváló példájául szolgálnak a több mint 1000 ha kiterjedésű parkok, amelyek közül tizenhetet a parképítő művészet emlékévé nyilvánítottak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Krími-hegység témájú médiaállományokat.
  • Maszljak P. O., Siscsenko P. H. (2000): Ukrajna földrajza. Kísérleti tankönyv a középiskolák 8–9. osztálya számára. Szvit, Lviv.
  • Rudl József (1999): A Szovjetunió utódállamainak földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.
  • Zasztavnij F. D. (2004): Ukrajna természeti földrajza. Tankönyv a 8. osztály számára. „Szvit”, Lviv.
  • Географічна енціклопедія України. Том 1–3. УРЕ, Київ, 1989.
  • Маринич О. М., Шищенко П. Г. (2003): Фізична географія України. Підручник. Знання, Київ.