Korompay György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Korompay György
Született Krompecher György
1905. január 3.
Budapest
Elhunyt 1991. szeptember 4. (86 évesen)
Galyatető
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása építészmérnök,
városépítész,
kutató és szakíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Korompay György témájú médiaállományokat.

Korompay György (1941-ig: Krompecher György) (Budapest, 1905. január 3.Galyatető, 1991. szeptember 4.), építészmérnök, városépítész, elméleti kutató és jelentős szakíró. Egyetemi doktor (1940) és a műszaki tudományok kandidátusa (1967). A Budapesti Műszaki Egyetemen Warga László által alapított városépítési tanszék második vezetője. 1944-ben a front érkezése idején ő vállalta az építészkari hallgatók dániai „mentőakciójának” vezetését, ahol tanártársaival az oktatást is megszervezte.[1] A háború után a Városépítési Tanszék vezetője maradt, egészen 1951-ig, az "egyetemi nagy tisztogatáskor" történt eltávolításáig.[2] 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (népszerű nevén: VÁTI), ahol településtervezési munkái mellett kiemelkedő jelentőségű urbanisztikai kutató- és szakirodalmi tevékenységet folytatott. Fontos szerepet töltött be a magyarországi városépítési gyakorlatot megalapozó tervezési módszertanok, irányelvek és normatívák kidolgozásával.

Életrajza[szerkesztés]

Édesapja: Krompecher Ödön orvos, rákkutató akadémikus, édesanyja Schulek Erika, Schulek Frigyes építész leánya volt. A Toldy Főreáliskolában érettségizett, építészmérnöki oklevelét a József Műegyetemen 1928-ban szerezte meg. Féléves állami ösztöndíjjal, 1929-30-ban Rómában építészeti és várostörténeti tanulmányokat folytatott.[3] A frissen diplomázott, 25 éves fiatal építészt 1930-ban Warga László meghívta tanársegédjének a Városépítési Tanszékre. 1940-ben doktorált az olasz városi főterek kialakulásáról írt tanulmányával. 1940-ben intézeti tanárnak, 1942-ben rendkívüli tanárnak nevezték ki.

1944 őszén a nyilas magyar kormány azt a döntést hozta, hogy – a jövő értelmiségét az elképzelt új társadalmi berendezkedés számára megmentendő – több egyetemet ki kell telepíteni Németországba. A Műegyetem tanárainak többsége ellenállt a „kitelepítésnek”, de végül is a Mérnök- és Építészmérnök Karról több oktató – köztük számos, később híressé váló szakember – jelentkezett. Az építészeket Korompay György egyetemi tanár, Buna László tanársegéd, Lux Géza, valamint Pelikán József[4] és Somogyi László[5] építészek képviselték. Korompay vállalkozásának indokát Dragonits Tamás Ybl-díjas építész később így írta le:

„...A tanári kar nem akarta a fiatalságot pusztán azok kezére bízni, akiket akkor hirtelenjében neveztek ki a zászlóalj tanáraivá, és akiknek politikai állásfoglalása nyilvánvaló volt, hanem több ülés után felkérte a testület legfiatalabb és egyetlen nőtlen tagját, Korompay Györgyöt, hogy képviseletükben tartson a hallgatósággal. Így került Korompay György, akarata ellenére, pusztán kötelességteljesítésből, a nyugatra induló fiatalság mellé...”

A döntés következménye, a később „dániai kaland” -ként emlegetett kitelepítés története könyvben is megjelent.[6][7]

Korompay Németország kapitulációját követően rögtön megkereste a különböző hatóságokat a diákok mielőbbi hazatérése érdekében. Nyugat-Európán keresztül tett kísérlete nem volt sikeres, majd a Szovjetunió felől, az akkori moszkvai nagykövet, Szekfű Gyula történésznek írt levelet. Végül a Dán Vöröskereszt segítségével 51-en tértek haza.

Pályafutása, jelentősége[szerkesztés]

Egyetemi tanári pályáját az 1950-51-es évek nagy egyetemi „tisztogatása” törte meg: 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (VÁTERV, a későbbi VÁTI), ahol először tervezőmérnök, majd a Műszaki Fejlesztési Osztály vezetője, végül – 1956 után egészen 1975. évi nyugdíjba vonulásáig – a Tudományos Iroda kutatója lett. Ezután még szerződéssel visszahívták: nyolc évig a Településtervezési Irodán dolgozott.[8]

Pályájának háború előtti egyetemi karrierje 1945 után megtört, a „dániai kaland”, és „polgári” életfelfogása miatt folyamatos hátrányban részesült. Többszöri hivatalos rehabilitálása után 1967-ben nyerhette csak el a műszaki tudományok kandidátusa címet, magasabb tudományos lépcsőfokok elzárva maradtak előtte. Életműve az oktatás, a kutatás és a tervezés között oszlott meg.

