Koreai irodalmi műfajok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A hagyományos koreai irodalmi műfajokat Kim Hunggju irodalomprofesszor öt részre osztotta: lírai, elbeszélő, drámai, didaktikus és kevert műfajokra.[1] A lírai műfajok közé tartoznak többek között a korjói dalok, a hjangga, a sidzso; az elbeszélő műfajok közé a legendák, mítoszok, sámánkántálások, a phanszori, a sinszoszol és a modern regény; a drámai műfajokhoz sorolhatóak a thalcshum maszkos táncok, a koreai bábjáték és a modern dráma; a didaktikus műfajokhoz tartozik az akcshang és a cshangga; a kevert műfajok közé pedig a kasza, a kjonggicshega, a jadam és az úgynevezett „álomfeljegyzések”.

Lírai műfajok[szerkesztés]

A koreai nyelven született hagyományos lírai műfajok közül négy emelkedik ki, a hjangga, a korjói dalok (여요, jojo), a sidzso és a kasza. Ezeken kívül léteztek még rövidebb életű műfajok, mint például a kjonggicshe (경기체) a 14. és 15. században vagy a 15. században népszerű akcsang (악장).[2] Kim Hunggju szerint a kasza a kevert műfajok közé tartozik.[1]

Ősi dalok[szerkesztés]

Az ősi dalok (고대가요, kode kajo) azokat a dalokat jelöli, melyeket a koreaiak ősei énekeltek, valószínűleg vallási kötődéssel, egyfajta imaként vagy ceremoniális dalokként. A klasszikus kínai nyelven lejegyzett (azaz kínaira fordított) ilyen ősi dalok közé tartozik az i. sz. 42-ből származó Kudzsiga vagy a Juri kogurjói királynak tulajdonított, i.e. 17-ből származó Hvangdzsoga (황조가, 黃鳥歌; „Sárgarigók”).[3]

Sárgarigók[4]
翩翩黃鳥 편편황조 Phjonphjonhvangdzso Röpködő sárgarigók,
雌雄相依 자웅상의 csaungszangi férfi és nő, szerelemmel telve.
念我之獨 염아지독 Jomadzsidok Magányomban én
誰其與歸 수기여귀 szugijogü ugyan kivel megyek haza?

Hjangga[szerkesztés]

A hjangga jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között.[5] Nagy részük szájhagyomány útján terjedt, más részüket hjangcshal (향찰) írással írták le, ami kínai írásjegyekkel próbálta meg visszaadni a koreai nyelv kiejtését.[6] Az utókorra fennmaradt 25 hjangga között vannak négy-, nyolc- és tízsoros költemények. Az általános vélekedés szerint a népi eredetű négysoros hjanggákkal szemben a tízsorosakat szinte biztosan felsőbb osztálybeliek írták, például hvarangok és buddhista szerzetesek.[7]

Korjói dalok[szerkesztés]

Csong Cshol, a kasza- és sidzsoköltészet kiemelkedő alakja

A korjói dalok a Korjo-korban (918–1392) született koreai nyelvű költemények. Két reprezentatív típusuk különíthető el: a szogjo és a kjonggicshega. Összesen 33 dal szövege maradt fenn, ezeket valószínűleg a Csoszon-kori gyűjteményeket készítő konfuciánus tudósok cenzúrázták; további 39-nek a címe ismert.[8]

Sidzso[szerkesztés]

A sidzso a Korjo-korban jelent meg, de a Csoszon-dinasztia idején is népszerű volt. Általában háromsoros, összesen 41-50 szótagból álló, rím nélküli költemény, mely eredetileg énekvers volt, és a név maga is egy dallamfajtát jelöl. Valószínűleg a 13. század végén, más források szerint a 14.-15. század fordulóján keletkezett, eredetileg kínai írásjegyekkel írták, illetve szájról-szájra terjedt, majd az 1900-as években hangullal jegyezték le őket. Mivel a kínai nyelvvel ellentétben a koreai nyelv agglutináló, a kínai írásjegyekkel nehéz volt lejegyezni a költeményeket és emiatt többféleképpen is értelmezhetőek. 1900 előttről körülbelül 3600 sidzsovers maradt fenn. Azon kevés koreai lírai műfajhoz tartozik, melyet a kortárs modern költők is művelnek még.[9][10][11]

Népdalok[szerkesztés]

A népdalok gyűjtőneve szodzsong minjo (서정 민요, „lírai ballada”), ide tartoznak azok a nép által énekelt dalok, melyek a hétköznapi élethez, rituálékhoz kapcsolódnak. Gyakran regionális változatai alakultak ki egy-egy ilyen dalnak, ilyen például az Arirang, melynek több mint 3600 változata létezik, a legrégebbi 600 éves.[12] A népdalok közé sorolható a Kanggang szulle tánc improvizált éneke is.[13]

