Kovács Klára

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kovács Klára
Életrajzi adatok
Született1939május 20. (84 éves)
Budapest
HázastársaCs. Szabó István
Pályafutása
IskoláiBábszínészképző Tanfolyam (1972)
Aktív évek1962
Híres szerepeiJulika Molnár Ferenc: Liliom
Hupikék Péter Urbán Gyula: Hupikék Péter
Picur Pom Pom meséi

Kovács Klára IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

Kovács Klára (Budapest, 1939. május 20. –) magyar bábművész, színésznő.

Életpályája[szerkesztés]

Budapesten született, 1939. május 20-án. Magáról mesélte:

„Az iskolám épületében egy színház működött, tagokat kerestek. Jelentkeztem, és felvettek. A Török Pál utcai Pinceszínház egy romos raktárhelyiségből vált a fiatalok színházává, annak idején magam is részt vettem a felújításában. Az Astra Marionett Stúdió, amelynek alapító tagja voltam, 1966-ig működött itt. Később elvégeztem az Állami Bábszínház színészképzőjét. Aztán sok helyen megfordultam, például a Pannónia Filmstúdióban rajzoltam. A pécsi Nemzetközi Bábfesztiválon ’69-ben ismertem meg Istvánt, azóta együtt élünk, és dolgozunk. Két lányunk született, a nagyobbik újságíró, a kisebbik művelődésszervező, és elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet.[1]

Bábszínészi pályáját az Astra Bábegyüttes tagjaként kezdte 1962-ben, 1985-ig játszott itt. 1972-ben végezte el a Bábszínészképző Tanfolyamot és egy évadig az Állami Bábszínház tagja volt. 1973-tól szabadfoglalkozású művésznő. 1990-től a Budai Bábszínház alapító igazgatója és művésze. Játszott többek között a Bartók Gyermekszínházban, a Váci Nézőtér Színházban is és a televízió több műsorában. Szinkronhangként leginkább a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatban Picur hangjaként ismert. A Varázsműhely című televíziós sorozat főanimátora volt és több mesejáték dalszerzője.

Fontosabb színházi szerepei[szerkesztés]

Filmes és televíziós szerepei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]