Kooperatív csoportmunka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A koperatív tanulás egy oktatási módszer, mely a tanulócsoport aktivitásait akadémiai és társadalmi tanulási tapasztalatokká szervezi.[1]

Közel 60 éves tapasztalat alapján Ross and Smyth 1995-ben arra a megállapításra jutottak, hogy a sikeres kooperatív tanulási feladatok szellemileg kihívóak, kreatívak, nyílt-végűek és magasabb szintű gondolkodási feladatokat vonnak be.

David & Roger Johnson meta-elemzésükben (1994) 5 szükséges elemet azonosítottak a kooperatív tanulás sikeres bevonásához:[2]

  • építő egymásrautaltság
  • egyéni és csoportos elszámoltathatóság
  • közvetlen, támogató interakció
  • a szükséges személyközi és kiscsoportos képességek oktatása
  • csoportos folyamatfeldolgozás

Ebben az elemzésben a szerzők úgy találták, hogy a hagyományos egyéni és kompetitív módszerekkel szemben a kooperatív tanulásban résztvevők általában többet érnek el, nagyobb önbecsülésre tesznek szert.

Történet[szerkesztés]

A II. világháború előtt, Allport, Watson, Shaw, Mead és hasonló társadalomtudósok kezdték rögzíteni a kooperatív tanulás alapjait, amikor úgy találták, hogy a csoportmunka hatékonyabb eredményre vezethet.[3]

Ezzel egy időben számos további filozófus illetve pszichológus, mint például John Dewey és Kurt Lewin is nagy hatást gyakorolt a kooperatív tanulásra. Dewey fontosnak tartotta, hogy a kooperatív tanulásban nyert tudás és társadalmi képességek fontosak egy demokratikus társadalomban. Kurt Lewin arra hívta figyelmet, hogy a kapcsolat megalapozása a csoport tagjai között fontos a tanulási célok sikeres eléréséhez.

David és Roger Johnson is nagyrészt az ő hatásukra kezdtek el a kooperatív tanulás lehetőségeivel foglalkozni. 1975-ben megfigyelték például, hogy a kooperatív módszerben lévő tanulók között a gondolkozási stratégiák entrópiája is megnő.[4]

Elemek[szerkesztés]

Davis & Roger Johnson 2009-ben a kooperatív tanulás hatékonyságának 5 fontos szempontját sorolja fel. Brown & Ciuffetelli Parker (2009) illetve Siltala (2010) fejtik ki a kooperatív tanulás 5 alapvető és nélkülözhetetlen elemét:[5][6][7]

  1. Építő egymásrautaltság
    1. Valamennyi tanulóknak teljes mértékben részt kell vennie, és erőfeszítésekkel kell hozzájárulnia a csoporthoz
    2. Minden csoporttag számára kell, hogy adott legyen feladat/szerep/felelősség, ezáltal érezniük kell a felelősséget a saját és a csoport tanulása iránt
  2. Közvetlen, támogató interakció
    1. A tagok támogatják egymás sikereit
    2. A tanulók megvilágítják egymás számára aktuális feladataikat, tanulmányaikat és segítenek egymásnak is feladataik lehető legpontosabb megértésében és teljesítésében
  3. Egyéni és csoportos elszámoltathatóság
    1. Minden tanulónak mutatnia kell, hogy elsajátította a tanulmányozott témát
    2. Minden tanuló elszámoltatható a tanulásáért és munkájáért, így a csoport is versenyképes marad
  4. Társadalmi képességek
    1. Fejleszteni kell a szociális képességeket annak érdekében, hogy a kooperatív tanulás sikeres lehessen
    2. Ezek közé tartozik a hatékony kommunikáció, a személyközi és csoportképességek, a legfontosabbak:
      1. Vezetés
      2. Döntés-hozás
      3. Bizalom-építés
      4. Barátság-fejlesztés
      5. Kommunikáció
      6. Konfliktus-kezelő képességek
  5. Csoportos folyamatfeldolgozás
    1. A csoportos folyamatfeldolgozás akkor történik, ha a csoporttagok (a) az egyes tagok egyes tetteinek hatékonyságát (b) döntés hoznak, hogy mely tevékenységek fussanak tovább így, vagy változzanak
    2. A csoportos folyamatfeldolgozás célja átlátni és növelni azoknak a folyamatoknak a hatékonyságát, mely szükséges folyamatok vezetnek el a csoport céljainak eléréséhez.

Módszerek[szerkesztés]

A módszer alkalmazásánál fontos:

  • A pedagógusok szemlélete gyermek-központúbb, toleránsabb legyen, a gyerekek közötti különbségeket előnyként értelmezzék, és képesek legyenek arra, hogy a hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódását csökkentsék iskolájukban.
  • A kooperatív tanulási mód alkalmazásával a pedagógusok fejlesszék a diákok együttműködési készségét, empátiáját és segítségadási motivációjukat, ezáltal pozitív, megértő légkört teremtve tanulhassanak a diákok a csoportban.
  • A pedagógusok az aktivizáló, tevékenykedtető módszer elsajátításával legyenek képesek arra, hogy motiválják a gyerekeket, s ezáltal csökkentsék a tanulók kudarcait, és növeljék sikerességük esélyét az iskolában.

