Kossa István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a miniszterről szól. Hasonló címmel lásd még: Kósa István (egyértelműsítő lap).
Kossa István
Magyarország iparügyi minisztere
Hivatali idő
1948. augusztus 5. – 1949. június 11.
ElődSzakasits Árpád
Utóda tisztség kettévált nehéz- és könnyűipari miniszterségre (Zsofinyecz Mihály, Marosán György)
Magyarország pénzügyminisztere
Hivatali idő
1949. június 11. – 1950. február 24.
ElődGerő Ernő
UtódOlt Károly
Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke
Hivatali idő
1951 – 1952. január 5.
Elődnem volt
UtódHorváth János
Magyarország kohó- és gépipari minisztere
Hivatali idő
1952. január 5. – december 6.
ElődZsofinyecz Mihály
Utódkettévált Általános Gépipari Minisztériumra és Kohászati Minisztériumra
Magyarország általános gépipari minisztere
Hivatali idő
1952. december 6. – 1953. július 4.
Elődnem volt
Utódbeolvasztották a Kohó- és Gépipari Minisztériumba
Magyarország pénzügyminisztere
Hivatali idő
1956. október 24. – 1957. május 9.
ElődOlt Károly
UtódAntos István
Születési névKósa István
Született1904. március 31.
Balatonlelle
Elhunyt1965. április 9. (61 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Párt
Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Kossa István témájú médiaállományokat.

Kossa István (eredeti neve: Kósa István, Balatonlelle, 1904. március 31. – Budapest, 1965. április 9.) magyar politikus, eszperantista, aki a két világháború között szociáldemokrata szakszervezeti vezető és a Villamos Szövetség főtitkára lehetett. A háború után magas pozíciókat tölthetett be, mint kommunista politikus, országgyűlési képviselő és miniszter is volt.

Élete[szerkesztés]

Ifjúsága, szociáldemokrata korszaka[szerkesztés]

Házasságon kívül született, így napszámosként dolgozó anyja vezetéknevén anyakönyvezték. Apja ismeretlen. Négyévesen elárvult, egy időre árvaházba került, végül rokonai vették magukhoz és gondoskodtak taníttatásáról. A keszthelyi piarista gimnázium elvégzése után leérettségizett és Budapestre költözött, ahol egy ideig a Neues Politisches Volksblatt nevű újságnál volt gyakornok, majd 1922-ben a BSZKRT-nél lett villamoskalauz. 1928-ban lépett be a Villamos- és Helyi Érdekű Vasúti Alkalmazottak Szövetségébe (röviden Villamos Szövetség), ahol – miután 1932-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba – 1933 elején főtitkárrá választották. Röviddel ezt követően illegális újság terjesztésének vádjával őrizetbe vették, de ártatlannak bizonyult, és felmentették. 1940-ig töltötte be a Villamos Szövetség titkári funkcióját, közben igyekezett megakadályozni a nyilasok terjeszkedését a szakszervezetben. 1942-ben más szakszervezeti vezetőkkel együtt a megszállt Ukrajnába vezényelték a 401. büntetőszázaddal, de 1943 januárjában átszökött a fronton és szovjet fogságba esett. Itt (miután még Magyarországon megismerkedett Demény Pál illegális kommunista mozgalmával) a KMP emigráns szárnyával is kapcsolatba került. Elvégzett egy antifasiszta tanfolyamot, majd ő is bekapcsolódott a hadifoglyok közti propagandába.

Kommunista szakszervezeti vezető[szerkesztés]

A KMP utasítására 1944 novemberében tért vissza Magyarországra: kapcsolatépítés céljából Szegeden keresztül a még ostromlott Budapestre ment, ahol a Magyar Front képviselőivel, Darvas Józseffel és Ortutay Gyulával tárgyalt az ideiglenes kormány létrehozásáról. 1945 januárjában beválasztották az MKP budapesti Központi Vezetőségébe, illetve annak Vas Zoltán vezette titkárságába. Miután a hazatérő emigránsokból álló debreceni KV összeolvadt a budapestivel, májusban kikerült a KV titkárságából, ugyanakkor az újonnan létrehozott Politikai Bizottság tagja lett. Eközben Apró Antallal közösen a szakszervezetek újjászervezésén dolgozott. 1945 februárjában a Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) főtitkárává választották, ennek képviseletében novemberben rész vett a Szakszervezeti Világszövetség párizsi alakuló ülésén, ahol a végrehajtó bizottság tagjává választották. Kossa híve volt a szakszervezetek önállóságának, ezért ellenezte pártellenőrzés alá vonásukat. Mivel az MKP meghatározó tagjai ezzel ellentétes állásponton voltak, Kossa befolyása egyre csökkent, végül 1948. augusztus 7-én lemondott a szaktanácsi főtitkárságról.

