Kozica (Vrgorac)

	Kozica
	Kozica látképe
; Kozica címere	; Kozica zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Split-Dalmácia
Község	Vrgorac
Jogállás	falu
Irányítószám	21275
Körzethívószám	(+385) 21
	Népesség
Teljes népesség	34 fő (2021. aug. 31.)
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	341 m
Terület	7,84 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 43° 15′ 42″, k. h. 17° 13′ 01″Koordináták: é. sz. 43° 15′ 42″, k. h. 17° 13′ 01″
	A Wikimédia Commons tartalmaz Kozica témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a Vrgorac községbeli Kozica településről szól. Hasonló címmel lásd még: Kozica (egyértelműsítő lap).

Kozica falu Horvátországban, Split-Dalmácia megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Makarskától légvonalban 16, közúton 27 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 14, közúton 16 km-re északnyugatra, Közép-Dalmáciában, a Biokovo-hegység keleti lábánál az A1-es autópálya mellett fekszik. Közigazgatásilag Vrgorachoz tartozik.

Története[szerkesztés]

Kozica területe a régészeti leletek tanúsága szerint már az ókorban is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. Jelenlétüket számos a település határában megtalálható halomsírok igazolják. Az itt talált vas szekercét és kopját a spliti régészeti múzeumban őrzik. A rómaiak hosszú ideig tartó harcok után csak az 1. században hódították meg ezt a vidéket. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után békésebb idők következtek, de a római kultúra csak érintőleges hatással volt erre a térségre. A horvát törzsek a 7. század végén és a 8. század elején telepedtek le itt, ezután területe a neretvánok kenézségének Paganiának a részét képezte. Kozica első írásos említése 1434-ben a kreševói oklevélben történt. A török a 15. század második felében szállta meg ezt a vidéket, mely a 18. század elején szabadult fel végleg a több mint kétszáz éves uralma alól. A török uralom után a település a Velencei Köztársaság része lett. A török uralom végével a környező településekkel együtt népesült be, a betelepülők ferences szerzetesek vezetésével főként a szomszédos Hercegovinából érkeztek. A lakosság főként földműveléssel és állattartással foglalkozott, de a határhoz közeli fekvésénél fogva eleinte még gyakran kellett részt vennie a velencei-török összecsapásokban. A plébániát 1763-ban alapította Stjepan Blašković püspök, ekkor még a mainál jóval nagyobb területen. A 19. század elejéig Rašćane egy része, 1886-ig a slivnoi plébánia egy része, 1922-ig pedig Poljica is ide tartozott. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1857-ben 611, 1910-ben 1106 lakosa volt. 1918-ban az új Szerb-Horvát-Szlovén Állam, majd később Jugoszlávia része lett. Röviddel a Független Horvát Állam megalakulása után 1941. április 17-én olasz csapatok vonultak be a vrgoraci területre. 1942. június 15-én rövid időre elfoglalták a partizánok, majd visszavonultak a Biokovo-hegységbe. A partizánok által kivégzettek között meg kell említeni Ladislav Ivanković kozicai plébánost. Az olasz csapatok védelmét élvező csetnikek még ez évben a község több településén gyújtottak fel házakat és végeztek ki embereket, főleg nőket, gyermekeket és öregeket. Az anyakönyv szerint a háború alatt Kozica embervesztesége volt a térségben a legnagyobb, 225 fő. Olaszország kapitulációja után 1943-ban német csapatok szállták meg a vidéket. 1944. október 24-én a németek kivonultak és két nappal később Vrgorac környéke felszabadult. A település a háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben 56 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása^[2]^[3]
1857	1869	1880	1890	1900	1910	1921	1931	1948	1953	1961	1971	1981	1991	2001	2011
611	666	779	904	1.026	1.106	1.139	1.093	736	756	701	481	258	196	109	56

Nevezetességei[szerkesztés]

Szent Illés próféta tiszteletére szentelt plébániatemploma^[4] 1765 és 1785 között épült, 1890-ben renoválták. Homlokzatát nyolcágú kőrozetta díszíti két, félköríves záródású ablakkal. Az oromzaton kőkereszt látható. A bejárat feletti keresztet 1901-ben Krisztus születésének évfordulójára helyezték el. A templom három fa oltárát 1863-ban készítette az imotski Stipe Rako mester. A főoltáron Szent Illés faszobra áll, a mellékoltárok Szűz Mária és Szent Antal tiszteletére vannak szentelve. A liturgikus tárgyak közül említésre méltó az a régi fakereszt, melynek készítési ideje ismeretlen. A templomot 1942-ben a csetnikek felgyújtották. 1997-ig harangtorony nélkül állt, ekkor építtette az akkori plébános Jakov Viro atya a 14 méter magas kővel burkolt beton harangtornyot, melyben két harang található.

A temetőben állt kisebb régi templomot lebontották, de boltozott apszisát meghagyták. 1977-ben a maradványokat temetőkápolnává építették át. Oltára előtt feliratos sírkő látható.

Illír halomsírok találhatók Vuletići, Pavići, Košćel, Jujnovići, Vekići és Katići településrészeken, valamint a Šaranac-Kozica út mentén is. Kozica-Umacon történelem előtti erődítmény maradványa található. Vrutkora na Crkvini alatt középkori temető maradványai találhatók néhány ornamentikával díszített sírkővel.

A Zagvozdot és és Vrgoracot összekötő út déli oldalán a Makarskát Kozicával összekötő út építésének részeként emelt emlékmű kőpiramisának maradványai.^[5] A piramis alakú emlékművet császári koronával a tetején 1880 júniusában és júliusában Dalmácia osztrák közigazgatásának idején, az építkezés tiszteletére állították fel. A 32 km hosszú, ún. „Radić út” 1876 és 1878 között épült, és Gavril (Gabriel) Rodić báró dalmát kormányzóról nevezték el, aki nagyon elkötelezett volt az út megépítésében. Az út abból a szempontból is jelentős volt, hogy Makarskát, azaz a tengerpartot a Biokovo-hegység szikláin át kötötte össze a Dalmácia belsejében lévő főúttal, amely Zárából Dubrovnikba vezetett. Az emlékmű 1944-ben, második világháborúban súlyosan megsérült, de a fennmaradt grafikai ábrázolások szerint a piramist három kőlépcsőből álló négyszögletes alapra helyezték, amely a teteje felé lejtős profilozott alapzatban folytatódott. Ezeket a kőelemeket a mai napig megőrizték. A tövénél vastagabb kőlapokból összeállított kőkocka nyugati lapján horvát nyelvű, nagybetűs felirat volt bevésve. A kocka fölött egy profilozott kőlap, egy koszorú volt, amely hét azonos magasságú prizmából álló kőpiramist hordoz, és a tetején a császári koronával végződött. Az emlékmű felső részei nem maradtak fenn, kivéve az egyik kőlapot, amely az említett kockát alkotta. Mindazonáltal ez a dalmáciai osztrák közigazgatás jelentős, a 19. század végi emlékműve, amely e terület egyik legfontosabb útjának megépítésére emlékeztet.