Klasszikus kínai nyelven írt költemények[szerkesztés]

A hangul írás kialakításáig az írott irodalmat kínai írással művelték, és a kínai költészetre jellemző műfajokat alkalmazták. A gyakori versformák közé tartozott a ku-si (古诗, „régies verselés”), a lü-si (律诗, nyolcsoros szabályozott verselés), a paj-lü (排律, meghatározatlan hosszúságú, párversekből álló költemény), a fu (賦, „rímes próza”), a ce (词), valamint a jüe-fu (乐府, népdal).[14]

Koreai dalokat korábban is lejegyeztek már kínai írásjegyekkel, azonban csak a Silla-kor óta írtak kifejezetten kínai nyelven költeményeket a magasabb osztálybeliek és a tudósok. A Korjo- és a Csoszon-korban a jangban nemesség számára az elsődleges költői kifejező eszközt a kínai költői műfajok jelentették. A kínaiul írt költeményeket koreai kiejtéssel olvasták fel.[15]

Hoduga[szerkesztés]

A hoduga vagy phanszori tanga olyan dal, melyet a phanszori előtt énekelnek a hangszálak bemelegítésére. Körülbelül 40-50 ilyen dal létezett, ezekből húsz maradt fenn. Legtöbbjükben etikai tartalmú kínai közmondások is felfedezhetőek, ami azt mutatja, hogy az ősi irodalmi stílusokat próbálták imitálni. Emiatt nyelvezetük formálisabb.[16]

Csapka[szerkesztés]

A csapka olyan dalokat jelöl, melyeket az utcai előadóművészek énekeltek a piacokon a Csoszon-kor második felében, a 18. század kezdetétől. A műfaj rendkívül változatos, flexibilis, és szabadon kölcsönöz más műfajoktól, például a kaszától, a sidzsótól, a népdaloktól és a phanszoritól is. A dallama, zenéje elegánsabb és kifinomultabb, mint az egyszerű népdaloké, de kevésbé kötött és fennkölt, mint a jangban nemesek által kedvelt műfajoké. Témaválasztása is változatos, az egyszerű emberek hétköznapjait, érzelmeit dolgozza fel.[17]

Új költészet és modern költészet[szerkesztés]

Az „új költészet” (신체시, sincshesi) terminológia azokat a költeményeket jelöli, melyek 1908 és 1918 között születtek, és eltérőek voltak a korábban megszokott hagyományos formáktól. A tradicionális és modern koreai költészet közötti átmenetet képezi. Olyan diákok írták ezeket a verseket, akik Japánban tanultak és ott megismerkedtek a japánra fordított nyugati költészettel. Cshö Namszon (최남선) Heegeszo szonjonege (해에게서 소년에게, „A tengertől a fiúknak”) című versét tartják az első ilyen jelentős műnek. A vers tipográfiai elrendezése[* 1] is meghökkentő volt a kor olvasói számára: a költeményt vizuális élményként is lehet értelmezni.[18]

Elbeszélő műfajok[szerkesztés]

Mítoszok[szerkesztés]

Kim Aldzsi mítoszát ábrázoló festmény

A koreai mítoszok kezdete a három királyság, Kogurjo, Pekcse és Silla alapításához kötődik, de ezek a mítoszok a generációról generációra adás közben jelentősen módosultak. Ezek közé a eredetmítoszok közé tartozik Tangun, az első koreai királyság, Kodzsoszon alapítójának mítosza, Ko Dzsumong, Kogurjo alapítójának kiterjedt mítoszköre, Hjokkosze sillai király, Kim Aldzsi, a kjongdzsui Kim klán alapítója vagy éppen Szuro, Kumgvan Kaja alapítójának mítosza. Ezek a mítoszok legitimalizálták a korjói királyok uralkodását, mivel a koreai mentalitás szerint az uralkodók felmenőinek isteni származásúaknak kellett lenniük. A mítoszok közös motívuma, hogy az uralkodó őse az égből érkezett, majd nyugatról keletre vagy északról délre vándorolva alapította meg az adott királyságot. Egyes mítoszkörök a koreai klánok eredetéről szólnak.[19]