Állami funkciók a Rákosi- és Kádár-korban[szerkesztés]

Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter
(A Postamúzeum képe)

Kossa 1945 áprilisban (még szakszervezeti jelöltként) Budapestről, novemberben már MKP-listásként Győr-Moson-Sopron megyéből, 1947 augusztusától haláláig pedig Veszprém megye képviseletében jutott be a mindenkori törvényhozásba. 1948. augusztus 5-én iparügyi miniszterré nevezték ki, majd 1949 júniusától 1950 februárjáig a Dobi-kormány pénzügyminisztere, egyben a gazdaságirányítás csúcsszerve, a Népgazdasági Tanács tagja volt. Befolyása azonban egyre csökkent: 1950 februárjában elvesztette PB-, majd áprilisban KV-tagságát is. (Ide 1951 februárjában póttagként visszakerült, de érdemi beleszólása nem volt az irányításba.) Előbb az Országos Munkaügyi Bizottság elnökségét bízták rá, majd decembertől a kohó- és gépipari miniszter első helyettese lett, 1951-ben pedig az Állami Egyházügyi Hivatal vezetésével bízták meg. 1952 januárjában kohó- és gépipari, decemberben pedig általános gépipari miniszterré nevezték ki a Rákosi-kormányban. Az első Nagy Imre-kormány idején a Munkaerő-tartalékok Hivatalának elnöke, majd 1954 végétől az Országos Tervhivatal elnökhelyettese volt.

Az 1956-os forradalom idején, október 26–31. között a második Nagy Imre-kormány pénzügyminisztere volt, ezután a pártszékház telefonközpontját irányította. Amikor november 4-én rádión bejelentették a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” megalakulását, kiderült, hogy annak Kossa is a tagjai közé került: újfent pénzügyminiszteri tárcát kapott. 1957 februárjában az MSZMP KB tagjává választották, májusban pedig közlekedés- és postaügyi miniszterré nevezték ki. 1963 decemberében, alig másfél évvel halála előtt nyugdíjazták.

1945–1949 között a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége (MADOS) elnöke volt, majd ezt követően még 1953-ig töltötte be a Magyar Sakkszövetség elnöki tisztségét.[1]

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

  • Munkásegységgel – a magasabb életszínvonalért. Farkas Mihály, Kossa István, Apró Antal felszólalásai a Magyar Kommunista Párt 3. kongresszusán; Szikra, Bp., 1946
  • A szakszervezetek mai feladatai; Athenaeum Ny., Bp., 1946 (A Szakszervezeti Tanács könyvtára)
  • Az értelmiség és a szakszervezetek; Szakszervezeti Tanács, Bp., 1947 (A munka könyvtára)
  • A szakszervezeti mozgalom kérdései; hozzászólás Vas Miklós, Surányi Péter; Szakszervezeti Tanács, Bp., 1947 (A munka könyvtára)
  • Üzemi bizottságok kézikönyve; szerk. Kossa István, Szakasits Antal, Nagy Béla; Szakszervezeti Tanács, Bp., 1947
  • A magyar szakszervezeti mozgalom története Kossa István előadása 1947. jan. 3-án; Szikra, Bp., 1947 (A Magyar Kommunista Párt politikai akadémiája)
  • Kőműves József–Kossa István: Mik a biztosítottak jogai betegség, öregség, rokkantság, özvegység, árvaság és baleset esetére?; OTI–Szakszervezeti Tanács, Bp., 1947
  • A magyar szakszervezetek új feladatai; Szakszervezeti Tanács–Munka, Bp., 1948 (Munka könyvtára)
  • Dunától a Donig; Athenaeum Ny., Bp., 1948
  • Kádár János–Marosán György–Kossa István: A párttal a népért; Szikra, Bp., 1948
  • Fordulat a szakszervezeti mozgalomban. Referátum a szakszervezeti vezetők 1. országos értekezletén. 1948. márc. 20.; Szakszervezeti Tanács–Munka, Bp., 1948
  • Kossa István nyilatkozata a szociális gondoskodásról, a szakszervezetek és az új Függetlenségi Front viszonyáról, és élmunkásokról; Szikra, Bp., 1948
  • Nehéz ébredés. Önéletrajzi regény; Szépirodalmi, Bp., 1957
  • A magyar közlekedéspolitika időszerű kérdései; Kossuth, Bp., 1962
  • Vissza a Dunához. Regény; utószó Barabás Tibor; Szépirodalmi, Bp., 1965

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Vajda Árpád (1966. február). „Sakkozók a Magyar Irodalmi Lexikonban”. Magyar Sakkélet 16 (2), 24. o.  

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kossa_István&oldid=26776521”