Koszmosz–26

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Koszmosz–26
Gyártó Yuzhnoye Design Office
Indítás dátuma 1964. március 18.
Indítás helye Kapusztyin Jar
Hordozórakéta Kosmos 63S1
COSPAR azonosító1964-013A
SCN00766

A Koszmosz–26 (oroszul: Космос–26) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Műszaki műhold, az első geomágneses kutatásokat végző műhold.

Küldetés[szerkesztés]

Feladata volt a Föld mágneses terének mérése pályasíkja mentén, illetve a Nap részecskesugárzásának hatására létrejövő mágneses aktivitás által keltett összetevők vizsgálata. Szolgálatával az emberrel végrehajtott űrrepüléseket segítette.

Jellemzői[szerkesztés]

Polgári (tudományos) rendeltetésű, az OKB–1 tervezőirodában kifejlesztett és megépített DSZ–MG típusú műhold. Üzemeltetője a szovjet Akadémia.

1964. március 18-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 91 perces, 49 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 266 kilométer, az apogeuma 378 kilométer volt. Hasznos tömege 365 kilogramm. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított űreszköz. Energia ellátásuk napelemekkel, kémiai akkumulátorokkal történik, biztosítva a tartós szolgálatot.

Felépítését tekintve két félgömbbel lezárt hengeres test. A felső félgömbben helyezték el a tudományos készülékeket, külső felületén az érzékelőket. A hengeres részben a szolgálati egységeket (programvezérlő, adatrögzítő, telemetria). Hátsó félgömbben az energía ellátást biztosító kémiai akkumulátorok kaptak elhelyezést. Az egyenletes belső hőmérsékletet cirkuláló (nitrogén) gáz biztosította. A hőegyensúlyt sugárzás elnyelő anyaggal illetve zsalus radiátorral biztosították. A fedélzetén elhelyezett két protonmagnetométer érzékelőit egymásra merőlegesen, a műhold testétől 3,5 méter távol helyezték el. A méréstartomány 0,5-2 T, a mérési pontosság 0,3-0,5 mT volt. A mérőadókat 32 másodpercenként kapcsolták be. A mért adatokat fedélzeti magnetofonon tárolták, elektromos jelek formájában küldték a Földre.

1964. szeptember 28-án 194 napos szolgálatot követően földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Elődje:
Koszmosz–25

Koszmosz-program
1964

Utódja:
Koszmosz–27