Korompay György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Korompay György
Korompay György
Korompay György
Születési név Krompecher György
Született 1905. január 3.
Budapest
Elhunyt 1991. szeptember 4. (86 évesen)
Galyatető
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása építészmérnök,
városépítész,
kutató és szakíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Korompay György témájú médiaállományokat.

Korompay György (1941-ig: Krompecher György) (Budapest, 1905. január 3.Galyatető, 1991. szeptember 4.), építészmérnök, városépítész, elméleti kutató és jelentős szakíró. Egyetemi doktor (1940) és a műszaki tudományok kandidátusa (1967). A Budapesti Műszaki Egyetemen Warga László által alapított városépítési tanszék második vezetője. 1944-ben a front érkezése idején ő vállalta az építészkari hallgatók dániai „mentőakciójának” vezetését, ahol tanártársaival az oktatást is megszervezte.[1] A háború után a Városépítési Tanszék vezetője maradt, egészen 1951-ig, az "egyetemi nagy tisztogatáskor" történt eltávolításáig.[2] 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (népszerű nevén: VÁTI), ahol településtervezési munkái mellett kiemelkedő jelentőségű urbanisztikai kutató- és szakirodalmi tevékenységet folytatott. Fontos szerepet töltött be a magyarországi városépítési gyakorlatot megalapozó tervezési módszertanok, irányelvek és normatívák kidolgozásával.

Életrajza[szerkesztés]

Édesapja: Krompecher Ödön orvos, rákkutató akadémikus, édesanyja Schulek Erika, Schulek Frigyes építész leánya volt. A Toldy Főreáliskolában érettségizett, építészmérnöki oklevelét a József Műegyetemen 1928-ban szerezte meg. Féléves állami ösztöndíjjal, 1929-30-ban Rómában építészeti és várostörténeti tanulmányokat folytatott.[3] A frissen diplomázott, 25 éves fiatal építészt 1930-ban Warga László meghívta tanársegédjének a Városépítési Tanszékre. 1940-ben doktorált az olasz városi főterek kialakulásáról írt tanulmányával. 1940-ben intézeti tanárnak, 1942-ben rendkívüli tanárnak nevezték ki.

1944 őszén a nyilas magyar kormány azt a döntést hozta, hogy – a jövő értelmiségét az elképzelt új társadalmi berendezkedés számára megmentendő – több egyetemet ki kell telepíteni Németországba. A Műegyetem tanárainak többsége ellenállt a „kitelepítésnek”, de végül is a Mérnök- és Építészmérnök Karról több oktató – köztük számos, később híressé váló szakember – jelentkezett. Az építészeket Korompay György egyetemi tanár, Buna László tanársegéd, Lux Géza, valamint Pelikán József[4] és Somogyi László[5] építészek képviselték. Korompay vállalkozásának indokát Dragonits Tamás Ybl-díjas építész később így írta le:

„...A tanári kar nem akarta a fiatalságot pusztán azok kezére bízni, akiket akkor hirtelenjében neveztek ki a zászlóalj tanáraivá, és akiknek politikai állásfoglalása nyilvánvaló volt, hanem több ülés után felkérte a testület legfiatalabb és egyetlen nőtlen tagját, Korompay Györgyöt, hogy képviseletükben tartson a hallgatósággal. Így került Korompay György, akarata ellenére, pusztán kötelességteljesítésből, a nyugatra induló fiatalság mellé...”

A döntés következménye, a később „dániai kaland” -ként emlegetett kitelepítés története könyvben is megjelent.[6][7]

Korompay Németország kapitulációját követően rögtön megkereste a különböző hatóságokat a diákok mielőbbi hazatérése érdekében. Nyugat-Európán keresztül tett kísérlete nem volt sikeres, majd a Szovjetunió felől, az akkori moszkvai nagykövet, Szekfű Gyula történésznek írt levelet. Végül a Dán Vöröskereszt segítségével 51-en tértek haza.

Pályafutása, jelentősége[szerkesztés]

Egyetemi tanári pályáját az 1950-51-es évek nagy egyetemi „tisztogatása” törte meg: 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (VÁTERV, a későbbi VÁTI), ahol először tervezőmérnök, majd a Műszaki Fejlesztési Osztály vezetője, végül – 1956 után egészen 1975. évi nyugdíjba vonulásáig – a Tudományos Iroda kutatója lett. Ezután még szerződéssel visszahívták: nyolc évig a Településtervezési Irodán dolgozott.[8]

Pályáján háború előtti egyetemi karrierje, a „dániai kaland”, „polgári” életfelfogása miatt folyamatos hátrányban részesült. Többszöri hivatalos rehabilitálása után 1967-ben nyerhette csak el a műszaki tudományok kandidátusa címet, magasabb tudományos lépcsőfokok elzárva maradtak előtte. Életműve az oktatás, a kutatás és a tervezés között oszlott meg.

