Koronaüveg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A koronaüveg gyártása a Nagy Francia Enciklopédiában

Koronaüvegnek, illetve holdüvegnek a 9–10. században még a Szíriában föltalált forgatásos-pörgetéses eljárással előállított kis (legfeljebb 30 cm²-es) üvegtáblákat nevezték. Miután a 10. században feltalálták a hengerfújást, az üvegtáblákat egészen a 19. századig ezzel a módszerrel készítették, és a koronaüveg korai jelentése feledésbe merült.[1]

A 17. századtól koronaüvegnek a fénytani üvegek egyik fajtáját nevezik. Ez olyan, a többi fénytani üveghez hasonlóan különlegesen tiszta és homogén anyagú üveg, amelynek törésmutatója a közönséges táblaüvegénél nagyobb (1,52–1,62),[2] de a flintüvegét nem éri el. Diszperziója > 55 (a flintüvegé < 50).[3]

Alapváltozatának kémiai összetétele a cseh kristályüvegével nagyjából azonos (de annál homogénebb). Knapp Oszkár 1940-ben kiadott munkája[4] az alábbi fajtáit különbözteti meg:

  • közönséges koronaüveg (SiO2: 73%; Al2O3: 2%; CaO: 3%; Na2O: 5%; K2O: 17%)
  • baritkoronaüveg (SiO2: 48%; Al2O3: 1%; CaO: 0; Na2O: 1%; K2O: 7%; B2O3: 4%; ZnO: 9%; BaO: 30%)
  • bórkoronaüveg (SiO2: 71%; Al2O3: 5%; CaO: 0; Na2O: 10%; B2O3: 14%)
  • fluorkoronaüveg (SiO2: 53%; Al2O3: 9%; CaO: 0; Na2O: 0; K2O: 16%; B2O3: 16%)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szabó Károlyné: Síküvegek gyártása, jellemzői és feldolgozása. [2014. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 8.)
  2. Törésmutatók (Raytracer). [2018. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 1.)
  3. Optikai üveggyártás
  4. Knapp Oszkár: Az üveg

Források[szerkesztés]