Az alapítómítoszok sámánénekben maradtak fenn és adódtak tovább. Jellemzően a mítosz főhőse nemes származású, szokatlan módon születik, természetfeletti erővel rendelkezik, érzelmi és fizikai szenvedésen megy keresztül, találkozik egy megmentővel, leküzdi az akadályokat, csatában győzedelmeskedik, majd végül isteni természetű hőssé válik. Ezekben a történetekben nem maga az akadályok milyensége fontos, hanem a tény, hogy a hős leküzdi, képes leküzdeni azokat. Ez a fajta történetstruktúra a későbbi Csoszon-kori regényekre is nagy hatást gyakorolt.[19][20]

Legendák[szerkesztés]

A legendák hősei általában hétköznapi hősök, akik nem feltétlenül rendelkeznek természetfeletti képességekkel vagy nemesi származással. A koreai irodalom rendkívül gazdag legendákban, írott formában azonban csak kevés dokumentumban lelhetőek fel. Ezek közé tartoznak a Szamguk szagi (ca. 1145), a Szamguk jusza (ca. 1285), a Tongguk jodzsi szungnam (동국여지승람, „Korea földrajzának bővített felmérése”; 1481), a Szedzsong sillok csiridzsi (세종실록 지리지, „Szedzsong király igaz feljegyzései”; 1454) könyvek, valamint a helyi történelmet feljegyző krónikák (읍지, upcsi). Sok legenda foglalkozik háborús hősökkel, illetve vallási, népi hiedelmekkel. A legendáknak gyakran regionális változataik is vannak.[21] Az ismert legendák közé tartozik például Arang története.

Népmesék[szerkesztés]

Pipázó tigris koreai népi festményen

Míg az angol mesék úgy kezdődnek, hogy „once upon a time”, a magyar népmesék kezdete pedig „egyszer volt, hol nem volt”, addig a koreai népmeséket azzal kezdik, hogy „amikor a tigrisek pipáztak” (호랑이 담배 먹던 시절에, horangi tambe mokton sidzsore).[22] A koreai népi festményeknek is gyakori szereplője a bambuszpipát szívó tigris.[23]

A népszerű állatmesék egy részéből a Csoszon-korban regények is születtek, ilyen például a Thokki cson (토끼전, „A nyúl története”), vagy a Szo Tedzsu cson (서대주전, „Tedzsu, a patkány története”).[22]

A koreai népmesék jelentős részét teszik ki a humoros mesék, melyek gyakran szólnak az emberi gyengeségről, de jellegükben nem szarkasztikusak, hanem inkább humorosan megbocsátóak. Akárcsak más népek meséi esetén, a koreai mesékben is megtalálhatóak a természetfeletti elemek, de vannak olyan népmesék is, melyek valóságos alapokon nyugszanak.[22]

Elbeszélő sámánénekek[szerkesztés]

Koreai sámánnő (mudang) kut rituálé közben

A mítoszok között tárgyalt alapító mítoszok sámánisztikus elemeket is tartalmaznak, és valószínűleg sámánokon keresztül terjedtek. A sámánénekek közül a narratív sámánénekek (서사무가, szosza muga) a különösen fontosak az irodalomtörténet számára, mert a koreai irodalom történeti fejlődését is nyomon lehet követni általuk. Ezeket az énekeket a sámánok a kut (굿) szertartáson adták elő. A narratív sámánénekeket istenségek és szellemek hívására használták és zenei kísérettel adták elő. Ezekben a történetekben az istenek és szellemek ugyanolyan tulajdonságokkal bírnak, mint az emberek, és a sámán humorral is fűszerezi az előadást. Az egyik legkedveltebb istenség Pari kongdzsu volt, aki képes utat nyitni a halandó világ és a túlvilág között. A sámánénekek nem csupán a vallási igények kiszolgálásában játszottak nagy szerepet, de később hatással voltak a phanszori és a klasszikus regények fejlődésére is.[24]

Phanszori[szerkesztés]

Phanszori-előadás

A phanszori narratív zenei előadásmód, szereplői az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, és a dobos, aki kíséri. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Ma már csak öt eredeti phanszoriművet ismernek, azonban a 20. században születtek új darabok is. Egy-egy elődás több órásra is nyúlhat, akár 8-9 órás is lehet.[25][26][27]

A phanszori próza (판소리 소설, phanszori szoszol) a narratív phanszoriból alakult ki olyan módon, hogy a történeteket leírták szövegesen. Ezek a történetek általában a pórnép problémáival, életével foglalkoznak, az ő világszemléletüket tükrözik és népszerű hősöket alkotnak. Jellemző, hogy nincsenek természetfeletti erőkkel bíró hősök, az emberi élményekre helyeződik a hangsúly. Nyelvezetében keveredik a fennkölt irodalmi nyelv és a beszélt nyelv, a próza és a vers, stílusában vegyesen drámai, szatirikus, humoros.[28]