Tanítványait – később munkatársait – a település léptékében való gondolkodásra, az egész és a rész történelmileg változó összefüggéseire, a formában megjelenő tartalom megértésére orientálta. Építészgenerációk szemléletét fordította a települési jelenségek és értékek megértése és élvezete felé.[9] Megalapozó jellegűek a települési építészeti együttesekről, műemléki területekről és védelmük irányelveiről készült tanulmányai, szakkönyvei (pl. a „Műemlékek-Városképek” sorozat- és szemléletnyitó „Veszprém” c. monográfiája).

Hajdani tanszékén, annak 80. évfordulójára kiadott emlékkönyvben oktatótárs-utódai a következő sorokkal emlékeznek: „...Egyetemi katedrán 1951 után nem, csak a Mérnöktovábbképző Intézetben oktathatott. Az őt hallgató, még élő építészek beszámolói szerint nem volt vonzó előadó, kisebb körben azonban a nagy tudású, de szerény építész komoly szakmai és szellemi hatást gyakorolt munkatársaira. Életpályája egyike volt a korszak jellemző emberi történeteinek: a szakma „fősodrából” kiszorított „polgári” származású tudós szakemberek sorsának...” 1991-évi elhunytát követően nyughelyét - édesapja társaságában - a farkasréti temetőbeli családi sírhelyen találta meg.

Szakmai közéleti szereplése[szerkesztés]

Egyetemi tanártársaival
  • MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége)
  • MUT (Magyar Urbanisztikai Társaság)
  • MTA Településtudományi Bizottság
  • ÉTE (Építőipari Tudományos Egyesület) többször elnökségi tag

Szakmai-társadalmi elismerései[szerkesztés]

  • 1940-ben: egyetemi doktor
  • 1957-ben: akadémiai jutalom
  • 1967-ben: műszaki tudományok kandidátusa,
  • 1977-ben: Hild János-díj

Településtörténeti, esztétikai és műemléki írásai[szerkesztés]

  • A városi főterek kialakulása. (Tanulmány a középkori olasz városépítés fejlődéstörténetéből) – Egy. doktori ért. még Krompacher néven – Bp. 1940.
  • A Kárpát-medence középkori településformáinak kialakulásáról – Budapest, 1941.
  • Középkori eredetű református templomok és templomerődök (in Magyar református templomok) - Budapest, 1942.
  • A magyar falu településtörténete és településfajtái - Budapest (?).
  • Veszprém városképi és műemléki vizsgálata - Budapest, VÁTI dokumentáció 1954.
  • Veszprém (Városmonográfia a Városképek Műemlékek sorozat indító kötete) - Budapest, (1. k.: 1956, 2.k. 1957), Műszaki K. – ETO 908.439
  • A városépítészet esztétikai alapismeretei - Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1959.
  • Műemléki együttesek védelmének irányelvei – Mérnöktovábbképző Intézet - Budapest, 1959.
  • Települések esztétikai elemzése - Mérnöktovábbképző lntézet,- Budapest, 1960.
  • A városépítészet esztétikai vizsgálata - kandidátusi értekezés - Bp, 1960/1964.
  • Főterek kialakulása a késő feudalizmus korában – Tanulmány – Bp. 1965.

Településtervezési kiadványai[szerkesztés]

  • A városrendezés korszerű kérdései – Egyetemi jegyzet - Budapest, 1942.
  • Városépítéstan - Egyetemi tankönyv – Budapest, 1951.
  • A város- és községrendezés alapvető irányelvei – Módszertani tanulmány – Bp.,VÁTI, 1956.
  • Községrendezési irányelvek - Módszertani tanulmány – Bp./VÁTI, 1956.1957, 1958, 1961.
  • Lakóterületek felosztásának és kiszolgáló úthálózatának célszerű és gazdaságos kialakítása – Bp./VÁTI, 1956.1957, 1958, 1961.
  • Településhálózati központok vonzáskörzeteinek feltárására vonatkozó munkák – Tanulmányok – Bp./VÁTI, 1965/1971.
  • Településtervezési irányelvek és mutatószámok (Lakóterületek) – Módszertan és példatár – Bp. /VÁTI 1971/ 1973.
  • Települések közintézmény-ellátása és tervszerű fejlesztése – Módszertani munkák – Bp./VÁTI, 1972/1977.
  • Települések zöldterület-ellátása – Módszertani munkák – BP. VÁTI, 1966/1969.
  • A városszerkezet kialakulásának korszerű problematikája Módszertani munkák – Bp. VÁTI, 1969/1971.
  • A zaj elleni védelem városrendezési eszközei – Módszertani munkák – Bp. VÁTI, 1973.
  • Kereskedelmi létesítmény-ellátás - Tervezési irányelv és mutatószámok – Bp. VÁTI, 1977.