A kooperatív tanulás általános hatása[szerkesztés]

  • A kooperatív tanulás együttműködő tanulást jelent, amely nem egyenlő a hagyományosan használt csoportosan végzett munka kifejezéssel.
  • A kooperatív tanulás egyenlő esélyt biztosít a hátrányos helyzetű és vagy lassabban haladóknak is a munkában való részvételre.
  • A kooperatív tanulás toleranciára, elfogadásra és egymás segítésére nevel, s mint ilyen háttérbe helyezi a versengést, egymás legyőzését, kiszorítását.
  • A kooperatív tanulás örömmel és kedvvel végzett munkát, aktív tanulást eredményez.
  • A kooperatív tanulás feltétele a nyitott, elfogadó, toleráns pedagógiai attitűd, amely az alkalmazás során egyre jobban jellemzőjévé válik a pedagógusnak.
  • A kooperatív tanulás elengedhetetlen szükséglet a későbbi munkára való felkészítésben, hiszen olyan, feltétlenül fontos és elengedhetetlen képességeket fejleszt a diákokban, mint a figyelem, empátia, felelősségvállalás, önzetlen segítés, kommunikáció, szervezőkészség, tolerancia.
  • A kooperatív tanulás alkalmas az iskolai kudarcok nagymértékű csökkentésére, a tanulási kedv és sikerélmény és eredményesség biztosítására.
  • A kooperatív tanulás olyan módszereket tartalmaz, amelyek egyaránt alkalmazhatók a tanulásban és a tanórán kívüli tevékenységekben is.

A részt vevő pedagógusokra és iskolákra gyakorolt hatás[szerkesztés]

  • A pedagógusok megismerkednek a kooperatív tanulás alapmódszereivel. Az optimális, kooperatív tanulás programját ismerő, annak gyakorlati alkalmazására felkészült pedagógusok képessé válnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, eltérő képességekkel és különböző tanulási készültséggel rendelkező gyerekek sikeres tanítására.
  • A részt vevő iskolákban módszertani megújulás és szemléletbeli változás jön létre, a tantestületi elkötelezettség nő a közös munka eredményeképpen nő az összetartás, a szemléletbeli hasonlóság.
  • A pedagógusok önbecsülése, a hátrányos gyerekekkel végzett munka iránti motiváltsága munkájuk sikere alapján nő.

A diákokra gyakorolt hatás[szerkesztés]

  • Megszűnik, de mindenképpen csökken a tanulásszervezési hiányosságokból fakadó lemaradás, bukás, a speciális iskolába kerülés egyedi esetté, a normál intelligenciaszint alatti vagy sérült értelmű gyerekek esetévé válik.
  • A különbségekre figyelő tanulásszervezés csökkenti azokat a kényszereket, amelyek a gyermekek természetes életkorból adódó életszükségleteit korlátozzák. Ezáltal csökken a szorongás, a kompenzáló viselkedés, és a gyerekek és szüleik számára elfogadhatóbbá válik az iskola szabályrendszere.
  • A fentiek a gyermekek életkorának megfelelő, aktivitást igénylő és biztosító, az alternatív iskolák gyakorlatában már bevált tevékenységrendszer növeli a tanulás élményszerűségét, s ez a gyerekek egész iskolai életére kiható motiváló tényező.
  • A program tevékenységrendszerével, megfelelő tanulásszervezéssel a részt vevő pedagógusok valamennyi tanítványa elsajátítja a kooperatív tanuláshoz szükséges készségeket: együttműködési készség, figyelem, elfogadás, megfelelő kommunikációs készség, tolerancia egymás iránt. Segítőkészség, figyelem, egymásért és önmagáért való felelősségérzet, felelősségvállalás készségét, csökkentve ez által a lemorzsolódás esélyét. A gyerekek egységes és eltérő szükségleteire figyelő tanulásszervezési módszerek lehetővé teszik és szolgálják az egyéni fejlődést, melynek következtében csökken a teljesítménykudarc, és a következményeként fellépő viselkedés- és magatartászavarok.
  • A diákok tanulási körülményeinek javulása mellett a tanórán kívüli tevékenységük is színesebbé válik, csoportfejlesztő, kommunikációfejlesztő és gondolkodásfejlesztő hatása az életük egyéb területén is érezteti hatását.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gillies, Robyn (2016. október 11.). „Cooperative Learning: Review of Research and Practice”. Australian Journal of Teacher Education 41, 39–51. o.  
  2. Johnson, D. W., Johnson, R. T., & Holubec, E. J. (1994). The nuts and bolts of cooperative learning. ^ eMinnesota Minnesota: Interaction Book Company.
  3. Gilles, R.M., & Adrian, F. (2003). Cooperative Learning: The social and intellectual Outcomes of Learning in Groups. London: Farmer Press.
  4. Johnson, D., Johnson, R. (1975). Learning together and alone, cooperation, competition, and individualization. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.
  5. Brown, H., & Ciuffetelli, D.C. (Eds.). (2009). Foundational methods: Understanding teaching and learning. Toronto: Pearson Education.
  6. Siltala, R. (2010). Innovativity and cooperative learning in business life and teaching. University of Turku.
  7. Siltala, R., Suomala, J., Taatila, V. & Keskinen, S. (2007). Cooperative Learning in Finland and in California during the innovation process. In Andriessen D. (Eds.) (2007). Intellectual Capital. Haarlem: Inholland University.

Források[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a cooperative learning című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Kecskemét Kistérségi Pedagógiai Intézet cikk
  • PEDAGÓGIAI MŰHELY: Beszélgetések (PTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszék, Pécs, 2001.)
  • Dr. Orbán Józsefné (1999, szerk.): Foglalkozástervezetek gyűjteménye II. (Humanisztikus Kooperatív Tanulás). JPTE 2. Számú Gyakorló Iskola, Pécs
  • Dr. Spencer Kagan - Kooperatív tanulás