Tanítványait – később munkatársait – a település léptékében való gondolkodásra, az egész és a rész történelmileg változó összefüggéseire, a formában megjelenő tartalom megértésére orientálta. Építészgenerációk szemléletét fordította a települési jelenségek és értékek megértése és élvezete felé.[9] Megalapozó jellegűek a települési építészeti együttesekről, műemléki területekről és védelmük irányelveiről készült tanulmányai, szakkönyvei (pl. a „Műemlékek-Városképek” sorozat- és szemléletnyitó „Veszprém” c. monográfiája).

Hajdani tanszékén, annak 80. évfordulójára kiadott emlékkönyvben oktatótárs-utódai a következő sorokkal emlékeznek: „...Egyetemi katedrán 1951 után nem, csak a Mérnöktovábbképző Intézetben oktathatott. Az őt hallgató, még élő építészek beszámolói szerint nem volt vonzó előadó, kisebb körben azonban a nagy tudású, de szerény építész komoly szakmai és szellemi hatást gyakorolt munkatársaira. Életpályája egyike volt a korszak jellemző emberi történeteinek: a szakma „fősodrából” kiszorított „polgári” származású tudós szakemberek sorsának...” 1991-évi elhunytát követően nyughelyét - édesapja társaságában - a farkasréti temetőbeli családi sírhelyen találta meg.

Szakmai közéleti szereplése[szerkesztés]

Egyetemi tanártársaival
  • MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége)
  • MUT (Magyar Urbanisztikai Társaság)
  • MTA Településtudományi Bizottság
  • ÉTE (Építőipari Tudományos Egyesület) többször elnökségi tag

Szakmai-társadalmi elismerései[szerkesztés]

  • 1940-ben: egyetemi doktor
  • 1957-ben: akadémiai jutalom
  • 1967-ben: műszaki tudományok kandidátusa,
  • 1977-ben: Hild János-díj

Településtörténeti, esztétikai és műemléki írásai[szerkesztés]

  • A városi főterek kialakulása. (Tanulmány a középkori olasz városépítés fejlődéstörténetéből) – Egy. doktori ért. még Krompacher néven – Bp. 1940.
  • A Kárpát-medence középkori településformáinak kialakulásáról – Budapest, 1941.
  • Középkori eredetű református templomok és templomerődök (in Magyar református templomok) - Budapest, 1942.
  • A magyar falu településtörténete és településfajtái - Budapest (?).
  • Veszprém városképi és műemléki vizsgálata - Budapest, VÁTI dokumentáció 1954.
  • Veszprém (Városmonográfia a Városképek Műemlékek sorozat indító kötete) - Budapest, (1. k.: 1956, 2.k. 1957), Műszaki K. – ETO 908.439
  • A városépítészet esztétikai alapismeretei - Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1959.
  • Műemléki együttesek védelmének irányelvei – Mérnöktovábbképző Intézet - Budapest, 1959.
  • Települések esztétikai elemzése - Mérnöktovábbképző lntézet,- Budapest, 1960.
  • A városépítészet esztétikai vizsgálata - kandidátusi értekezés - Bp, 1960/1964.
  • Főterek kialakulása a késő feudalizmus korában – Tanulmány – Bp. 1965.

Településtervezési kiadványai[szerkesztés]

  • A városrendezés korszerű kérdései – Egyetemi jegyzet - Budapest, 1942.
  • Városépítéstan - Egyetemi tankönyv – Budapest, 1951.
  • A város- és községrendezés alapvető irányelvei – Módszertani tanulmány – Bp.,VÁTI, 1956.
  • Községrendezési irányelvek - Módszertani tanulmány – Bp./VÁTI, 1956.1957, 1958, 1961.
  • Lakóterületek felosztásának és kiszolgáló úthálózatának célszerű és gazdaságos kialakítása – Bp./VÁTI, 1956.1957, 1958, 1961.
  • Településhálózati központok vonzáskörzeteinek feltárására vonatkozó munkák – Tanulmányok – Bp./VÁTI, 1965/1971.
  • Településtervezési irányelvek és mutatószámok (Lakóterületek) – Módszertan és példatár – Bp. /VÁTI 1971/ 1973.
  • Települések közintézmény-ellátása és tervszerű fejlesztése – Módszertani munkák – Bp./VÁTI, 1972/1977.
  • Települések zöldterület-ellátása – Módszertani munkák – BP. VÁTI, 1966/1969.
  • A városszerkezet kialakulásának korszerű problematikája Módszertani munkák – Bp. VÁTI, 1969/1971.
  • A zaj elleni védelem városrendezési eszközei – Módszertani munkák – Bp. VÁTI, 1973.
  • Kereskedelmi létesítmény-ellátás - Tervezési irányelv és mutatószámok – Bp. VÁTI, 1977.