2003-ban a phanszorit az UNESCO az emberiség kulturális örökségének részévé nyilvánította.[29]

Sinszoszol[szerkesztés]

Az 1900-as évek elején, ahogy Korea megnyílt a külvilág számára és újfajta életmód kezdődött, egy újfajta irodalmi műfaj is megjelent, a sinszoszol („új regény”) mely ezeket a változtatásokat tükrözte. A korábbi irodalmi szokásokkal ellentétben megjelentek olyan írók, akik professzionálisan csak írással foglalkoztak. A modernizációt propagáló „új regényeket” az újságok közölték részletekben, ezzel nagy számú olvasótáborhoz juttatva el a történeteket.[30]

Drámai műfajok[szerkesztés]

Cshangguk[szerkesztés]

A cshangguk a phanszoriból kifejlődött koreai opera megnevezése.[31][32] Az 1900-as évek elején jött létre,[33] jellemzője, hogy a darabot több énekes adja elő, zenekari kísérettel, tánccal, egy-egy szerepet egy színész alakít, szemben a phanszorival, ahol egyetlen énekes ad elő minden szereplőt és hagyományosan egy dobos kíséri.[34]

Thalcshum[szerkesztés]

A thalcshum a koreai maszkos táncok összefoglaló neve. Eredetükre számos elmélet létezik. A koreai maszkos táncok régiónként változóak, számos maszkváltozattal, tánccal és kísérő zenével. Dél-Koreában a talcshum táncok a kulturális örökségvédelmi program részei, fontos szellemi kulturális örökség besorolást kaptak.[35]

Bábjáték[szerkesztés]

Didaktikus műfajok[szerkesztés]

Kevert Műfajok[szerkesztés]

Kasza[szerkesztés]

A rím nélküli kasza a korjói kjonggicshe (경기체) műfajára vezethető vissza, de lényegesen hosszabb lélegzetvételű annál, akár több ezer soros is lehet. A nemes férfiak mellett a nők és a köznép tagjai is írtak ilyen verseket, utóbbiak írástudatlanok lévén szóban, és énekelve adták elő.[36]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. * Wikisource A koreai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók 해에게서 소년에게 témában.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Kim 56. o.
  2. Lee 44. o.
  3. Kim 57–58. o.
  4. KOCIS 32. o.
  5. Lee 44. o.
  6. Kim 59. o.
  7. Kim 60–61. o.
  8. Lee 99–100. o.
  9. Osváth Gábor: Szidzso. Terebess.hu. [2010. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  10. Világirodalmi lexikon XIV. (Sváb–Szy). Főszerk. Szerdahelyi István. Budapest: Akadémiai. 1992. 337. o. ISBN 963-05-6417-3  
  11. Nahm  82. o.
  12. 'Arirang' makes it to UNESCO heritage. Korea Times, 2012. december 6. (Hozzáférés: 2013. október 28.)
  13. Kim 72–74. o.
  14. Lee 40. o.
  15. Kim 76. o.
  16. Kim 79. o.
  17. Kim 80–81. o.
  18. Kim 82–83. o. Lee 339–340. o.
  19. a b Kim 88–91. o.
  20. Lee 59. o.
  21. Kim 91–93. o.
  22. a b c Kim 95–97. o.
  23. About Kaya Press. KSIP. (Hozzáférés: 2015. március 13.)
  24. Kim 97–100. o.
  25. p'ansori. Britannica Enyclopedia. (Hozzáférés: 2012. január 18.)
  26. The Pansori Epic Chant. Korea Tourism Organization. (Hozzáférés: 2012. január 18.)
  27. Definition. Pansori Museum. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  28. Lee 284. o.
  29. The Pansori Epic Chant. UNESCO. (Hozzáférés: 2012. január 18.)
  30. Kim 115. o. Lee 392. o.
  31. Performance Genres, Type and Segmentation of Pansori. Pansori Museum. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  32. Venture to bring ‘pansori’ to the world. Korea Herald, 2011. március 29. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  33. Lee 297. o.
  34. Andrew Killick (2002). „Korean "Ch'anggŭk" Opera: Its Origins and Its Origin Myth”. Asian Music 33 (2), 43-44. o, Kiadó: University of Texas Press. (Hozzáférés ideje: 2015. április 21.)   (via JSTOR, regisztráció szükséges)
  35. Tal and Talchum (pdf), National Research Institute of Cultural Heritage via Korea.net, 69. o. (2013. október). Hozzáférés ideje: 2015. június 1. 
  36. Lee 189–190. o.; 246–248. o.

Források[szerkesztés]