Források és irodalom[szerkesztés]

  • BMGE Urbanisztikai Tanszék: Egy tanszék 80 éve - Bp. TERC Kiadó, 2009. - ISBN 9789639535961
  • Művészeti Lexikon - Bp.1966 ( 2.k/688-689.p.) -
  • Kiss Tamás: Településeink múltjából a jövő felé (Településelméleti gondolatok a településről, értelmezéséről ...) Az MTA VEAB-PAB IX. konf. előadása (p. 177-181.) - ISBN 9630104415 (össz.)
  • Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
  • Madaras Jenő: Hamvazószerda [1993]
  • Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
  • Hamvazószerda: színes magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 64 perc, 2004. Közreműködők: Kajtár Lajos, Kerekes Szilárd, Kovács László, Madaras Jenő, Madaras Jenőné
  • Menekülő egyetem: magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 52 perc, 2005. Közreműködők: Adamis Géza, Bartha Tibor, Dénesi Ödön, Dragonits Tamás, Hanusz András
  • Kiss Tamás: Változó urbanisztika Középvárosok a reflektorfényben – Szombathely/Veszprém, 1986. - KT_ARCHÍV_ VeML.
  • Kiss Tamás: Az urbanizáció (városodás, városiasodás) jellegzetességei Veszprém megyében – Veszprém Megye Kézikönyve fejezeteként - ISBN 9639089001-0
  • Kiss Tamás: Rekviem a Belvárosért (Riportbeszélgetés a veszprémi városközpont rekonstrukciójáról) - A 2013 május 8-án tartott lakossági/közéleti fórum anyaga> ill. internet-blog)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
  2. lásd Katalin leányának részletes visszaemlékezését e szócikk vita-lapján
  3. lásd: Római iskola
  4. a későbbi szilárdságtan professzor
  5. A nyolcvanas évekbren építésügy-miniszter
  6. Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
  7. Részlet a könyvből: „...A Műegyetem aulájában SAS-behívóval sorozott egyetemisták 1944 decemberében induló vonatszerelvénye előbb Breslauba (Wroclav) szállította a mintegy 100 harmadéves építészt, majd állandó vonatbombázások közepette 1945. február 2-án Halléba érkeztek. Március végén – ugyancsak a város bombázása miatt – Korompay professzor vezetésével a diákok a megszállt, de békésnek ígérkező Dániát választották menekülésük úti céljául. A hallgatók kedvence Korompay György professzor volt, aki fáradhatatlanul szervezte a mindennapjaikat. Várostörténetet és újkori építészetet, középület-tervezést tanított, valamint általános építészeti szemináriumot tartott; egyéni módszerekkel igyekezett rávenni a hallgatókat a munkára. Nélküle, az ő törhetetlen kitartása és találékonysága nélkül kevesen tudtuk volna átélni a nagy összeomlást. Korompay hajlíthatatlanul tudott egy kitűzött célt követni, míg ugyanakkor a mindennapi élet apró eseményeiben néha teljesen tanácstalanul is állhatott.”
  8. Füle Lajos Ybl-díjas várostervező, Korompay György tanítványa, később kollégája, a Városépítés folyóirat 1978. 6. számában így ír nyugdíjasként dolgozó kollégájáról: „...Ezelőtt csaknem harminc évvel kollokváltam nála Városépítéstanból. Mindmáig emlékezetes élmény számomra az a beszélgetés a városi lakóterületekről, közlekedésről. Mert élvezetes beszélgetés volt valójában, nem pedig rosszemlékű vizsga. Az már az ő titka, hogy vélekedéseimből hogyan olvasta ki felkészültségemet, milyen műszer jelezte számára a szakmához való viszonyomat. Azóta is korszerű számonkérő módnak tartom ezt a kedvesen vallató, a vizsgadrukkot levezető formát, a holnapi kolléga iránti megbecsülés kifejeződését. Később valóban kollegák lettünk a VÁTI-ban. Akkor még közelebbről tárultak ki előttem egyéniségének titkai, s még jobban kirajzolódott az az etikai kép is, amit csak az idő képes előhívni. Lenyűgöző szerénység, meggyőző tudás, szakadatlan önképzés és megszégyenítő felelősségérzet a szakma kis és nagy kérdései iránt; így láttuk, ilyennek ismertük meg őt...”
  9. Tudása és tevékenysége – még katedra nélkül is – szétsugározva termékenyítően megérintette a településekkel foglalkozó új urbanista generációt, s a ma fellelhető munkáikban vissza-visszatérnek az általa is meghatározó jelentőségűnek ítélt elvek: rész és egész, település és környék, műszaki és emberi, technikai és társadalmi elemek folytonos együttkezelése, tervezés és folytonos kutató kísérletezés (pl. az irodalomjegyzékben jelzett K. T. veszprémi városépítési tanulmányaiban).