Források és irodalom[szerkesztés]

  • BMGE Urbanisztikai Tanszék: Egy tanszék 80 éve - Bp. TERC Kiadó, 2009. - ISBN 978-963-9535-96-1
  • Művészeti Lexikon - Bp.1966 ( 2.k/688-689.p.) -
  • Kiss Tamás: Településeink múltjából a jövő felé (Településelméleti gondolatok a településről, értelmezéséről ...) Az MTA VEAB-PAB IX. konf. előadása (p. 177-181.) - ISBN 963-01-0441-5 (össz.)
  • Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
  • Madaras Jenő: Hamvazószerda [1993]
  • Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
  • Hamvazószerda: színes magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 64 perc, 2004. Közreműködők: Kajtár Lajos, Kerekes Szilárd, Kovács László, Madaras Jenő, Madaras Jenőné
  • Menekülő egyetem: magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 52 perc, 2005. Közreműködők: Adamis Géza, Bartha Tibor, Dénesi Ödön, Dragonits Tamás, Hanusz András
  • Kiss Tamás: Változó urbanisztika Középvárosok a reflektorfényben – Szombathely/Veszprém, 1986. - KT_ARCHÍV_ VeML.
  • Kiss Tamás: Az urbanizáció (városodás, városiasodás) jellegzetességei Veszprém megyében – Veszprém Megye Kézikönyve fejezeteként - ISBN 963-9089-001-0
  • Kiss Tamás: Rekviem a Belvárosért (Riportbeszélgetés a veszprémi városközpont rekonstrukciójáról) - A 2013 május 8-án tartott lakossági/közéleti fórum anyaga> ill. internet-blog)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
  2. lásd Katalin leányának részletes visszaemlékezését e szócikk vita-lapján
  3. lásd: Római iskola
  4. a későbbi szilárdságtan professzor
  5. A nyolcvanas évekbren építésügy-miniszter
  6. Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
  7. Részlet a könyvből: „...A Műegyetem aulájában SAS-behívóval sorozott egyetemisták 1944 decemberében induló vonatszerelvénye előbb Breslauba (Wroclav) szállította a mintegy 100 harmadéves építészt, majd állandó vonatbombázások közepette 1945. február 2-án Halléba érkeztek. Március végén – ugyancsak a város bombázása miatt – Korompay professzor vezetésével a diákok a megszállt, de békésnek ígérkező Dániát választották menekülésük úti céljául. A hallgatók kedvence Korompay György professzor volt, aki fáradhatatlanul szervezte a mindennapjaikat. Várostörténetet és újkori építészetet, középület-tervezést tanított, valamint általános építészeti szemináriumot tartott; egyéni módszerekkel igyekezett rávenni a hallgatókat a munkára. Nélküle, az ő törhetetlen kitartása és találékonysága nélkül kevesen tudtuk volna átélni a nagy összeomlást. Korompay hajlíthatatlanul tudott egy kitűzött célt követni, míg ugyanakkor a mindennapi élet apró eseményeiben néha teljesen tanácstalanul is állhatott.”
  8. Füle Lajos Ybl-díjas várostervező, Korompay György tanítványa, később kollégája, a Városépítés folyóirat 1978. 6. számában így ír nyugdíjasként dolgozó kollégájáról: „...Ezelőtt csaknem harminc évvel kollokváltam nála Városépítéstanból. Mindmáig emlékezetes élmény számomra az a beszélgetés a városi lakóterületekről, közlekedésről. Mert élvezetes beszélgetés volt valójában, nem pedig rosszemlékű vizsga. Az már az ő titka, hogy vélekedéseimből hogyan olvasta ki felkészültségemet, milyen műszer jelezte számára a szakmához való viszonyomat. Azóta is korszerű számonkérő módnak tartom ezt a kedvesen vallató, a vizsgadrukkot levezető formát, a holnapi kolléga iránti megbecsülés kifejeződését. Később valóban kollegák lettünk a VÁTI-ban. Akkor még közelebbről tárultak ki előttem egyéniségének titkai, s még jobban kirajzolódott az az etikai kép is, amit csak az idő képes előhívni. Lenyűgöző szerénység, meggyőző tudás, szakadatlan önképzés és megszégyenítő felelősségérzet a szakma kis és nagy kérdései iránt; így láttuk, ilyennek ismertük meg őt...”
  9. Tudása és tevékenysége – még katedra nélkül is – szétsugározva termékenyítően megérintette a településekkel foglalkozó új urbanista generációt, s a ma fellelhető munkáikban vissza-visszatérnek az általa is meghatározó jelentőségűnek ítélt elvek: rész és egész, település és környék, műszaki és emberi, technikai és társadalmi elemek folytonos együttkezelése, tervezés és folytonos kutató kísérletezés (pl. az irodalomjegyzékben jelzett K. T. veszprémi városépítési tanulmányaiban).